Petőfi Népe, 1960. április (15. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-27 / 98. szám

V. oldat 1900. április 27, sierda Az úttörőcsapatok életéből A hősök könyvéből A szeremlei úttörő pajtások is belekapcsolódtak a nyom- olvasó munkába. A község fejlődését dolgozták fel, amelyeket kiállításokon mutatnak be. Idézünk az összegyűjtött anyagból: »A teljes politikai átalakulás nagy kihatással volt a falu életére. Egymásután születtek meg az új létesítmények, amelyek­hez társadalmi munkával hozzájárult a falu lakossága is. A sá­ros utcálcat kikövezték. Új járdákat építettek, közel 2000 négy­zetméter területen. Az egészséges vízellátás is javult, 1957—58- ban három új fúrott kutat létesítettek, nyolc kutat pedig fel­újítottak. 1957-ben cukrászda épült. A község lakói egyre inkább kulturálódnak, sok könyvet és folyóiratot vásárolnak. A híres szeremlei népi együttes és a cigánycsoport értékes helyezéseket ért el a kulturális szemléken.« Sorolhatnák tovább a felszabadulástól eltelt időszak fejlő­dését, amely napjainkban is tovább folytatódik, hogy az embe­reknek jobb és szebb életük legyen, Ternák Sándor levelező Vasat gyűjtöttek a csávolyi pajtások Nemrégiben meg­beszélést tartott a csávolyi 1926. sz. Táncsics Mihály út­törőcsapat vezetősé­ge és szervező tes­tületé. Megállapodás történt, hogy rajon­ként vasat és hulla­dékot gyűjtenek a pajtások. A mun. kák megszervezésé­ért a raj- és az őrs­vezetők voltak a fe­lelősök. A raj- és az őrs­vezetők olyan nagy ambícióval kezdtek a munkához, hogy már előre lehetett sejteni, hogy az elő­készületnek jó ered­ménye lesz. Köszö­net illeti a Csávolyi Egyesülés Termelő­szövetkezetet, mert minden raj részére egy lovaskocsit biz­tosított, hogy a paj­tások a hulladékot az átvevőhelyre tud­ják szállítani. A csapat tagjai ez idáig több mint 60 mázsa vasat, 5 má­zsa rongyot és 1 mázsa papírt gyűj­töttek össze s az érte kapott pénzt a takarékban helyez­ték el, amit a nyári táborozásra fordíta­nak majd. Említést érdemei a hatodik osztályos pajtások jó munká­ja, akik két nap alatt 520 forint ér­tékű hulladékot gyűjtöttek. Vas- és hulladék- gyűjtés mellett sok társadalmi munkát is végeztek az út­törőcsapat tagjai. Az iskola előtt levő árkot betemették. Kovács Viktor levelező Névadó ünnepség a bajai gimnáziumban O&CfrS mondó magnószalagokat is. Baján az olvasók nevelésé­nek eszközeként használják fel ezt a sokoldalú szerszámot a járási könyvtár vezetői. Ho­gyan is hasznosítják hát a mag­netofont? Amint Gira László, a könyvtár vezetője mondotta, magnetofonjukon rögzítenek pl. jól sikerült rádió-műsorszámo- kat, egész irodalmi műsorokat, szavaló-estek programját, s né­hány közkedvelt ifjúsági adást. Ezeket alkalomszerűen szóra­koztatásképpen is lejátsszák az olvasóteremben, vagy az olvasó összejöveteleken. De nemcsak »-idegen toliak­kal-» ékeskednek, tehát nem­csak készen kapott műsorok megörökítésére szánják a mag­netofont. Valóban helyi érdekű műsorokat tartalmazó szalagokat is készí­tenek önállóan. Így könyvis­mertetéseket olvasnak szalagra a könyvtár új szerzeményeiről Nagyszerűen bevált a magnó a könyvpropagandára, sőt az utób­bi időben kölcsönözhető szala­gokat is állítanak elő. Helytör­téneti vonatkozású kutatások eredményeit rövid előadásokba foglalták, s kölcsönzik üzemek­nek, helyi vállalatoknak, műve­lődési intézményeknek. Műsort állítottak össze például ilyen címmel: Honnan ered Baja ne­ve?, Séta a régi Baján stb. Az előre elkészített magnetofon­a magnetofon csak segédeszköz, Cs. L. Gyerekésszel NEM EGYSZER meghökken­tő válaszokat adnak a kisdiá­kok az iskolákban, ha nem ta­nulták meg a leckét. Nem a „kimosakodásukra” gondolok, amikor füllentenek, hogy oda­haza „családi tragédia”, vagy efféle miatt nem vehették kezük­be a könyvet. Arról lesz szó, hogy az életrevalóbbja mikép­pen felel a kérdésre, ha fo­galma sincs a helyes válaszról. AZ EGYIK tanyasi iskolában A közelmúltban meleghangú ünnepre gyűltek össze a Bajai III. Béla Gimnázium nevelő- testületének tagjai. Elsőízben fordult elő, hogy pedagógus­szülők gyermeke részére szo­cialista névadó ünnepélyt ren­deztek. Az ifjú honpolgárt, He­gedűs Anikót, a tantestület ne­vében az iskola igazgatója, dr. Lantosné köszöntötte. A szü­lőktől azt kérte, hogy gyerme­küket jó hazafinak, igaz szo­Nazarovnak e lelkiállapotban különösnek tűnt, hogy reggeli­ről beszélnek. Sőt mi több: bán­tónak. Egyébként is meg volt győződve róla, hogy úgy sem lesz idejük megenni, mert hi­szen mindjárt kezdődik a csata. A katonák azonban örömmel vették elő csajkájukat, kitöröl­ték hóval, és általában szem- melláthatóan felélénkültek, S Nazarov úgy érezte, hogy ha mo#t kiadná a »Vissza!-« ve­zényszót, mindenki csodálkoz­na, ás megállapítaná, hogy az alhadnagy egész egyszerűen idegeskedik. — Tehát el kell küldeni va­lakit... — kezdte és körülnéz­ve meglátta Karpov lövegkeze­lőt — »Majd Karpov elmegy-» — akarta mondani, mivel az ezrednél töltött egyetlen nap alatt csak az ő nevét tudta megjegyezni: a katonák arca és neve egyelőre még egymás­tól elkülönülve élt az emléke­zetében. De amikor pillantása találkozott a tüzér szemével — az már előre mosolygott, gon­dolván, hogy úgyis őt fogják elküldeni. — Nazarov elpirult Természetesen Borogyin segí­tette ki. — Rajapuskin, Kozlov, sze- delőzködjetek! — rendelkezett méltóságteljes krákogással. — Gyerünk, küldj valakit a lö- vegedtől te is, Fedotov. A szakaszparancsnoknak Rja- puakiu, egy alacfanv termetű. cialista embernek neveljék, aki tud és akar is a szocializmusért dolgozni. Ezután az iskola KlSZ-szer- vezete, a művelődési osztály és a szakszervezet képviselői kö­szöntötték és ajándékozták meg a szülőket; Reméljük, hogy az első szép névadó ünnepélyt még sok ha­sonló követi. szolgálatkész katona hozta el a reggelit. Valamennyi előző sza­kaszparancsnok mellett ő vi­selte a küldönci tisztséget, és csupa megszokásból, egyszerű­en azért, mert olyan magától értetődő volt, elvállalta ezt a tisztet Nazarov mellett is. Nazarov felismerte benne azt a katonát, aki az imént olyan óvatosan húzgálta a lábát. Már nem emlékezett, milyen arccal ugrott fel álékor, és az a gon­dolat, hogy Rjapuskin esetleg láthatta rémületét, hirtelen ba­rátságtalan érzést keltett benne iránta. — Tegye ide a csajkát!— mondta szigorúan. Rjapuskin gyors, ügyes moz­dulattal letette a csajkát a földre, aljával felfelé fordított egy sisakot, s Nazarov ráült, mint egy tuskóra. A szokásos evés alatti beszél­getés és tréfálkozás most elma­radt, valamennyien feszülten figyeltek a telefonistára. Az egy mélyedést vágott a mell­védre, ráhelyezte a csajkáját, s állva evett Valaháryszor a kanalat szájához emelte, szinte megijedt tőle, felvonta szemöl­dökét, a telefonkagyló pedig a fehér gézszalagokon himbáló­zott a fülén. Hirtelen utána ka­pott és rosszul nyelve, ször­nyen kimeredt szemmel, elvál­tozott hangon felordított:- Üteg!... A csajkákon átugrálva mind Hogy milyen kismértékben használják fel a népművelés különböző intézményei, ágaza­tainak művelői a technikai se­gédeszközök által nyújtott le­hetőségeket, arra a közelmúlt­ban egy érdekes kezdeményezés fokozott mértékben hívta fel a figyelmet. Semmi másról nincs szó, mint arról, hogy a ma már faluhelyen is közismert magne­tofont az ismeretterjesztés szol­gálatába állítottak egy járási könyvtárban, mégpedig a ba­jaiban. A magnetofon néhány évvel ezelőtt még olyan csodabogár­forma volt falun. Nem egy he­lyen azzal csalogatták egy-egy előadásra a hallgatóságot, hogy a műsor után az önként jelent­kezők hangját felvették a sza­lagra, majd visszajátszották. Emlékszünk még rá, voltak olyan magnetofonok, amelyek mint szorgalmas vándorok, be­járták egy-egy járás községeit, s hasonló szórakoztató szerepet töltöttek be. Azóta a magneto­fon, s újabban a televízió is már jólismert és kedvelt esz­közévé vált a falusi életnek, a művelődési háznak. Nem derítették még ki egé­szen pontosan, hogy legtöbb helyen mire használják például a magnetofont, arról azonban tudunk, hogy néhány helyen művészeti csoportok, énekkarok, színjátszók próbáin az ellenőrző szerepét töltik be, felveszik rá a szín­darab-részletet, az énekkari szá­mot, a szólista énekét, majd visszajátsszák, hogy a hibákat kikorrigálhassák, tökéletesítsék az előadás technikáját, színvo­nalát. Ez igen helyes, de az is biz­tos, hogy aligha használják ki a magnetofont nálunk úgy, ahogy például más népi demok­ráciákban teszik. Az NDK-ban és Csehszlovákiában pl. nem­csak gramofonlemezeket árusí­tanak, hanem zenei felvételeket tartalmazó, vagy éppen mese­a lövegekhez rohantak. A pil­lanatnyi kapkodás után moz­dulatlanná merevedtek. A haj­nali félhomályban Nazarov sá­padtan, felemelt kézzel állt az állások mögött, és a lövegpa- rancsnokok elnyújtva ismétel­ték utána a vezényszót. Egy­szerre intettek a kesztyűjükkel: — Löveg! Levegő tolult a fülekbe, a láng egy pillanatra megvilágí­totta a katonák feszült arcát és a közeli fenyőfák törzsét. Rögtön utána a lövegzárkeze- lők vidáman megrántották a fogantyút, a forró hüvelyek füstölögve, csörömpölve gurul­tak a lábuk elé. — Tűz! — kiáltotta Nazarov nekipirulva. — Löveg! — ismételték a sza­kaszvezetők. Az ágyúk minden lövés után visszaugrottak, s egyre maga­sabbra szállt a por a tüzelőál­lás felett. Nazarov most elemében volt. Dörögtek az ágyúk, torkukból lángnyelvek csaptak ki, körös­körül lázasan égett a munka, sokan még a köpenyt is ledob­ták magukról — s ebben a fer­geteges harci zajban mindenki az ö parancsszavára hallgatott. Nazarov erősnek érezte magát, s biztos volt benne, hogy a németek futnak, de semmikép­pen sem tudta felfogni, miért kell csökkenteni a lőtávolsá- got. Hirtelen észrevette, hogy Kar­pov töltőtüzér a lövedékkel a karján a földre bukik, és kezé­vel átfogja tarkóját. A többiek is szerteröppennék a lövegek- től, s a földre vágódnak. Na­zarov körülnézett. A fenyőfák koronája mögül, tolvaj módjá­ra surrant elő egy repülőgép, Leejtett valami feketét a tü­zelőállásokra, és az ágyúk előtt nagy robajjal röpült föl a föld. Nazarovot a légnyomás ledön­tötte a lábáról, s az alhadnagy estében beütötte fejét a geren­dába. A fájdalomtól vakon talpra ugrott. Egy másik repü­lőgép alacsonyan húzott el a tüzelőállás fölött, géppuskája tüzet zúdított rá, s a föld fel- porzott. Nazarov futásnak eredt, de megbotlott a lőszeresládá­ban, elesett, beverte térdét, majd újra felpattant. Ekkor észrevette, hogy valamennyien fekszenek. Ö az egyetlen, aki a bombázás, a lövöldözés alatt talpon áll. És a félelemnél is erősebb öröm forró hullámai öntötték el. — Fel! — kiáltotta örömteli hangon. — A lövegekhez! A katonák egymás után tá- pászkodtak fel a földről, le­rázták térdükről a port. A te­lefonista kesztyűjével próbálta köpenyéről letisztítani a rá- ömlött levest, de az ráfagyott. Csak Karpov maradt fekve, ke­zével átfogva tarkóját. Bevon­szolták az árokba, egy másik tüzér felemelte a lövedéket és belökte az ágyúba. Gyorstüzet nyitottak. Naza­rov egy lőszeresládán állva ve­zényelt, s a lövegek mellől a harcosok elégedett pillantásokat vetettek rá. Már nem szégyell- te fiatal korát, sem csengő hangját. Vakmerősége átragadt a harcosokra, s a tüzelőállásban egész idő alatt vidám maradt a hangulat. Dél felé esni kezdett a hó. Alig lehetett látni. Az üteg- parancsnoki figyelőből kiadták a parancsot: »Tüzet szüntess!« (Folytatása következik) szalagokat zestei betétek édénki- tik. Jó szolgálatot tesznek a könyvismertetők forgalmasabb kölcsönzési napokon, mert meg­könnyítik a kölcsönző könyvtá­rosok munkáját. Elősegítette a könyvtár — mégpedig sikerrel — a József Attila olvasómozga­lom elterjedését is. Kölcsönve­hető például náluk József At­tiláról szóló ismertető előadás a költő legszebb költeményeivel illusztrálva. További gazdag tervek szü­letnek a könyvtárban, hogy még jobban kibővítsék magnó­szalag-repertoárjukat, s elter­jesszék, még szélesebb körben a művelődés, szolgálatába állít­sák ezt a hűséges mindenesét az űj technikának. Talán akad követője a bajai- aíknak másfelé is a megyében. Bitzosra vehető, hogy haszon­nal alkalmazhatják falusi könyv­táraink, művelődési házaink is a magnetofont, esetleg még tánccsoportok zenekíséretének szolgáltatására is felhasznál­hatják. Arra azonban vigyázni kell, nehogy az előadó és a hallgatók személyes kontaktu­sára épülő előadások, ismeret- terjesztő sorozatok rendszeres helyettesítőjévé, pótlékává vál­jék. Nem lehet elfeledni, hogy fizika órán megkérdezi a tanító egy leánykától, hogy hogyan készül a hőmérő. — Vékony üvegcsőbe higanyt töltenek, s rovátkákat húznak a nulla foktól lefelé, meg fel­felé is. — De hol jelölik meg a nulla fokot? — Alul — szavalja a leány-> ka —•, tanító bácsi kérem, ott alul — teszi hozzá nyomatékül, de azt elhallgatja, hogy az „alul” az olvadó jég közé ra­kott hőmérő higanyszálának az állását jelenti. MÁSIK iskola földrajzóráján így hangzik a kérdés: „Eszak- Amerika legnagyobb országát miért hívják Egyesült Államok­nak?” — Mert azok az államok egybe vannak — vágja ki a „rezet” a kisdiák, s megelé­gedve válaszával, kísérletet sem tesz arrra, hogy elmagya­rázza: hogyan érti azt. UGYANCSAK földrajzórán a kerekegyházi iskolában azt kér­di a tanító: — No, gyerekek, ki tudná megmondani, hol van hazánk legcsapadékosabb része? — Nyugaton — válaszolja az a bizonyos Pistike. — Pontosabban. Mi a neve annak a résznek? (S a tanító az Alpok nyúlványainak vidé­kére gondol.) — Balaton — hangzik a ki­egészítő felelet. — S miért az a legcsapadé- kosabb? — kíváncsi most már a tanító, hogy vajon mi sül ki ebből. — Mert fenékig nedves. EGYSZÓVAL: nem könnyen adják meg magukat a kérdések szuronyaival megtámadott ne­bulók. Ha néha-néha nem is tudják a leckét, — a logikához már elég jól értenek. (tarján) Szerkesztői üzenetek i Tóth pindor, Izsák: A gazdakör­ről irt viaszát megvizsgáltuk 9 megallap tottuk, hogy a gazdakör tagjai m g felelő helyiséget kaptak a kultúr! ázban, Strobl István, Mi kösd: A bajái TÜZEP-teiepről küldött panaszleve­lét eljuttattuk a TÜZÉP megyei központjához. Bene András Ballószög: Közlését köszönjük. A megjelölt ügyben a városi tanács építési és műszaki osztálya Intézkedik maid. Horváth György levelező

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents