Petőfi Népe, 1960. április (15. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-21 / 93. szám

% bTflal I960, április ’ csütörtök VISSZA AZ ÉLETBE " ,y> «wy JjJetvenezer kereszt. A szá­zad elejének úri-Magyar- prszágán ennyi sírhantot emel­tek évente azoknak, akiket a legpusztítóbb népbetegségben ra­gadott el a halál. A remény mosolya csak a fel- szabadulást követő években csil­lant fel a betegek arcán. Jel­szavunk, hogy: Legfőbb érték a Úogozó ember! — mindinkább tmegtelt tartalommal. Az orvos­tudomány fejlődése olyan hatá- eos gyógyszereket eredménye­zett hogy 1949 után hirtelen ro­hamosan csökkent a gümőkór Pkozta elhalálozások száma. A párt és a kormány pedig or­szágos küzdelmet hirdetett a tbc tégleges felszámolására. A szervezett védekezés kere­tében adták át rendeltetésének tavaly májusban a 700 000 fo­rint költséggel épült kiskőrösi gárási tbc-kórházat is, ahon­nan a lelkiismeretes kezelés következtében, a betegek egy- )más után térnek vissza az élet­be. Készlet a kórteremből. Nevetnek az arcok: nemsokára meg­gyógyulunk! űr. Ssunyoghy János útleírása Kártya, sakk, társasjáték, könyv, kézimunka és televízió tölti ki a kórház lakóinak szórakozási igényeit. Vilma néni, a szakácsnő, »osz­tályozza« a sültcsirkéket. Ilyen ellátás mellett híznak is a betegek. Baklanov regénye — Add, bekötöm — mondta valaki. — A rádió ép? — Keresztül lőtték. Ide, a vál­tamba fúródott a szilánk. A rá­dió meg a hátamon volt. A rádiós igazolásul megzörge­tett valamit a faládikóban. A íutóárkom átmenőben Belicsenko meglátta a két rádióst. Vékony nyakú, fiatal gyerekek, a földön ültek. A derékig meztelen, fe­hér bőrű, sebesült vállú hiradós, szinte összement. Tonya átkötöt­te, ő pedig a fájdalomtól szánal­masan összehúzta magát. A szakaszvezető megnyálazta a cigarettát, odaadta a híradós­nak, s tüzet adott neki. Az meg a szenvedő jogán fogadta a ki­szolgálást. _ Most kórházba mész — mondta neki a szakaszvezető. Legalább három hónapra. A há­borút már nem éred utol..: Ekkor megpillantva Beli- csenkót, az ismeretlen századost, elhallgatott, s nekirugaszkodott, hogy felálljon. Tonya is arra fordította fejét, szeme találko­zott Belicsenkóéval. és hálásan mosolygott. A reggel hideg fényeben messzire el’.átszott a havas me­ző s rajta a gránáttölcsérek fe­kete torka. Az első vonal felől végig a mezőn füst terjengett, s ugyancsak az első vonal felől egy sebesült kúszott hátrafelé, kezére támaszkodva felemelke­Kulturális seregszemle Jánoshalmán A KISZ járási kulturális seregszemléjére a jánoshalmi KISZ-kultúrhelyiségben került sor. A seregszemlén Balotaszál- lás, Jánoshalma, Kéleshalom, Rém községek úttörő és KISZ kultúrcsoportjai vettek részt. A műsoron szavalatok, énekszá­mok és népi táncok, valamint jelenetek szerepeltek. A nagyszámú közönség lelkes tapssal köszöntötte a KISZ kultúrcsoportok műsorát, amelyek közül külön ki kell emelni a balotaszállási úttörőket. Nagy sikert aratott továbbá a jános­halmi KISZ-szervezet tánccsoportja és Kovács Pál furulya- szólója. Dicséret illeti a jánoshalmi KISZ-szervezet zenekarát, valamint vezetőjét, ifjú Lógó Antalt. Ez a zenekar mindössze február óta működik és tagjai lelkesen, s eredményesen készül­tek a seregszemlére. ham. A sebesült, mintha mit sem vett volna észre, puská­jára támaszkodva sántikált to­vább. Akna vágódott le mö­géje. Egyetlenegy akna. Ami­kor a szél szétszórta a füstöt, az ember nem volt sehol: a havon szürke foltként terült szét a köpeny. Amikor Belicsenko meglátta a tankokat, hirtelen kiszáradt a szája és szeretett volna rá­gyújtani. Megnyálazta ajkát, s anélkül hogy szemét levette volna a távcsőről, cigarettát szedett elő, hosszan és óvato­san gyúrta újjai között. Aztán szájához vitte, — belefújt a szopókába, s a foga közé szo­rította. Oldalról nézve nagyon nyugodtnak látszott, de kezén, mellyel az öngyújtót szorította, kidagadt minden izom. Már régóta égett a kanóc, a lángocska imbolygóit a szél­ben, de Belicsenko még min­dig nem gyújtott rá, figyelt. Ismét alacsonyan a fejük fö­lött zúgtak el csatarepülőgé­peik. Most tértek vissza, és nagy sebességgel repültek, nem kötelékben, szinte a földhöz simulva. Kevesebb gép tért vissza, az utolsó pedjg fekete füstcsíkot húzott maga után. Belicsenko tekintetével kö­vette a repülőgépeket, és hal­kan, mintha félne, hogy el­ijeszti a tankokat, kiadta a pa­rancsot. A telefonista ugyan­olyan hangsúlyozással és ugyan­azzal a száj mozdulattal ismé­telte. . A megfigyelőpont előtt há­rom rohamlöveg rejtőzött, ugyanazok, ahonnan este eljött hozzájuk a forradásos arcú harckocsizó hadnagy. A tüzér­VI. A leggyorsabb lábú antilopot is utoléri, árkon-bokron keresz­tül követi, kifárasztja, s rend­szerint még futás közben az áldozat lágyékába, combjába harapva végez vele. Falkába verődve vadászik s ilyenkor határtalanul vak­merő, úgy mondják, hogy ilyen­kor az oroszlánra, sőt az em­berre is veszélyes lehet. Káros volta miatt szabadon és korlá­tozás nélkül lőhető, Ahol a hiénakutya falkák megjelennek, onnan mindenféle vad menekül. Itt gyűjtöttük be a rni ró káinkhoz hasonló, de annál hosszabb lábú és rövidebb farkú, úgynevezett panyókás sakált. Ártalmatlan, legfeljebb a nyúl nagyságú s ennél kisebb emlősökre veszélyes kutyaféle ragadozó, amelyik előszeretet­tel jelentkezik a nagy ragado­zók által elejtett hullák mara­dékainál. Gyáva, félénk állat. Gyíkok, teknősök, kígyók Az emlősök mellett meg kell említenem, hogy egy óriáster­metű gyíkot, egy úgynevezett varanust is sikerült kézre kerí­teni. Igazán kapitális szép pél­dány volt, 139 cm hosszú. Biz­tonság okából fegyverrel lőtték, máskülönben könnyen az em­bernek ugrik. Rendszerint a lágyék tájon harapja meg, ami tekintve az állat nagyságát és hegyes fogait nem valami kel­lemes dolog. Fogtunk két jó­kora (40 cm hosszú és 30 cm magas) leopárd teknőst is. Ugyancsak zavarban voltam, hogy miképpen öljem meg. Vé­gül is jókora adag formalin in­jekciókkal sikerült a másvi­lágra szenderíteni. Még a ha­lála utón is gondot okozott ne­künk, mivel a hát és haspán­célja nem választható el késsel egymástól, mint a mi mocsári teknősünkön. Derék fekete skimereim (nyúzóim) bizony alaposan megizzadtak, sőt ta­lán káromkodtak is a maguk (13.) dett, valamit kiabált, aztán újra meg újra visszazuhant a földre. Majd vakon tapogatózva tovább vonszolta magát. Egy másik se­besült, kigombolt köpenyben, puskájára támaszkodva vánszor- gott. Több ízben eltakarta a rob­banások füstje, de mindig elő­bukkant, s nehézkesen váltogat­va lábát, közeledett. A tüzérségi előkészítés folyta­tódott, és a Heinkel-repülőgé- pek, amelyek libasorban jöttek bombázni, a felhők mögül az el­ső vonalra zuhanva dobták le csomagjaikat. Fekete pálcikák váltak le róluk, nőttek, nagyob­bodtak és sivítva hullottak alá. minden rengett, remegett, a mellvédek porzottak. S a ma­gaslat fölött máris fekete ár­nyékként húztak el csatarepü­lőgépeink, s elnyelte őket a füst. A repülőgépek még nem szórták le mindén terhüket, amikor Ratner, aki íóvesövön figyelt, megfordult, s furcsa, szinte felvidult arccal megszó­lalt: — Tankok! Belicsenko a távcsövön látta, hogyan fordulnak ki egyenként a hegytaréj mögül és mint szé­naboglyák sötétlenek a mező egész határában. A robbaná­sok szűnőben voltak, tisztán hallhatóvá vált a géppuskák s a géppisztolyok ropogása az első vonalban: kezdődött a ro­ségi előkészítésig álcázásra al­kalmas fás térségen rejtőztek, de a szilánkok kitépték a fá­kat és most a rohamlövegek a tönkök közötti letarolt terepen álltak, akár a zsombék széna­kaszálás után a réten. A rohamlövegeket elöl hom­lokpáncél védi, hátul és felül ponyvával vannak betakarva. Jók ezek a rohamlövegek tá­madásnál, amikor áttörésre ké­szülnek. Most nehéz német tan­kok álltak velük szemben. Las­san gördültek előre, nem lőt­tek. Zúgásuk egyre erősbödött, s úgy tűnt, hogy a levegő köz­tük és az első vonal között fo­kozatosan sűrűsödik, szinte foj­togat. i A középső rohamlöveg hirte­len megmozdult, fészkelődött kicsit, kihátrált rejtekhelyé­ről, — ágyúcsöve csaknem a földet súrolta, a hátulja föl- emelkedett. Így állt pár pilla­natig, aztán visszakúszott, és hirtelen gyorstüzet nyitott a tankokra, mintha sietve el akarná lőni az egész lőszer­készletét. A tankok megálltak. Hosz- szú, keskeny, a végükön ki­szélesedő ágyúcsöveik mind egy irányba fordultak. Tizenhat volt belőlük. Erejük tudatában nem siettek. Belicsenko elfelejtett rágyúj­tani; az öngyújtót zsebe mellé tette, nem is vette észre, hogy leesett. — Tűz! A lövedékek magasan a fe­jük fölött zúgtak át, és a távol­ban, a német tankok mögöttük, két tölcsért vágtak a havas földbe. (Folytatása következik) csodálatos vakamba nyelvén* miközben a páncél üregéből hosszú késekkel kivagdalták az állat puha testét. A gyűlöletes mamba Olyan területeken, ahol fel­tétlenül lennie kellett, vadásza­inkat is többször kértem, hogy ha netán kígyóval találkozná­nak annak ne a fejét lőjjék szét és főleg ne engedjék az agyonlőtt kígyót a benszülöt- tek által széttrancsírozni. Sajnos kérésem teljesen hiábavaló volt. Pedig vadá­szaink két ízben is lőttek mér­ges kígyót, úgynevezett mam­bót, melyek közül sajnos csak az egyiknek a bőre került el hozzám. Csodálatos a bennszülöttek­nek és a hivatásos fehér vadá­szoknak az utálata és félelme a mérges kígyóktól. Ha agyon­lövik ezeket, rendszerint széj­jelverik a testét is. Kígyó a sátorban Pedig ezek a mérges kígyók csak akkor támadnak, ha az ember ingerli, vagy zavarja. Kiváló példa volt erre az 1. sz. táborunk, ahol az ebédlő sátrunkban egy szódavizes láda alatt két héten keresztül észre­vétlenül meghúzódott egy ha­talmas mamba ésl nem mart meg senkit sem közülünk, pe­dig az ebédlősátorban bizony sokszor megfordultunk naponta étkezési idő alatt és azonkívül. Mikor azonban a tárót bon­tani kezdték és a sződavizes ládát a bennszülöttek felemel­ték, tehát biztonságosnak vélt nyugvóhelyén megzavarták, rá­támadt a négerekre, akik őrült kiabálással menekültek a szél­rózsa minden irányába, míg­nem egyik hivatásos fehér va­dászunk végül is lelőtte. A bennszülöttek félelmét a mérges kígyóktól igazán meg lehet érteni. Mérgük — ha védőszérum nincs a közelben — ugyanis feltétlen halált okoz* Viszont van közöttük olyan, mérgét áldozata sze­mébe köpi — amint mondják két méterről halálos biztonság­gal —, s ha nincs a közelben [segítség, úgy a szerencsétlen ál­dozat megvakul. Elefántcsapáson j Vadászaink egy része meg­próbálkozott elefántvadászattal is — egyik hivatásos fehér va­dászunk ugyanis a számára minden évben illetékes elefánt­bikát felajánlotta lelövésre s csak az agyarakat kérte, a bőrt és a csontvázat teljes egészé­ben átengedte volna a mú­zeumnak. Sajnos kb. egy héten keresztül csak az elefánt nyo­mát követték, de lőni nem si­került. A csodás Serengeti Első számú táborunk bon­tása után, míg az új második táborunk felépült, mely kb 31S km-re volt Arushától észak­nyugatra, valamennyien Sero- nérába mentünk, honnan a Se­rengeti — egy óriási kiterje­désű sic terület — állatvilágát fényképeztük terepjáró kw autónkból. Itt az állatok — főként az oroszlánok — annyira hozzá vannak már szoktatva az autós fényképező túristákhoz, hogy 4—6 méterre is bevárják a ko­csit. Ilyenkor az autóban min­dig van egy hivatásos fékét* rendőr, aki egyrészt a fényké­pezni kívánt vadhoz irányítja az autót, másrészt ellenőrzi, hogy a vendégek betartják-e at előírásokat. A vad legcseké­lyebb molesztálnia, pisszegés­sel vagy füttyéntgetéssel is ti­los az ilyen vadvédelmi terü­leteken* (Folyt, köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents