Petőfi Népe, 1960. március (15. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-16 / 64. szám
Megyei I. o. laljdarúgó eredmények A bajnoksás IS., fordultja eem múlt el meglepetés nélk^jű. ilyennek számít elsősorban 's .soltvaá- kírtlek veres,égé Kiskun félegyhazán és a Kiskunfélegyházi Építők pontvesztesége Mc/ykqton. Az P. Honvéd és a Jfgfioshalma íéltucat Sóit lőtt. Ellenfeleik — a Dávod és az Izsák t~ úgy látszik, igen súlyos kőrüjtjnényeK közé kerüllek. Nagyou (el kell javúlnlok, ha meg akarják tartani a helyüket az I. O.rttaiv A foíjúuló érdekessége az, hogy egyetlezi csapat sem tudott győzni idegeo/pen. Az egyetlen döntetlent is a, bajnakj elölt F. Építők tudta elégni. A bajnoki címén még há- »0)zi csapat küzd, míg a kiesés elkerüléséért —' tlzl Kecskeméti Ep. Lakatos—Kiskőrösi Petőfi é:0 (0:0). — Kecskemét, 300 néző, vezette: Kovács R. — Már az I. félidőben nagy fölényt 'harcol ki a kecskeméti csapat, de támadásait nem kíséri szerencse, tjgyánnyira, hogy még az ötösről is kapufának fejelik a labdát. — Szünet után már az 1. percben vezetéshez jutnak a hazaiak egy közvetet.t szabadrúgásból, Besenyi Tévén. Továbbra is a hazaiak irányítják a játékot és a 18. percben egy. gyors, támadás végén Farkas II. bebiztosítja a győzelmet. — Jók: Besenyi, Abrahám, Farkas II., Mi- kus, ' illetve Dedák, Szentgyörgyi Ul. és Varga. KKunfélcgyliázi Bányászati—Solt- vadkert 8:1 (2:0). — Kiskunfélegyháza, íooo néző, vezette: Mácsai. A bajnokjelölt soltvadkertiek mindvégig izgalmas küzdelmet vívtak a határtalan lelkesedéssel küzdő havai csapattal. A Bányászati mindvégig nagy iramot diktált és az I. félidőben lőtt két góljukkal bebiztosították a maguk és az Építők részére fontos bajnoki pontokat. A vadkerti csapat a II. félidőben fölénybe került, de csak szépíteni tudtak. Az egyenlítés már nem sikerült. Góllövök: Zsibrila 2 és Zsikia II. — Jók: Lantos, Zsibrita, Kanyó, Illetve a vadkertiek közvetlen védelme. Kkf élegyházi Honvéd—Dávod S:0 (3.:0). — Kiskunfélegyháza, 1200 néző, vezette: Király. — A mindjobban összekovácsolúdó Honvéd biztosan győzött a szétesően játszó dávodiak éllen. A hazai esanat végig nagy technikai fölényben és tetszés szerint érte el a gólokat. A góllövők: Horváth 3, Jakab 2, Jézsa. Kkfélegyházl Építők—Mélykút 1:1 (1:1). — Mélykút, 500 néző, vezette: Lakatos. — A széltől támogatott Epitók jó Iramban kezdenek és már az 5, percben megszerzik a -vezetést Móczár ü j méteres bomba lövéséből. Mélykutat nem töri le a váratlan gól. Mindjobban feljönnek és fölényt hsreelnak ki, majd a 29. percben Bondor beívelt labdáját Bundula a hálóba vágja. A félidő eseménye még, hogy We- bei-t (Mélykút) durva játék miatt kiállítják. Fordulás után ismét az Építők kezdenek jól, de mintegy WVWWí/W^/WWWWWWWW tíz perc múlva átengedik a kezdeményezést a mélykútiaknak, akik nagy fölényt harcolnak ki. öt szögletet is rúgnak, csak éppen a gúl- lö vés nem megy. Az Istvánffyt nélkülöző félegyháziak igen gyenge napot fogtak ki c$ nem sok hiányzott hozzá, hogy minőkét pontot Mélykúton hagyják. — JÓK: Városi, Palatínus és Móczár, illetve Fenyvesi Hí., Adelhardt és Horváth II. Kalocsai KinizsU—Kk halast MÁV 0:1 (2:0). — Kalocsa, 1000 néző, vezette: Klein. -*• Végig jóiramú mérkőzést vívott a két csapát és a Kinizsi nagyobö arányú győzelmet érdemelt volna. A szel által támogatott vendégek lendülnek jobban a játékba, de támadásaikat a kalocsai védők biztosan rombolják. A félidő közepe felé mindjobban feljönnek a hazaiak éy Tamasin, majd Petrovics góljaival biztos előnyhöz juttatják csapatukat. — Szünet után is a kalocsaiak irányítják a játékot. A MÁV nem adja fel a küzdelmet és veszélyes támadásokat vezet a Kinizsi kapuja ellen és a 29. percben Sej ben revén sikerül is szépíteni. Mezőnyjátékkal telik el az utolsó negyedóra. Jók: a kalocsai jobbszárny, Bolvári, Vattai, illetve Seiben, Tóth, Richter és Vikor. Bácsbokodt Kinizsi-Kalocsai Honvéd 2:0 (2:Ó). — Bácsbokod, 400 néző, vezette: Farkas, — Krős széllel szemben kezd a hazai csapat. Nagy becsvággyal küzd a bokodi együttes, aminek megvan az eredménye. A félidő közepe táján Ham- berger megszerzi a vezetést, majd a félidő utolsó percében bebiztosítja a győzelmet. — Szünet után A megyei I. osztályú 1. F. Építők 18 14 2 2 €4:21 30 2. Soltvadkert 18 13 1 4 39:24 27 3. Kai. Kinizsi 18 12 2. 4 39:28 26 4. F. Hun véd 18 8 6 4 56:30 22 5. Jánoshalma 18 IQ 1 7 47:30 «1 6. H. MÁV 18 7 4 7 28:28 18 7. Kai. Honvéd 18 8 1 9 37;28 17 8. Kiskörös 18 € 4 8 31:38 16 9. Bácsbokod 18 7 2 9 24:46 16 10. K. Lakatosok 18 6 3 9 25:35 15 11. Tpmpa 18 7 1 10 29:41 15 12. F. Bányászati ia € 2 10 32:36 14 13. Izsák 18 6 2 10 41:53 14 14. Vaskút 18 5 4 9 31 ;4ö 14 15. Mélykút 18 5 3 10 24:40 13 1€. Dávoű 10 5 4 11 35:48 10 Különvomit Szegedre Az IBUSZ és a Kecskeméti Dózsa március 27-én, vasárnap az SZVSE —K. Dózsa NB U-s bajnoki labdarúgó-mérkőzés megtekintésére és városnézésre küiöiwonaív- indít Szegedre, Részvételi du 2a Ft. A mérkőzésre jegyek elővételben az IBUSZ-nál igényelhetők. Az ülőhely ára 9,10 Ft. Az SZVSE rendezősége a kecskeméti szurkolóknak külon- Ülőhelyet biztosi!. Jelentkezes az ÍBUSZ-nál. A vonat és a mérkőzés- jegyek biztosítása végett lehetőleg ezen a héten. Nagyobb arányban is győzhetett volna a Határőr KKHALASI HATÁRŐR DÖZSA—KAPOSVÁRI DÖZSA 3:0 (2:0) 11. Határőr: Nagy — Hé pasi, Molnár, Szebepi — Szekeres, Csótl — Puskás. Nádas, Rumos, Ungi, Fapp. Edző: Folcz Tóbiás, A Határőr tartalékosam állt fel és többen Influenzásán játszottak. a kaposváriak eleve védekezésre rendezkedtek be. A Határőr nagy kedvel kezdi a játékot és már a 7. percben Ungi szögletrusását Rumos De- fejell. Továbbra is a halasiak támadnak, csak nem mindig tudják góllaL befejezni akcióikat. A 15. percben Ungi Jól Irányított szöglet- rúgását Nádas mintegy nyolc méterről védhetetlenül fejeli a sarokba. A kaposváriak gyéren támadnak, de sok adogatásból álló akcióikat a halasi védők sorra rombolják. A félidő végének eseménye Hugi kaputája. A II. félidőt is teljesen a Határőr irányítja. B'ölényükro jellemző, hogy az első negyedórában hat hatalmas gólhelyzetet hagynak ki. A 18. percben Nádas a felső kapuiára fejel. A 31. percben esik a mérkőzés legszebb gólja. Ungi a félpályáról indulva húsz méterre megközelíti a vendégkaput. Itt ballábas lövése a jobb alsó kapufa mellett vágódik a hálóba. Az utolsó negyedórában sem csökkenti az Iramot a hazai csapat és két-három gólhelyzete is akad, kihasználni azonban egyiket sem tudja. A halasi csapat sokkal nagyobb arányban győzhetett volna még tartalékossága ellenére is. de a csatárok lövését nem kísérte szerencse. Az influenza sem segítette a csapat góiképességét. Jók: Képási, Szebem és Ungi. /yVWWWWWVWWVWWWVVVNl Tartja gólképességét a halasi csatársor KISKUN HALASI MEDOSZ—BONYHÁDI VASAS 4:1 (2:0) Kiskunhalas — 800 néző. Ve- zette: Bende. H. MEDOSZ: Bakos -- Tóth n., Várhegyi, Tóth I. — Schverla, llirth — Turcsik, Mester. Vasa II., Fenyvesi II., Jager. Edző: Virágh István. Hazai támadásokkal indul a mérkőzés és a MEDOSZ fölénye az 5. percben góllá érik. Fenyvesi II. beadását Vass II. védhetetlenül vágja a hálóba. Kezdés után Jager elfut és éles lövését csak szögletre tudja tolni a bonyhádi kapus. Halas nagy nyomás alatt tart)» a vendégek kapuját. Végül a 31, percben Fenyvesi U. megszerzi csapatának a második gólt. A továbbiakban csak szögletek jelzik a MEDOSZ fölényét. Fordulás Utár. 4 bonyhádiak meglepik a hazaiakat és Endrődl a Í6-os- ról nagy góllal javít. A 6. percben Jager jó labdát kap. nem adja at a labdát Jobbra, mert a jobbszárny közben lesre: futott. A bonyhádi vedelem lest vitatva teáik Jager így nyugodtan viheti a labdát az ötösig, s onnan a háló sarkába gurítja a hazaiak harmadik gólját. A MEDOSZ most erősíti az iramot és a 12. percben ismét eredményes. Turcsik elq- reíut az ötösig és az eléje ívelt labdát a hálóba vágja. A vendegek nem adják fel a küzdelmet és keményen küzdenek a szépítésért, de nem bírják a halasi védelmet áttörni, sőt a MEDQSZ-csatársor is veszélyeztet. Gój a továbbiakban már nem esik. A MEDOSZ sportszerű küzdelemben megérdemelten győzött, örvendetes a csapat gólképessége és szép játékra való törekvése. Jók: Bakos, Várhegyi, Schverla és Fenyvesi If. Kecskeméti Dózsa—Félegyházi Építők edző mérkőzés lesz ma. szerdán délután a városi sporttelepen 3 órai Kezdettek Bókodnak kedvez a szél, de csatárai nem tudják kihasználni a fölényüket. A félidő közepe táján feljönnek a kalocsaiak. Szemre szépen játszanak, de nem eredményesen. Jók: Nothof. Ophans és Szőlősl, Illetve a két kalocsai szélső. Jánoshalma—Izsák 8:1 (3:1). — Jánoshalma, 600 néző, vezette: Kovács K. — Mély talajon javuló formában játszó hazaiak fölényes győzelmet arattak a teljesen szétesően küzdő izsákiak ellen. (Edző nélkül nehezen állják meg a helyüket az I. o.-ban.) A hazai csapat már az első öt percben bebiztosítja győzelmét Adám és Tan I. góljaival. A félidő közepe táján Németh növeli a gólok számát. A vendégek egyetlen gólját a jánoshalmi Juhász lőtte — a saját hálájába. — Fordulás után sem változik a játék képe. A jánoshalmi csapat Tan I. két és Nemeth góljaival beállítja a végeredményt. — Jók: Illés, Csermák, Németh, Illetve az izsáki balszárny. Tompa—Vaskút 1)0 (1:0). — Tompa. 400 néző. vezette: Fehér. — A vaskónak kezdenek jobban, de 10 pere eltelte után mindjobban a hazaiak támadnak. Az eredmény egyelőre csak szöglet, kapufa és két lezgól. A félidő közepe táján ismét a vendégek támadnak többet, mégis a 35. perobe’n Várközi egy gyors ellentámadás során megszerzi csapatának a győztes gólt. — Fordulás után Csótit (Tompa) utánrúgásért kiállítják. A vaskónak emberelőnnyel nagy iramban támadnak, de a jól működő tompái védelemnek sikerül az egyenlítést megakadályoznlok. — Jók: Várközi, Kovács M„ Pete, Illetve Marton (a mezőny legjobbja). A Délkeleti NB 111-as bajnokság állása (a SZEAC eredményei nélkül) 1. Cegléd 19 10 4 4 23:10 24 2. Cs, Építők 18 8 7 3 37:24 23 3. £>z. Spart. 18 U 6 4 82:22 22 4. MÁV HMTE 18 7 0 5 25:24 20 5. Tsztmiklós 18 7 5 6 29:35 19 €. Szóin. MTE 16 ü € 4 20:14 18 7. Martfű 18 8 2 8 23:25 18 8. CS. MÁV 18 (i € 6 14:21 18 9. Gyula 18 7 3 0 34:20 17 10. M.-kovácslláza 18 7 3 8 28:26 17 11. Makó 18 5 7 6 27:27 17 12. KTE 18 5 C 7 20:?1 iq 13. Szarvas 18 5 € 7 28:33 16 14. Sz. Építők 17 5 3 9 29:35 13 15. Nagykőrös 17 4 5 8 18:31 Ki 10. Sz. Mórav. 18 4 5 9 17:37 13 Az NB III. Délkeleti csoportjának eredményei. Békéscsabai Építők-^ M AV HMTE 5:0, Hmvásárhelyep!, Mczőkovácsháza—Cegléd 1:1, Szolnoki MTE—rTörökszentmikiós 0:0, Békéscsabai MÁV—Martfű 3:1, Szegedi Építők—Makói Vasas 1:0, Szt> gedi Spartacus—Nagykörös 4:0, Szarvas-»-Gyula 2:1. Nagy küzdelem után csak balszerencsével adta le az egyik pontot az Építők PÉCSI Bőrgyár—BAJAI ÉPÍTŐK 8:2 (1:1) Baja: 388« néző. Vezette: Soó« G. B. Építők: Hiszti — Varga, Pán- csics, Major — Heringer, Poszlacsek — Krejaz, Czegiédi. Fapp, Teltet, Ezsi. Edző: Tamási László. A bajaink támadnak, de csakhamar pécsi támadások veszélyeztetik az Építők kapuját. Egy ellentámadás során a pécsi kapus csak a 18-osan kívülre futva tud mentem. Jó iramú mérkőzést vívnak a csapatok. Papp jól ugrik ki, de későn lő s a kapus menteni tud. A 21. percben pécsi támadás során Szigeti őrös lövése a kapufáról pattan vissza, s a jó ütemben érkező Győrit hat méterről véd- hetetlenül a hálóba vágja a vendégek vezető gólját. A 20. percben ellentámadás során Kretsz és Czeglédl egymásután két nagy helyzetet hagy ki. Változatos és jóiramú a mérkőzés. A bajalak nagyon rohamoznak, de egyenlíte- niök csak a 40. percben siketül, amikor Ézsl jól eltalált lövéssel a hálóba juttatja a labdát. Fordulás után esik a mérkőzés irama. Alig látni szép játékot, sok a viaskodás. A 15. percben a pécsiek majdnem vezetéshez jutnak. Szigeti egyedül áll Disztllveí szemben, s végül a kas pusba lő. Az Építők támadnak tötw bet s a 27. percben gólt érnek el. 1 A pécsi kapus egy erős lövést kiöklöz, Papp ráfut és az ellen* j kezö sarokba fejeli a vezető golf. 1 Keménnyé válik a küzdelem s a 31, percben Ezsit és Bertát kiállítják, Már-már ügy látszik sikerül a ba- jalaknak otthon tartani a kot pon« )ot, amikor a befejezés előtt három perccel a pécsi Dara a 16-osról lő és a labda az eibámészkodó Díszt! iflpllett a felső sarokba hull. Két ellentétes félidőt vívott a két csapat. Az első félidőben igen színvonalas, jóiramú mérkőzést latoit a közönség, míg a második félidőben már inkább csak küzdelem von, amelynek során balszerencsevei adott le igen értékes pontot az Építők. A Játékvezető szünet után eléggé kiengedte a kézéből a métkőa zést. — Jók: Páncsjcs. Krelsz es narbiger (a mezőny legjobbja). wvwyv^wvwvww Értékes két pontot hozott haza Pécsről a Bácska BAJAI BÁCSKA POSZTÓ—PÉCSI VASAS 1:0 (1:0) Néző — Vezette Péps — 500 Bodor. B. Bácska: Körmendi — Bohner, Xhoa II., Bißztrovics — Borsodi, Csanyik — Hath. Bart» I., Qorja- nac, Gugán, Csermák. — Edző: Onody Béla. Az igen tartalékos Bácska nem sok reménnyel indult Pécsre, a fiatalok lelkesedése mégis meghozta az eredményt. Az első percekben a s?él által támogatott hazaiak vezetik a támadásokat, majd lassan kiegyensúlyozottá válik a játék. A Bácska támad veszélyesebben és csakhamar gólt is ér el. A 21. percben Barta I. átverekszi magát a pécsi védelmen cs a 11-es pont magasságából a bal felső sarokba helyezi a Bácska győztes gólját. A Vasas felélénkül és a 29. percben majdnem egyenlítenék, de jobbösszekötőjük a bal felső sarok főié fejel. Az utolsó negyedóra mezőnyjátékkal telik el. A II. félidőben megváltozik a játék képe. A Bácska jelentősen többet támad. A szél is őket segíti. A- 16. percben gólszerzési alkalom nyílik a Bácska előtt. Egy gyors támadás után Gorjanacz elé kerül a labda. A középcsatár a jobb helyzetben • levő Barta elé továbbít. Az meglepődik és pontosan a kapus kezébe Ip. Az utolsó percekben még egy jó helyzete adódik a Bácskának. Csermák jó labdát kap, de lövése a felső kapufán csattan. Végeredményben a Bácska teljesen megérdemelten győzött és a játék képe alapján több gólt is rúghatott volna. Jók: ihos II. (a mezőny legjobbja), Bohner és O ligán. A Délnyugati NB III. , bajnokság állása (a Pécsi Dózsa II. mérkőzései nélkül) 1. Csepel Autó 18 13 1 4 51:24 27 2. B. Építők 18 ÍJ 5 4 33:24 23 3. K. Kinizsi 17 10 2 5 ,4:18 2? 4. P. Bőrgyár 17 8 6 3 40:25 22 5. B. Bácska 17 8 4 4 25:16 22 8. H. Határőr 18 10 l 7 41SW 21 7. Szekszárd 17 8 4 a 30:29 20 8. K, Dózsa 18 7 4 7 28:32 18 0. Bonyhád 18 8 — a 24:29 18 10, p. Bányász 18 7 3 8 31:30 17 U. P. Vasas 18 6 6 7 27:31 16 12. Bácsalmás 18 6 4 8 26:33 16 18. Szf. MÁV 18 7 — H 31:35 14 14. H. MEQOSZ 17 6 l 10 35:30 13 15. Komlói Béta 18 2 3 13 16:43 7 Ifi. Dombóvár 17 1 3 13 14:60 ä B = Bájai, H - Halasi, K 3 Ka* posvári, p = Pécsi. Öngólokkal győzött a Bácsalmás - megérdemelten BÁCSALMÁSI PETŐFI—PÉCSI BÁNYÁSZ 2:0 (0:0) 800 néző, Bácsalmás — 800 néző. — Vezette: Majort«. Bácsalmás: Nlnesevics — Batiz, Polyak, Wachtler — Prikidanovics, /VWWWWWÚVWÚVWWWWVWV IÍÖSAKLABDA-HIUADO Újpesti Boripari SK—Baja! Építők 56:43 (22:19). — NB I-es női mérkőzés. — Budapest, TF-terem, 200 néző, vezették: Futó cs Velkey. — B. Építők: K°lovicsné, Tóth (4) — Tátrai (12) — Vassné (12), Görög (7). Csere: Állaga (6), Mándi (2), Taxné, Csátaljai, Pásztor. Igen jói kezdenek a bajai lányok. Az első tíz percben egy klasszissal jobbak voltak a fővárosiaknál. Ettől kezdve azután fokozatosan viszsaesnek, mert állandó beszéd folyt a pályán, ami a későbbiekben, különösen a II. félidőben ideges veszekedéssé fajult. Egyedül ennek köszönhetik a vereséget a bajai lányok és a két bajnoki pont elvesztését, ami KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Március 16, szerda este 7 óra Szűcs—Bágya—Szenes; ELVESZEM A FELESEGEM Zenés vígjáték 3 (elvonásban Bajor Gizi-bérlet 10. sz. szelvénybérlct O/l IC M Íj SORA Március 16-án, szerdán: Baja Központi: A mi kis családunk, Baja Uránia: Végállomás- szerelem, Bácsalmás: A hajdúk esküje, Dunavecse: Láthatatlan kötelék, Jánoshalma: Vágyak szárnyán, Kalocsa: A I3-as számú kedvenc, J^ecskemét Árpád: Szegény gazdagok, Kecskemét Városi: Virrad, Kiskőrös: Fényes esküvő, Kiskunfélegyháza: Fehérek és feketék, Kiskunhalas: Nincs kegyelem, Kiskun- majsa: Bolond április, Kun- szentmiklós: A világ teremtése, Szabadszállás: Egy dal száll a világ körül, Tiszakécske Petőfi: Bakaruhában, Tiszakécske Tisza: Cablria éjszakái. esetleg a kiesésüket is jelentheti. A jövőben az ehhez hasonló fegyelmezetlenség súlyos következményeket vonhat maga után. Érthetetlen, hogy sem a csapatkapitány, sem az edző nem tudott rendet teremteni a lányok között. A csapatból senkit sem lehet kiemelni. Apróhirdetések ELVESZETT a piaqpp egy fél pár szürke körömcipő. A becsületes megtaláló jutalom ellenében a piacirodán adja le. 589 60x80 és 80x80-as kútgyűrűforma eladó. Kiskunhalas, Székely utca 10. özv. Tóth Lajosné. lOlfiQ MAJDNEM új gyermek-sportkocsi eladó. Kecskemét, Máriahegy 78. Szalontai. 10170 ELVESZETT egy kurtított farkú magyar vizsla. Értékes állatorvos, Kecskemét, Széchenyi körút 54. ez, alatt. 1017? SZÉP tölgyfa-szekrény és asztal eladó. Kecskemét, Petőfi utca 7/a. Halász. 10176 KEREKORSÖS Singer varrógép eladó sürgősen. Kecskemét, Szolnokihegy 8. Faragó Antal. 10173 KECSKEMÉT, Bajcsy-Zsilinszky u. 42/a. sz. alatti é&aládi ház felerésze sürgősen eladó 9000 forintért. Értekezni: Gazdasági Malom portáján. 10174 KIADÖ Kecskemét központjában egy szoba, konyhás lakás költségmegtérítéssel, Címet a kiadóba kérek. 10176 ELADÖ beköltözhető kétszobás családi ház. Kecskemét* Bethlen körút 16., lakatosmühely. 590 Bajai apróhirdetések ELADÓ egy keveset használt 16 soros »Sazda Drill*« vetőgép. Megtekinthető: Hajós, Török János. Fácános. 10 VÁSZON kajakot vennék, »Calypso« jeligére választ a Bajai Hirdetőbe kérek. 13 ELADÓ 12 méhcsalád Nagyboco- nádt rakodó kaptárban igen olcsón. Vaskút, KújkátpáU. 11 Böröcz — Barcsik, Mezei, giike, Se. verges, Petrekiuues. Eózo: Or. Cjoin. bog Tibor, A hazaiak kezdenek «géllel szem« ben és a pécsiek már a 3. percben veszélyeztetnek. Batiz alig tud szögletre menteni. Csakhamar Bácsalmás veszi át az irányítást és egy perc alatt két szögletet is rúgnak. A u. percben Mezei csavart szögletét Boresik centiméterekkel fejeli mellé. A bácsalmási támadásokat csak szabálytalankodások által tudja feltartóztatni a pécsi védelem. A 19. percben a pécsiek a 16-oson akasztanak szabálytaianui, Wachtler lövése alig megy fölé. A következő percben a pécsiek hibáznak jó helyzetben. A 24. percben a hazaiak a mérkö- zés legnagyobb helyzetét hagyják ki. Borcsik eívágtat a jobbszélen. Beadása pontosan Mezei elé buli, s az összekötő lövése a külső kapufát súrolva megy ki. A félidő közepe táján mezőnyjáték alakul ki. A 38. percben majdnem vezetéshez jutnak a pécsiek. Friki- danovica a pécsi Pintér elé tálai egy labdát. Szerencsére a váratlan helyzetet elügyetlemkedi a csatár és biztos góltól menekül meg a bácsalmásiak hálója. Szünet után a bácsalmásiak irányítanak. A 2. percben hatalmas tömörülés a pécsi kapunál. Háromszor is lőnek a hazai csatárok, míg végül negyedszerre valamelyik pécsi védőről a gólvonal mögé pattan a labda. 1:0! A pécsiek vitatják a gólt, de a játékvezető a partjelző megkérdezése után megerősíti ítéletét. Mindjobban állandósul a hazaiak fölénye. Wachtler két perc alatt két nagy szabadrúgást ereszt a Bányász kapujára, de mindkettő raellémegy. a 16. percben a pécsi Vámos kézzel érinti a labdát. A játékvezető nem lát szándékosságot. Mintegy húsz perces meddő fölény alatt a Petőfinek több helyzete is adódik kihasználatlanul. A 40. percben Wachtlernek a szabadrúgása a kapufa töve mellett surran ki. A 41. percben végre siker koronázza a hazaiak támadásait. Silke kapura tör éa erős lövést ereszt meg. A labda a pécsi Vá- í, moson irányt változtatva hull a a hálóba. A 44. percben növelhetné előnyét a Bácsalmás, Süke jó átadását Petra. kanics éppen csak melléfejeli. Nagy harcot vívott a két csapat és a n. féiidőbelj fölényes játékával megérdemelten győzött a Bácsalmás. — Jók: Wachtler (a mezőny legjobbja), Prikidanovics. Mezei ég Borcsik,