Petőfi Népe, 1960. március (15. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-15 / 63. szám
Nagyszerű küzdelem a rangadón! »EBMECEH-KE'CSKEMÉT 0:0 í Debrecen, 15 000 néző, vezette: Wirágh. DVSC: Papp — Molnár, Csat' lós II., Kovács — Simonyi, Pál — Németi, Zilahi, Beck, Kom- lósi, Csekö. t—i Edző: Teleki (Gyula. K. Dózsa: Czéh — Tordasi, Határ, Magyar — Morvay, Kiss II. — Englert, Laczi II., Vékony, Csordás, Rozgonyi. =— Edző: Fenyvesi László. A debreceni rangadóra több mint 800 kecskeméti szurkoló kísérte el a Dózsát. A szurkolók általában derűlátóan ítélték meg a mérkőzés kimenetelét, s az a vélemény alakult ki, hogy »kiegyeznének« a döntetlen eredménnyel. Természetesen Megyezésről nem lehetett 6zó, hiszen a hazai együttes és a hatalmas szurkolótábora feltétlen győzelmet várt ezen a találkozón; Vérbeli rangadóhangulat fogadta a pályára lépő csapatokat, és a kecskeméti játékosok számára megnyugtató volt, hogy a hazai hangorkán közepette hallhatták a »hajrá Dózsa!« biztatást is. Mindehhez hozzátehetjük, hogy e Dózsa-játékosok mindegyike nagy becsvággyal és lelkiismeretességgel készült fel erre a valóban fontos találkozóra, s így jó erőállapotban és Fenyvesi László edző által kidolgo- aott taktikával lépett a pályára. önbizalomban és harcos küzdőszellemben nem volt hiány. A mérkőzés hazai támadásokkal kezdődött. A DVSC láthatólag arra törekedett, hogy a vezetést mielőbb megszerezze. Ezek a támadások azonban rendre elakadtak a kiválóan Báró Dózsa-védelmen. Néhány esetben Czéh tudására is szük- eég volt, mert a vasutas csatárok távolról is lőttek kapura. Tíz perc eltelte után kiegyenlítetté vált a játék. A kecskeméti játékosok szépen kombináltak és pontos adogatásokkal közelítették meg a kaput. Sajnos Vékony, Laczi 11. és Rozgonyi lövései vagy elkerülték a kaput, vagy a védelem fel tudott szabadítani. Mindkét együttes hatalmas lelkesedéssel küzdött, s a közönség többször taps- eal jutalmazta a szemre szép játékot. A félidő végéig felváltva támadott mindkét együttes, eredményt elérni azonban egyik sem tudott; A mérkőzés szünetében a Dózsa öltözőjében Fenyvesi edző a taktikai utasítások további pontos betartását kérte a játékosoktól. A három előretolt csatárt pedig bátrabb ka- puratörésre és lövésre biztatta. Érdekesen alakult a második .félidő. A hazai közönség azt JOOOOOOOGOOOQOOOOOOOOC várta, hogy csapata lerohanja a kecskeméti együttest. Ezzel szemben a játéknak ebben a szakaszában lényegesen jobban játszott a Dózsa mint ellenfele. A hátsó alakzatok ekkor pontos átadásokkal és szöktetések- kel küldték támadásba a csatárokat és bizony ekkor a vezető gól megszerzése a »levegőben lógott«. Rozgonyi a 20. percben egy szép támadás végén a kapufát találta el. Ez le- hűtötte a hazai kedélyeket és a nézőtéren a második félidő közepétől olyan hangulat alakult M, hogy »kiegyeznénk a döntetlenben«. Az utolsó tíz percben kiegyensúlyozzott játék alakult ki, felváltva támadott a két együttes, de a nagyszerű napot kifogó védelmeken egyik csatársor sem tudott áttörni. A szép és sportszerű küzdelem után az NB II. Keleti csoportjának rangadója gól nélkül telt el. Amikor Virágh játékvezető a sípjába fújt, a hatalmas nézőközönség sokáig ünnepelte a két lelkes és ezúttal döntetlent elért együttest. Bírálat: A Kecskeméti Dózsát a közvélemény általában bizakodással küldte el Debrecenbe. Bízott abban, hogy megállja a helyét. S nem is csalódott Végig határtalan lelkesedéssel küzdve, biztosan szerezte meg az igen értékes egy pontot. Ezért a csapat valamennyi játékosát dicséret illeti. A taktikai utasításokat a játé' kosok betartották, s nem soli hiányzott ahhoz, hogy a Dózsa a győzelmet is megszerezze. A védelem nagyszerű teljesítményt nyújtott, egyszerűen bevehetetlen volt Czéh kapuja. Határ mesterien és higgadtan verte vissza a vasutas-támadásokat, s Tordasi és Magyar játékáról is csak elismerés hangján szólhatunk. Morvay és Kiss II. fontos szerepkörüket Mválóan töltötték be. A csatársor tagjai közül ezúttal Laczi II. és Csordás ésszerű játéka emelkedett ki, de a többiek lelkesedése ellen sem lehet Mfogást emelni. A DVSC-ből Csatlós, Zilahi, Csekő és Beck játéka tetszett a legjobban. Virágh játékvezető egészen kiválóan vezette a mérkőzést. Amikor szükséges volt, kellő eréllyel tudott fellépni, s így biztosította a sportszerű légkört a pályán. ..... Á szünet után feljavult KTE megérdemelten győzött KECSKEMET! TE—SZEGEDI MORAVAKOS 2:0 (0:0) néző. Vezette: Nagy, Bitó, Kiss - Mészáros I., Gacs, 111., Kávai. Edző: Kecskemét, 1500 Varga. KTE: Pintér — — Csejtey, Vass — Szabó, Toricska Toricska Gyula. Az igen tartalékos KTE az első tíz percben meglepően jól rohamoz, de mindössze csak három szögletet tud kiharcolni. Mindkét fél eléggé terv- ezerütleniU harcol, így azután eredményesség sem mutatkozik a csatársorok játékában. Fordulás után megélénkül a játék. A 12. percben Bitó jól irányított szabadrúgását Gacs alig lövi fölé. A Móra város keményen, sőt szabálytalanul játszik, minek következtében Bitó egymásután lövi a szabadMegyei sakkbajnokság állása a 9. forduló után: Gocsál, Törteli 6,5, Szemző 5,5, Czár, Nagy A. 5, Kiss, Mészáros 4, Csiszár, Pallós, Schiesz 3,5, Borsodi 3, Lévai, Nagy S. 2,5. Vasárnapi sporteredménvek Labdarúgás: NB I.: Bp. Vasas— ÜJpestl Dózsa 3:0, Ferencváros—Pécs 4:0, Tatabánya—Bp. Honvéd 5:3!, MTK—Dorog 1:11, Salgótarján—Szeged 3:0. Szegeden!. Szombathely— Csepel 2:0, Bp. Vasutas—Diósgyőr 0:0. — Spanyolország—Olaszország 3:1 (0:1). 30 év után újra győztek a spanyolok. Vívás: Milanóban a Spreafieo versenyen a legjobb nyolc párbajtőröző közé csak Bárány tudott bejutni, de ő is elvérzett 10:8 arányban az olasz Delflnoval szemben. Totőeredmények: 1, 1, l, 2, x, 1, x 1, 2, 1, 2, 2. NB II. Keleti csoport állása 1. Debrecen 18 9 7 2 30:13 25 2. Kecskemét 18 9 5 4 28:13 23 3. Pénzügyőrök 18 8 5 5 21:14 21 4. SZVS’S 13 9 3 6 20:18 21 5. Ózdi Kohász 18 8 4 6 25:22 20 6. Bp. Előre 18 6 7 5 31:24 19 7. Jászberény 18 8 3 7 24:29 19 8. Borsodi B. 18 6 6 6 20:16 18 9. Szolnok 18 6 6 6 21:19 18 10. Nagybátony 18 7 4 7 22:22 18 11. Miskolc 18 7 4 7 24:26 18 12. F.gyetértés 18 7 3 8 23:22 17 13. Dl. Bányász 18 5 5 8 17:33 15 14. IZZÓ 10 5 3 10 17:27 13 15. Bp. Spartacus 18 5 2 11 23:33 12 16. Orosháza 18 2 7 9 15:30 11 Az NB IL Keleti csoport eredményei: Egyetértés—Bp. Előre 2:1, Ózdi Kohász—Szegedi VSE 1:1, Borsodi Bányász—Pénzügyőrök 1:1, Szolnok —Miskolc 2:1, Miskolcon!, Jászberény—Bp. Spartacus 3:1, Di. Bányász—Nagybátony 2:1, Orosháza— Izzó 2:2. NB III. Délnyugati csoport eredményei: Pécsi Bőrgyár—Bajai Építők 2:2 (1:1), Bajai Bácska Poszto— Pécsi Vasas 1:0 (1:0). E mérkőzésekről lapunk holnapi számában közlünk részletes beszámolót. — Csepel Autó—Szfehérvarl MÁV 3:0 Komlói Béta—Szekszárd 1:1. Pécsi Dózsa U. srKaposváw Klul.-.v 6U> rúgásokat. A 13. percben azután eredménnyel is jár. Csejtey előrefut Bitó szabadrúgására és a fedezet váratlan lövése a bal felső sarokban köt ki. 1:0! Most Mészáros és Kiss helyet cserélnek, ami hasznára Válik a csatársornak és a védelemnek Is. A 22. percben az előrehúzódó Vass jó labdát kap. önzetlenül a jobb helyzetben levő Szabónak engedi át a labdát, s a középcsatár lövése a lábak közölt a hálóba talál. 2:0! A gól feLrázza a vendégeket és a következő percben pazar tűzijátékot rendeznek, amelynek során csak egy szerencsés kapuralo véssél menekül meg Pintér kapuja a góltól. A 29. percben Mészáros csak szögletre tud menteni. Az utolsó tíz percben a KTE rohamoz és Kiss nehéz szögből kapura lő. A labda a felső kapufát súrolva megy ki. Gólt érdemelt volna. Mezőnyjátékkal ér véget a félidő. Az I. félidőben nem sokat láthattunk a futball szépségeiből. Szünet után javult a játék színvonala és a KTE megérdemelten nyerte ezt a rendkívül fontos mérkőzést. A védelem aránylag jól megállta a helyét. A csapat legjobb része a fede- zetpár volt. Csejtey bebizonyította, hogy az ő posztja a fedezet. A csatársor bizony elég gyengén működött. Talán csak Szabó volt, aki némi életet vitt a játékba. A játékvezető jóL vezette ezt az eléggé könnyű mérkőzést. FIGYELEM! Borseprőt mindennap reggel 8 órá- { tói 13 óráig vesz át a nagy szeszfőzde Külső- Szabadság út 19. sz. telepén. március 31-ig. 522 PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bacs-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Weither Dániel. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont; 26-19. 25-16. Pártépítés és ipari rovat: 11-22 Szerkesztő bizottság: 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l?a Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, Előfizetési díj 1 hónapra U Ft Bács-Kiskun megyei Nyomda v. Kecskemét t= Tel.; 15-29, Apróhirdetések FEKETE n&l tavaszi icabátok eladók. Kecskemét, Széchenyi tér S.. trafikban. 10169 TÉNYESZ nutrlík eladók. Kecskemét. Kassal utca 19. sz.; Hendőr- falu. Deutsch Kálmán. 10164 FEHÉR, mély gyermekkocsi eladó. Kecskemét; SzaJval Mihály (Mária) krt. 14. 10186 FELESBE kiadó 2 holdas és 1 holdas jó szőlő. Dr. Bende, Kecskemét, Csongrádi utca 23. 681 KEDVEZŐEN eladó kétméteres dió- kombónáltszekrény, szép hálóbútor, sezlon, páros ágyait, tükör, szekrények. Kecskemét, Vak-Bottyán u. 9. Bútorokat veszek. 592 BELTERÜLETEN 2 és fél hold szőlő és gyümölcsös kiadó feléből. Érdeklődni: Kecskemét, Klapka utca 35. szám. 591 ELADÓ beköltözhető kétszobás családi ház. Kecskemét, Bethlen körüt 16., lakatosműhely. 590 ELADÓ Kecskemét, Bika utca 3. sz. ház, azonnal beköltözhető. 583 ELADÓ azonnal beköltözhető ház. Kecskemét, Vacsihegy 101. Benda Sándor. 586 HETÉNYEGYHAZA, Lenin Út 27. alatt eladó házhelynek alkalmas 1067 négyszögöl szőlő. Érdeklődni: Kecskemét, Zsinór utca 58. 587 EGY szoba, konyhás lakás, 1 hold szőlő és földdel együtt Szarkásban kiadó. Értekezni: Kecskemét, Kinizsi utca 6. 585 MEGBÍZHATÓ 18—17 éves kislányt háztartásba, bentlakással, felveszek. Kecskemét, Batthyány u. 30. Ambruséit. 10167 KOLOMP, juhászkampó, pásztorcikk Kulcsár kisiparosnál, Budapest, Rákóczi út 6. 564 PANNÓNIÁHOZ alakított Jawa oldalkocsi eladó. Lakiteleken, Nemesik fényképésznél. 10157 EGY SZOBA konyhás, mellékhelyiséges lakást keresek Kecskeméten a város belterületén, költségmegtérí- téssei. Címet a kiadóba kérek. 10 162 GYAKORLOTT gyors-gépirónőt keresünk azonnali belépéssel. MEK Központ, Kecskemét. Bercsényi u. 4—6. Jelentkezés 1. hó 16-án de. a titkárságon. 580 FELSÖSZÉKTOBAN 2000 négyszögöl szőlő kishaszonbérbe kiadó. Cím a kiadóban. 10163 KÉT 6 hónapos süldő eladó. Hornyaid keverékek. Kecskemét, Czo.ll- ner tér 46. 554 BEKÖLTÖZHETŐ 2 padolt szoba, konyha, mellékhelyiségekkel családi ház, 374 n-öl kerttel eladó. — Épülő múút. autóbuszjárat mellett. Kecskemét, Talfáji köz 12. Sebők Lajos. 552 IDŐSEBB nő vagy férfi gondozását vállalom lakásért. Cím: Orgoványi Lászlóné, Kecskemét, Köncsog 125. sz. 570 ELADÓ fél ház Kecskemét, Jókai utca 46. alatt. Érdeklődni lehet a bádogos műhelyben. 9468 ELADÓ félportás ház. Kecskemét; Bathlenváros 64/c alatt. Csecsemő- otthon mellett. 9493 KONYHABOTOR eladó. Kecskemét,. Zsinór utca 108. 9491 1200 NÉGYSZÖGÖL szőlő sürgősen eladó. Korhánközi úton. Érdeklődni: Kecskemét, Zsinór utca 56. sz. alatt. 9495 KECSKEMJErr, Pásztor utca 15. sz. ház eladó. Értekezni: ugyanott. 541 ELADÓ Kecskeméten a Szentháromság temetőben új kripta. Érdek- > lődnl: Kisfaludy utca 15. 10161 NAGYOBB mennylségú blrkatrágya eladó. Cím: Kecskemét, Vili., Ga- ral utca 11. szám alatt. 567 3—4 KETTES előnevelt csirke és II. osztályú naposcsibe mérsékelt áron kapható: Baromfiipari Mezőgazda- sági Vállalat, Belsönyir 2. baromfite- lep. (Volt Sernevál telep.) ö73 ELADÓ beköltözhető nagy utcai házrész. Kecskemét, Borz utca 9. szóm. _____________ stJ KE CSKEMÉT, Kazinczy utca 2. SZ; ház, részben vagy egészben eladó. ___ Si% IN TELLEvKTUEL, perfekt német; angol, nyelvoktatást vállal. Címet a kiadóba. 9477 aaaaaaca*aiaauaaaaaaaaaraaa*aaaaaaaaaaBai Acs, állványozó, kőműves, építőipari gépkezelő, épületlakatos, és három villanyhegesztő szakmunkást KERES FELVÉTELRE a 44. sz. Állami Építőipari Vállalat. Cím: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13— 15. Szállást, étkezést biztosítunk. 555 Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat (MŰSZAKI BÍZOM AN VI) l i L évi március hó 16-án ! (szerdán), Baján, a MÉH j Vállalat Sztálin út 17. í szám alatt, becslést, illetve * lebonyolítást végez. 503 : Képesítéssel rendelkező, építőipari • 1 könnyűgép- és a nehézgép-kezelőket j jó kereseti lehetőséggel keres azonnali felvételre az E. M. Baranya megyei Állami Építőipari V. Pécs, Rákóczi út 56, Jelentkezés munkaügyi osztályunkon. 424 : a a | Termelőszövetkezetek, egyéni termelők, figyelem! Üj baromfinevelési akció indul az 1960-as évre. Szerződés köthető: csirkére, libára, kacsára és pulykára. Termelőszövetkezetek s kecskeméti és kiskunhalasi Bar- nevállal közvetlen, az egyéni és háztáji termelők a földművesszövetkezeteknél köthetnek szerződést. Az egyéni termelőknek kamatmentes előleget, a termelőszövetkezeteknek rövidlejáratú hitelt biztosítanak. Szerződők a naposcsibét hitelben kapják és előnyben részesülnek a naposcsibe- ellátásnál. BIZTOS PÉNZT ÉS ELHÉLVEZÉST JELENT A SZERZŐDÉSES BAROMFINEVELÉS ÉS HIZLALÁS! 264 I