Petőfi Népe, 1960. március (15. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-15 / 63. szám
A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT Világ proletárjai, egyesüljelek! LAPJA' BÄCS •* KISKUN MEGYEI XV. ÉVFOLYAM. 63. SZÁM Ara SO fillér I960. MÁRCIUS 15. KEDD Összeüli a leszerelési bizottság Genf. A tíztagú leszerelési bizottság hétfőn megkezdőd') értekezletére megérkezett a lengyel és a bolgár küldöttség. A nyugati delegációk közül az amerikai és a kanadai már szintén a konferencia színhelyén van. Az angol delegáció vezetője, a külügyi állammi- niszlcr vasárnap este utazott el Londonból Genfbe. A leszerelési bizottság értekezlete hétfőn megkezdődött. Szovjet vezetők távirotváltása Nasszerral Hruscsov megbetegedése miatt elhalasztotta franciaországi látogatását Rövidesen megállapítják Párizsba érkezésének új időpontját Moszkva, március 14. (TASZSZ) A Szovjetunió franciaországi nagykövete március 12-én este a szovjet kormány megbízásából közölte Franciaország külügyminiszterével, hogy N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke influen- zában megbetegedett, ezért március 15-én nem utazhat Párizsba. Háromheti nveresé»részesedés a Hosszúhegy! Állami Gazdaságban Ünnepi tanácsülés Mélykúion Vasárnap délelőtt ünnepi nyilvános tanácsülésen avatták Mélykútat termelőszóvetkezeti községgé. A több mint négyszáz részvevő nagy érdeklődéssel hallgatta Erdősi József elv- társnak, a megyei pártbizottság titkárának szavait, aki a termelőszövetkezetek megszilárdításáról, a növénytermelés és az állattenyésztés időszerű feladatairól tájékoztatta a megjelenteket. Az ünnepség kulturális műsorral zárult. Megnyílt Szabó Lajos festőművész kiállítása A felszabadulási munkaverseny ben megyénk üzemei közül eddig a legjobb eredményt a Kalocsai Fűszcr- paprikaipari Vállalat érte el. Negyedéves tervét két hónap alatt teljesítette. Csak dicsérni lehetett a Kecskeméti Konzervgyár és a Kecskeméti Epület- iakatosipari Vállalat munkáját is. A jó eredmények mellett azonban meg kell állapítani, bogy megyénk több vasüzeme és könnyűipari gyára nem, vagy csak kis részben teljesítette felajánlásának időarányos részét. A Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint ma a Bajai Villamossági Gyár és a Zo- máncipari Müvek Kecskeméti Gyáregysége az utolsó a verseny ranglistáján. Ez a két gyár adós még a terv teljesítésével is. A negyedév végéig még három bét van bátra. Addig sok mindent lehet cs kell is tenni a termelés gazdaságosságának megvalósítása érdekében. Ha megyénk üzemei az eddiginél alaposabban foglalkoznak a műszaki fejlesztéssel, akkor nagyot lepnek előre a felajánlások teljesítésében. Meg kellene szüntetni azt a huzavonát, anti egyes újítások bevezetésénél tapasztalható, s jó lenne, ha az év elejére ígért korszerű technológiákat is mielőbb bevezetnék. Emellett feltétlenül javítani kell az anyag- és szcrszámcllátást és a munkaszervezést. Sajnos, több helyen még mind a mai napig anyag, szerszám és egyéb dolgok hiánya miatt akadozik a munka. Mindenek előtt biztosítani kell tehát a versenyzéshez szükséges műszaki előfeltételt, nehogy csökkenjen a munkások versenyző kedve. Az eredményes vetélkedésre ugyanis nagy feladat vár, mert az idei terv mennyiségileg jóval nagyobb mint a tavalyi. Ezenkívül követelmény az is, hogy olcsóbban állítsuk elő gyártmányainkat, termékeinket mint 1959-ben. Ezt pedig csak úgy lehet megtenni, ha mindazokat a gátló körülményeket megszüntetjük — vagy legalább is csökkentjük —, amelyek nehezítik az olcsóbb termelés megvalósítását, a hároméves terv idő előtti befejezését. Mozgalmi szerveinknek most az a feladatuk, bogy a műszaki előfeltételek biztosításának szorgalmazásával egyidejűleg értessék meg a dolgozókkal: felszabadulásunk ,15. évfordulóját legméltóbban csak úgy lehet megünnepelni, ha több és jobb terméket adunk az országnak, életszínvonalunk további emeléséhez. Vasárnap délelőtt 11 órakor a Piarista Gimnázium dísztermében nyílt meg Szabó Lajos festőművész kiállítása. A kiállítást Madarász László elvtárs, a megyei tanács elnökhelyettese nyitotta meg. Hangsúlyozta, hogy Szabó Lajos piktúrája biztató a jövőre nézve. Képein érződik az a tudatos törekvés, hogy művészetét a dolgozók világnézeti nevelésének szolgálatába állítsa. Ez mind témaváA kecskeméti járás KISZ- alapszervezetei az elmúlt évben több mint 215 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek a községfejlesztési tervek megvalósítása érdekében. A járás fiataljai a VII. párt- kongresszus határozataitól fellelkesülve az idén újabb vállalást tettek. Az eddigi összesítések szerint mintegy 350 ezer forint értékű társadalmi munkával járulnak hozzá 1960-ban a község<WWWVW«evwvww N. Sz. Hruscsov kérte, hogy közöljék ezt a Francia Köztársaság elnökével és fejezzék ki mély sajnálkozását amiatt, hogy a tervezett időben nem tehet hivatalos látogatást Franciaországban. Az orvosok véleménye szerint Hruscsov felgyógyulásához 7—10 nap szükséges. Ezért Hruscsov javasolta de Gaulle tábornoknak, hogy a látogatás idejét halasszák el. Három helyen, Érsekcsaná- don, Nemesnádudvaron és Hajóson van a Hosszúhegyi Állami Gazdaságnak egy-egy üzemegysége, amelyeknek gazdasági irányítása nem csekély feladat. A gazdaság központjában, Sükösdön és a három üzemegységben rövidhullámú rádióadó berendezés van és ezekkel percek alatt megteremthető a kapcsolat. A Hosszúhegyi Állami Gazdaság 1959-ben 4 millió forint fejlesztési tervek megvalósításához. A KISZ-szervezetek felajánlását a járási KÍSZ-bizottság és a járási tanács kétoldalú társadalmi szerződésben rögzítette. A szerződés értelmében a községi tanácsok biztosítják a társadalmi munka anyagi feltételeit, a KISZ-szervezetek pedig felvilágosító munkával mozgósítják a fiatalokat felajánlásaik teljesítésére. A községi KISZ-szervezetek közül kitűnnek a lakiteleki fiatalok, akik törpevízmű építésének elősegítésére, a kultúr- ház felépítésére, utak és parkok rendben tartására tettek felajánlást. Kiemelkedő felajánlást tettek az izsáki K1SZ- szervezet tagjai is, akik a strandfürdő építéséi több mint 50 ezer forint értékű társadalmi munkával mozdítják elő. A Francia Köztársaság elnöke sajnálkozással fogadta az értesítést és kérte, hegy tolmácsolják a Szovjetunió minisztertanácsa elnökének legőszintébb jókívánságait mielőbbi felgyógyulására. Megegyeztek abban, hogy a két kormány a lehető legrövidebb időn belül megállapítja N. Sz. Hruscsov Párizsba érkezésének pontos idejét. (MTI) Moszkva. Közzétették azoknak a táviratoknak a szövegéi, amelyeket az Egyesült Arab Köztársaság nemzeti ünnepe, a köztársaság megalakulásának második évfordulója alkalmából Vorosilov és Hruscsov, illetőleg Nasszer váltott egymással. Hruscsov táviratában azt kívánja, hogy a két ország barátsága és gyümölcsöző együttműködése a jövőben is fejlődjék és erősödjék a két ország népeinek, a világbéke megszilárdításának javára. Az Egyesült Arab Köztársaság elnöke választáviratában ugyancsak kifejezte azt a kívánságát, hogy fejlődjék országaik barátságos együttműködése. Macmillan Párizsban Párizs. Megkezdődtek Macmillan és De Gaulle tanácskozásai. A francia elnök és az angol kormányfő bizalmas tárgyalásairól csak annyi ismeretes, hogy a brit államférfi a kelet—nyugati kapcsolatokkal, a csúcsértekezlettel és az afrikai helyzettel foglalkozott. Macmillan vasárnap az esti órákban Párizsból visszatért Londonba. Adenauer az USA bon New York. Adenauer nyugal- német kancellár ma találkozik Hammarskjölddel, az ENSZ főtitkárával. A bonni kormányfő a nap folyamán New Yorkból tovább utazik Washingtonba, hogy tárgyaljon Eisenhower elnökkel. Az amerikai kozmikus rakéta útja Washingtoni jelentés szerint a Pioneer 5 amerikai mesterséges bolygó vasárnao este 20 órakor mintegy 579 ezer kilométerre volt a Földtől. Az egyik angol csillagvizsgáló vasárnap is felvette az amerikai mesterséges bolygó rádiójelzéseit. Szellemi öttusa Kalocsán A Kalocsai Petőfi' Sándor Művelődési Otthon igazgatósága ü varos iskoláinak részvételével március 15-én szavaló- és szellemi öttusa versenyt rendez. A versenyen az iskolák tanulói mellett az üzemek ifjúmunkásai is szerepelnek. Az első három helyezettet értékes könyvvel jutalmazzák, _ „ . A szavalóverseny keretén belül szólóénekesek es műkedvelő zenészek is feltépnek, A műsor előtt Békési Imre tanar mond beszédet, amelyben megemlékezik a felszabadulási kulturális seregszemle előkészületeiről is. Xli Ludas István leveleit) Szépen fejlődik Foktő tiszta nyereséggel zárta az esztendőt. Ebből mintegy háromheti fizetésnek megfelelő nyereségrészesedést kapnak a gazdaság dolgozói. A Hosszúhegyi Állami Gazdaság jelenleg főleg szántóföldi növények termelésével, állattenyésztéssel, konyhakertészettel, szőlő- és gyümölcstermeléssel foglalkozik. Az elkövetkező években egyre inkább a szőlő- és gyümölcs- termelés jelenti majd a gazdaság fő bevételi forrását. A Hosszúhegyi Állami Gazdaságban termett kadarka ma már csaknem egész Nyugat-. Európában ismert, hiszen 95 százalékát a külkereskedelmi vállalat útján exportálja a gazdaság. Megtalálhatók a gazdaság termékei az állami gazdaságok budapesti, kecskeméti és bajai mintaboltjában is. tő községben. Felújításra került a tanácsháza is és a község dolgozói több mint 21 ezer forint társadalmi segítséget nyújtottak a községfejlesztéshez. ELSŐK A MEGYÉBEN Szombat délután bensőséges ünnepség színhelye volt Jánoshalmán a tiszti klub színházterme: a kiváló kisipari szövetkezet címmel és a KI- SZÖV vörös vándorzászlajával kitüntetett Jánoshalmi Vegyes- és Építőipari Ktsz tartotta mérlegzáró közgyűlését. Az ünnepségen jelen volt Weither Dániel elvtárs, a megyei párt- bizottság tagja, a Petőfi Népe felelős szerkesztője és Fekete László elvtárs, a KISZÖV elnöke. A kitüntetés alkalmából lapunk 3. oldalán fényképes riportot közlünk a szövetkezet életéről és eredményeiről. Képünkön: a .kilenc' éve működő kötélgyártó részlegei, örökítettük meg. Felvételünk Kon- csek Ferenc és Borból/ Gyulánó szövetkezeti tagokról készült, istrángfo- uá$ közben, _ Jelentős felajánlást tettek a kecskeméti járás fiataljai a községfejlesztési tervek megvalósítására lasztásában, rníríd alkotómödsze- rében megmutatkozik. A kiállítást már az első nap is szép számú közönség tekintette meg. Hétszázötvenezer forintot fordítottak villanyhálózat bővítésre, óvoda, iskola és művelődési otthon felújításra, járdák javítására az elmúlt évben Fok