Petőfi Népe, 1960. március (15. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-29 / 75. szám
Háztáji gazdaságok, termelőszövetkezetek9 figyelem! A háztáji gazdaságokban és tsz-ekben fokozni kell az alapszabályban meghatározott MÉRTÉKÉN FELÜK a sertések tartását, hizlalását, Ennek érdekében az Állatforgalmi Vállalat különböző új sertéshizlalási, suldőnevelési és kocatartási akciókat indított. 4 ' Keretszerződés alapján a tsz háztáji gazdaságokban leszerződött sertések után a háztáji gazdaság a szerződéses sertés árát TELJES EGÉSZÉBEN MEGKAPJA. A tsz, ha részt vesz a szervező munkában, külön lebonyolítási díjat kap ezért. Kocatartásra és annak süldőire előnyös feltételek mellett lehet szerződést kötni az 1960. évi háztáji kocatartási és süldőnevelési akcióban. Ezekre a tsz már most köthet 1961. évre hizlalás» szerződést. * Megindult az új 1960. évi süldőkoca hitelezési akció, amelyben a vállalat süldőkocát helyez ki hitelbe háztáji gazdaságba. Ennek vételárat csak a szerződésben kikötött azon időpontban kell megfizetni, amikor annak szaporulatából a süldőket átadja a vállalatnak. A szerződéses hizlalás és nevelés mindig biztos jövedelmet, magas vételárat, kamatmentes előleget és biztonságos állatértékcsítést jelent. Részletes felvilágosítást a vállalat községi felvásárlói, járási kirendeltségei és a vállalat központja adnak. Bács-Kiskun megyei Allatforgalmi Vállalat Kecskemét Csongrádi utca 2. sz. Telefon: 29-05 ^ 669 Ä KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MOSOK A: március 29., kedd este 1 éra Kállai István: KÖTÉLTANC Színmű 3 felvonásban Somlay Artur-bérlet 11, sz. szelvcnybérlet Mozik Műsora Március 29., kedd: Baja, Központi: Megjavultban bízni kell, Baja, Uránia: Saipan utolsó asszonya, Bácsalmás: Blum-ügy, Dunavecse: Szent Péter esernyője, Jánoshalma: Rosemarie, Kalocsa: Májusi emlékek, Kecskemét Árpád: Egy dal száll a világ körül, Kecskemét, Városi: Mennyei pokol, Kiskőrös: Tenger törvénye, Kiskunfélegyháza: Feleségem, a sztár, Kiskunhalas: A bemutató elmarad, Kiskunmajsa: Sabella nagymama, Tiszakécske, Petőfi: Kálvária, Tiszakécske, Tisza: Nagybácsim. ATVV ^A<WVWVWWW>/»/WWVVVWVW» PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Báes-Klskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Weither Dániel. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Pártépltés es jparl rovat: 11-23 Szerkesztő bizottság: 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 17-09 Terjeszd a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 11 Ft Báes-ICiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Tel.: 15-29. 27-19 ■iMiiuiimiiiii SZŐNYEGVÁSÁR Április 1-től a Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat Kecskemét, Kossuth téri LEN-KENDER BOLTJÁBAN mindenfajta szőnyeg kapható nagy választékban. EGÉSZNAPI NYITV ATART AS! 739 Szántanak, vetnek a Solti Állami Gazdaságban Termelőszövetkezetek, háztáji gazdaságok, egyéni termelők! Figyelem! Megindult az új, 1961. évi bika-, tinó- és üszőhizlalási akció. Már most lehet clőjegyeztetni a szerződéskötést. A szerződéses állatbízlalás és nevelés miudig biztos jövedelmet, magas vételárat, kamatmentes előleget és biztonságos állatértékcsítést jelent. Részletes felvilágosítást a vállalat községi felvásárlói, járási kirendeltségei és a vállalat központja adnak. Bács-Kiskun megyei Allatforgalmi Vállalat, Kecskemét, Csongrádi utca 2. sz. Telefon; 29-05. 670 Képek a járás életéből Tizennyolc nap nyereségrészesedés A Szabadszállási Vegyes és Építőipari Ktsz létszáma a múlt évben 15 fővel gyarapodott. Jól dolgoztak a kőműves, ács, asztalos, festő, valamint a szolgáltató iparágaik, ezért sikerült tervüket 112 százalékra teljesíteniük, A betervezett 2 600 000 forint helyett, évi tervüket 3 millió 918 ezer forinttal zárták. Az építők átlagkeresete 1600, a szolgáltatók átlagkeresete pedig az 1200 forintot érte el. Nyereségrészesedésként 52 300 forintot osztottak ki, ami egy munkás 18 napi keresetének felel meg. Jól zárta a múlt évet a Solti Vegyes és Építőipari Ktsz is- A létszámgyarapodás az egész járásban a legjobb volt. A dolgozók átlagkeresete 1450 forint. Tervüket 162 százalékra teljesítették, s a ktsz össznye- resége elérte a 271 ezer forintot. Ebből 60 ezer forintot osztottak ki a ktsz tagjainak, ami 18 munkanapnak felel meg. A Bösztöri Állami Gazdasággal való egyesüléssel s a föld- rendezés folytán közel 15 ezer hold területűvé növekedett Solti Állami Gazdaságban szorgalmasan végzik a tavaszi munkákat. Műtrágyázták a 600 hold őszi kalászost, s 100 holdon termesztendő kukorica-, illetve cukorrépa talajának a táperejét is pótolták műtrágyával. Befejezték 160 holdon a borsó, 40 holdon a mák, s 100 holdon a cukorrépa vetését is; a zab vetésével csupán a kunszentmiklósi üzemegységben nem végeztek még az elmúlt hét csütörtökig, mert az ottani szikes talajon nem lehetett előbb hozzáfogni ehhez a munkához. Megkezdték a földrendezéssel a gazdasághoz csatolt, s az egyéni gazdálkodók kezén elhanyagolt 1200 hold földterület szántását is. Befejezték a kora tavasziak vetését A Dunaegyházi Haladás Termelőszövetkezet 1700 kát. holdon gazdálkodik. A tagok már befejezték a 16 kát. hold tavaszi árpa, a 40 kát. hold zab, a 40 kát. hold velőborsó és a 20 hold len vetését. Jelenleg a termelő- szövetkezet asszonyai a 7 kát. Röviden — A Tassi Petőfi Termelő- szövetkezetben március 30-án tartja alakuló ülését a tsz nőtanácsának vezetősége. — Dunavecse község dolgozó parasztjai háromezer darab fa- suhángot és nyolcezer darab bokorcsemetét ültetnek el társadalmi munkában. — Rövidesen megkezdik Após- tagon a mozi. átépítését. A tervek szerint szélesvásznú mozit ltap a község. — A Solti Nőtanács tagjai részt vesznek a takarékos község mozgalomban. Célul tűzték Jel, hogy minden házban legyen takarékbetétkönyv. — Jövő hónapban Kunszent- miklóson a nőtanács rendezésében háziasszony-ankét lesz. hold menta telepítésén dolgoznak. Elvégezték már a 40 hold cukorrépa vetőszántásait is, amelyre 200 mázsa istállótrágyát szórtak holdanként. Ebben az évben 48 holdon zöldséget termelnek, amelyre holdanként 150 mázsa istállótrágyát hordtak ki. A Haladás Tsz ez évben egy 4 * kát. holdas dohánypajtát, egy 120 férőhelyes süldőszáilást, egy 50 férőhelyes istállót épít saját erőből. Tanácsülés Tasson Március 25-én, pénteken este 7 órakor Tasson tanácsülést tartottak. Seres Antal r. törzsőrmester, körzeti megbízott a község közbiztonságának helyzetéről tájékoztatta a tanácstagokat. Nagy Pál mezőgazdasági felügyelő a termel ős zö vetkezetek tavaszi munkára való felkészüléséről beszélt. Elmondotta, hogy a Petőfi és a Lenin Termelőszövetkezet ez idáig 270 holdon fejezte be a vetőszántást. 110 holdon végezte el az ősziek fej trágyázását, 500 négy* zetméter melegágyat készítettek és 200 kát. holdra kötöttek szer- , ződést. Ezután került sor a költség- vetés tárgyalására. Rácz Lajos gazdasági előadó ismertette, hogy a községi tanács az 1960-as évben 673 600 forinttal rendel- ■ kezik majd. A kultúrháznak 39 ezer 500, a legeltetési bizottságnak pedig 194 ezer forint lesz ez évi költségvetése. A tanácsülés a beszámolókat jóváhagyta. i i A p r ó h 1 r BEKÖLTÖZHETŐ ház egtoUen vagy felerészben eladó. Kecskemét, Borz utca 18. 738 CSALÁSI HÁZ eladó, vitel esetén azonnal beleöltözhető. Kecskemét, Rendőrfalu, Szabadkai utca S. 737 ELCSERÉLNEM azonnal kecskeméti szoba, konyha; előszobás lakásomat hasonló vagy nagyobb budapestiért, megegyezéssel. Kecskemét, Mária körút S/a. 736 SZÉP dióhíló, sezlon, hármasszek- rény, festett háló, asztal, székek, tükör, márkás olajfestmény eladók. Kecskemét, Vak-Bottyán u. 9. 733 GYERMEKSZERETÖ, rendes tiszta kislányt gyermekem mellé felveszek. Érdeklődni: délután 6—7-ig: Kecskemét. Megyei kórház. Dr. Bitó. ______________________.___________734 KE CSKEMET, Hunyadi János utca 27. számú ház eladó. Érdeklődés: 14 órától. 733 TALFÁJÁBAN kiadó 4 hold SökL Érdeklődni lehet özv. Barta Ist- vánnénál. Fülöpháza 249. sz. 10100 ELADÓ 3 személyes férfi fodrászberendezés. Kecskemét, Pozsonyi Utca 7/a. 10099 STEYR 220-as személygépkocsi príma állapotban eladó. Kecskemét, Szamos utca 2. Ugyanott 123-ös Csepel motorkerékpár eladó. 10077 200 NÉGYSZÖGÖL porta gyümölcsfákkal eladó Laklteleken a rendőrség mellett. Kelemen Józsefnénál. 708 KECSKEMÉT, Bika utca 2. számú ház eladó. Érdeklődni: Sörház u. 19. szám alatt, Kisséknél. 10067 ORVOSI rendelő-berendezés eladó. Fülöpszállás. Kiskunság tér 6. 721 ORVOSI, fogorvosi műszerek eladók. Kecskemét, Vörösmarty utca 5. szám. 722 MARC. ll-én este egy nőstény farkaskutya elveszett. Megtaláló jutalomban részesül. Kecskemét, Reisz- mánn Sándor utca 5. 725 RENAULT személygépkocsi, 900-as, eladó. Kecskemét, Csáky utca 6. szám. 10094 PESTTŐL 28 km-re levő szoba, konyhás lakásomat elcserélném Dunavecséhez közelivel. Nagy Mihály, Budapest 72., pestrestant. 10096 KECSKEMET, Alsőszéktó, VI. utca ti. számú ház eladó. Vétel esetén elfoglalható. 10005--- - *** *■ de tések HÁZRÉSZ eladó Kecskemét, Károly utca 12. számú hátiból, (Városi Moz mellett.) 10091 Azonnal felveszünk kőműves-, autógénhegesztő-; építőipari gépkezelő-, gépkezelő-; vízve zetékszerelő- és villanyszerelő szakmunkásokat. ÉM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat. Kecskemét Rákócziváros 23. 7® 68 ÉVES, másfél hold szőlővel és lakással rendelkező özvegyember, 50- 33 éves, háalmunkát szerető nő ismeretségét keresi házasság céljából Rácz József, Kecskemét, Felsőszéktt 107,__________• 71! KI SKUNFÉLEGYHÁZI két fczöbä komfortos lakásomat eloserélnénr kecskeméti . hasonlóért. Cím a kiadóban. 10081 FELESBE kiadó 2 holdas és égj egyhoklas Jó szőlő. Dr. Bande, Kecs- kemét, Csongrádi utca 23. 7M ELADÓ ház, OTP-kölcsönneh Vétel esetén elfoglalható. Kecskemét, I., Hunyadi János utca 34. sz. (Régi Vásártér.) 10247 MEGVÉTELBE KÉKES a Helvéciái Állami Gazdaság szak- szervezeti bizottsága kisméretű páncélszekrényt. Ajánlótokat a fenti címre kér. 685 DRÓTKERÍTÉST, villakerítést készíttessen Dudás szitásnál. Kecskemét, Dobó István u. 3. szám. 10250 MOTORKERÉKPÁR eladó. Német fordítást vállalok. Ifj. Baditz, Miskolc, Tass 15. "04 HASZNÁLT könyvelt, könyvtárát március 29-én megvásároljuk. Kecskemét, Szabadság téri könyvesbolt. ■_______________________________662 BE KÖLTÖZHETŐ családi ház eladó. Elfoglalható 2 szoba, konyha, mellékhelyiség, kétrendbeli lakásnak Is alkalmas, Kecskemét, V., Fűzfa utca 14. 710 ELADÓ Kecskemét, HI. kér., Hoffmann János utca 4. számú ház. —i Érdeklődni: Gáspár András utca 13. szám. 10052 TANÍTÁST vállalok. Középiskolást; vagy ádtalános Iskolást. Matematikából, németből, latinból. Cím a kiadóban. 10055 KISFALUDY utca 11. számú háa felerésze eladó. Vétel esetén a 'a- kás elfoglalható. Érdeklődni: Kecskemét, Simon István utca 24. 673 VENNÉK kis házat vagy házrészt» fizetési kedvezményeset. Kecskemét, Máriaváros, Holló utca 3. 697