Petőfi Népe, 1960. március (15. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-03 / 53. szám

2. oldal 1960. március 3. csütörtök Hruscsov Kalkuttából Afganisztánba utazott Hruscsov egynapos kalkuttai látogatását befejezve szerdán tovább utazott délkelet-ázsiai utazásának utolsó állomására, Afganisztánba. A szovjet kor­mányfő találkozott Nehru mi­niszterelnökkel, majd a kal­kuttai Stadionban rendezett nagygyűlésen beszédet mondott. Hruscsov hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió és India álláspont­ja azonos a legfontosabb nem­zetközi kérdésekben. Elismerés­sel állapította meg, hogy a Szovjetunió és az indiai nép eredményesen harcol a béke biztosításáért, a nemzetközi légkör enyhítéséért. Igen sokat lehet várni az indiai—szovjet viszony további, még szorosabb­ra válásáról. Nehru — mint ismeretes — ismét meghívta Hruscsovot, aki Indonéziából hazatérőben ismét ellátogatott Indiába. Nehru a gyűlésen mon­dott beszédében szólt a csúcs­értekezletről is. — Remélem — mondotta —, hogy a párizsi találkozó olyan feltételeket te­remt, amely elvezet az atom- és a hidrogénfegyverek betiltá­sához. Hruscsov miniszterelnök Szukarno indonéz elnök három gyermekével a dzsakartai elnöki palota lépcsőjén. Spanyolországot szeretnék becsempészni a WTO-ba Washington. Még el sem csendesedett a tervezett spa­nyolországi nyugatnémet tá­maszpontok miatt támadt vihar, amikor egy magasállású ame­rikai diplomata állt ki Spa­nyolország NATO-tagsága mel­lett. John Lodge, az Egyesült Ál­lamok madridi nagykövete ki­jelentette, hogy Spanyolország­nak az Atlanti Szövetség tag­jává kell válnia. Ezt Spanyol- ország földrajzi és stratégiai helyzetének jelentőségével in­dokolta és egyúttal dicshim­nuszokat zengett a spanyol kormány együttműködési kész­ségéről. /vw^vwvwwvvvwvwvwvvwm Kincs remény ax új olasx kormány gyors megalakítására Róma. Gronchi olasz köztár­sasági elnök előreláthatólag szerdán befejezi a kormányvál­ság «»megoldására irányuló ta­nácskozásait. Gronchi eddig négy volt mi­niszterelnökkel, valamint a Keresztény Demokrata és a Li­berális Párttal tárgyalt, hogy végetvessen az egyhetes kor­mányválságnak. Mindeddig azonban semmi olyan hír nem érkezett Rómából, amely arra utalna, hogy az új kormány még ezen a héten megalakulna. Szobrot készítenek az ország legjobb tehenéről Szobrot készítenek Márfai Je­nő kalocsai gazda többszörösen kitüntetett »Nusi« nevű tehené­ről. A megörökítésre kerülő magyartarka tehén jelenleg az országban egyedülálló a tejter­melésben. A hatéves, szép kül­lemű állat tavaly 14 377 kilo­gramm, 4,31 százalékos zsír- tartalmú tejet adott. Az első vemhessége óta összesen közel 30 000 kilogramm tejet termelt és 3 borját nevelt. A szobrot Vastagh László, a híres állat­szobrász, a Mezőgazdasági Mú­zeum megbízásából készíti. A művész a helyszínen több mint egy hétig formázta az áilat gipszből készült kicsinyített má­sát, melyet a napokban hagyott jóvá a szakbizottság és rövide­sen a tervezett nagyságban is elkészül, s a részére kijelölt helyre kerül a Mezőgazdasági Múzeumban. Macmillan Párizsba utazik London. Macmillan angol mi­niszterelnök márciusban, köz­vetlenül Hruscsov franciaorszá­gi látogatása előtt megbeszéli De Gaulle-al a két ország és a nyugati világ előtt álló prob­lémákat. Macmillan március hó 12-én érkezik két napra Párizs­ba feleségével. Hruscsov láto­gatása után, április elején De Gaulle Londonba utazik. Külföldről jelentik PÁRIZS. A francia minisz­tertanács szerdán összeült. Utá­na nyilvánosságra hozzák De Gaulle tábornok algériai útjá­nak időpontját. Ezt korábban az algériai események miatt ha­lasztották el. VARSÖ. Kreiski osztrák kül­ügyminiszter, aki kedden Var­sóba érkezett, szerdán meg­kezdte tanácskozásait a lengyel külügyminiszterrel. A MOSZKVAI jugoszláv nagykövet kedden átnyújtotta a Tito elnök által adományo­zott jugoszláv érdemrendeket annak a huszonnégy szovjet szakembernek, akik sikerrel működtek közre a Belgrad mel­letti kísérleti atomreaktor üzem behelyezésében. SZÓFIA. A balkáni együtt­működés és megértés bolgár bi­zottsága tömeggyülést rende­zett Szófiában. A megjelentek síkraszálltak amellett, hogy a Balkán-félszigetet változtassák atom- és rakétafegyvermentes békeovezetté. Sürgették továb­bá, hogy szélesítsék ki a bal­káni országok kereskedelmi kapcsolatait, kulturális és mű­szaki-tudományos együttműkö­dését. LONDON. Angliában szerdán kezdődött a dél-afrikai áruk egyhónapos bojkottja. A kam­pányt a munkáspárt szervezte, tiltakozásul a Dél-Afrikai Unió kormányának faji megkülön­böztetési politikája ellen. Ang­lia általában több mint 100 millió fontsterling értékű árut importál a Dél-Afrikai Unióból. Az első jelentések szerint sok kereskedő máris eltávolította üzletéből a dél-afrikai árukat, vagy azokat feltűnő jelzéssel látta el. PÁRIZS. Folynak a mentési munkálatok Agadir, az Atlanti­óceán partján fekvő kis ma­rokkói városban, ahol keddre virradó éjszaka hatalmas föld­rengés pusztított. A lakosságot városon kívül, táborokban he­lyezik el. A helyzetet súlyos­bította az, hogy a földrengés után szökőár borította el a vá­rost. Több mint 35 ezer ember vált hajléktalanná. A mentési munkálatokat megnehezíti, hogy a városhoz vezető utak erősen megron gálódtak. Az MSZBT városi elnöksége kedden délután értekezletet tar­tott. Dr. Kolozsi R. Gyula, Kecskemét városi titkár tájé­koztatta az elnökség tagjait a a megyei aktíva, küldöttvá­lasztó értekezlet előkészítésével kapcsolatos feladatokról, majd a szovjet filmhét tennivalóiról. Fát vágtok ki engedély nélkül A téli időszakban bírósága­ink elé számos, közellátás ér­dekét veszélyeztető, engedély nélküli fakivágási bűnügy ke­rült. A rendőrség most több lajosmizsei lakos ügyét adta át a kecskeméti járási és vá­rosi ügyészségnek. Bujdosó Já­nos 15 dai-ab akácfát, Klárik Leó ötöt, id. Németh János pe­dig hat darab akácfát vágott ki földjéről engedély nélkül. A kivágott fákat elkobozták. Segédmunkásokat (férfi) keresünk azonnali belépésre. Munkásszállást, napi háromszori étkezést, védőruhát biztosítunk. Jelentkezés munkaügyi osztályunkon, Pécs, Rákóczi út 56. E. M. Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat : «84 : NAPTÁR 1960. március 3. csütörtök. Névnap: Kornélia. Napkelte: 6 óra 22 perc. Napnyugta: 17 óra 32 perc. • — Országgyűlési képviselői fogadónapot holnap, március 4-én, a megyei népfront-iro­dában Boros Antal elvtárs tart. Siemmijnufildt 100 évvel ezelőtt született Alekszej Favorszkij szovjet ké­mikus, az olajgyártás és a mű- gumi-előállitás technológiájának tökéletesitője. Favorszkij 10‘15- ben halt meg. * 5 évvel ezelőtt, 1955-ben halt meg Alexander Fleming angol bakteriológus, a penicillin fel­fedezője. 1945-ben Nobel-díjjal tüntették ki. Fleming 1881-ben született. ____ — A forgalomba hozott ser­téshús és tartósított sertéster­mékek forgalmi adó kötelezett­ségéről szóló 4/1958-as számú rendelet módosításáról olvasha­tunk a Magyar Közlöny 15. szá­mában. — Befejeződött Lajosmizsén a pártkongresszus anyagának ismertetése. A nyolc részletben elhangzott előadáson közel ki- lencszázan vettek részt. Ezen­kívül a kongresszus anyagából külterületen is tartottak elő­adásokat — jelenti községi tu­dósítónk. — 354 000 forint prémiumot fizettek ki a bajai járás ter­melőszövetkezetei a tagok ré­szére. A föld járadék kifizetése több mint hárommillió forin­tot tesz ki. — Egy tojásból két kiscsibe bújt ki a pécsi keltetőállomá­son, amely fennállása óta hat­millió csirkét keltetett. — 1190 lakás épült 1959-ben megyénkben állami és magán­erőből és 364 lakás szűnt meg, közülük a legtöbb külterületen. Az abszolút iakásszám-növeke- dés ezek szerint 826. — Telt házak előtt, nagy si­kerrel vetítik a mozik a szov­jet film ünnepének műsorán szerpelő filmeket. A látogatók száma február 28-án elérte az egymilliót. — A Csipkerózsika című há- romfelvonásos mesejátékot adja elő szombaton este a Bács- szőlős vöröserdői iskola úttörő- csapatának színjátszó csoportjaj — A község kulturális éle­tének megjavításával kapcsola­tos feladatokról tárgyalt a mű­velődésügyi állandó bizottság Felsőszentivánon. A bizottság elhatározta, hogy segítséget nyújt a kultúrotthonnak és a pedagógusoknak a termelőszö­vetkezetekben szervezendő kul­turális élet megteremtéséhez. (Községi tudósítónktól.) — Bozsó János festőművé­szünk nagysikerű budapesti ki­állítását méltatja a Magyar Nemzet március 1-i számában megjelent cikk. — Fejezetek a magyar bá­nyászmúltból címmel érdekes könyvet írt Falle Jenő. a Sop­roni Bányászati Múzeum igaz­gatója. A mű ismerteti a régi bányászati módszereket s össze­hasonlítja azokat a mai tech­nikával. — Négyezer új traktoros. — Szabadszálláson és Pápán, a gépészképző szakiskolákon feb­ruár végén fejeződtek be a vizsgák. A négy hónap alatt szerzett ismeretekről Pápán 1991, Szabadszálláson 1900 hall­gató adott számot. — Betemetett a földomlás Brazíliában egy személyvonatot. Tíz utas meghalt, tizenhét sú­lyos sérülést szenvedett. — Kecskeméten, Baján és Kalocsán 1959-ben elkészült a város általános rendezési ter­ve, s rajtuk kívül harminc­kilenc községünk rendelkezik rendezési tervvel. — 505 feljelentés érkezett 1959-ben a Kalocsai Járási Ta­nács szabálysértési előadójá­hoz. A feljelentések túlnyomó részét a rendőrség tette, de sok feljelentést tettek a községi ta­nácsok is, különösen a kukori­caszár kivágásának elmulasztása miatt. — Üj könyvek: Jaroszlavsz- kij: Hogyan születnek, élnek és halnak meg az istenek? (Kos­suth). — Diderot: Minden­mindegy Jakab, meg a gazdaja. Rameau unokaöccse. Csehov: A kutyás hölgy (Magyar Helikon). — Az idén tizenöt új törpe­vízmüvet építenek megyénkben, elsősorban azokon a helyeken, ahol legégetőbb a jó ivóvíz hiánya. — Fát lopott az állami erdő- gazdaságtól Tárnái Mihály dus- noki lakos. 300 forintra bírsá­golták. — Harmincnyolc nemzetközi filmfesztiválon szerepel ebben az évben a szovjet filmművé­szet. — Horgászok közgyűlése Ba­ján. Vasárnap tartotta évi ren­des közgyűlését a Bajai Sport­horgász Egyesület. A vezetőség beszámolóját dr. Feldrichán Vilmos elnök mondotta el, majd az egybegyűltek az évi költségvetést vitatták meg. A vita után Szinnay Gyula, az aldunai bizottság elnöke az új alapszabályt ismertette. — -Gyémántszóró asszonyok« címmel a Kisipari Szövetkeze­tek Bács megyei Szövetsége ünnepi estet rendez a Nemzet­közi Nőnap alkalmából a Kecs­keméti Katona József Szín­házban, március I4-én este 7 órai kezdettel. Az ünnepi es­ten neves fővárosi művészek is fellépnek. — Ízléses babaruhákat ké­szítettek az óvodás gyermekek­nek a garai asszonyok. A köz­ségből ötven asszony vett részt a babaruhák készítésében —> írja Fazekas Péterné levele­zőnk. — Tízmillióval növekedett 1959-ben a televízió-előfizetők száma a világon, hárommal a televíziós adóállomással ren­delkező országok és 418-cal as adóállomások száma. 1959 vé­gén csaknem 85 millió televí­zió-előfizető volt a világon. — Rákszűrő-vizsgálatot szer­vezett a nőtanács és a Vörös­kereszt Bátmonostoron. A vizs­gálaton több mint ötszáz asz- szony vett részt. — 350 ezer kilométernyi utat tett meg 44 évi szolgálata alatt Artyen Lj Sarof szovjet levélhordó. Ez az út megköze­líti a Föld és a Hold közötti távolságot. — Tagfelvételt tart a Kecs­keméti Kodály Zoltán férfi énekkar a dalt kedvelők ré­szére. Jelentkezés: minden kedden és pénteken este 7-től 9-ig, a Petőfi utcai zeneisko­lában. Vezetőség. Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Tasi Erzsébet (anyja neve: Lénáit Katalin), Kulman Margit (Felföldi Mar­git), Szabó Sára (Dudás Ilona), Borbás Sándor (Gödöllei Sára), Virág Ágnes (Paük Mária). MEGHALTAK: Hegedűs Sán­dor 1 éves, Szemző Fetrancne Hajagos Rozália 71 éves, Bíró László 63 éves, Bódogh József-. né Fodor Terézia 66 éves, Ko­lozsvári Károlyné Németh Má­ria 95 éves korában.

Next

/
Thumbnails
Contents