Petőfi Népe, 1960. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-17 / 14. szám
oldal i960. Január 17, vasárnap A Huskcméii lUp&ótnCú fcanaSao^at* Irta: Madarász László, a megyei tanács elnökhelyettese A Magyar Szocialista Munkáspárt helyes és a dolgozó tömegek által támogatott politikája nyomán Bács-Kiskun megyében is átalakulóban van az élet, korszerűsödik mezőgazdaságunk, iparosodnak városaink, okosabbak, messzebbnézők lesznek az emberek. Ezzel az átalakulási folyamattal párhuzamosan újfajta igények is felébrednek, ami természetes is, hiszen a lét megváltozott formái új tudatformák kialakulására vezetnek, s nekünk ezt az újat, a fejlődőt, az előre mutatót kell meglátnunk, támogatnunk, erősítenünk. örvendetes jelenség az is, ahogyan a közízlés fejlődik. Városaink, községeink szépülnek, egyre több a park, a neonfény, a csinos és ízlésfejlesztő épület, pártházakban, tanácsi épületekben, művelődési otthonokban, iskolákban egyre több a kép és a szobor. Kettős szakadás Csakhogy míg a könyvtár, az évről évre megrendezett könyvhetek, ma már a legeldugottabb helyre is el tudják vinni a legjobb irodalmi termékeket, s el tudják igazítani az érdeklődőket; míg a rádió és a különféle zenekarok a legkönnyebbtől a legnehezebbig mindenféle zenei igényt ki tudnak elégíteni, az iskolák a felnövekvő ifjúság zenei képzéséről intézményesen gondoskodnak, — a képzőművészeti alkotások ismerete, szeretete, megbecsülése messze elmarad a többi művészeti ág mögött. Ennek folytán kettős szakadás következett be. Egyrészt az önhibájukon kívül a képzőművészettel nem eléggé ismerős emberek nem tudják követni a képzőművészet fejlődését, nem ismerik az alkotások igazi értékét, Ítéletalkotásuk szubjektív és bizonytalan, s így miután felébredt bennük a művészi szép igénye — könnyen hat rájuk a giccs, a kispolgári ízlés, esetleg a bur- zsoá dekadencia is. Másrészt maguk az alkotók is. nem találván megértésre és hozzáértésre a széles tömegek között, jórészt elszakadnak a tömegektől, elszakadnak a valóságos élettől, s különösen a marxizmus—lenin- izmus elméletében járatlanok, nem a szocializmust építő milliók kollektív érzéseit, hanem kizárólag saját maguk szubjektív benyomásait fejezik ki. A sodró erejű valóság helyett máshol keresnek bázist, mintát, ösztönző erőt. s ez sokszor öncélú formakultuszhoz vezet. Hol tart képzőművészetünk ? Milyen mélységű a tömegek etéreni járatlansága? Van-e remény a művészi kifejezési formáknak a közérthetőséghez való közelebb hozására, anélkül hogy ez a művészi színvonal rovására menne? Mekkora és milyen társadalmi rétegekre terjed ki a spontán érdeklődés a képzőművészetek iránt? Milyen mértékben lehet ts milyen irányban érdemes ezt tudatosan irányítani? Hol tartanak a megyénkben élő képzőművészek a fejlődésben, s milyen helyet foglalnak el a mai magyar képzőművészetben? Ezekre a kérdésekre keresett választ a rendezőbizottság, mikor a Képzőművészeti Hónap gondolatát megvalósította. Ennek a vidéki viszonylatban eddig páratlan, talán túlságosan is merész (vagy ha úgy tetszik: korai) kezdeményezésnek nem könnyű felállítani a mérlegét. De más szempontból ugyanilyen röviden el is marasztalhatnánk a rendezőbizottságot. Hiszen nem tudta maradéktalanul megoldani vállalt feladatát, nem tudott olyan tömegeket megmozgatni, mint reméltük, a nevelő hatást nem biztosította megfelelő számú és felkészültségű tárlatvezetővel, sőt még magyarázó táblákkal séma. A társadalmi erőket sem tudta úgy összefogni, hogy azok a dolgozókat, elsősorban a munkásokat és parasztokat a Képzőművészeti Hónap aktív részeseivé tették volna. Képzőművészeti Hónapunknak hibái mellett vannak igen figyelemre méltó eredményei: többszáz új barátot szerzett a képzőművészetnek; soha annyit nem beszéltek Kecskeméten a képző- művészetről, mint ezekben a napokban; a kiállítások, valamint a sajtó közleményei sokak kíváncsiságát felébresztették; szakemberek és érdeklődők előtt ismertté vált Kecskemét egykori művészeti életének jelentősége; áttekintést adott a megye képzőművészetének jelenlegi helyzetéről; tisztázott — még az egyszerű, hozzá nem értő emberek körében is — egy sor elvi és elméleti kérdést; nem utolsó sorban országszerte követendő példaként emlegették. Alapvetően mégis azt tartom fontosnak, hogy milyen választ adott a bevezetőben felvetett kérdésekre. Hiányos ismeretek... A kérdések sorrendjében haladva a Képzőművészeti Hónap tanulságai alapján mindenekelőtt igazolva kell látnunk azt a megállapítást, hogy a tömegek elmaradottsága a képzőművészetek történeti fejlődésének, alkotásainak, stílusirányzatainak ismerete tekintetében az összes művészeti ágak közül a legsúlyosabb. Hibás ebben a múlt és a jelen iskolarendszere, a megye népművelési politikája, de hibásak a megye képzőművészei is, akik néhány kivételtől eltekintve (bajai képzőművészeti előadások, a TIT kecskeméti szabad egyetemének képzőművészeti szakosztálya, a bajai, kecskeméti, kiskunhalasi, vaskúli képzőművészkörök) túlságosan zárt, befelé forduló életet élnek. De vajon az ismeretterjesztő előadások önmagukban elegendők-e az elmaradottság felszámolására? Ügy gondolom, hogy nem. Mégpedig azért, mert a történeti fejlődésben legfeljebb a XIX. század végéig, a XX. század elejéig tudnak eljutni, onnan pedig nem tudják tovább követni a fejlődést, az előadók nem tudják megmagyarázni, a hallgatók pedig nem tudják megérteni a különböző stílusirányzatokot. És itt kapcsolódunk a második kérdéshez. Ba j van a közérthetőséggel Képzőművészeti Hónapunk tapasztalatai azt mutatják, hogy a ma uralkodó ábrázolási mód és a közérthetőség közötti ellentmondás kiküszöbölésére eddig nagyon keveset tettünk. Nem műértő közönségünk túlnyomó része egyáltalán nem értékeli a modern festmények nagyrészét, sőt — és ezt nyíltan meg kell mondanunk — mázolmánynak, kidolgozatlan fércmunkáknak tartja őket. Meg kell jegyezni, hogy sokszor a „műértők” elismerésének őszinteségében is joggal kételkedhetünk. Ennek okát csak részben magyarázhatjuk a tömegek elmaradottságával, másik és talán nagyobbik részében az az oka, hogy egyes művészek, akik ideológiailag nem eléggé tájékozottak, a revizionizmus és az ellenforradalom által kitermelt eszmei zűrzavart még nem tudták magukban teljesen eloszlatni. akik társadalmi fejlődésünk mai helyzetét nem értik, vagy nem ismerik, rabjaivá váltak a formalizmusnak, ugyanakkor a köz- érthetőség irányában tett minden lépést a színvonal rovására tett engedménynek fognak fel. A Magyar Szocialista Munkáspárt művelődési politikájának irányelvei minden képzőművészünkre érvényesek. „Az igazi művészetnek nem lehetnek a nép vágyaival, törekvéseivel, érdekeivel ellentétes céljai, s nemcsak politikailag, de művészileg is zsákutcába kerül, aki ezekkel szembe fordul." Kik részére alkotnak ? Jogosan merül fel a kérdés: Kik részére alkotnak a festők (a szobrászatban és iparművészetben — legalábbis egyelőre — kevesebb a probléma) — a dolgozó tömegek, vagy a „műértőknek” kikiáltott emberek szűk köre számára? Képzőművészeti Hónapunk ebben a vonatkozásban is gazdag tapasztalatokkal szolgált. A látogatók túlnyomó többsége értelmiségi és alkalmazotti körből került ki, a munkások részére szervezett előadásunk kudarcba fulladt, a dolgozó parasztok nem értették meg a mai alkotásokat, a tanulóifjúság zöme pedig azért állt meg a mai művek előtt, mert „olyan furcsa, szokatlan”. A spontán érdeklődés tehát kicsi és legkevésbé a munkásak és dolgozó parasztok köréből indul ki. Nagyon keveset tettünk még a párt művelődéspolitikai irányelveinek e téren szükséges valóra váltása tekintetében. Igaz, az érdeklődést lehet irányítani. Erre azonban nincsenek jó módszereink s ha volnának, mint ahogy bízunk benne, hogy lesznek, az érdeklődésnek és ízlésnek az absztrakcióra, dekadenciára hajló irányzatok felé terelése nem áll szándékunkban. A szocialista realizmus térhódítása Ügy látjuk, hogy megyénk képzőművészei is az útkeresés, a kísérletezés stádiumában vannak. Megyénk sokrétűsége, mely gazdasági szerkezetében, nemzetiségi összetételében, a szocialista átalakulás sokoldalúságában rejlik, alig-alig ihlette meg őket. Intézményesen és a saját erejükből is sokat kell még tenni világnézeti tovább fejlődésük és ábrázolási módjuk fejlesztése terén. Képzőművészeti Hónapunk eredményei cs fogyatékosságai elsősorban az ő számukra tanulságosak. Mi, a megye és Kecskemét város kulturális életének irányítói, az 1959-es Képzőművészeti Hónapot olyan kezdeményezésnek tekintjük, melyet folytatni kell, hagyományossá kell tenni. De a folytatás csakis a dolgozó nép érdekeit, érzelmi és gondolatvilágát művészi módon ábrázoló műveli gyarapodása, a szocialista realizmus döntő térhódítása képezheti. Ehhez kell összefogni a társadalom és az alkotóművészet erejét, s ez teszi majd még szebbé szocialista átalakulásunkat, új életünket. OOOGGGOOGGGOOOGOOOGOC G Iratkozzon be olvasónak, G 2 régi olvasójegyét újítsa 2 O meg a megyei, a járási cs g G a községi © 3 könyvtáraknál. 3 3 Könyvtáraink állandóan 3 Q gyarapodó állománya G G minden igényt kielégít. G ö 40 g Varsó tizenöt éve szabad A lengyel nép ma ünnepli fővárosának Varsónak felszabadulási évfordulóját. 15 évvel ezelőtt 1945. január 17-én a szovjet hadsereg és a vele együtt harcoló lengyel hadsereg egységei bevonultak a városba, szabadságot hozva a sokat szenvedett Varsónak. A felszabadítókat a város rengeteg rommal, égő házakkal és sok ezer sírral fogadta. Így hagyták ott Varsót a visszavonuló német fasiszták, akik az utolsó pillanatig nem mondtak le a Varsó megsemmisítéséről szőtt kegyetlen hitleri terv megvalósításáról. Varsó sokat szenvedett lakosságát azonban a legnagyobb kegyetlenségek sem tudták megtörni. 1944. augusztusában a lengyel főváros lakói kibontották a hitleri fasiszták elleni felkelés zászlaját. A hősiesség és a hazaszeretet nagyszerű példáit adó, de ugyanakkor tragikus kimenetelű felkelés nem hozta meg az oly hőn óhajtott szabadságot. A felkelés idején Varsóban több mint 250 ezer lengyel hazafi vesztette életét. A megmaradt lakosságot kitelepítették és a hitleristák megkezdték a város tervszerű megsemmisítését. A lakóházak GQ%-a teljesen, 16%-a pedig részlegesen megsemmisült.* • A felszabadulás után a még holt városba lassan kezdtek visszajönni a lakosok. Pincékben és romokban lakva nagy nélkülözések közepette, hősies lelkesedéssel kezdték meg szeretett fővárosuk építését, mely akkor egyáltalán i)em hasonlított egy városra. Két héttel a felszabadulás után a lengyel kormány határozatot hozott, hogy »Varsó Lengyelország fővárosa lesz«. Ezután még nagyobb lelkülettel és lelkesedésben kezdődött meg a város újjáépítése, öregek, fiatalok, nők, férfiak a város minden lakója társadalmi munkában dolgozott Varsó újjáépítésénél. Az elmúlt 15 év alatt Varsó újjáépült Üj életre kelt egy város, mely azon városok közé tartozik, amely a II. világháborúban sokat szenvedett. Ha valaki ma végigsétál a gyönyörű Marszalkowska sugárúton, megtekinti a tudomány és kultúra kolosszus palotáját, ellátogat Varsó szép parkjaiba, megnézi a főváros emlékműveit, akkor egy romoknél- küli egyre inkább világvárosi jelleggel bíró modern új várost lát. V gazdasági eszközök kifizetéséről in. A gazdasági eszközök bevitelénél is az az elv, hogy a háztáji gazdaság szükségleteit meghaladó valamennyi eszközt be kell vinni, illetve fel kell értékelni. Ezekből a termelőszövetkezet vezetősége, illetve a közgyűlés csak azokat javasolja átvételre, amelyekre a közös gazdaságnak szüksége lesz. A többit a tag értékesíti s a megállapított részt a szövetkezeti alapba befizeti. A gazdasági eszközök között veszik fel a négy évesnél fiatalabb telepítésű szőlőt és gyümölcsöst. Az eszközök kifizetésénél a közgyűlés határozza meg a kifizetés idejét a szövetkezeti alapba való levonás után. Amennyiben a szövetkezet erre hitelt kér, az csak négyévi .egyenlő részletben hitelezhető. A szőlő- és gyümölcsterületet akkor is jegyzőkönyvbe veszik, ha újratelepítést vagy 20 százaléknál nagyobb pótlást végzett benne a megelőző négy éven belül a belépett tag. A telepítéseknél a talajforgatás igazolt költsége a felhasznált szaporító anyag és tűmbe rendezés (karó, huzal stb.) állami kiskereskedelmi áron számolhatók el. Azonban kifizetés előtt ebből is le kell vonni a szövetkezeti alaphoz csatolandó részt, a többi pedig három évi részletben kerül kifizetésre. A négy évnél idősebb szőlő és gyümölcsöst. valamint erdőterületeket, azért nem kell felvenni az értékelő bizottságoknak, mert ezek telepítési költségei a belépéskor nem téríthetők meg. Ezek után a termelőszövetkezet magasabb földjáradékot fizet. Viszont a négy évnél fiatalabb telepítésű kultúráknál, amelyeknél a telepítési költséget megtérítik, a belépő tag csak a szántóföld után járó töldjáraéé» kot élvezheti. A vetési, a szántási, a taiajfor» gatási, a trágyázás!, a műtrágyá- zási költségeket, az évelő pillangósok és a bevitt gazdasági épületek értékét a készletben levő szerves- és műtrágya, valamint takarmány értékét teljes egészében meg kell téríteni. Ez esetben a szövetkezeti alapra nem szabad levonni. Azt javasoljuk a termelőszövetkezeteknek, bogy a kész vetéseknél a vetőmag árát, az igazolható szervestrágya és műtrágya értékét készpénzben térítsék meg a folyó évi bevételeiből. Viszont magát a munkát, mint a szántást, talajforgatást stb. munkaegységben számítsák fel cs a tag könyvébe írják jóvá. A bevitt gazdasági épületeket, amennyiben a szövetkezet annak anyagát máshol fel tudja használni, vásárolja meg a szövetkezet. Ha erre nincs lehetőség, de az épületre szükség van, úgy több évre szólóan kössön a taggal bérleti szerződést. MOLNAtt AN1HLAS l
