Petőfi Népe, 1960. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-08 / 6. szám
I 1960. január 8, pánidé TAVASZ A TÉLBEN A MAGVA(? SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BACS-KISKUN MEGYEI LAPJA ' Az ifjúság tömegeire támaszkodjon az MHS-kíképzés DLihoaíielt Ultit tartott a Jilagijar ‘TCanaé(Leinti &fiOrtizöaetiég megyei, elnökiége ' A Magyar Honvédelmi Sport- szövetség Bács-Kiskun megyei elnöksége 1960. január hó 5-én kibővített ülést tartott, amelyen megjelent Kása Géza őrnagy, a Magyar Honvédelmi Sportszövetség országos elnökségének képviselője és Bogdán Lajos, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának munkatársa. Az elnökség beszámolóját Vichnál Pál, az MHS megyei elnöke mondotta el, kihangsúlyozva, hogy a párt VII. kongresszusa az MHS munkájára vonatkozólag is megszívlelendő határozatokat hozott. Megemlítette, hogy az elmúlt évben javult a megyebeli MHS-szervek vezetésének színvonala, s a kiképzés mellett a nevelőmunka terén is szép eredményeket értek el. Az év során 755 előadáson 29 838 fő jelent meg — közel négyszer annyi, mint a megelőző, 1958-as évben. Jelentős előrehaladást ért el a megyei és a bajai rádiós klub — mondotta Vichnál elvtárs — melyek országos viszonylatban is a jó rádiós körök közé kerültek. A megyei rádiós klub például első helyezést ért el az országos versenyen és jutalmul két versenyzőnk nemzetközi versenyen is részt vett. A klubok közül első lett az országban a bajai lövészklub, de jó helyezést ért el a bajai vízi- és lovas klub is. Eredményesnek mondható a megyeszékhely lakosai számára emlékezetes honvédelmi nap megrendezése is. — Jelenleg 97 alapszervezetünkben és 9 klubunkban 5261 tagunk van, amelyből a nők arányszáma alig több mint 5 százalék — folytatta Vichnál elvtárs. Taglétszámunk növelésénél tehát figyelembe kell vennünk a nők arányszámának növelését, s a leszerelt katonák bevonását munkánkba. Ennek érdekében a KlSZ-szer- vezetekkel jó kapcsolatot kell Iáépítenünk. — Politikai munkánk középpontjába az év folyamán pártunk VII. kongresszusa anyagának , ismertetését és hazánk felszabadulásának 15. évfordulója méltó megünneplését kell állítani. A nevelési osztályoknak e munkában mindenütt a pártszervezetek támogatását és tanácsát kell kikérni, de ennek érdekében a megyei elnökség is segítséget ad, s több kiállítást rendez' az év folyamán. Vichnál elvtárs végül a tavaszi és nyári feladatokról beszélt, megemlítve, hogy tanfolyamaik vizsgáztatási idejét — a tehergépkocsi-vizsgák kivételével az országos elnökség március 31-i határidőben jelölte meg. Beszámolója után tizenhármán szóltak az MHS-munká- ról, majd az elfogadott határozatban leszögezték, hogy az MHS-elnökségek feladata: a meglevő kiképzési- és sporteszközökre, valamint a társadalmi erőkre támaszkodva növeljék az MHS-kiképzés eredményességét. Nagy figyelmet kell arra fordítani, hogy az ifjúság nagy tömegeit nevelje az MHS a haza iránti hűségre és készítse fel őket a szocialista haza védelmére. Nem mindennapi dolog: a Bács-Kiskun megyei Vágóhíd és Húsíeldol- gozó Vállalat félegyházi üzemében még az elmúlt évben befogadtak egy sérült szárnyú gólyát. A vállalat állatorvosa, Kiss Sándor megállapította, hogy a sérült szárnyak tavaszra rendbejönnek, s a Pista —* így nevezték el a madarat — csatlakozhat majd a gólya-néphez. A sorsát türelmesen tűrő Pista jól él a vágóhídon, mert a dolgozók elhalmozták , sze- retetükkel. Különösen a májat szereti nagyon. Napközben a . vágóhíd területén sétálgat és figyelmesen érdeklődik a szökőkút békái iránt, de eredménytelenül. Este pedig a kazánházban létesített fészkébe vonul vissza. A felvétel a vágóhíd parkjában készült' a gólyáról, napkúra jcözben. (Fényképezte: Ba^hy László) /VWVW^^WWVWWWWVV» CIKKEINK NYOMÁN A Szegedi Postaigazgatóság az 1959. nov. 29-i számunkban megjelent Egy tanácstag működésének mérlege című cikkünkre válaszolva közli, hogy a bátya-alsószállási — úgynevezett tanyai nyilvános telefon állomást — munkanapokon 16 óráig, munkaszüneti napokon pedig 8-tól 10 óráig tudja csak a lakosság rendelkezésére bocsátani. Ennek oka — amint a szerkesztőségünknek küldött levél mondja — az áramkörök túlterhelése. Javasolják, hogy segélykérő beszélgetésre a bátyai tanács és rendőrség telefonját használják, amely készülékek számára a napnak bármely szakában biztosítanak távolsági beszélgetést. * A MÁV szegedi igazgatósága a december 6-t számunkban megjelent »Egy utazás — két tanulság« című cikkünkre válaszolva közli, hogy a Kecskemét—Alsó pu. állomás vezetőjét utasították a váróteremben történő rendszeres kártyázás megszüntetésére. Egyben értesítenek bennünket arról is, hogy a Kerekegyháza és Kecskemét között közlekedő vonat szerelvényű egy kocsival megtoldva indítják ezentúl útnak, s a hasonló panaszok elkerülésére a szerelvény kihasználtságát figyelemmel fogják kísérni. * Nem működik az automata? című, december 29-i számunkban megjelent cikkünkre válaszolja a DÁV nagykőrösi üzletigazgatóságának kecskeméti üzemvezetősége, hogy — mivel az utcai közvilágítást előzőleg a tanáesházán elhelyezett kapcsolón szabályozták, s ez a megoldás nem bizonyult megfelelőnél», — ezért óraművel működő automatára »bízták- a közvilágítási lámpák be- és kikapcsolását. Mivel az óramű is elromolhat, így a cikkben szóvátett panasz valóban előfordulhatott, amelyet a cikk megjelenése után rögtön orvosoltak is. A DÄV kéri azonban a hetényegyháziakat, hogy legközelebb, — hasonló panasz esetén azt a tanácsházán elhelyezett munkajegyre jegyezzék be, s altkor a hibát a DÁV — amely rendszeresen küld ki a községbe ellenőröket — rövid időn beiül kijavítja. Uj középparaszt-tagok a Borotai Vörös Október Tsz-ben Qlkrajua kong at árai Hivatalos jelentések szerint Ukrajnában 1200 emberre jut egy közkönyvtár, míg az Egyesült Államokban 21 600,, Angliában 82 100, Japánban pedig 116 800 emberre jut egy közkönyvtár. Ukrajnában ma minden lakott helyen van könyvtár. A köztársaságban jelenleg 80 ezer könyvtár működik, közülük a legnagyobb az Ukrán Tudományos Akadémia közkönyvtára, amely több mint 6 millió kötetet számlál. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Weither Dániel. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi te’efonközpont: 26-19, 25-16. Pártépítés és ipari rovat: 11-22 Szerkesztő bizottság: 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta. Elő fizetne lő a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj i hónaora 11 Ft. BORQTÄN az elmúlt egykét nap alatt 18 középparaszt választotta a nagyüzemi gazdálkodást. Olyan tekintélyes, jó gazdák vannak közöttük, mint a 18 holdas Dobos Elek, a 17 holdas Miké Pál, a 12 holdas Édes Jakab, Borsos Elek és a 11 holdas Molnár Vilmos. A belépési nyilatkozatot aláírt dolgozó parasztok zöme a Vörös Október Termelőszövetkezetet választotta, — néhá- nyan azonban új termelőszövetkezet alakításához gyűjtenek maguk köré társakat. A héten egy napot a községben töltött Molnár Frigyes elvtárs, az MSZMP megyei bizottságának első titkára is, és hosszan elbeszélgetett Sári Mihály, Ságcdi András, Ságodi Péter, Raffai Vencel, Szarvas József, Makai Gábor egyénileg Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét = Tel.: 15-23, 27-43 Kiváló pénzügyi dolgozó Zsíros László elvtársnak, a Kiskunhalasi Városi Tanács pénzügyi osztályvezetőjének boldog szilvesztere volt. Ezen a napon vette át a pénzügyminisztertől a »-kiváló pénzügyi dolgozó« kitüntetést. Zsíros elvtárs 1954 óta dolgozik hivatalában s ez idő alatt az irányítása alá tartozó osztály a pénzügyi tervet — 1956 negyedik negyedév kivételével — mind negyedéves, mind pedig éves viszonylatban teljesítette. A kitüntetéshez mi is gratulálunk, s a pénzügyi osztály dolgozóinak további sikeres munkát kívánunk! dolgozó parasztokkal a termelőszövetkezeti útról, ZS AN AERESZTŐ N is eredményesen folyik a népnevelő munka. A 13 új belépő között van például Soós István, aki 20 holddal lépett be a meglevő Üj Világ Tsz-be. Ván Lajos tanácstag — aki az elsők között írta alá a belépési nyilatkozatot — a zsanai puszta- részen új szövetkezet alakításán dolgozik társaival. Ezen a héten megdicsérjük a városi Uiszistálcat, , akik a karácsonyi ünnepekben derekasan helytálltak a társadalmi tulajdon védelmeiben. Egy-két lelkiismeretied enyveskezű ember ugyanis lopkodni kezdte a város parkjaiban elültetett fenyőcsemetékét. A ki- szisták a »veszélyeztetett helyek« körül szabályos éjszakai őrjáratot szerveztek, s ezzel sikerült is a lopásokn^c véget vetni. Anyakönyvi hírek Kiskunhalasról SZU LETTEK: Nagy-Sarkadi László (anyja neve: Balázse- vics Mária), Dobos Etelka (Zseni Ilona), Hegyi Zsuzsanna (Farkas Irén), Marancsik Erika (Katona Erzsébet), Kancsal János (Egresi Rozália), Zag László (Czakó Márta), Vörös Zsuzsanna (Csipkeréki Etelka). Tímár Jolán (Frei Jolán), Lázár Géza (Karmazsin Gabriella), Gál Zoltán és Gábor ikrek (Sarkadi Mária), Lakatos Veronika (Balog Veronika), Csillag Ferenc (Garas Mária), Kovács Erzsébet (Kocsenda Katalin). Farkas József (Papp Rozália), Hanák Mária (Varga Mária), Simon Imre (Tóth Anna), Pálfi Ilona (Mészáros Ilona), tíudás István (Tóth Amália), Horti Sarolta (Horváth Sára), Répa Veronika (Samu Veronika), Domonyi Éva (Szentgyörgyi Zsuzsanna), Keresztúri Erzsébet (Horti Erzsébet), Püspöki István (Bezsenyi Veronika), Takács Margit (Gál. Margit), Somogyi Ilona (Bakos Ilona), Mészáros Margit (Ágoston Margit), Tapodi Emüia Közel 4 millió forint a város KÖFÁ-tervezefe A december utolsó napjaiban megtartott városi tanácsülés elfogadta Kiskunhalas idei fejlesztési tervezetét. A fejlesztésre fordított összeg a társadalmi munka érékével együtt 3 millió 980 ezer forint. Ebből 100 ezer forintot fordítanak az új vásártér létesítésére, 650 ezer forinttal pedig az új kenyérgyár építéséhez . járul hozzá a város. ‘ Jelentős összeget szánnak a "mintegy 1600 négyzetmétert elfoglaló parkok létesítésére és 450 ezer forint értékben tökéletesedik a közvilágítás: részben új lámpahelyeket állítanak fel, részben a meglevő világítást korszerűsítik. Mintegy 3 ezer folyóméterrel továbbfejlesztik a vízműhálózatot; erre 350 ezer forintot irányoz elő a tervezet. Az iskolák, bölcsődék korszerűsítése és bővítése is .megfelelő súllyal kap helyet az idei városfejlesztési programban; az ifjúsági szervezetek támogatására pedig 50 ezer forintot szavazott meg a tanácsülés. (Kis Ilona), Farkas Anna (Ábrahám Anna), Kiss Julianna (Monostori Erzsébet)^ Mráz Kálmán (Paor-Schmolz Etelka), Rózsakerti Márta (Lupinek Ilona), Jeges Sándor (Szkuli- necz Mária). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Spitzer Jenő és Szilágyi Margit, Török Imre és Kádár Irén. Fülöp Ignác és Paprijka Margit, Tamás Lajos és Sárecz Mária, Gyevi Mihály és Rékasi Erzsébet, Suba Benő és Simon Mária, Horváth József és Kovács Anna, Kis Ferenjc és Elő Mária, Vas-Molnár Lajos és Mészáros Eszter. Süli; Sándor és Börcsök Mária, Kócsis István és Szabó Julianna, Garas Sándor és Bálint Mária, Fodor Pál és Lázár Judit, Bezdán János és Kanyó Éva, Fejes István • és Viszmeg Etelka, Ádám Mihály és Kothencz Margit. MEGHALTAK: Gátaljai János 72 éves Gál Zoltán 1 napos, Gál Gábor 1 napos. Arnold István 3 hónapos, Kis Sán- dorné Temyák Marcella 71 éves, Orbán Zsuzsanna1 61 éves, Domonyi Éva 1 napos. Bacsó Benőné Bulázer Mária 86 éves, Harnóczi Károly 75 éíves, Patai Józsefné Haszilló Mária 83 éves, Kis Ferencné Pintér Julianna 96 éves, Baranyi Sán- domé Szalai Julianna 83 éves, Gillich Petemé Windeckcr- Éva 39 éves, Lehoczki Sándor 87 éves, Kolompár Péter 55 éves, Péter Katalin 3 hónapos, Nagy Imre 72 éves, Stern Józsefné Lauter Berta 82 éves. [Horváth Géza 72 éves, Berta Benő 58 éves, Gusztos Imre 81 éves korban. .■■■■■