Petőfi Népe, 1960. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-28 / 23. szám

.I960, január 28, csütörtök .A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BACS-KISKUN MEGYEI LAPJA ahol 1450 Ft egy tsz-tag havi keresete A VIRÁQOK KÓRHÁZÁBAN KÖRÖS-KÖRÜL hótakaró — Fennakadás előrelátható­lag nem - lesz virágból sem. Az idén 50 ezer szál rózsa, 60 ezer szál szekfű és 8000 szál kard­virág kerül eladásra. Cserepes virágból pedig 16 ezer darabra számíthatnak a virágkedvelők. Talán nem érdektelen az sem, hogy e hónapban 500 darab magastörzsű vadrózsa kerül szemzésre. Hunyadivárosi ker­tészetünkben jelenleg 47 ezer, a városföldi kertészetben pe­dig 25 ezer dísznövény talál­ható. — MINT ÉRDEKESSÉGET megemlítem — folytatja Érsek elvtárs —, hogy virágok ápo­lásával, gyógyításával is fog­lalkozunk. Az anyakönyvi hi­vatal Chamerops nevű pálmá­ját például három hete kezel­jük, és úgy látszik, rövidesen borítja a tájat. A Kecskeméti Boldogulás Termelőszövetke- *et üvegházaiban azonban kel­lemes meleget árasztanak a kazánok. Itt már a tavaszra készülnek. — Elsősorban primőr-árut juttatunk a fogyasztók részé­re — tájékoztat Érsek Tibor, a szövetkezet elnöke. — Ta­vasszal nyolcezer fej salátát szállítunk a piacra. Papriká­ból 20 600 palántát szándéko­zunk kiültetni; részben meleg­ágyé illetve szabadföldi ter­mesztésre. Ezenkívül jócskán termelünk karfiolt, uborkát és egyéb zöldségféléket. így ösz- szesen 15 ezer darab zöldség­félét hajtatunk tavaszra. — Virágból mennyire szá­míthatunk? helyrejön: levelei már zöldül­nek és nemsokára visszanyeri eredeti színét. MEGTUDTUK végül, hogy a szövetkezet tagjai eredmé­nyesen zárták a 14 hónapos gazdasági évet. A teljesített munkaegységek száma 10 350, s ennek megfelelően az össz­jövedelem 468 000 forintra te- ) hető. Ebből 373 000 forintot 5 fizettek ki a tagok részére előleg formájában. Figyelmet érdemel, hogy egy szövetke­zeti tag átlagos évi jövedelme 20 260 forint, tehát havonkénti keresete 1450 forintra rúgott. (14 hónapot számolva az el­múlt gazdasági évre.) Ügy hisszük, az ilyen jól gazdálkodó szövetkezetre mél­tán büszke lehet városunk. (kohl) Bosszúság! — Több annál! Mérgelődés! — Annál is több! Eotoriporterünk a kecskeméti Szabadság téren fényképezte le a fenti esetet: egy üres üvegeket szállító teherautó olda­lát rosszul zárták le, s számolni sem lehet: hány üveg tört össze. Ez bizony — hanyagság! yAPKÖZBEy Azt hitték, hogy róluk szól Emlékezhetnek még rá olvasóink, hogy a közelmúlt­ban jelent meg a Magától megvonom a szót című írásunk. Nem állítjuk azt, hogy ezt a cikket — s a többi vitázó, publicisztikai írásunkat, amelyekben nem hivatkozunk hely­ségnevekre — nem egy földrajzilag meghatározható város­ról vagy faluról írtuk. Cikkeink témáit bizonnyal nem kap­juk a levegőből, s így azoknak alapja, kiindulópontja min­dig valamely megtörtént esemény, amelyet azonban bizo­nyos ok miatt cgyszer-egyszer nem köthetünk helység­nevekhez. Ez a »bizonyos ok« jórészben az, hogy c vitázó, publi­cisztikai írásaink elveszítenék általánosító erejüket, ha hely­ségnévhez kötnénk. Másrészről nem írunk helységnevet az ilyen cikkeinkben azért sem, mert az általánosítás a konk­rét, megtörtént eseten bizonyos csoportosítást, egyes részek tompítását, mások hangsúlyozását követeli meg, amely vi­szont helységnévhez kötve nem egy esetben igazságtalan- ságlioz vezetne. Mindezt elkerülve éppen azért hatásos az ilyen írás, mert belőle nemcsak egy-egy helység lakosai és vezetői okulhatnak, hanem mindaz, aki azt olvassa. Hosszú bevezetés után most érkeztünk el a lényeghez. Fent említett cikkünkre ugyanis nem egy, de legalább négy városból érkezett be úgynevezett »reklamáció«, azaz mél­tatlankodás vagy éppen köszönet és egyetértés a cikk lényegével, holott mi csak egy, és csakis egy helyről vettük fel az illető cikk anyagának magvát. Mit mutat ez? Azt, hogy cikkünk célbatalált. Hiszen nemcsak a cikk anyagát adó község vagy város érintettjei vették magukra azt a bizonyos inget, — hanem mások is. Olyanok, akik ugyancsak elkövették a fenti cikkünkben említett, nem kívánatos dolgot. Az újságban megjelenő bírálatok helyes módszere ugyanaz, ami a szóban elhangzott bírálatoké. Módszerünk nem lehet a ledorgálás, s az sem, hogy lépten-nyomon névvel és helységnévvel megjelölve említünk meg egy-egy bírálandó esetet. Általánosítás nélkül nem lenne teljes ha­tású a bírálat mint nevelési módszer, s ezért, ahol szük­ségesnek tartjuk, a jövőben is fogunk hasonló módon bí­rálni, ítélőképességünk szerint leghelyesebben megválasztva a helyet, az időt, s a módot. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Weither Dániel. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Pártépítés és ipari rovat: 11-22 Szerkesztő bizottság: 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 17-09 Terjeszti a M'agyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál cs kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 11 Ft. Képtelen fiecslkméli 5-leklí Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Tel.: 15-29. 27-49 óóOóóOOÓóOOOOOOOOóOOOOóOóóOOOóóOOOOOÓOóóOOóüoé Mi lenne, ha... de talán kezdjük az elején. Az új automata benzinkutak előtt, a sok kíváncsiskodó mel­lett, én is gyakran megállók, bámulom a technika fejlődését, amely a benzinkutaknál már lehetővé tette, hogy pontos mérés mellett forintra, fillér­re mutassa: mennyit fizet érte a vásárló. Itt nincs csalás, nincs ámítás, csak szigorú pontosság! Ilyenkor, amikor ott állok az új benzinkút előtt, a közeli hónapok lassan időszerűvé váló találmánya jut eszembe. Be­szerelik majd az automatákat a vendéglátóiparnál is — ven­dégek örömére, csaposok bána­tára — és nem lesz többé — félig csapolt söröspohár! * Az elmúlt évben legalább négyszer ostromoltam a íű- szerüzletek kiszolgálóit mustár­ügyben. Hiába! Jogos felszóla­lásom eddig eredménytelen maradt! Nekem nincs szüksé­gem kilós mustárra egy pár KÉTSZERES FAVICC — Legutóbb még nem volt itt! debreceni mellé, mint ahogy nincs szüksége még egy három­tagú családnak sem. Miért nem adnak akkor kis- poliárba »kiszerelt« mustárt? Féltik talán az üvegkereske­dés »poháríorgalmat«? Ha igen, akkor adunk egy jó — de nem pj — ötletei: árulják kimérve a mustárt a félliteres üvegekjből. Biztosan nem fizetnek rá!1 A Rákóczi ut egyik bérhá­zában van egy házmester, — aki csak nevleg házmester. Azonkívül, hogy elfoglalta a lakást, amely a házmesternek kijár, s azonkívül, hogy felve­szi fizetését, — nem tekint­hető olyannak, aki — hogy tu­dományosan szóljunk — kime­ríti a »házmester« fogalom leg­fontosabb kritériumait. Másoic végzik helyette ugyanis a ház­mesteri teendőkét. Méghozzá pénzért! Ugyanúgy, mint a harmincas években szokásban volt »vicék«! A házmester — férjével együtt -)- máshol dol­gozik, s bérbe adja ki a mun­kát. Még külön folyosómosó­nőt is fogadott! Ez aztán a komfort! Ú maga csak a kapu­pénz-beszedés nehéz munkáját végzi el, de azt aztán szigorú kötelességtudással! Ez a megoldá$ számára ter­mészetesen jövedelmezőbb. Megtréfálhatná egy jó ötlet­tel őket a városi tanács. La­kásukat — amelyet a ház­mesteri teendők elvégzéséért kaptak — a »vicék«-nek, azaz a tényleges házmestereknek utalhatná ki. Bizonyosan szükségük vol­na rá! Az apa a cukrászda sarkába húzódott el hatéves-forma fiával, s a gesztenyepürés tá­nyérral. Ű maga nem evett, de látható élve­zettel figyelte: kisfia mint kanalazza mohón a püréí. Ámde nagy ajtónyí­lással berobog egy csa­lád. A férfin bőrkabát, feleségén panofix bun­da, úgynevezett mo­dern vonalú kalap, s nadrág, melynek szá­rát begyűrte szőrmé­vel bélelt cipőjébe. Kislányuk engedelmes kezesbárány. Az egész család a budapesti vá­sárcsarnokok körül üz­letelő kereskedőkre emlékeztet: egy hét alatt »összevernek tíz darab ezrest«, abból megvásárolják a leg­Keserűen szereti a feketét drágább holmikat az időjárásnak megfelelő­en, aztán esznek, isz­nak, jól élnek, semmi mással nem törődnek! A sarokban pedig tovább majszolja a kisfiú a gesztenyepü­rét. Észreveszi ezt az újonnan jött kislány, odamegy és előbb fö­lösen, majd — látva, hogy nem kell tartania a jámboran figyelő apától — mind kíván­csibban nézi, mikép­pen tűnik el egyik fa­lat a másik után a kisfiú szájában. Végül már oldalra hajlik az asztal fölé, úgy néz be tátott szájjal a kisfiú torkába. Mit lehet az apa? El nem küldheti a kislányt. Zavartan fi­gyel másfelé. Kényte­len magára hagyni kisfiát a problémával. Mit tehet, az illedel­mes kisfiú? Nem mondhatja: »Gyere, adok egy kanállal.« Hát nem néz sem jobbra, sem balra, ha­nem gyorsított ütem­ben tünteti el a pő­rét. Közben a kislány szülei megitták a két dupla feketét, aztán odajöttek a kisfiú asz­talához, kézenfogták lányukat, s — mintha nem is látták, érzékel­ték volna az előbbi kínos jelenetei — a »kedves« papa a kis­lány szájába akarja dugni a cukrot, mit a kávé mellé kapott, mivel ö — férfiasán —• keserűen issza a feke■> tét! Nos, kedves olvasó­ink! Mit gondolnak? Elfogadta a kislány a cukrot »férfias« apjá­tól? Hát nem! Nem fo- gadta el! Még az aj­tóból is visszanézett a gesztenyepürés tányér alját kapargató kisfiú­ra. ö azonban jól ne­velt kislány — egy ár- va szót sem szólt szü­leinek. Lelkében azonban — bizonyosra vehető — most ébredezik elő­ször a szülei iránt való cngedétlenség, s talán még a meghasonlás is... (—ng—) ZÚZMARA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents