Petőfi Népe, 1960. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-20 / 16. szám

1960. január 20, szerda .A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÄCS-KISKUN MEGYEI LAPJA , Á szövetkezés erejére támaszkodva megvalósítják terveiket a Kunszentmíklósi Kiskunsági Tsz tagjai KUNSZENTMIKLÖS 29 ezer kát. holdas határában szét­szórtan fekszik a Kiskunsági Tsz 1834 holdnyi közös birto­ka. Elképzelhető, nem csekély gondot okoz itt a munka he­lyes megszervezése, irányítása, hogy az aránylag kislétszámú tsz-tagság minden feladatnak időben eleget tegyen. Eközben természetesen akadnak kima­gasló munkasikerek és elíté­lendő mulasztások, de alapjá­ban véve a szövetkezet ered­ményesen gazdálkodott az el­múlt évben. A Béke, a Tanács és a Vö­rös Csillag egyesüléséből ala­kult Kiskunsági Tsz tagjai egy rövid esztendő alatt — hiszen 1959. február 1-én kezdtek — letörlesztették a korábbi évek­ből származó számottevő adós­ságot, és saját erőből 429 ezer forintot a közös vagyon gya­rapítására fordítottak. Meg­építettek egy százholdas rizste­lepet, a bognár- és kovácsmű­helyt, valamint motorházat az istállók mellé. Azonkívül érté­kes tenyészállatokat vásároltak, és hogy a brigádvezetők mun­káját megkönnyítsék, három motorkerékpárt. A TSZ-TAGOK maguk is közvetlenül élvezték jobb mun­kájuk gyümölcsét, hiszen a gazdasági év kétharmad ré­szében átlagosan, havi 1500 forintot, kitevő munkaegység­előlegben részesülte!:. A zár­számadás adatai szerint pedig év végére az összes járandóság értéke havi 1600 forintos át­lagkeresetnek felel meg. Mindezt a szétszórt földterü­leten, tehát nagyüzeminek ke­vésbé mondható gazdálkodási feltételek mellett, csupán a szö­vetkezés erejére támaszkodva, s az állam által nyújtott ked­vezmények célszerű felhaszná­lásával érték el. AZ 1960-AS ÉV gazdasági tervei között szerepel halastó létesítése, borszőlőtelepítés, s a jórészt 1959-ben ültetett 5f holdas gyümölcsös szakszerű gondozása. Saját állományból 500 hízottsertést szándékoznak átadni az Állatforgalmi Vál­lalatnak, kisebb mennyiséget pedig kolbász- és töltelékáru­nak feldolgozva értékesítenek. Vidéki Mátyás tsz-elnök sze­rint ez évben nagyobb mérték­ben fejlesztik a baromfite­nyésztést, többek között 30 ezer naposcsibét és 20 ezer ka­csát vásárolnak. A közös állatállomány jobb takarmányellátása érdekében nagy területen vetettek pillan­gós takarmányféléket. Ez év­ben 260 hold lucerna és 150 hold vöröshere fordul termőre. Ha a Kunszentmíklósi Gépál­lomás hathatós segítséget tud adni, akkor mintegy 100 hol­don lucerna és vöröshenger­magot termesztenek. A Tenyészállatforgalmi Gaz­dasági Irodával kötött szer­ződés alapján 142 szűz üszőt kap vemhesítésre a szövetke­zet, majd 6—8 hónapi tartás után nyereséggel adja vissza a vállalatnak. IDÉZHETNÉNK még tovább a Kiskunsági Tsz terveiből, melyeket ez évben megvalósí­tanak. Ezek arról tanúskod­nak, hogy a tsz-tagok jelen­tős anyagi eszközökkel fejlesz­tik felemelkedésük alapját: a szövetkezeti gazdaságot. —ka— ______ Milyen támogatás! Sp ifíffí/. ad a 3004/2 4rL K* rendelet cé Itz-fSldek zSld- ét niutrdgij.ázátának ttqítététőf. A nagyüzemi gazdaságoknak igen fontos feladata, hogy földjeik talaj­erejét pótolják és növelését bizto­sítsák. Ehhez nem elég az istálló­trágya, a mű- és zöldtrágyázást is alkalmazni kell. \ kísérleti-, tan- és állami gazdaságok, de több ter­melőszövetkezet már eddig is jó eredménnyel alkalmazta a zöld- trágyázást, ki&gélesítéséhez pedig jelentős kedvezményeket nyújt kor­mányzatunk. A 3004/2-es rendelet biztosítja, hogy a termelőszövetkezetek zöld- trágyázás céljára somkóró vetőma­got 600, kescrűcsillagfürt vetőmagot 300, szegletes ledneket 300, napra­forgó-vetőmagot pedig 380 forintért vásárolhassanak mázsánként. Ezek az árak lényegesen alacsonyabbak, mint a forgalomban levő vetőmag­vaké. Az említett vetőmagvakat a ME­ZŐM AG Vállalattól kell a termelő- szövetkezeteknek szabályszerű meg­rendeléssel kérni. Az újonnan ala­kult és a területileg jelentősen megnövekedett tsz-ek a fenti árak­ból további 50 százalékos enged­ményt kapnak. A rendelet előírja azt is, hogy az állami gazdaságok mellett az egyéni termelőket megelőzve kell a termelőszövetkezetek műtrágyára való igényét kielégíteni. Az 1959. január 1-e után alakult, vagy területileg jelentősen megnö­vekedett tsz-ek az alakulást, illetve a növekedést követő két éven át kedvezményes áron vásárolhatják meg a műtrágyát. A nitrogén-, foszfor- és a kálium-műtrágya árá­nak a 25, 50, illetve a 75 százalé­kát térítik vissza nekik. A műtrágya felhasználását a köz­ségi, illetve a járási tanács ellen­őrzi és igazolja. Az árkedvez­mények megadását zárszámadás előtt a Magyar Nemzeti Bank já­rási fiókjától kell kérni. (Folytatjuk.) Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Dózsa István (anyja neve: Merena Mária), Horváth Gergely (Saliay Mar­git), Oláh Mária (Kollár Piros­ka), Bódogh Edit (Mészáros Margit), Pusztai Erzsébet (Ko­vács Erzsébet), Szálai László (Márton Erzsébet), Lengyel Jó­zsef (Csordás Katalin), Varga Éva (Szelecaki Erzsébet). MEGHALTAK: Burka Tiva­dar 71 éves, Tóth Andrásné Festő Mária 87 éves és Bálint Istvánné Kiss Ilona 47 éves Giulietta Masina A Cabiria éjszakái című olasz film is megérdemelné, hogy méltatást írjak róla. E helyett néhány gondolatot vetek papír­ra a film főszereplőjéről, Giu­lietta Masináról, akinek játéka lenyűgözött. Hatása alól nehe­zen tudok szabadulni. Giulietta Masináról valame lyik filmkritikában olvastam, hogy ő a női Charlie Chaplin. Ez jutott eszembe, amikor a »Cabiria éjszakáidban láttam játszani. Valóban sok a rokon vonás közöttük, ha összehason Htjuk játékstílusukat, szerep­körüket. Chaplinhoz hasonlóan Masina is az élet rászedettjeit, kihasználtjait eleveníti meg, akik rendszerint a pofonokat kapják, akik mindig a rövideb- bet húzzák, s olyan világban élnek, amelyben az emberi mél­tóságnak kevés az értéke. Néhány mondatot a szerepről. Giulietta Masina Cabiria sze­repében egy kopott utcalányt, éjjeli pillangót személyesít meg. Élete a csalódások, a reményte­lenség és a céltalanság lánco­lata. Cabiriában az elveszett­Földkotró óriás A szverdlovszki nehézgép­gyár konstruktőrei kidolgoztak annak a lépegető ekszkavátor- nak a műszaki terveit, amely egy év alatt 18 millió köbméter földet képes kiemelni. Az ekszkavátor kezelőszemély­zetének legalább 2000 eszten­dőre lenne szüksége, hogy ilyen irdatlan mennyiségű földet kézi erővel megmozgasson. A földkotró óriást 50 köbmé­teres merítőkanállal és 125 mé­ter hosszú karral szerelik fel. A földkotró óriást a külszíni szén- és érclelőhelyek feltárá­sánál alkalmazzák. ség tudata sorvasztja az ember séget, amely néha már alig lob ban fel, de van, amikor egy-egy pillanatra felparázslik és vadul izzik. Ez az érzésváltozás sza­vak nélkül is leolvasható Ca biria, azaz Masina arcáról, sze­mében tükröződik a fájdalom minden rezdülése. Ezek a vad érzéshullámok a kétségbeesés pillanataiban már-már azzal fenyegetnek, hogy eloltják az emberséget Cabiriában. Elegen dö azonban egy megértő mo­soly, s Cabiria újra ember tud maradni. A film utolsó jelenetei a leg­szebbek. Cabiria összetörtén és kifosztottan jön ki a sötét er dobol a széles országúira, az élet országútjára. Könnyes, mo­solygó, síró-nevetö arcáról le­olvashatjuk: élni kell, élni még­is csak jó. Egy sötét színű tragikus szim­fónia optimista záróakkordjai ezek. Giulietta Masinát, korunk egyik legnagyobb színésznőjét dicsérik. Mezei István MUiiimiiiiiiiiiiiiitmu,.,,,,,,,,,,,, PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanacs lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: WeLther Dániel. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-Í9, 25-16. Pártépítés és ipari rovat: 11-22 Szerkesztő bizottság: 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 11 Ft. ó Ő00 000 forint tsz-beruházás A kiskőrösi járás termelőszövetkezeteinek megszilárdítása érdekében az idén mintegy 6 500 000 forint értékű beruházási létesítmény kivitelezésére kerül sor. Épül egy 50 férőhelyes tehénistálló, egy ugyancsak ötven férőhelyes növendékistálló. A tervek között szerepel két darab, egyenként 20 férőhelyes sertésfiaztató, egy száz férőhelyes hizlalda és egy 300 férő­helyes juhhodály. Felépül két darab öt vagonos és egy darab tíz vagonos kukoricagóré, és 380 katasztrális holddal nő az öntözött terület. A kijelölt részeken a csőkutas öntözést veze­tik be. A szövetkezetek emellett hat darab Zetor traktort és több más felszerelést is kapnak. Szerviz-szolgálatot létesííenek Kiskőrösön a Kossuth utca 12. szám a főutca egyik leg­zajosabb épülete. Itt üzemel ugyanis a Vegyes Ktsz lakatos részlege. Mint értesültünk, a hangos munkazaj hamarosan elcsendesül. A szövetkezet új üzemházának felépítése után, a kis lakatosüzem helyén a vezetőség háztartási szerviz­szolgálatot szervez. Az itt dol­gozók ellátják majd: a rádió, televízió, mosógép, a különbö­ző háztartási villamosgépek javítását, karbantartását, vala­mint a lakásokban előforduló villany, vízvezeték és háztar­tási lakatosmunkák gyors és szakszerű javítását. A lakos­ság ilyen igényeinek kielégí­tésére még az első félévben sor kerül. Elismerés és dicséret A járási tanács végrehajtó bizottsága legutóbb részletesen megtárgyalta az OTP járási fiókjának és a hozzá tartozó egységeknek múlt évi munká­ját. Értékelve a takarékossági mozgalom kiterjesztésében el­ért eredményeket, elismerés­ben és dicséretben részesítette az OTP vezetőit és dolgozóit. A kiskőrösi fiók és a hozzá­tartozó nyolc postahivatal be­tétállománya egy év alatt há­rom millió 160 ez^r forinttal emelkedett, ami a takarékbe­tét-állományok 67 százalékos növekedésének felel meg. Gazdaságos lakásnyerés Többször esett már szó a járásban a tanácsú dolgozók lakáshelyzetének javításáról. A járás vezetőinek felterjeszté­sére a megyei tanács közel 200 000 forintot biztosított gazda­ságos lakásnyerés céljára, az átalakítási összegek többi részét pedig helyi alapokból fedezték. Így került sor a most folyó épületátalakítási munkákra, melyeknek eredményeként április elejére öt darab két szobás lakást ad át Kiskőrösön a VKG Vállalat és a Vegyesipari Szövetkezet. Hunkában a nőtanács Régen nem hallatta már sza­vát a kiskőrösi nőtanács. Drága játék volt Bacs-Kjskun megyei .Nyomda V. Kecskemét = Tel.: 15-29, zi-\a Páhi községben Gabb József Rákóczi utcai lakos disznót vágott. A gazda kisfiának na­gyon megtetszett, ahogyan a felnőttek szalmával perzselték a malacot. A gyerek elhatá­rozta, hogy ő is disznóvágást játszik, s mint ilyenkor tör­Szóvátesszük Pár éve a kiskőrösi járás ar­ról volt híres egészségügyi vo­natkozásban, hogy vidéki vi­szonylatban itt volt a legszer­vezettebb és legeredményesebb az iskoláfogászat. Ma viszont a kispajtások fogainak rend­szeres vizsgálata, tömése, illet­ve kezelése igen sok kívánni­valói; hagy maga után. Több iskolában is jártunk, ahol a nevelőtestület igényli a fogor­vos rendszeres látogatását. A járási tanács egészségügyi osz­tálya azonban mind a mai na­pig nem tett lépéseket, hogy a mozgó iskolafogászatot újból megszervezzék. ténni szokott, éppen a szal­makazal tövében. Sajnos, Gabb Józseféknek igen drága lett a disznótor, hiszen nemcsak az övék, hanem a szomszéd kazla is leégett. A tűz tovaterjedé­sét az önkéntes tűzoltók és a lakosság segítségével sikerült meggátolni. Az esettel kapcso­latban azonban ismét fel kell hívnunk a figyelmet egy régi tanulságra: Ahol gyerek van a háznál, úgy tegyek el a gyufát, gyújtószerszámot, hogy a kicsinyek ne jussanak hozzá. Ezért is vettük örömmel a hírt, hogy január 11-i ülésü­kön a téli esték hasznos el­töltésére, említést érdemlő programot dolgoztak ki. Meg­beszélték a nemzetközi nő­napra és a mozgalpm 50. év­fordulójának megünneplésére való készülődést. 'Teaestet és hanglemezparádét szerveznek január 23-án. Február 8-án megrendezik az apák találko­zóját. A szövetkezeti nőbizott­sággal közösen szabás-varrás tanfolyamot és kézimunka- szakkört alakítottak, melyeknek foglalkozásain rendszeres fel­olvasásokat tartanak. Február 27-én pedig nagyszabású far­sangi bálát fognak rendezni. Szülőföldem programja A Kiskőrösi Művelődési Ta­nács és a TIT mozgóképes heti híradója január 22-én, pénteken az alábbi műsorral jelenik meg: Szomszédunk és barátunk — az ukrán nép. Az MSZBT elő­adása az ukrán hét alkalmá­ból. Megemlékezés Leninről, halálának évfordulója alkal­mából. 2000 éves Pécs. Doku­mentumfilm a város történel­mi múltjáról és jelenéről. Száz éve halt meg Bolyai János, megemlékezés. Kalotaszegi Leánytánc, az Állami Népi Együttes műsorából. Kuruzslás, gyógyítás. Dr. Rónaszéki Ala­dár előadásának második ré­sze. Pöntyike és Döncike, csehszlovák bábfilm. Magyar Filmhíradó, helyi hírek, Képek a járás életéből

Next

/
Thumbnails
Contents