Petőfi Népe, 1959. december (14. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-02 / 283. szám

Hruscsov elvtárs beszéde a VII. pártkongresszuson (Folytatás az 1. oldalról.) csak hogy nem mentesíti veze­tőit a tömegkapcsolatok erősíté­séről való gondoskodás alól, ha­nem éppen arra kötelezi őket, hogy különösen érzékenyek le­gyenek a tömegek megnyilvánu­lásai iránt, állandóan a gyakor­latban ellenőrizzék a párt poli­tikájának helyességét. A Magyar Dolgozók Pártjának volt vezetői, az irántuk tanúsí­tott bizalmat sajátos megbízóle­vélnek tekintették, amely füg­getleníti őket a párttagoktól és a pártonkívüli tömegektől, azt hitték, hogy tévedhetetlenek, hogy nekik minden meg van en­gedve és figyelmen kívül hagy­hatják az objektív adottságokat és a dolgozók véleményét. A meggyőzést, naint a tömegek ve­zetésének a pártban meghono­sodott alapvető módszerét, kezd­te felváltani a parancsolgatás és az adminisztratív módszerek al­kalmazása. Az ország objektív helyzete sajátosságainak figyel­men kívül hagyása komoly hi­bákhoz vezetett a gazdaságpoli­tikában, valamint az állami- és a pártépítés más területein. Az olyan bonyolult munká­ban, amilyen a szocialista épí­tés vezetése, senki sincs bebiz­tosítva a hibákkal szemben. De bátorság kell ahhoz, hogy az emberek ne féljenek nyíltan be­ismerni és idejében jóvátenni az elkövetett hibákat. A Magyar Dolgozók Pártjának korábbi ve­zetősége, sajnos, nem volt ilyen bátor. Nagy keservesen beismer­ték ugyan az elkövetett hibákat, de semmit sem tettek azok ki­javítása érdekében A helytelen, moás vezetési módszerek következtében meg­bomlott a normális viszony a párt és a széles dolgozó tömegek között, megingott a tömegeknek a pártba vetett bizalma. Ezt aztán saját szennyes céljaikra kihasz­nálták az ellenforradalom erői és ügynökségük, a revizionisták, kihasználták a munkásosztály és a dolgozó parasztság ellensé­gei, Magyarország dolgozó népé­nek ellenségei. A Magyar Szocialista Munkás­párt és vezetőségének történel­mi érdeme mindenekelőtt az, hogy bátran rálépett a korábbi vezetőség által elkövetett hibák határozott jóvátételének útjára. Az ellenforradalmi lázadás nyo­mán előállott nehéz körülmé­nyek között állhatatos követice- zetességgel valósították meg a vezetés lenini módszereit, vissza tudták állítani a párt iránti bi­zalmat, amelyet a korábbi veze­tés aláaknázott, meg tudták sze­rezni a néptömegek támogatását. Ha forradalmi erőnk fő for­rásából — a marxizmus-leni­ni zmus tanításából — merítünk, újból és újból meggyőződünk arról, hogy ez annyira erős és hatalmas, olyan jól szolgálja a munkásosztály, a dolgozó nép érdekeit, hogy még ilyen meg­próbáltatások közepette sem apad ki. A magyar kommunis­ták megszabadultak a helytelen fogalmak béklyóitól, hidegvérre tettek szert, józanul értékelték a helyzetet, találtak magukban elégséges erőt ahhoz, hogy le­küzdjék a belső nehézségeket, leszámoljanak a munkásosztály ellenségeivel, az ellenforrada­lommal és rávezessék a népet a helyes útra. És a nép, mint min­dig, támogatta a magyar kom­munistákat, a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Központi Bizott­ságát, amelynek vezetését a ne­héz időben bátor és állhatatos kommunisták, Kádár János, Münnich Ferenc és más olyan elvtársak vállalták, akik őket követték. (Hosszantartó, nagy taps.) Elvtársak! Más szocialista országokban is előadódhattak bonyolult je­lenségek a társadalmi életben és a kommunista pártok munkás­ságában. A Szovjetunió Kommu­nista Pártjának XX. kongresz- szusa utáA bizonyos pártok, kö­zöttük a mi pártunk is, bizonyos nehézségekkel találkozott, bizo­nyos lázas tüneteket mutatott De minden » szervezet erejétől attól függ, mennyire képes az ellenállni a betegségnek. A Szovjetunió Kommunista Pártja elsőnek mutatott példát a személyi kultuszból származó összes hibák bátor és éles elíté­lésére. Ez helyes is, bár egyesek azt mondtak, hogy a szocialista országok társadalmi életében je­lentkezett bizonyos bonyodalmak pártunk XX. kongresszusától erednek, hogy nem kellett vol­na olyan élesen felvetni a kér­dést. Nein, élvtársak, ezt így kellett tenni. Meg kellett tisztulni és meg kellett szabadulni minden lerakódástól. Ahogyan egy mű­vésznek el kell tüntetni a kép­ről az idő nyomát, hogy az tel­a proletariátus diktatúrájá­ban nem Szűnik meg az osz­tályharc, hanem csupán más formákat ölt. Ezen túlmenően egészen nyil­vánvaló, hogy a proletariátus diktatúrájának erősödése és a szocialista építés sikerei sza­kadatlan változást eredményez­nek az osztályerőviszonyokban, a szocializmus javára, csök­ken az ellenséges osztályok maradványainak ellenálló ere­je. Ez volt az osztályharc fej­lődésének általános tendenciá­ja azokban az országokban, amelyek a szocialista fejlődés útjára léptek. A fejlődés azonban nem ha­lad egyenes vonalban, a szo­Testvéri köszöntés, jes szépségében ragyoghasson, ugyanúgy nekünk is el kellett takarítanunk bizonyos dolgokat, hogy megmutassuk az alkotó marxizmus-leninizmus igazi ar­cát. Ismét hangsúlyozom, különbö­ző mértékben mindegyik párt átélte ezt a lázas állapotot, de a láz után szervezetünk még erő­sebb lett és még magabiztosab­ban haladunk a Márx. Engels, Lenin mutatta úton, megyünk előre a kommunista társadalom felépítése felé. (Lelkes, nagy taps.) Nem akarok visszatérni a magyarországi eseményekre, nem akarok a múlton rágódni, de meg kell mondanom, hogy a magyarországi' ellenforradalmi lázadás tanulságainak nemcsak helyi, nemcsak magyar jelentő­sége van. E tanulságokat nem hagyhatják figyelmen kívül d többi kommunista és munkás­pártok sem. A magyarországi ellenforra­dalmi lázadás tanulságaiból né­hány fontos következtetés adó­dik a szocializmus építése idő­szakának osztályharcára. Pártunk XX. kongresszusa helyesen bírálta J. V. Sztálin­nak azt a hibás tételét, hogy amint növekszenek a szocialista építés sikerei, éleződik az osz­tályharc. E tétel bírálata azon­ban távolról sem jelenti, hogy tagadnánk az osztályharc szük­ségszerűségét a szocializmus épí­tésének korszakában. A Szovjetunió és a népi de­mokratikus országok szocialista építésének tapasztalatai meg­győzően megerősítették azt a széleskörűen ismert lenini tételt, amely szerint cializimus építésének időszaká­ban az osztályharc a belső és külső körülmények ilyen vagy olyan változásai folytán, egyes időszakokban erősödhet és a fegyveres összeütközésig menő legélesebb formákat is öltheti, amint ez 1956-ban Magyaror­szágon is történt. Ügyünk szempontjából hiba lenne meg­feledkezni a magyarországi el­lenforradalmi lázadásnak erről a fontos tanulságáról. . A szocializmus ellenségei most sem mondanak le a szo­cialista tábor szétzúzására irá­nyuló terveikről és természet­szerűleg a gyenge láncszeme­ket keresik ebben a táborban. Szeretnének egyenként leszá­molni a szocialista országok­kal. Figyelnünk kell erre a veszélyre, mert ez nem alap­talan, és mindent el kell kö­vetnünk, hogy ellenségeink re­ménykedését kioltsuk, hogy az ilyesféle reményeket meghiúsít­suk. Ezekben a gálád tervek­ben az imperialista törekvések és remények szövetségese csak ostobaságunk lehet. Ha elbizakodunk, ha vezeté­sünkben hibákat követünk el, ha eltorzítjuk a marxizmus—leni- nizmusnak a szocializmus és a kommunizmus építéséről szóló tanítását, a kommunizmus el­lenségei kihasználhatják ezeket a hibákat, amint az 1956-baa történt. Most külön-külön, mindegyik szocialista ország és az egész szocialista tábor olyan hatal­mas, hogy erőnk leküzdhetet­len. De mégegyszer hangsú­lyozni kell, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy az ellenség nem fogja az aknamunka mód­szereit alkalmazni mindegyik országon belül, nem próbálja az egyik szocialista országot szembe állítani a másikkal, hogy ezzel gyengítse a szocia­lizmus erejét. Tekintetbe kell vermünk, hogy a szocialista or­szágok szembe állítására, a testvéri, baráti kapcsolataik meglazítására irányuló törekvés az ellenfelünk által vezetett osztályharc egyik formája. Ezért jelentik a proletáriwter- nacionalizmus megdönthetetlen elvei a nemzetközi kommunista mozgalom legfőbb, mellőzhetet­len törvényét. A szocialista rendszer nagy előnyeinek éaazerű felhasz­nálásával, a szocialista vi­lágtábor sokoldalú erősíté­sével következetesen, alkotó szellemben kell megvalósí­tanunk a szocializmus és a kommunizmus építéséről szóló lenini tanítást, a lanánizmus mestereinek kell lennünk, nem szabad lemarad­ni és nem szabad előrefutni, hogy egy hasonlattal éljek: egymáshoz kell igazítanunk óráinkat. Ha egyik vagy másik ország vezetősége elibizakodik, ez csak az ellenség malmára hajthatja a vizet. Ebben az esetben maguk a szocialista or­szágok, maga az a vezetőség fog segíteni ellenségeinknek a szocializmus ellen, a kommu­nizmus ellen folytatott har­cában. Ezt pedig nem enged­hetjük meg. A Szovjetunió, a Magyar Népköztársaság és valamennyi szocialista ország szocialista építésének tapasztalatai arra fanftaw.v, hogy eredményeink annál nagyobbak és gpnál szi­lárdabbak, minél aktívabbak a dolgom tömegek, minél telje­sebben figyelembe veszik alap­vető Létérdekeiket, minél na­gyobb érvényesülési lehetőség nyílik a nép alkotó-, kezdemé­nyező készsége előtt. A szocialista országok terv- gazdálkodása, kölcsönös se­gítése és a gazdasági építés gyakorlati tapasztalatainak kicserélése meggyorsítja előrehaladásunkat a nagy cél felé, J A szocialista gazdasági élet fellendítése szempontjából óriá­si jelentőségű az anyagi érde­keltség lenini elve. A leniniz- mus azt tanítja, és a szocialista építés gyakorlata megerősíti, hogy a dolgozóknak munkájuk eredményeihez fűződő anyagi érdekeltsége nélkül nem lehet: felemelni az ország termelő­erőit, szocialista gazdaságot te­remteni és elvezetni az embe­rek tízmillióit a kommuniz­mushoz. Az önök pártja Központi Bizottságának beszámolója meghatározza a fő feladatokat) az ország szocialista gazdaságá­nak fejlesztésében, kijelöli a népgazdasági tervek sikeres teljesítésének, a népjólét to­vábbi fokozásának útjait. Őszinte szívvel kívántuk az önök pártjának, az egész ma­gyar népnek, hogy arasson újabb győzelmeket a Magyar Népköztársaság történelmi iet- adatának megoldásában, — a szocializmus építésének befeje­zésében, (Nagy taps.) \ szilárd, tartós békéért Elvtársak! Korunk legfontosabb és leg­égetőbb kérdése, az egyszerű emberek százmillióit foglalkoz­tató kérdés a nemzetközi fe­szültség enyhítése, a háború el­hárítása, a tartós és szilárd béke megteremtése a földön. Felesleges volna itt azokról a nagy erőfeszítésekről beszél­nem, amelyeket a Szovjetunió és a többi szocialista ország az egyetemes biztonság biztosítása érdekében tett. Ez mindenki előtt jól ismert. Megelégedés­sel állapíthatom meg, hogy erőfeszítéseink nem voltak hiá­bavalók. A Szovjetunió lépései, az általunk előterjesztett álta­lános és teljes leszerelési prog­ram, valamint az Egyesült Ál­lamokban tett látogatásom, Eisenhowferrel, az Egyesült Ál­lamok elnökével folytatott megbeszéléseim a nemzetközi feszültség bizonyos enyhülését eredményezitek. Ez azonban csak a kezdet. Sok még az olyan erő, amely minden esz­közzel megkísérli megállítani a nemzetközi feszültség kez­deti enyhülését és fenntartani a hidegháborús hadiúllapotot. Mi azt akartuk és azt akar­juk, hogy az államok egymás közötti viszonyában jelentkező összes vitás vagy megoldatlan kérdéseket békés úton. tárgya­lások útján rendezzék. Olyan utakat kerestünk, és keresünk továbbra is, ame­lyek a vitás kérdések meg­oldása vonatkozásában el­fogadhatóak mind a kapi­talista, mind a szocialista államok számára, hogy meg­akadályozzuk a háború ki­törését. Természetesen azonban soha nem engedünk eszméinken ala­puló elveinkből. Kérlelhetetle­nül harcolunk és fogunk har­colni a marxista—leninista ideológiáért, a kommunizmus magasrendű eszményeinek dia­daláért. (Nagy taps.) Ellenségeink az úgynevezett kommunista veszélyről riká­csolnak. De mutassanak nekünk az egész földkerekségen akár­csak egy kommunistát is, aki háborúra uszított volna, amint ezt Nyugaton mértéktelenül harcias kedvű tábornokok, sőt államférfiak teszik, akik azt sürgetik, hogy zuhogjon a Szovjetunióra és a szocialista tábor többi országára az atom - és hidsrogónfegy verek halál t­hozó terhe. Egyetlen kommu­nista párt — ha valóban kom­munista párt — soha és sehol nem jelentett és nem jelent­hetett ki olyasmit, hogy cél­ját háborúk kirobbantása út­ján szándékozik elérni. A nemzetközi munkás- és kommunista mozgalom egyik legfontosabb feladatának te­kinti a harcot a tartós é$ szi­lárd békáért. A kommunista pártok a bókéért küzdő összes haladó erők élcsapatában ha­ladnak. Minden nép békét akar, harcol a békéért. A béke­mozgalom ma nagy erő, ko­runk legátfogóbb, legna­gyobb tömegeket egyesit« mozgalma, amely politikai nézetektől és meggyőződéstől függetlenül az emberek százmillióit tömöríti soraiban. Felbecsülhetetlen e mozgalom jelentősége és sze­repe. Az imperialista reakció, amely megrémült a békemoz- galom növekedése láttán, min­den eszközzel csökkenteni igyekszik a mozgalom erejét. Az imperializmus ügynöksége e célból a legkülönbözőbb fo­gásokhoz folyamodik, igyek­szik a pesszimizmusnak és a békeharc kilátástalans ágának hangulatát beoltani a töme­gekbe. Felteszik például azt a kér­dést, hogy milyen szerepet játszhatnak a kapitalista orszá­gok néptömegei a békeharcban, ha ezekben az országokban nem a népek döntenek a háború és a béke kérdésében, hanem a kizsákmányoló osztályok érde­keit képviselő kormányok? Természetesen helytelen dolog lenne tagadni, hogy a reakciós erők a népek akarata ellenére kirobbanthatnak és nem egy­szer ki is robbantottak már háborúkat. Ez azonban egyál­talán nem jelenti azt, hogy a háborúellenes harc valami ér­telmetlen és reménytelen dolog. Az ilyesféle fatalista nézetek­nek, amelyek passzivitásra kár­hoztatják a tömegeket, semmi közük sincs a marxizmus—leni- nizmushoz. A nemzetközi munkásmozga­lomnak megszületése pillanaté­I I l

Next

/
Thumbnails
Contents