Petőfi Népe, 1959. november (14. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-01 / 257. szám

MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BACS-KISKUN MEGYEI LAPJA V-, ^ ^ Világ proletárjai, egyesüljetek! XIV. ÉVFOLYAM, 257. SZÁM Ara 60 fillér 1959. NOV. 1, VASÁRNAP Távirat Soltról A Solti Állami Gazdaságtól a megyei pártértekezlethez a kö­vetkező távirat érkezett: »A Solti Állami Gazdaság párt- és KISZ-szervezete, a gazdaság vezetősége és valai mennyi dolgozója meleg szerei tettel köszönti a küldött« gyűlést és munkájához sok sí* kert kíván, —i Bejelentjük, hogy a pártkongresszus tiszteiéi téré tett versenyvállalásunkat eddig 984 000 forinttal túltelje­sítettük, amit tovább kívánunk növelni. Ezzel is erősítjük nép- gazdaságunk fejlődését és elő« segítjük a szocializmus mielőb■* bi felépítését hazánkban.« Tanácskozik a megyei pártértekezlet Elhangzottak a megyei pártértekezlet beszámolói. Sok szó esett bennük az elmúlt három esztendő munkájának értékelé­sén túl az időszerű tennivalókról és nem kis mértékben az őszi mezőgazdasági munkálatok elvégzéséről. És mintha a pártérte­kezleten felmerülő gondolatok nyomban találkoztak volna a földek munkásaival, egymás után érkeztek a táviratok, amelyek hírt adtak a betakarítási, vetési munkálatok elvégzéséről. A tisza- kécskci tanács végrehajtó bizottsága hírül adta, hogy a község termelőszövetkezetei és egyéni parasztsága befejezte az őszi kalászosok vetését. Csá táljáról a Budai Nagy Antal és az Üj Tavasz Termelőszövetkezetek jelentették, hogy a betakarítást, illetve az őszi vetést, aminek elvégzését a megyei pártértekez­let tiszteletére vállalták, befejezték. A Bajai Állami Gazdaság dolgozói örömmel jelentették, hogy a pártkongresszus tisztele­tére vállalt kétmilliós többlethozam felajánlásukat 7 millió forintra teljesítették. A Kiskunsági Állami Erdőgazdaság is táviratiag jelezte, hogy kongresszusi vállalásuknak eleget tettek. A megyei pártértekezlet lelkesen vette tudomásul a munka­sikerekről szóló bejelentéseket. Az ebédszünet után megkezdődött a megyei pártértekezlet vitája, amelynek első felszólalója Szabó István elvtárs, a bajai járási pártbizottság titkára Volt. Szabó István, a bajai járási pártbizottság titkára: Bátran kezdeményezzünk a helyi politika Szabó elvtárs felszólalásában hangsúlyozta, hogy a megyei pártbizottság az elmúlt évak- i ben következetesen harcolt a Központi Bizottság politikai irányvonalának gyakorlati ér­vényesítéséért, bátran szembe­nézett a nehézségekkel és ez­zel egyidőban küzdött a hibás nézetek felszámolásáért. — Az eredmények egyik fori­ntos összetevője az — mondotta —, hogy a megyei pártbizottság meg­felelő önállóságot biztosí­tott a járási pártbizottságok részére. >Áz önállóság mellett ügyelt tora, hogy munkánkban ma­radék nélkül érvényesüljön a Központi Bizottság politikai írás yvenala. Ez a vonalvezetés arra ösztönzött bennünket, hogy bátran kezdeményezzünk «a helyi politika kialakításában. Szabó éLvtárs a továbbiak­ban a március 6-i határozat­ból adódó feladatokkal foglal­kozott, Megállapította, hogy a (járási pártbizottság nagy gon­dot fordított a termelőszövet­kialakításában kezeli pártszervezetek megerő­sítésére és ahol még nincs, új pártszervezet létrehozására. A tavasz óta a járás tsz-eiban 16 pártszervezetet hoztak létre, ben versenyre hívta a bácsal­mási járást a mezőgazdasági termésátlagok növelésére. El­mondta, hogy a járási pártórte- kezlet célul tűzite ki: a terme­lőszövetkezetek 1960-ban érjék el sertésből 100 kát. holdra a 40 darabot, melyből 35 da­rab hízó, 5 darab pedig tovább- tenyésztésre alkalmas anyako­ca legyen, Ezzel a járás szö­vetkezeteinek sertésállománya 7951 darabbal növekszik, Je­lenleg a járás termelőszövetke­zeteiben 100 katasztrális holdra 15—18 darab sertés jut. A második ötéves terv utolsó esz­tendejében, 1965-ben a sertés­állománynak el kell érni 100 kát. holdanként a 77,5 dara­bot. Ügy tervezik, hogy az öt­éves terv végére a járás az országos, 100 kát. holdra jutó, átlagos állatsűrűséget is túl­szárnyalja. A járási pártérte­kezlet a termelőszövetkezetek­nek azt ajánlotta, hogy az Idei 20 ezer darabbal szembein 1900- ban 200 ezer darab baromfit neveljenek fel, Megemlítette továbbá, hogy nagy gondot fordítanak az ön­tözött területek növelésére. 1960-ban 667 kát. holdat fog­nak öntözni, amelyből 550 kát. hold takarmányterület lesz. Az ötéves terv végére tervbe vet­ték, hogy az öntözött területet 2300 kát. holdra növelik. Ki­emelte a szemestakarmányok termelésének fontosságát, Az 1954—58, évi termésátlaghoz képest, 1965-ig a kukorica termésátlagát 50 százalékkal kívánják emelni. Szabó elvtárs felszólalásá­nak befejezéseként a termelő­szövetkezetek politikai és gaz­dasági megszilárdításának ten­nivalóival foglalkozott. Kalocsai Sándor» a félegyházi BBGY igazgatója; Huszonkilenc brigádunk küzd a szocialista címért A következő felszólaló Kalo­csai Sándor, a Kiskunfélegy­házi Bányászati Berendezések Gyárának igazgatója volt Be* ' vezetőben megemlékezett arról, hogy a korábbi évek gazdaság­politikájában milyen hibák voltak, s azok hogyan akadá­lyozták az üzem egyenletes munkáját. Majd így folytatta: Pártunk március 6-i határo­zata és felhívása, valamint az 1957—58-as évben bevezetett nyereségrészesedés megnövelte a munkások és műszakiak bi­zalmát, felkeltette az érdeklő­dést a takarékosság, a mű­szaki fejlesztés és a gazdasá­gos gyártás iránt. Ennek ered­ményeképpen született meg dolgozóinknak az az elhatározá­sa — mondotta —, hogy a há­rom évre tervezett termelési és termelékenységi célkitűzé­seinket 1960. május 1-re fe­jezzük be. E cél elérése érde­kében gyárunkban 29 brigád alakult 289 taggal. Ezek a szo­cialista brigád címért küzdenek) Tapasztalataink azt mutatják, hogy a siker nem fog dma­(Folytatás a 2. oldalon.) 162 tagjelöltet és 22 tagot vet­tek fel. — Nyugodtan jelent­hetjük a megyei pártértekez­letnek — folytatta Szabó elv- társ —, hogy termelőszövetkezeteink a március 6-i határozat óta politikailag, gazdaságilag és szervezetileg sokat fejlőd­tek. A 68 termelőszövetkezet közül 66 tsz kialakította közös állat- állományát és mind a 68 tsz jelentős közös alappal rendel­kezik, A termelőszövetkezetek el­határozták, hogy a kong­resszus tiszteletére sertés­állományukat 1600 darab­bal, szarvasmarha-állomá­nyukat 300 darabbal nö­velik. .Vállalásuknak becsü­lettel eleget tettek. Október 25-ig sertésállományu­kat 2472 darabbal, szarvas­marha-állományukat pedig 960 darabbal növelték. — A szövetkezetek a növény- termelésben is jelentős ered­ményeket értek el. Búzából kát, Holdanként 11,8 mázsát, őszi árpából pedig 15,4 mázsát ter­meltek, szemben az egyénileg dolgozó parasztok termésered­ményeivel, akik búzából 8,4 mázsát, őszi árpából pedig 12,4 mázsát termeltek. Járásunkban az egyénileg dolgozó parasztok 6140 kát. hold búzát vetettek. Ha ezen a területen is nagy­üzemi gazdálkodás folyt volna, akkor 20 087 mázsával több kenyérgabonát tudtunk volna termelni, amely 8 ezer ember évi fejadagját jelenti. A második ötéves terv irány­elveivel kapcsolatosan megál­lapította, hogy a járás kom­munistái és pártonkívüli dolgo­zói a mezőgazdaság elé célul kitűzött 30—32 százalékos termelés-növelést nemcsak teljesítik, hanem jelentősen túl is fogják szárnyalni. Hangsúlyozta, hogy a járási pártbizottság helyesli a szo­cialista munkaverseny további folytatását a mezőgazdaságban. A járás kommunistái nevé­£ M EG YEI PARI ÉRTEKEZLET ELNÖKSÉGE

Next

/
Thumbnails
Contents