Petőfi Népe, 1959. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-27 / 252. szám
1059. október 27, kedd S. oldal Kitünäe* játszott a magyar csapat Magyarország—Svájc 8:0 (6:0) '/ Népstadion, 70 000 néző, veszette Lukjanov (szovjet). Magyarország: Grosics 1— Mátrai, Sipos, Novak — Bund- za4k, Kotász — Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Számcsák. , Sváje: Schneider — Grofoely, 'Behmidthauser, Koch — Frosio, Morf — Pottier, Antenen, Al- lemann, Meier, Riva. A magyar csapat határtalan /lelkesedéssel kezdett, s már a mérkőzés első percében a svájci hálóban táncolt a labda. Korszerű Bundzsák—Kotász adogatás után Göröcs kiugrott te védők között és a hálóba bombázott, 1:0. A gól után még égy jó ideig tartotta magát a vendégcsapat védelme, s csak a 19. percben lőtt újabb gólt a magyar válogatott. Ennek a gólnak a szerzője Tichy volt. 2:0. Három perc múlva Sándor átkígyózik az ellenfél védelmén és igen nehéz szögből talál a hálóba. 3:0. Ezután Tichy kapufalövését tapsolja meg a közönség, majd a 27. percben Albert lő a 16-osról a hálóba. 4:0, A következő percben újból magyar gólnak tapsol a közönség, ezúttal is a rendkívül gólveszélyes Tichy bombáz a hálóba. 5:0. A félidő végeredményét a 35. pereljen Tichy állítja be. 6:0. A második félidőben sem csökken a magyar csapat lendülete. Viszont a svájciak most már lényegesen jobban őrzik kapujuk előterét, sőt néhány formás támadás is gördül a azonban biztosan rombolja ezeket a kísérleteket. A magyar csapat hetedik gólja a 66. percben született meg, miután Kotászt Bozsik váltotta fel, ő pontosan tálalt a jobbösszekötő helyén kiugró Tichy élé, aki mintegy 10 méterről újból a hálóba talál. 7:0. A mérkőzés utolsó gólja a 79. percben született meg. Göröcs a félpályáról ugrott lei és még a kapust is kicselezte, úgy lőtt a hálóba. 8:0. A közönség vastapsa köszöntötte a levonuló győztes magyar válogatottat. A magyar csapat fölényes győzelmet aratott, s a gólarány még nagyobb lehetett volna, hiszen sok, úgynevezett nagy gólhelyzet maradt kihasználatlanul. A vendégek nem tudták nagyobb erőkifejtésre ösztönözni a magyar válogatottat, amely könnyen érte él nagyarányú győzelmét. Örvendetesen sók jó egyéni teljesítmény volt a csapatunkban, s ezúttal nem volt gyenge pontunk A védelem fölényes biztonsággal hárított minden esetben, s külön örvendetes az újonc Novák bemutatkozása. A fedezetek kö- -aül Bundzsák, a csatársorból Tichy nagyszerű gólképessége és Göröcs lendületes játéka volt élményszerű. A svájci csapat gyenge összteljesítményt nyújtott a védekezésben és a támadásban egyaránt. A szovjet játékvezetőhármas nagy biztonsággal, kiválóan magyar kapu felé., A védelem vezette a sportszerű küzdelmet. «^iwww*v< Az -utolsó percben sikerült egyenlíteni a Lelkesebb békésiek ellen BÉKÉS MEGYE—BACS-KISKÜN MEGYE 1:1 (0:0) Megyék közötti válogatott torna, Kecskemét, 700 néző. vezette: Kasza. Békés megye: Vidó — Hankó, Simon, Szilagyi I. — Himer X., Frankó — Kovács. Arató, Szigeti, Ultrin III., ttohány. — Edző: Szabó József. Bács megye: Vitnyei — Vörös, Ge- röóazl, Blsztrovies — Odry, Kiss II. — Für, Báló, Janecz, Kasza, Jager. — Edző: Kövesi Karoly. Mindkét csapat eléggé tartalékosán állt tel erre a csoportelsőséget eldöntő mérkőzésre. A mérkőzést zászlócsere előzte meg. A vendégek kezdenek lobban és az első öt percben kétszer is alkalma nyílik Vitnyeinek tudása bebizonyítására. A 7. percben veszélyes szögletrúgás a békésiek kapuja előtt, amelynek a végén Für a térdeplő kapus kezébe lő. Igen változatos most a játék. A 12. percben Janeczet csak az utolsó pillanatban tudják Mtögletre menteni a békési védők. A 16. percben Vitnyei nagy bravúrnál véd egy erős lövést. A 28. percben Báló megszerezhetné a vezetést, de erős lövése alig valamivel suhan el a felső kapufa fölött. Az utolsó negyedórában Bács megye támad többet, csak éppen gólt nem 13. Szünet után nagyot esik a játék Irama. Most többet támadnak a vendégek — egyelőre eredmény nélkül. A 25. percben Janecz mérkőzéslab- üát hagy ki.: A felszabadító labdával a békésiek ellentámadásba mennek át és az előretörő Hlmer I. inesz- sziről megcélozza a kapu balsarkát. Vitnyei rajta van a labdán, de az egyik kapu előtti göröngyös részen a labda irányt változtat és a hálóba pöccen. A gól sem rázza fel a hazaiakat. Továbbra is álmos játék folyik, s már-már ügy látszik, hogy a békésiek megnyerik a tornát a csongrádiaknak amikor az utolsó előtti percben egy gyors támadás során Bálót szabadon hagyják a békési védők és az összekötő az ötös- rő védhetetlen lövéssel kiegyenlít. A gól egyben a torna megnyerését is jelentette Bács megyének. Bizony nem valami színvonalas mérkőzést vívott a két megye válogatott csapata. Szünet előtt a hazaiak, szünet után a vendégek voltak valamivel jobbak. Az eredmény igazságosnak mondható. Bács megyének a védelme volt a legjobb. A fedezetpár Inkább a védekezésben segédkezett. A csatársor egészeo széteső játékot mutatott. Csak Bálótól láttunk egypár szép akciót. — A lelkesebben játszó békésiek feltétlenül rászolgáltak az egyik pontra. Kasza játékvezető hibátlanul vezette a mérkőzést, j Hamm kapushiba és vesztett az ifjúsági válogatottunk BÉKÉS MEGYE—BÄCS-KISKUN MEGYE 4:1 (3:0) Megyék közti Ifjúsági torna, Kecskemét, 500 néző, vezette: Zsellér. Békés megye: Szilágyi II. — Kom- Játi, Juhász. Fluhár — Guti, Mázán — Tímár, Litauszky, Kriskó, Gábor, Csordás. — Edző: Medovarszky Gy. Bács megye: Gyenes (Csillik) — Farkas n. Csabánké. Vikor — Csanyik, Jeremiás — Böbék, Babos (Rácz), Rizsányi, Bujmov H., Ézsi. — Edző: Molnár Ferenc. Érdekesen alakult a játék az I. félidőben. Hatalmas mezőnyfölényt harcol ki Bács megye. A vendégeknek egyetlen gólhelyzetük sincs és mégis. .. A 9., a 26. és 35. percben két távoli lövést és egy gyenge fejest Gyenes beenged. Ezzel el is dől a mérkőzés a békésiek javára. Szünet után nagyon belefekszenek a hazaiak és -már a 4. percben ViSZÖLÖTÖRKÖLYT minden mennyiségben vesznek a Kecskeméti i [ E’öldművesszövetkezet :: szeszfőzdéi: : Kecskemét, Bethlen tort., Kecskemét, Akácfa utca, Helvécia, Hetényegyháza. 2619 A kor szabadrúgásból javít az eredményen. Nagy lelkesedéssel küzd most Bács megye. Legalább három-négy gólhelyzete is adódik, de egyikből sem tud eredményes lenni. A 29.percben megpecsételődik a Bács megyeiek sorsa. Egy váratlan ellentámadás során a békési Kriskó közeli gólja eldönti a mérkőzést. Az utolsó negyedórában eseménytelen mezőnyjáték folyik. Ifjúsági válogatottunkon kiütközött az össze nem szokottság. A mérkőzés legnagyobb részében eléggé tervszerűtlenül játszottak. A szünet utáni lendületet nem tudták kihasz- nálne, így azután vereséggel hagyták el a pályát. Ifjúsági csapatunk felkészítésére a jövőben sokkal nagyobb súlyt kell fektetni. Totóeredmények: 1x212 2 1 1 x x 2 2. 9 Szakképzett cukrászt, 9 X illetve cukrászdavezetőt 2 2 azonnali belépéssel felvesz 2 9 az Izsáki Földművesszö- 9 P vetkezet. Erkölcsi bizo- 9 P nyítvány szükséges. 2685 g íoaooaoooaooooGOGO&o.ooc A KECSKÉMÉIT KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA Október 27, kedd este 7 órakor Shaw: * SZENT JOHANNA 1. sz. szelvénybérlet. jflozik Műsora Október 27-én, kedden: Baja Központi: Rendszáma H—8., Baja Uránia: Emilia Galotti, Bácsalmás: Denevér- raj, Dunavecse: Még sötét a hajnal, Jánoshalma: Üzenet érkezett, Kalocsa: Brych polgár, Kecskemét Árpád: Nyomorultak I—II. rész, Kecskemét Városa: Nyomorultak I—II. rész, Kiskőrös: Szcrelemcsütör- tök, Kiskunfélegyháza: Aranyszimfónia, Kiskunhalas: Árban, Kiiskunimajsa: Érettségi után, K unsaentrui klés: Vakmerő szív, Szabadszállás: Kenyér, szerelem, fantázia, Tiszakécs'ke Petőfi: Rendkívüli történet II. rész, Tiszakécske Tisza; Sa- bella nagymama. A Mezőgazdasági Szakiskola pénzügyi előadót keres, azonnali belépésre. Jelentkezés a megyed mezőgazdasági osztályon, — megyei tanácsház, I, em. 13. szoba, 2698 Apróhirdetések KUKORICASZAR eladó Városföldön. Értekezni: Kecskemét, Szabad u. 9. Szűcsnénél. io 009 250-ES JAWA prima állapotán eladó. Cím: Kecskemet, Széchenyiváros 17.: délután 5 után. Marton. 10036 GYERMEKET nappali gondozásra vállalok. Kecskemét, U.; Szalvai Mi- hály utca 14, 10035 MAGÁNYOS idős férfit, vagy nőt eltartanék házingatlanáért. Címet a kiadóba kérek. 10034 ÉRTESÍTJÜK kedves vevőinket, hogy az évvégi leltározás miatt október 28, 29, 30. 31-én az árukiadás szünetel. Papírértékesítő Vállalat, Kecskemét. 2685 PÉNZZÉ TEHETI A TOK MAGOT HA ÁTADJA ATERMÉNyFORGAlMIV. j j VAGY FÖLDMÖVEHZŐVETKEZET^AK- ! I tárAban. vételáb, t50 És 550 ^5 aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa TOLLAT magas napi áron vásárolnak a helyi i földművesszövetkezetek. ^ fTfTTTTmmnmTTTTTmTTmTTTmnmf OOOCHJOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOc Termelőszövetkezetek ! Egyéni termelők! Előnyös feltételek mellett értékesítési szerződést lehet kötni az 1960. évi várható búza és rozs feleslegre. Mázsánként 60 forint kamatmentes ELADÓ Kecskemét, Voelkertélep I« utca 11. számú ház, kerttel, beköltözz hető. Érdeklődni: Szeged, Zákány u. 12., Hajós Lászlóné. 2693 TAKÁCS Gézánénak ezúton fejezem ki a leghálásabb köszönetemet, ami: ért a piacon a Népművészeti Bolt előtt felejtett táskámat a benne leva értékes emléktárgyakkal és pénzzel együtt visszaadta. Özvegy Faragó Lászlóné. 10033 NÉMET fordítást és gépírást válla-» lók, Baditz, Miskolc, Tass u. 15. 271# ELADÓ egy Simpson motor. Kecskemét, Mária körút 6. 10037 HET hold föld eladó Köncsögön. Ér-* deklődni lehet a tulajdonosnál. Ben-* esik Sándornál. Köncsög 17. 2649 ELADÓ szép dióháló. aezlon, reka-* mié, szekrények, festett hálóbútor: kedvező áron. Kecskemét, Vak. Bottyán _u. 9. Rákóczi útnál. 2714 FEKETE perzsaláb bunda olcsón el. adó. Kecskemét, Klapka ulca z, Szendéné. 2713 ELADÓ 1 hold 960 n.-öl föld, melj zöldséges kertnek és szőlőnek alkalmas. Budai hegyben. Érdeklődni: Kecskemét, Vacsi hegy 70, 2715 KIADÓ bútorozott szoba házaspái részére. Azonnal elfoglalható. Cím: Kecskemét, Bethlen körút 44. 2711 KIADÓ feléből Hetényegyházán 2 '/» hold Jól trágyázott szőlő. Érdeklődni Kecskemét, Botond u. 7., Dunai- éknál. 10042 ELADÓ utcai nzoba-konyhás ház, beköltözhető. Kecskemét, Epreskert u. 12. 10041 eleieget biztosítunk. Részletes felvilágosítást a helyi terményforgalmi vállalat telepei, valamint bizományos földműves- szövetkezetek nyújtanak. Bács-Kiskun megyei Terményforgalmi Vállalat. fÓCHÍóOiXKRMKKióOOlKKKKKKiOIXKXióOOOóOOOOOOóóOOOOoc As állat szerződtetés nélkülözhetetlen kelléke u szerződtetett állatok biztosítása A biztosítási kedvezmény a törvényes kötbérnek, előlcgvissza- fízetésnek stb. veheti elejét. biztosítás díja sertéseknél: 3 hóra 36,— Ft 4 hóra 44,— Ft 5 hóra 52,— Ft 6 hóra 60,— Ft Hízó szarvasmarháknál 1000 Ft érték után havi 5,— Ft. 2709 MODERN intarziás háló eladó Igenyesnek. Kecskemét, Jókai u. 12. ________________________________10639 EL ADÓ Kecskemét, Horváth Döme utca 12. számú ház. — Érdeklődni ugyanott, Zsámbokl Ferencnél. 2652 LAJOSMIZSE községben folyó év október hó 31-én, szombaton országos állat- és kirakodó pótvásár lesz: melyre vészmentes helyről, szabály, szerű járlattal mindenféle állat fel. hajtható. Lajosmizsel Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága. 2680 SZALAGFŰRÉSZ, gyalugép 7 lóerós MIB motorral eladó. Fodor Zoltán; Kiskunhalas, Bálvány u. 4. 2516 EGY Es negyed hold szőlő feléből kiadó, esetleg eladó kétrészben is. Érdeklődni Kecskemét, Megyei Kór. ház portásánál. 10027 É. M. 45. sz. Állami Építőipari Vál. lalat felvesz kőműves szakmunkásé, kát, férfi segédmunkásokat, buda-i pesti munkára. Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Ebéd napi 3.30 Ft térítés ellenében. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Budapest, VI., Szív u. 60 sz. alatt, naponta fél 8—2 óráig. 2689 TELJESEN új, kifogástalan állapotban lévő 125-ös Danuvla sürgősen eladó. Kecskemét, Vak Bottyán u. 7. délután 4-től. 10026 EGY hold szőlő Budai betonon a hizlalda mellett eladó, vagy kiadó. Gyógyszertár, Hetényegyháza, telefon: 3. 10014 ELADÓ 1 és negyed hold föld tanyával együtt a helvéciai tanácsháza mellett. Helvécia 59. Érdeklődni lehet ugyanott. 9988 12 DARABBÓL álló világos hálószobabútor eladó. Kecskemét, Katona József utca 2/a. 1001S HASZNÁLT könyveit, könyvtárát október 27-én megvásároljuk. Szabadság téri könyvesbolt. Kecskemét. 2671 Vizsgázott gőzkazán-fűtőt azonnal felveszünk. Föld- í szöv. Vegyi Üzeme, Kecs- 5 kémét, Munkácsy utca 8. I 2705 ! Az IE R R A takarmánykiegészítő rend- | szeres etetése megelőzi az | állatelhullást és 10—20 | százalékos sűlygyarapo- 1 dást eredményez. Állami vállalatok és tér- | melöszövetkezetek besze- ; rezhetik az Állami Vak- J cinatermelő Intézetnél Bu- $ dapest, XIV., Zászlós u. J 31—33. szám. | 5 Egyéni termelők a helybeli földművesszövetkezetnél vásárolhatják meg. 2692 i