Petőfi Népe, 1959. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-22 / 248. szám
1959. ofctőBer «. csfl«rt5íe LAPJA Az államigazgatás hatékonysága a tanácsüléstál függ Az idei tanácsülések tapasztalatai a kecskeméti járásban Jelentős sikernek könyvelhetik el a kecskeméti járás községei és járási tanácsvezetói, hogy az idén eddig minden tanácsülés határozatképes volt. Ez azt bizonyítja, hogy a. végrehajtó bizottságok nagyobb gondot fordítottak a tanácsülések előkészítésére. A statisztikai adatokat nézve azonban azt állapíthatjuk meg, hogy a kezdetben oly lelkes szervező- munka fokozatosan alább hagyott Míg járási viszonylatban januárban a tanácstagok 73,4 százaléka vett részt a tanácsüléseken, számuk augusztusban már 65 százalékra csökkent. Bár a tanácsüléseiken meg je lené tanácstagok száma járási szinten csökkent, változatlanul jó maradt a megjelenési arány Ágasegyházán, Lász- lóíalván, Jakabszálláson és Ballószögön, ahol továbbra is a tanácstagok 84—85 százaléka vett részt az üléseken. Ezt ügy érik él, hogy a v. b. tagjai felkeresik otthonukban vagy munkahelyükön a tanácstagokat és beszélgetnek velük a különböző problémákról. Ahol viszont nincs ilyen szoros kapcsolata a v, b. tagjainak a tanácstagokkal^ — mint például Izsákon. Hetény- egyházá®, Nyárlőrincen és Bu- gacon —, ott alig 52—55 százalékos a tanácsüléseken való részvétel. A tanácsülések előkészítéséhez tartozik a tanácstagok előzetes tájékoztatása a napirendről. A kerékegyházi tanács EZER DOBOZ Hétmillió forintos költséggel új üzemrészeket létesítettek a Budai Dobozgyárban, ahol egyes kivételes cikkektől eltekintve — teljes mértékben kielégítik az ország dobozigényét. Képünkön Iványi Éva másodéves tanuló látható, aki naponta ezer dobozt készít. végrehajtó bizottsága — az Elnöki Tanács 1954, évi 17. határozatának szellemében — a tanácsülést meghívóival együtt az ülés napirendjének vázlatát és a velük kapcsolatos határozati javaslatokat is rendszeresen megküldte a tanácstagoknak. Ez azért hasznos, mert a tanácstagok fel tudnak készülni a vitára, sőt választóik véleményét is meg tudják hallgatni a különböző kérdésekről még a tanácsülés élőit. Ma már a kerekegyháziak példáját követi a ballószögi, a fülöpházi, a helvóciai és a ladánybenei tanács végrehajtó bizottsága is. Igen fontos, hogy a tanácsülést pontosan kezdjék el és ne húzzák végtelenségig a vitát Ebben a ballószögi tanács vezette be a helyes gyakorlatot A tanácsülést 9 órakor pontosan elkezdik. A tanácstagok az előre megkapott vázlatból és határozati javaslatból ismerik , a napirendet, amelyhez érdemben tudnak hozzászólni, s rendszerint déli 12 óráig befejezik az ülést A tanácsülések határozatai akkor értékesek, ha azok végrehajtását ellenőrzik és a lejárt határidejű határozatok sorsáról minden tanácsülésen rendszeresen beszámolnak. A járás községeinek nagyrészé- ben ez már bevezetett gyakorlat. Bugacon, Hetényegyházán, Orgoványan, Kunbaracsom és Lászlófalván azonban még most is sokszor adós marad ezzel a végrehajtó bizottság a tanácsülésnek. Ma már egyre ritkábban fordul elő, hogy formális, semmitmondó határozatot hoznak a tanácsülésen. Mégis meg kell említeni, hogy Tiszakécs- kén, Kunbaracson, Bugacon. Városföldön, Hetényegyliázán, Orgoványan még ma is nem egy ilyen határozat születik. Tiszakécskén például az iskolai munkát tárgyalták, amelyről a következő határozatot hozták: — »A tanács elvárja a pedagógusoktól, hogy a jövőben is jó munkát végezzenek.« ■ Ettől senki sem lett okosabb. Még ennél is kirívóbb eset történt Kunbaracson, ahol a nyári betakarítási munkálatokra, Városföldön, ahol a mezőgazdasági állandó bizottság tevékenységére, Orgoványan pedig az adóbeszedésre vonatkozó napirendi ponttal kapcsolatban egyáltalán nem hoztak határozatot. Lényeges hatásköre a községi tanácsnak az igazgatása alá tartozó terület szabályrendeleteinek meghozatala. Az idén már ezzel a jogával élt Ágasegyháza, Helvécia, Hetény- egyháza, Kerekegyháza, La- dánybene, Kunbaracs, Baikite- lek és Tíszakécske tanácsa. A rendelet megsértőivel szemben szabálysértési eljárást indíthatnak, ez azonban a járási tanács v. b. igazgatási osztályának hatáskörébe tartozik. Ezt a jogkört a tanácsok végrehajtó bizottságai néhány községben azonban tévesen maguk akarták gyakorolni. Egyes helyeken ma már az állandó bizottságokat is megfelelő feladattal látja el a tanácsülés. Ballószögön például társadalmi munkák szervezésével; az 1960, évi községfejlesztési tervjavaslat elkészítésével bízták meg a gazdasási és község- fejlesztési állandó bizottságot. Továbbra is gyenge azonban az állandó bizottságok tevékenységével való foglalkozás Bugacon, Orgoványan, Hetényegyházán és Lászlótfalván. Mindebből azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy olyan fontos rendezvényt, mint a tanácsülés, nemcsak időnként kell jól megszervezni, hanem minden esetben. Nem kampányfeladat a vb-vezetök és a tanácstagok közötti kapcsolat ápolása; a tanács MSZMP csoportjának összehívása; az állandó bizottságok feladatokkal való megbízása; a határozatok gondos kidolgozása, hanem folyamatos tennivaló, amely a| helyi államigazgatás hatékonyságában, a község fejlődésében mezőgazdasági, helyiápari termelésének növekedésében, a lakosság jobb szociális és kulturális ellátottságában gyümölcsözik. Nagy Ottó Tüdőszűrés lesz Kecelen Országszerte nagyarányú tudományos kutatómunka folyik a tuberkulózis végleges legyőzése érdekében. Egészségügyi kormányzatunk ennek keretében tervbe vette, hogy 1965-ig az ország valamennyi lakos<ira kiterjedő tüdőszűrést fognak végezni a megyei, illetve a járási tüdőgondozók szakorvosai. A nagy munkának egyik része a november elején meginduló keceli tüdőszűrés. Dr. Vén Ferenc tbc-főorvos elmondása szerint az első vizsgálati szakaszban mintegy 6000 személy átvilágítására kerül sor a község belterületén. A szűrés szervezeti előkészítése már megkezdődött. A védőnők és aktívák sorra látogatják a lakosságot. Mindenki megkapja a pon os kiértesítést, s beszélgetnék véle az átvilágítás fontosságáról. A járási főorvos pedig olyan ellenőrzési rendszert dolgozott ki, hogy még aznap meg tudják állapítani, ki nem jelent meg a kötelező tüdőszűrő vizsgálaton. A Magyarország—Svájc labdarúgó-mérkőzésre jegyeket pénteken délig a Megyei Testnevelési Sporttanácsnál lehet kapni korlátozott számban. A Megyei Sporltanács új helyiségek be só városi sportpálya (volt KIÉ klvb- helyiség). PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt . Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Weither Dánisl. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállald. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 36-19, 35-16 Fártépltés és ipari rovat: 11-32 Szerkesztő bizottság: 10-33 Kecskemét, Széchenyi tér I. szám. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 11 Ft.] JSTAPKÖZBEJf „Ma$zek“-$zen)él - „höz“-szemét Múlt vasárnapi lapunkban »-Egy szemétrakás évfordulója- címmel cikket közöltünk arról a szemétrakást eltiltó tábláról, amely köré hónapok folyamán hatalmas szemétdombot hordtak a környékbeliek. Hétfőn reggel megcsendült szerkesztőségünk telefonja, s a Kecskeméti Községgazdálkodási Vállalat vezetője •*- igazságának teljes tudatában _ felhá borodottan utasította vissza cikkünk őket bíráló sorait. Tudomásunkra hozta; nem tartozik az ő területükhöz a Sétatér utca általunk említett sarka. Látszólag igaza van a vállalat vezetőjének, mert a tábla köré gyűlt szemét — mint mondottuk — a környékbeli házakból került ki. A háztulajdonosok, akik nem oürmot fogatokkal, kénytelenek ilyen ravasz — nem egyszer a rendeleteket nevetségessé tevő — módszerekhez nyúlni, s éjszaka kihordani a szemetet a közterületekre. Mert mi is tulajdonképpen a helyzet? A szabályrendelet értelmében a háztulajdonos köteles gondoskodni a tiárá szemét elszállításáról. A városi tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén behatóan tárgyalt ugyan Kecskemét köz- tisztaságáról, de hogy mi legyen a magá.nhá.7»,irhan összegyűlő szemét elszállításával, — arról nem gondoskodott. Véleményünk szerint a város minden belterületi magánházát — megfelelő szemétszállítási díj kiszabása mellett — be kellene kapcsolni a Községgazdálkodási Vállalat szemétszállításába. Igaz, ebhez több szállítóeszköz és több munkaerő kelL Ügy gondoljuk: a szükséges beruházásokat a jövő évi városfejlesztési alapból fedezni lehetne, ha az ott betervezett 200 ezer forintos köztisztaságfejlesztési előirányzatot növelnék, a fenntartási költségeket pedig a tanács által kivetett szemétszállítási dijakból fedezhetnék. Addig is azonban a köztereken levő szemét elszállítására nem tudunk okosabbat mondani, mint azt, hogy a Köztisztasági Vállalat feladata, mert legyen az -maszek—szemét, avagy »köz- szemét, — szemét az mindenképpen, s mint »ilyen« a Községgazdálkodási Vállalathoz tartozik. Nagy Ottó Barletta, hajnali négy óra... Huszonnégy család tagjai aludtak az igazalc álmát a dél* olaszországi Barletta új, négyemeletes lakóházában, amikoß hajnali négy órakor szörnyű morajlással, kártyavárként omlott össze az épület. A romok alatt 55 halott maradt. Sokan súlyom san megsebesültek, s a lakók közül csupán azok maradtak sér* tetlenek, kik éppen éjszakai műszakban dolgoztait. A ház új volt, lakásait alig néhány nappal a katasztrófa előtt adtáli át a beköltözőknek. Javarészt olyan kisemberek laktak benne, akik éveken át kuporgatták líráikat, hogy végre önálló hajlékhoz jussanak. »Az emberek, akik soha nem látott lakásínségben szenved* nek — írja az Oggi című jobboldali beállítottságú hetilap tágasabb, tisztább, kényelmesebb, s főként saját lakásokat altarnak. Tág tere van így a spekulációnak. Az építészeti vállalkozók ez esetben egy garázsra húztak rá négy emeletet, a kellő alapozást és biztosítást természetesen »megtakarították«. Most már csupán az a kérdés, hogy az olasz kormány tud-e, és egyáltalán akar-e tenni valamit az emberek életének kockáztatásával megkeresett milliárdok, az elburjánzott építészet» spekuláció megfékezésére? Képeink az összedőlt házat, s a mentési munkálatokat ábrázolják. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. = Jele iá-23. »1=13