Petőfi Népe, 1959. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-10 / 212. szám
230 millió forintos árukészlettel készülnek az őszi forgalomra a földmüvesszöyetkezetek A földművesszövetkezetek egyik fontos feladata, hogy egy- **> gazdagabb árukészlettel és választékkal szolgálják a falvak lakosságát. Ellátogattunk a MÉSZÖV Áruforgalmi Osztályára, hogy tájékoztatást kapjunk arról: az őszi bevásárlások időpontjában mekkora árukészlettel állanak a földrnűves- ezövetkezeti boltok a vásárlók rendelkezésére? Táborossy Gyula, osztályvezető tzzel kapcsolatban a következőket mondta: — Az utóbbi időben nagy mértékben nőtt a dolgozó parasztság vásárló ereje és ezzel számolunk az őszi forgalomra való felkészülés során is. Már júliusban hozzákczd- tünk a boltok árukészletének feltöltéséhez, az eddiginél jobb, kulturáltabb formában. Áruink nagy részét a nagykereskedelmi vállalatnál szereztük be. amit itt nem tudtunk — például ballonkabátot, férfi mübőrkabátot. dunnahu- eatot. méreten felüli öltönyöket A MOZGALOM HÍREI AZ ELMÚLT HÉTEN háromtagú csehszlovák küldöttség látogatott el tapasztalatcserére megyénkbe. A delegáció vezetője, Vlagyiszlav Jamula, a Csehszlovák Fogyasztási Szövetkezet szervezési főosztályvezetője. A vendégek meglátogatták a kiskunmajsai, kerekegyházi és tiszakécskei földművesszövet kezeti boltjainkat. Kunszent- miklóson vacsora közben értékelték a látottakat. Különösen az önkiválasztó cipőboltjaink- cól nyilatkoztak elismeréssel. * JÓ EDEDMBNNYEL DOLGOZIK a Jánoshalmi Földművesszövetkezet KISZ-szervezete. Ez évben különböző társadalmi munkát vállaltak mind a község, mind a földművesszö vetkezet környékének szépítésére, parkosítására. Túlnyomó- részt már teljesítették is ez évi vállalásukat. Eddig 650 fo rint részjegyet fizettek be, segítették a gépi szántásra való szerződések megkötését is. * A MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁS ES VÁSÁR alkalmából szerte a megyénkben a földművesszövetkezetek csoportos kirándulást, illetve tapasztalatcserét szerkeztek az egronómusok vezetésével. . A Kiskunfélegyházi Földműves- szövetkezet szeptember 12-re, a kiskunhalasi szeptember 7— fi-ra, a kalocsai szeptember 8- ra, a kiskőrösi szeptember 7-re. A kiállítás látogatói elsősorban az új, modern mezőgazdasági gépekkel és a kollektív gazdálkodás itt bemutatott eredményeivel ismerkednek meg. Felhívás az építkezőkhöz Megyénk területén a tavaszi nagyarányú szövetltezési elörehala dás után mindenfelé építkezéseknek, tatarozásoknak lehetünk szemtanúi. Az istállók, magtárak, gőrék méretei kicsinyeknek bizonyultak. Ha figyeljük az építkezéseket, azt tapasztaljuk, hogy a tsz-ek, állami gazdaságok a gazdaságosabb vasvázas szerkezet helyett a drága faanyagot használják fel, melynek biztosítása szinte lehetetlen. Ennek oka egyrészt az, hogy nem tudják egyes szerveink: a vasszerkezetet honnan és hogyan szerezzenek be, pedig a Mezőszöv Megyei Központja korlátlan mennyiségben, rövid Időn belül száuítaná ezeket, a cikkeket. Nagyon helyesnek tartanánk, ha a hitellel rendelkező szövetkezetek és állami gazdaságok felkeresnék a Mezőszöv Vállalatot, • földművesszövetkezetet és rendeléseiket időben benyújtanák* — a kisipari termelőszövetkezetektől. Földművesszövetkezeteink az őszi vásárra is készülnek. Újabban igen keresik boltjainkban a tréningruhát. Most az őszi időszakban azt is nagy mennyiségben árusítjuk. Megtalálják a vásárlók üzleteinkben a bundanadrágot, kötött inget, bakancsot, száras-cipőt és gumicsizmát is. A nagyon keresett női és gyermekcsizmában is válogathat a falu népe. A tavalyinál jóval több gyermek-hócipő is lesz. Bakancsot korlátlanul vásárolhatnak a vevők. Vasműszaki cikkekből is nagy választék áll a dolgozó parasztság rendelkezésére. Már eddig nagymennyiségű zsírosbödönt, egyéb zománcárut, szőlőprést és szőlőzúzót szereztünk be. A falusi lakosság kívánságára az idén jóval több szenet, tüzelőt értékesít a szövetkezeti kereskedelem, mint az elmúlt évben. Ennek megfelelően 1800 vagon szenet és 300 vagon brikettet bocsátanak a földművesszövetkezetek és a megye dolgozó parasztsága részére. A megye falvainak áruellátása az előző évekhez képest sokkal gazdagabb. Szemléltetően bizonyítja ezt az is. hogy a földművesszövetkezeteink mintegy 230 millió forintos árukészlettel rendelkeznek. Földmű vesszövetkezeti szakember a tsz-ben 1958 júliusában alakult Kunadaeson a Kossuth Termelőszövetkezet. Új elnökük, Fazekas Árpád földművesszövetkezeti ag- ronómus, akinek vezetésével igen eredményesen dolgozik a tagság. p.z elnök éppen ellenőrző körútra indult, s vele tartottam. Ahogy kiléptünk az iroda ajtaján, Holli Ferenc álattenyésztő azzal fogadott, hogy újabb kisborjú született; a termelőszövetkezetben ez már a huszonnyolcadik. Jelentős az állatállomány: 100 birka, 32 tenyészkoca és 24 tehén. Jövőre már 100 tehenet, 200 birkát és 250 hússertést tartanak, és 20 ezer darab korai rántanivaló csirkét nevelnek fel, s ezeknek saját erőből ólat építenek. A 12 tagú KISZ-brigád a hagymát szedi. A 2 holdnyi területen közel 300 mázsás termést érteje el. szerződésre szállítják a MÉK-nek. Az elnök, mint régi szövetkezeti ember, tisztában van a szerződés előnyeivel s a hagyma mellett 300 mázsa paradicsomot, 6 hold görög- és 7 hold sárgadinnyét, is leszerződtek. A termelőszövetkezeti tagok és egyéni gazdák találkozóhelye a daráló, a kívülállók itt ismerkednek meg a szövetkezet eredményeivel. Többek között azt is megtudhatják, hogy május elseje óta minden hónapban kapnak előleget a tagok, munkaegységenként 17 forintot. A termelőszövetkezetet egyébként a fővárosi Gázművek patronálja. Nemrég készítettek a tsz-nek egy vaskaput, ők ajándékozták az irodabútorokat, a labdarúgó- és röplabdafelszerelést, A mehessek érdekében Az idei év a várakozáson alul sikerült. Méhészeink zöme — a kedvezőtlen időjárás miatt — nem teljesítette vállalt kötelezettségét. A méhészcsoportokon belül minden egyes méhész helyzetét egyénileg fogják elbírálni és ennek alapján a méhész-szel együtt döntik el, hogy melyeié azok a módok, amelyeknek alapján a termelési szerződést teljesíteni tudják. A mézértékesítési szerződés feltételei és felvásárlási árai 1960-ban változatlanul megmaradnak. A szervezett méhészeknek módjuk lesz méhcsaládonként 12 kg cukrot igény- bevenni, kamatmentes hitel formájában. Minden igénybevett 12 kg cukor után 15 kg méz 1960-ban történő szállítására kell szerződést kötni. Ez lehetőséget biztosít méhészeinknek ahhoz, hogy ki-ki helyzetéhez mérten mézet tudjon elvenni méhcsaládjaitól. Azok a méhészek, akik aug. 15-e után szerződésükön felül adtaié le, vagy adnak le mézet, jogosultak minden kg szer ződésen felüli . mézért 1,5 kg 3 százalék homokkal kevert cukrot igénybevenni, 8 . Ft-os kg-kénti árban. Szabadszállási szakcsoport a mezőgazdasági kiállításon .42 Országos Mezőgazdasági Kiállításon és Vásáron jelentős szerepük van a földművesszövetkezeteknek is. A 38 föld műves- szövetkezeti jellegű pavilon számtalan község, város eredményeit qS áruit mutatja be. A Bács-Kiskun megyei Föld- művesszövetkezeteket a Szabad- szállási Szóló- és Gyümölcstermelő Szakcsoport képviseli. Nem vallunk velük szégyent. A szakcsoportnak nemcsak a kadarkája, az ezerjó és rizling bora. kiváló, hanem a szakcsoport munkája, összetétele is. A 117 holdon dolgozó 67 tag ma már megismerte a közös termái lés előnyeitA lipcsei UCu.....Vfau>d.i* ífagy VOit <t ÍSÜ-OOinai Állami Gazdaság arabs ötösfogata. Most az Országos Mezőgazdasági Kiállításon látható. Földmű vessző vetkezetünk szórakozást kedvelő tagsága elhatározta, hogy célrészjegyekből biliárd-asztali vásárol. Ez közvagyon lesz cs ezzel is növekszik a szövetkezet állóeszköze. Az összeget le is jegyeztők és a földmű vessző vet kezet vezetősége közzétett egy hirdetést a Petőfi Népe augusztus 7-i számában, hogy egy jókarban levő biliárd-asztalt keresünk. A hirdetésre a Soltszentim- rel Földművesszövetkezet válaszolt, hogy italboltjukban megtekinthető az eladó asztal. A következő nap hajnalában elindultunk> az italbolt vezetője éppen akkor nyitott, amikor odaértünk. Megmondtuk mi járatban vagyunk és érdeklődtünk a biliárd-asztal felől. Az italbolt-vezető csodálkozva felhúzta szemöldökét és megkérdezte: micsoda, el akarják vinni az égjük biliárd-asztalt? így tudtuk meg először, hogy az italbolt vezető, de még az üzemág vezető sem tud a dologról. Majd a föld- művesszövetkezet igazgatósági elnökéhez fordultunk, hanem ő sem tudott, sokkal többet az előzőeknél. A hirdetésre ugyan ők válaszoltak, csalt úgy viccből, de a biliárd-asztalt nem akarják eladni. Érdemes lenne a földműves- szövetkezet vezetőjével — nem viccből, hanem komolyan — megtéríttetni a Bugaci Földmű vesszövetkezet felmerüli költségét. Keresztes Benedek bugaci ig, elnök 4 l Megcáfolták a menrie-mondáf... de ezt állandóan no vel.iük. Az idén pél dául a tagok min den hónapban 5 ío í'int tagsági díjjá; sőt egy-egy új 50 ío rintos részjeggyé járulnak ehhez. I 134 hold szőlőbei már eddig is széj eredményt értek el Közösen permetez t-ek, poroztak, tá roltak és az idén — a szakcsoport életé ben először — közö sen. brigádokr; osztva szüretelnek Ennyi a beszélge tés, de el kell mé: mondani, hogy ; szakcsoportról eg; időben olyan men de-monda járte hogy feloszlatják mert kevés az ered meny. Ezt az ellen séges híresztelés alaposan megcáfol ták az alpáriak. di és a kiskunfélegyházi földműves- szövetkezetektől —• mondja Varga Péter. A tagoltnak 134 hold földjük van, 5 hold gyümölcsösük, két hold közös telepítés. Ezen a két holdon már kollektiv gazdálkodás folyik. A szakcsoport borai más megyékben is jelentős sikert arattak. Batonyán, Mezőkovácsházán, Tiszaúifalun borkimérőt nyitott a földmű vesszövetke- zet, melynek forgalma havonta eléri a 40—50000 forintot. — Mennri közös alapjuk van? — A közös alapunk 115 000 forint, Alpár a nagyobb községek közé tartozik, mégis mindenki ismeri itt a szascso- port elnökét, Varga Pétert. Nőm csoda, hiszen 6 szervezte meg Alpáron a szervezett szőlő-, illetve bortermelést. . Hosszasan elbeszélgettünk a tervekről, a feladatokról. A szakcsoportnak 54 tagja van és az idén fi08 hektoliter egyszer fejtett borra szerződtek. — A bortárolást hogyan tudják megoldani? ' — kérdezem. — A tárolással nem lesz problémánk, hiszen 63 800 forint értékben saját pénzünkön vásároltunk hordókat az alpári, a csengőFsircsa viccelődés! Rövid séta Kerekegyháza boltjaiban a már igen népszerű leértékelt-, áruk boltját és az új kunpusztai Előre Tsz-ben létesített vegyes boltot is. .1 húsbolí Minden községben az egyik legfontosabb üzlet a húsbolt. Itt is szépek az eredmények. Az átlagos havi forgalom 84 000 forint. Ez évben összesen 191 q disznóhúst adtak el. Felszerelésük a lehető legmodernebb. Automatikusan működő elektromos hűtőkamrával óvják a friss árut. A sertést a földművesszövetkezet hizlaldájában nevelik. Az idén már 152 darabot vágtak le, s jelenleg 163 hízik a fehérre meszelt ólakban.A hizlalda első félévi nyeresége 24 000 forint, s elhullás sem volt. Az utolsó hónapban 50 férőhellyel kibővítették a hizlaldát. A lakosság jobb húsellátása érdekében a köze jövőben 600 birkát állítanak ba hizlalásra. sal, a vezetővel e bolt előnyeiről beszélgettünk: Az áru-készletük áttekinthető a vevők számára, nem fárad el úgy a kiszolgáló sem. A cipőkről csak annyit: szebbnél szebb tűsarkú szandálok, körömcipők sorakoznak az állványokon. Kerekegyháza divatkedvelő lányainak, asszonyainak nem kell többé Kecskemétre menni vásárolni. Itt tudtam meg, hogy ez az épület régen kisáruház volt, de ez nem felelt meg a modern formáknak. Az áruház helyett négy szaküzlet — cipőkonfekció, textil, vasműszaki és kul- túrcikk-bolt létesült. A kultúr cikk-boltban rend, tisztaság' fogad. Július 17-én nyílt a bolt, porcelánt, írószereket, játékot árulnak és a havi forgalom eléri az 50,000 forintot. Ha az új létesítményekre' beszélünk, meg kell említenünk, Kerekegyháza azoknak a községeknek soraiba tartozik, ahol már jelentős tért hódított a földmüvesszövetkezeti kereskedelem modern formája. Üzleteik nemcsak jólfelszereltek, hanem kiválóan ellátottak is, mind élelmiszerből, mind ruházati cikkekből. Több boltjuk az idén létesült. Önkiszolgáló bolt Csehszlovákiából hazatérve megyei vezetőink legelőször itt hasznosították tapasztalataikat. A csővázas berendezés ízléses és nagyon népszerű a lakosság körében. Hogy mennyire, erre legjobb bizonyíték az elmúlt hónap 250 000 forintos forgalma. Az önkiszolgáló élelmiszerboltot Onkiválasxtó cipőbolt követte, helyesebben, kombinációs önkiszolgáló cipő és önki- választó konfekció Pall» Lajos-