Petőfi Népe, 1959. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-04 / 181. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! LA MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÄCS • KISKUN MEGYEI LAPJA XIV. ÉVFOLYAM. «1. szári Ara 50 fillér 1959. AUGUSZTUS 4, KEDD Tanácsülés BáiMgBi? BaUószog Községi Tanácsa augusztus 2-án, vasárnap nyilvános tanácsülést tartott. Először a község adóügyi helyzetéről tanácskoztak. Örömmel állapították meg, hogy az első negyedévi lemaradás után a második negyedévben 3 százalékkal túlteljesítették tervüket, sőt a' júliusi eredmények alapján az adóbevételi terv naprakészségét illetően a kecskeméti járás többi községét . is megelőzte Ballószög. Ezután a községgazdálkodásról: tanácskoztak, majd. b&jel-éh. íések és interpellációk -következtek. A tanácsülés a napirendi pontokra megfelelő határozatokat hozott. Uniós István pénzügyminiszter látogatása megyénkben Szombaton egésznapos látogatást tett megyénkben Antos István pénzügyminiszter. Útjára elkísérte Tímár Mátyás, a pénzügyminisztérium költségvetési főosztályának vezetője is. Antos A cséplés valamint a betakarítás eddigi eredményei azt bizonyítják, hogy a termelőszövetkezetek magasabb terméseredményeket értek el gabonából mint az egyéni parasztok. Még nem történtek meg a végleges értékelések, hiszen a cséplés javában folyik, de ott ahol kombájnnal arattak, ismerik már a terméseredményeket és számos egyéni gazda is elcsépelt már. Általában őszi búzából másfél, őszi árpából két mázsa a különbség a termelőszövetkezeti táblák es az egyéni parcellák terméseredmenyei között. Számos szövetkezet egész kiváló termést ért el. A solti Szikrában 21,6 mázsát hozott az őszi árpa holdanként, 10 hold átlagában. A hartai Lenin Termelőszövetkezetben 90 holdon termesztettek őszi árpát, holdanként 18,2 mázsát takarítottak be. A kecskeméti Vörös Csillag tavaszi árpából aratott 15,2 mázsát holdanként, az őszi árpából 18,4 mázsa volt a tennésered rnény. A kecskeméti Aranykalász 60 holdas őszi búzatábláról holdanként 15.6 ma- zás takarított be. A megyei becslések szerint a termeloszö vetkezetek legalább 10 mazsa őszi búzát termeltek holdanként. A magasabb terméseredmények a nagyüzem mellett szolnak, bizonyítják a termelőszövetkezet] gazdálkodás fölényét A termelőszövetkezeti mozgalom további fejlesztése érdekében ismertetni kell ezfekét az eredményeket. Általában szükség van a szövetkezeti agitáció felújítására, fclélénkítésére az egyéni parasztság körében. A jó termelőszövetkezetek eredményeinek ismertetése, a termelőszövetkezeti látogatások, a termelőszövetkezeti és egyéni parasztasszonyok találkozása, mind elősegíti a közösben dolgozók, valamint a/ egyéni parasztok közeledését. Azonban nemcsak az egyéniek körébeu, hanem a termelőszövetkezeten belül is erősíteni szükséges a politikai munkát. A belépett volt kis- és középparasztok régebbi, kistulajdonosi gondolkodásmódot hoztak magukkal a közösbe, amit nem könnyű egyszerre, rövid idő alatt megszüntetni. Tehát a politikai munkát a szövetkezeten belül és kívül egyaránt folytatni kell. Szívós munkával szükséges megszilárdítani eddigi eredményeinket. Ebben sokat segíthetnek a termelőszövetkezetek pártszervezetei. Az ő jó munkájuk előmozdítja a termelőszövetkezetek megszilárdítását és azt, bogy mind több egyéni gazdában érlelődik meg majd ősz- sseJ az elhatározás, és belép * tarw&lőszőv&thuátbe. elvtársat Dallos Ferenc, a megyei tanács elnöke, Puties József, a megyei pártbizottság másodtitkára, Vargg, Jenő, a íne- gyei tanács elnökhelyettese és Borbély Lajos, a megyei tanács pénzügyi osztályának vezetője fogadta. A pénzügyminisztert Dallos elvtárs tájékoztatta a megye költségvetési, ipari és fel- vásárlási helyzetéről. Antos elvtárs ezután a helyszínen tekintett meg néhány tanácsi ipari üzemet és községiéj- lesztés.i létesítményt. Kecskeméten az építés alatt álló bútorgyárba látogatott el, ahol a termelés már teljes erővel folyik, majd megtekintette a városi tanács irányításával üzemelő Közlekedési Vállalatot. A megyeszékhelyről ezután a megye vezetőinek kíséretében Kalocsára és Kiskunhalasra utazott Antos elvtárs, ahol a város párt- és tanácsvezetői fogadták. Kalocsán az idén létesült finom- mechanikai üzemet és a Sütőipari Vállalatot, Kiskunhalason pedig az épülő vásárcsarnokot, valamint a fürdőt tekintette meg. A pénzügyminiszter később kíséretével Balotaszállásra is ellátogatott, ahol különösen a tavaly épült kultúrház nyerte meg a tetszését. Hosszan elbeszélgetett Vizkeleti Sándor községi tanácselnökkel, aki tájékoztatta őt további terveikről és az új község kialakításával kapcsolatos nehézségekről. Megyénkben tett látogatása t végén Antos elvtárs megelége- { dését fejezte ki a látottakkal j Befejeződtek a kiskőrösi Petőfi-napok I Uj szőlőfajtákat mutat be at Országos jlezö »azdaságl Kiállításon a Helvéciái Állami Kazdaság A szeptember 4-én megnyíló Országos Mezőgazdasági Kiállításon részt vesz megyénkből a Helvéciái Állami Gazdaság is. Huszta János főagronómus tájékoztatása szerint különböző szőlő- és almafajtákat mutatnak be, s valószínű, hogy a gazdaság palackozott boraiból is visz tel a nemzetközi érdeklődést is mindig kiváltó országos demonstrációra, fcízó van róla, hogy a borokat esetleg külön pavilonban árusíthatjuk. A kiállításon való szerepléssel az a cél vezérli a gazuasag vezetőit, hogy a látogatók megismerhessék a vidék, a Kecskemét környéki homokvilág jellegzetes szőlőfajtáit, az ezerjót, kadarkát, olasz rizlinget, hárslevelűt, s a különböző csemegeszőlőket. Bemutatják a szőlő-hibrid- kísérletek eredményeit is. A azdaság ugyanis keresztezéssel négy év alatt egy kisebb telepen a meglevőknél jobb tulajdonsággal rendelkező fajtákat termesztett mind bor-, mind pedig csemegeszőlőből, sót, olyan szőlőt is nyert, amely magas cukor- és sav- tártaima, valamint — a szállításhoz szükséges —- kemény héja. miatt bornak . és csemegének egyaránt alkalmas. Az új szőlőfajtáknak még nincs nevük, csupán az apa és az anya Ismert, de minden bi- lAnrvai nagy öde^ődésre tarthat majd számot a szakembereken kívül a laikusok kőreben Is, ’ Almából Jonathánnal, Star- king-gal, Húsvéti Rozmaringgal, Téli Aranypármen-nel, Sargaszépvirágú-val vesz részt a gazdaság a kiállításon. A közíogyasztásban legtöbbet szereplő gyümölcsből az idén egyébként a tavalyinál valamivel kevesebb, viszont jobb minőség terem, nagyobb egyedik érnek a fákon. A gazdaság üzentezervezéwí- nek terepasztalon való bemutatását is tei'vczik, — s .mindez együttvéve hozzájárul ahhoz, hogy behatóbban tájékozódhassanak a kiállítás látogatói a Helvéciái Állami Gazdaságról, amelynek a hévéi ugyan elég széles körben ismerik már, csupán azt tudjál ^evésbe, hogy hol és hogyar működik. T. I. | Traktorosképző iskola . létesül Szabadszálláson egy traktoroaképző szakiskola építéséhez Szabadszálláson* A Földművelésügyi Minisztérium a régi épület célszerű rendbehozására mintegy félmillió ■* forintot fordít. A Jánoshalmi Ve* gyes- és Építőipari Kisipari Termelőszövetkezet végzi el ■ -az átépítést és tatarozást, A - kiűznek az új szerződés megkötése bizonyos problémát jelentett a tervek teljesítésében, hiszen a ' betervezett munkák- is éppen elég feladatot róttak rájuk. A. ktsz vezetősége és dolgozói azonban egyhangúlag vállalták, hogy erre az évre tervezett munkájukon felül a pártkongresszus tiszteletére, határidőre befejezik a szabad- szállási traktorosképző szakiskola építési munkálatait.. Szili Máté levelező A megye déli végén, ott, ahol átmosódik a Kiskunság sárga homokja Bacska télevény földjébe, ptt fekszik Tompa. Ha személyvonattal érkezünk a községbe, 6 kilométert, ha gyorsvonattal akarjuk megközelíteni, még ennél is többet, 9 kilométert keli gyalogolni. A Szeged —bajai műüt 5 kilométerrel húzódik a községtől. Mi ennek az oka? Egy falunak az is rossz, ha buta, de az is, ha okos volt a földesura. A buta földesúr Hédi báró volt. Nem engedte, hogy a birtokain keresztül vezessék a vasúti síneket. Az okos földesűr báró Podmaniczky Attila volt, ő intézte el, hogy a kövesút a birtoka mellett húzódjon el. A félszabadulás 15 éve alatt nagyot» fejlődött a község. A 7000 lakosú falunak rendezett központja van,, ahonnan az utcák kifutnak a határba. Hosszú utcák. Az egyik elér a vasúiig, a másik Kelebiának tart, a Nagysorról pedig azt tartják, hogy a szabadkai tűzoltólaktanyáig ér. A fejlődés különösen az elmúlt években haladt nagy léptekkel. Bekötőút épült a vasutig és a Szabadság Ts?-be, Újabb 8 kilométer villany- hálózat létesítése most van folyamatban. Néán- rej körüli átadásra a 8 taötsrmes iskola, a a Tompa község a fejlődés útján Szabadkai úti kültéri:.-' • leti iskolához újabb tanterem épült, újjáépült a mozi és' a gyógyszertár. A földmúvesszövetkezet • közel 100 000 forint költséggel tette csinossá, a szocialista kereskedelem kívánalmainak megfelelően holtegységeit. Nemcsak a közületi építményé'»: szépülnek, hanem egyre több és szebb lakóház épül a községben. A lakásokban szép bútor, rádió. A motorkerékpárok száma is meghaladja az 50-et. Sportban, szórakozásban sem maradták le a tompaiak. Községfejlesztési hozzájárulásból, és társadalmi munkából megépítették a sportpályán a lelátót, ahonnan többszázan nézhetik végig a mérkőzéseket. . A község fejlődéséről, eredményeiről nem ad teljes képet, csupán ízelítőt ez a kis írás. Mégis, látható belőle, hogy a nemrég még cselédsorban . élő tompái emberek ma már jól, s kulturáltan, élnek. Nem probléma inra már a vasút távolsága seri?, inert naponta több autóbusz indul Sgegeidr ", re, Bajára, Kecskemétre és Kiskunhalasra, ez-, által is egyre közelebb kerülnek a tompalak a. . yárösókhioz. , tő urfci lutxaa. la^elező . kapcsolatban. Különösen a köz-; ségfejlesztépt segítő társadalmi: munka nagy lendületét dicsérte.; A maga és a kormány nevében; megígérte megyénk vezetőinek,: hogy további munkájukat és; célkitűzéseiket a legmesszebb-; menőkig támogatni fogják. • azomoaton este ö orakor a Budapesti Irodalmi Színpad művészeinek közreműködésével irodalmi estet tartottak a kiskőrösi Petőfi-napokon. Vasárnap délelőtt az ünnepségek harmadik napján a Kis-' körösön tartózkodó lengyel küldöttség tiszteletére fogadást rendeztek a járási pártbizottságon, melyen részt vett Putics József elvtárs, a megyei pártbizottság másod titkára és Varga Jenő’ elvtárs, a megyei tanács elnök-: helyettese. Vasárnap békegyűléssel és 1 sportbemutatóval véget értek a Petőfi Sándor halálának 11,0. évfordulója alkalmából rendezett kiskőrösi ünnepségek. A békegyűlésen háromezren vettek részt, nemcsak kiskőrösiek, hanem a környékbeli községekből is. A gyűlés részvevőihez Bihari László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának üt-■ kára szólott. Az ünnepségeken részt vettek a hazánkban tartózkodó lengyel küldöttek is. A lengyel vendégek Bem tábornok szülővárosának, Tarnőwnak képviselői. A velük folytatott megbeszélések eredményeként • állandó kapcsolat jött létre Petőfi és Bem szülővárosa között.