Petőfi Népe, 1959. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-11 / 187. szám

8. o!*-»T 1959. augusztus 11, kedd INI I N I E T IK 5 III S Z E IMI L IE A nagy lehetőség Kilenc nap telt el Hruscsov és Eisenhower közeli találko­zójának bejelentése óta, de a világ még mindig ennek a hír­nek hatása alatt áll. Valami felszabadult, reményteljes han­gulat árad a világsajtóban nap mint nap megjelenő visszhan­gokból, melyek lázas lelkese­déssel fejezik ki a bizakodást a békés megegyezésben. Fellélegzett az emberiség A népek milliói, akiknek éle­te felett mint fojtó, lidérces rém leselkedett az atomhalál veszélye, akik a hidegháború gonosz őrületében szorongva lesték: a nemzetközi helyzet barométere békét jelez-e, vagy háborús veszélyt? Megnyugvás fogadta ezt a hírt, mely for­dulópontot jelenthet a nemzet­közi helyzetben. Méltán előzi meg nagy várakozás a washing­toni és moszkvai találkozókat, hiszen e találkozók és tárgya­lások a Szovjetunió és Egye­sült Államok közötti új viszony kezdetét jelenthetik. Lehetőség nyílik a hidegháború sötét kor­szakának lezárására, hogy a két rendszer, a szocialista és kapitalista rendszer békés ver­senyre lépjen egymással és a fegyverkezésre költött milliókat az emberiség jólétére, az elma­radott országok felemelésére fordíthassák. Természetesen túl­zás volna azt várni, hogy né­hány találkozó a szovjet és ame­rikai államférfiak, között meg­oldjon minden vitás kérdést és mintegy varázsütésre megszűn­jenek minden vonalon az ellen­tétek. Megteremti azonban ez a találkozás a reális lehetőségét annak, hogy megvitassák a Ke­let és Nyugat között felmerült kritikus kérdéseket, eloszlassák a bizalmatlanságot és kölcsönös jóakarattal olyan megegyezésre jussanak, amely óriási hatással lesz a nemzetközi feszültség enyhülésére. Minden tekintetben jogos tehát az a derűlátás, mely- lyel ezekben a napokban Hrus­csov és Eisenhower találkozása elé néznek a földkerekség min­den zugában, mert ezekben a tárgyalásokban a béke biztosítá­sának hatásos eszközét látják. Oszlanak Immár a felhők a békét szomjazó emberiség feje fölött — ez kétségtelen. Az eny­hülés nemzetközi légkörében ért véget a külügyminiszterek genfi értekezletének második félideje is, melyben a tanácskozások — mint Gromiko leszögezte — az álláspontok határozott közeledé­séhez vezettek. Az élet követe­lése, a népek, a békét akaró emberek óhaja talált megvaló­sulásra az elmúlt hét történel­mi jelentőségű eseményeiben. A jószándékú emberek a jó­zan észnek, a béke eszméjé­nek, a békés együttélés politi­kájának győzelmét látják ezek­ben az eseményekben. A nem­zetközi közvélemény lelkesedé­sébe csak elvétve rikolt bele egy-egy bántóan disszonáns hang azok részéről, akik nem ' óhajtják a nemzetközi hely­zet megjavulását, akiknek nem érdekük a hidegháborús lég­kör megszűntetése, a béke meg­szilárdítása. Ezek a körök ter­mészetesen nem adták fel a harcot Washingtonban, Bonn­ban, Párizsban, Rómában a feszültség, a hidegháborús nemzetközi légkör fenntartásá­ért. A békeszerető milliók akarata azonban egyre inkább elszigeteli és háttérbe szorítja az Adenauereket, a háborúra spekulálókat, a hatalomvágy megszállottjait, az atomfegy­verkezés híveit. A szovjet bókepohtika kitartó, szívós, következetes munkájának eredményeként ju­tott el a békeszerető emberiség ezekhez a napokhoz, amikor megszületett a megegyezés re­ménye. Ez a békepolitika esz­tendők kemény küzdelme, ja­vaslatok, meggyőző érvek szá­zai után végre megérttette a vezető nyugati politikusokkal: az emberiség közös érdeke a békés egymás mellett élést vá­lasztani a pusztulás helyett, a tárgyalóasztal és nem a fegy­verek mellett kell dönteni a népek vezetőinek. Nagy utat tett meg a békés egymás mellett élés gondolata az első szovjet javaslatoktól napjainkig. Hiszen még az év elején is milyen mereven uta­sították vissza a nyugati körök a találkozó, a tárgyalások gon­dolatát, azoknak a kérdések­nek rendezését, melyek mint a második világháború felszámo- latlan maradványai évek óta mérgezik a nemzetközi légkört. Ha ezekben a napokban annak tanúja a világ, hogy ez a ma­kacs és indokolatlan merevség mint oldódik és ezzel egyide­jűleg hogyan mutatkozik eny­hülés a világpolitikában, ha ügy látjuk: biztató távlatok nyílnak a konfliktusok békés rendezésére, a vitás kérdések tárgyalások útján való megol­dására, lehetetlen nem érezni őszinte csodálatot és hálát azért az állhatatos, kitartó bé­keharcért, kemény, céltudatos diplomáciáért, melyet a Szov­jetunió a béke érdekében foly­tatott. Ha ma Kovács János és Nagy Péter nyugodtabban al­szik és derűsen pillant a hol­nap elé, feléledt reménnyel bí­zik újra a békés holnapokban, ezt annak a szívós békepoliti­kának köszönheti, melyet a Szovjetunió folytatott, s melyet legutóbbi sajtóértekezletén ezek­kel a szavakkal fejezett ki Hruscsov: »Mi mindig készen állunk arra, hogy mindent megtegyünk országaink kap­csolatainak megjavításáért es azért, hogy ez a viszony a bé­ke és baráti együttműködés szilárd alapjára épüljön. Ha a szovjet—amerikai kapcsolatok felvirágoznak, ez feltétlenül a többi ország kapcsolatainak megjavulását eredményezi, elő­segíti, hogy eloszlassuk a világ más részeiben is a sötét fel­hőket. Mi nemcsak az Ameri­kai Egyesült Államokkal, ha­nem Amerika barátaival is ba­rátságot akarunk, s egyúttal azt akarjuk, hogy az Egyesült Álla­moknak is jó kapcsolatai legye­nek nemcsak velünk, hanem barátainkkal is...« Azt is kifejtette azonban a szovjet kormányfő, hogy »a tárgyalások csak akkor járhat­nak jó eredménnyel, ha mind­egyik fél számára a legfőbb kiindulópont a tartós béke biz­tosítása. Ez az, amit a világ népei elvárnak... Ezért abból kell kiindulnunk, hogy a béke biztosítását célzó megállapodá­sok elérésével senki sem ve­szít, sőt ellenkezőleg, minden nép nyer, mivel megszilárdul a béke«. A békét sóvárgó emberiség bizakodva tekint a szovjet és amerikai kormányfők találko­zója, s a további tárgyalások elé, hogy azok valóban az em­beriség békevágyának szelle­mében valósulnak meg és a népek milliói óhajának pieg- felelő eredményt hoznak. Le­het, sőt valószínű, hogy ezek az eredmények nem születnek meg mindjárt az első találkozókon és tárgyalások alkalmával. Hi­szen milyen hosszú út, milyen szívós békeharc vezetett el nap­jaink döntő fordulatához. De azok az erők, melyek a leg­szélsőségesebb maccarthyzmus- tól, a legvadabb uszításoktól a legkíméletlenebb hidegháborús kijelentésektől elvezettek nap­jaink enyhülést hozó esemé­nyeiig, — zálogai a további eredményeknek, a béke megőr­zésének. Árleszállítás Romániában Bukarest: A Román Munkás­párt Központi Bizottságának és a Román Népköztársaság mi­nisztertanácsának határozata ér­telmében hétfőtől leszállítják Romániában az élelmiszerek és iparcikkek kiskereskedelmi árát. A gyapjú- és pamutszövet 6—25 százalékkal, a pamut- és köt-szövött áruk 5—47 százalék­kal, a lábbelik 8—28 százalék­kal lesznek olcsóbbak. Egyes élelmiszerek, .mint például a cukrász, a fűszer és édesipari készítmények ára 7—35 száza­lékkal csökken. Az újabb árle­szállítás eredményeként az or­szág lakossága évenként leg­alább 1 milliárd leit takarít majd meg. A hidegháború súlyos kudarcba fulladt írja logliatti Rómp.: Az Unita című olasz lap közölte Palmiro Togliatti­nak, az Olasz Kommunista Párt főtitkárának cikkét. Togliatti cikkében foglalkozik Hruscsov és Eisenhower küszöbön álló találkozójának jelentőségével. Ez a rendkívül pozitívnak mond­ható kölcsönös látogatás, me­lyet az egész világ népei öröm­mel üdvözölnek, azt jelenti, hogy a Nyugat beismerte; a közeledés és a kölcsönös megértés új mód­szereit, eszközeit kell keresni. A hidegháború politikája csúfos kudarcba fulladt, — állapítja meg Togliatti. Nem tudta meg­gyengíteni és megbontani a szo­cialista országok táborát, sőt közvetve még fokozta is a szo­cialista tábor egységét és szo­lidaritását. rfWWVVWVWWWWWWWWWV Gyászünnepség Nagaszakiban Nagyszülei: Vasárnap a helyi békeparkban, az amerikai atom­bomba felrobbantásának szín­helyén rótta le, kegyeletét 300 ezer ember az áldozatok em­lékműve előtt. A gyászünnepség résztvevői ünnepélyesen meg­fogadták, hogy harcolni fognak Hirosima és Nagaszaki tragédiá­jának megismétlődése ellen. Bé- Irenyilatkozatot intéztek a világ népeihez, amelyben követelik a tömegpusztító fegyverek örök időkre való eltiltását. Eisenhower meglátogatja Menagsrt Bonn: Eisenhower amerikai elnök augusztus 27-én megláto­gatja Bonnban Adenauer kan­cellárt, közölte a Nyugatnémet Szövetségi Sajtóhivatal. Eisen­hower Bonn-i látogatása tájéfco- zódó jellegű és a két államférfi az Egyesült Államokat és a Né­met Szövetségi Köztársaságot érintő politikai kérdésekről tár­gyal majd. Az amerikai elnököt egy nappal később várják Lon­donban. * Párizs. A francia miniszter- elnök hivatalosan is meghívta Segni olasz miniszterelnököt és Pella külügyminisztert, hogy a jövő hónap elején, amikor Eisenhower elnök a francia fő­városban lesz, látogassanak el Párizsba. Segni és Pella a meg­hívást elfogadta. NAPTÁR 1959. augusztus 11, kedd , Névnap: Tibor Napkelte: 4 óra 33 perc Napnyugta: 19 óra 4 perc * — Megyei tanácstagi fogadó­napot ma, augusztus 11-én a megyei tanács épületében Bank Gyula tart. — Augusztus 20-ra elkészül­nek a termelőszövetkezetek eredményeivel foglalkozó gra­fikonok, tablók a bajai járás­ban. A járás összesített ered­ménye mellett külön ábrázol­ják az élenjáró bácsbokodi Szalvai, garai Vörös Csillag, sükösdi Vörös Zászló Termelő­szövetkezetek eredményeit. A kiállítást a járás valamennyi községében bemutatják. — Hazánkban jelenleg mint­egy 140 000 holdat öntöznek rendszeresen. Az új gépekkel 1860-ban, mintegy 150—160 millió forintos költséggel, újabb 14 ezer holdon vezetik be a gépi öntözést. — Földrengést észleltek a boszniai Zenica városában és környékén. A 3 másodpercig tartó földlökések jelentős épü­letkárokat okoztak. Zenicán az idén ez volt a hatodik földrengés. — A TU—Í04/B típusú re­pülőgép újabb világrekordot állított fel: 25 tonna súlyt emelt a sztratoszférába. A re­kordrepülés 1 óra 15 percig tartott. — Hamis adatokat vezetett a munkalapokra és csalásával több mint 13 ezer forint jog­talan haszonra tett szert Papp László. Az elsikkasztott pénz­ből 6000 forintot lottóra köl­tött. Tárgyalására rövidesen sor kerül a kecskeméti járás- bíróságon. — 6500 gyermek végezte el az idén megyénkben az álta­lános iskola nyolcadik osztá­lyát. Körülbelül 1700 fiatal az iskola befejezése után azonnal munkalehetőséget talált a gép­állomásokon, állami gazdasá­gokban. Több mint 2500 gyer­mek tanul tovább iparitanulő- intézetekben vágy középiskolá­kon. A megyei tanács 2200 ser­dülő korú fiú és leány ideig­lenes foglalkoztatását szervezte meg. — Tirolban tilos havasi gyo­párt szedni. Aki mégis meg­próbálja, letartóztatják, mert állítólag ezzel csökkentik a tiroli táj szépségeit. — Alkotmányunk ünnepén avatják fel az új soltvadkerti általános iskolát. Az iskolát Kossuth Lajosról nevezték el. Az iskola műszaki átadása után kultúr- és sportversenye­ket rendeznek. — 20 009 éves emberi kopo­nyát talált egy három éve ku­tató tudós-csoport az egyik kö­zép-olaszországi barlangban. — Elkészült a vádirat a kecskeméti városi és járási ügyészségen a fiatalkorú Cs. J., Cs. F. és P. J. jánoshalmi lakosok ellen, akik szomszé­dok lakásába törtek be, és onnan különböző értékeket loptak el. — Kibővítik a kiskunhalas! Thorma János Múzeum elő­csarnokát. Az új üvegtető és a bővítési munkálatok költsé­gét a népművelési kormányzat fedezi, — Tartásdij elmulasztása miatt kerül a kecskeméti ^ já­rásbíróság elé Módra László tiszakécskei lakos, aki a bíró« ság által megállapított tartás­díjból 4250 forintot nem fize­tett meg. — Kaméleon öltöny. Los Angeles-i kutatók olyan »ka­méleon festéket« kísérleteztek ki, amely a hőmérséklet hatá­sára megváltoztatja a színét) Ezt a vegyszert eredetileg űr­hajózás céljaira dolgozták ki* most azonban ruhaszöveteknél1 is alkalmazni akarják. Előfor­dulhat tehát, hogy valaki éj­szaka sötétkék öltönyben jele­nik meg, amely nappalra vilá­gosszürkévé változik és nemi kell átöltöznie. — A belkereskedelem az év első felében 28 milliárd forint értékű áruforgalmat bonyolí­tott le. Ez nyolc százalékkal több mint a tavalyi első fél­évi forgalom hazánkban. — Bulgáriai útiélményeiről tartott előadást Kiskunhalason Varga Mihály költő. Az elő­adást 14-én pénteken a keceli tanyavilágban is megismétlik. — Termelőszövetkezetek el­leni izgatás miatt a kalocsai járásbíróság dr. Lakatos ta­nácsa Szigeti István szakmáid lakost 10 hónapi börtönbünte­tésre ítélte és egy évre eltil­totta állampolgári jogaitól. — Elővigyázatos férj. Egy roohesteri .lapban a közetke- ző hirdetés látott napvilágot: »Feleségem (tanácsom ellenére) hajtási engedélyt szerzett. Má­tól kezdve egy 1956-os szürke Chevrolet-en közlekedik. Fel­hívom mindazokat, akik talál­koznak vele, hogy legyenek nagyon óvatosak és saját testi épségük érdekében lehetőleg messzire kerüljék el.« — Artézi kutat építenek 360 ezer forintos beruházással Or­das községben. Az építési mun­kálatokat szeretnék az őszre befejezni; Augusztus 20-tól 23-ig ismét megrendezésre ke­rülnek a hagyományos Kiskun Napok Kiskunfélegyházán. Ünnepi vásár: 20-án és 21-én országos állatvásár, mezőgazdasági és ipari kiállítás. Kultúr- és sport- rendezvények, 100 km-es körzetből 50 százalékos vasúti kedvezmény. — Mindenkit szeretettel vá­runk: Hazafias Népfront-bizottság 1829 Súlyos motorszereocsitlHSÉi llpáron (Községi tudósítónktól.) Pénteken reggel 6 órakor az Alpár és Tiszaújfalu közötti országúton, közvetlen a vasút melletti átjárónál levő kanyar­ban, a megengedettnél jóval gyorsabban vezette Fekete Ká­roly 22 éves traktoros 500-as motorját, aki a hátsó ülésen magával vitte Kurucz István 20 éves vontatóst is. A két fiú üzemanyagért igyekezett Tisza- Újfaluról Alpárra. Az éles ka­nyarban a nagy lendület miatt a !motor megcsúszott és az árokba rohant. Mindketten a2 Útszéli fának vágódtak, mégpe­dig, oly szerencsétlenül, hogy amint azt az elsősegélynyújtás­kor megállapítani lehetett, Ku­rucz hátgerinctörést, Fekete pe­dig könyökén nyílt törést szen­vedett. A motor sértetlen ma­radt. Az azonnal a helyszínre siető mentők a fiúkat súlyos állapotban szállították a kis­kunfélegyházi kórházba

Next

/
Thumbnails
Contents