Petőfi Népe, 1959. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-06 / 183. szám

VÍ.WVTW . LI-3 V. •oAtnt' Világ proletárjai, egyesüljelek! KIV. ÉVFOLYAM, 183. SZÁM ru 50 fillér 1939. A ti ti. 6. CSÜTÖRTÖK iái érezték magukas Báján a lengyel vendégek A Petöfi-ünnepségre Kiskő­rösre érkezett lengyel vendé­gek kedden Dallos Ferenc elv- társ kíséretében Bajára láto­gattak, ahol Glied Károly elv­társ, a városi pártbizottság tit- i kára fogadta őket. A vendé­gek megtekintették a Gyapjú­szövetgyárat, majd ebéd után ; a Ruhaüzembe látogattak ej. Délután a Vízügyi Igazgatóság meghívására hangulatos hajó- kirándulás következett a Du­nán; felkeresték ' az Új Élet halászati szövetkezet rezéti bri­gádját is. Este a bajai csillag- vizsgálót tekintették meg. Kongresszusi verseny a mezőgazdaságban 1,518,000 forint értékű többletet vállaltak, 2,588.000 forint értékű többletet teljesítettek a bajaiak Megyénkben a ' Bajai Állatot Gazdaság indította el annak­idején a mezőgazdasági nagy­üzemek kongresszusi versenyét, a növénytermelésben 981 ezer, az állattenyésztésben 537 ezer forint értékű -terméktöbblet előállítását vállalva. A növénytermelés a válla­lást máris jóval .túlteljesítette: 1 millió 963 ezer forintra. — Őszi búzából a felajánlott 400 mázsa helyett 6352 mázsát, őszi árpából 1230 mázsa her lyett 2482 mázsát, takarmány­borsóból 555 mázsa helyett 666 mázsát takarították, be, rozs­ból' pedig elérték a vállalt 116 mázsa többletei. Az állattenyésztés dolgozói a kongresszus időpontjáig 90 000 liter tejjel ígértek többet a tervezettnél. Eddig . 134 574 li­terrel fejtek ki többet. A hízó­marha-állománynál a vállalt 20 mázsa súlygyarapodás he­lyett 59 mázsa az elért ered­mény. Az eddigieken felül a később betakarításra kerülő növé­nyekből újabb 500 ezer, az ál­lattenyésztésből pedig, 300 ezer forint értékű termény-, illetve terméktöbbletet vár a gazda­ság, . 600 darab hízott kacsa terven felül A balotaszállási Petőfi Ter­melőszövetkezet a tavalyi év folyamán lényegesen módosí­totta tervét. így került be a növénytermesztési előirányzat­ba 10 hold paradicsom, amely­ből 70 mázsás átlagot, s ezzel 56 ezer forint többlet-jövedel­met várnak. Ugyancsak terven felül termeltek 3 hold étkezés: borsót, amely 11 ezer forint­tal emeli a közös bevételt. A szövetkezet (500 hízott kacsát is beállított állami értékesí­tésre. 36 ezer forintos összeg­gel. A Petőfi és Dózsa brigád vállalta, hogy a rendes mun­kaidőn túl, vasárnap takarítja be a szövetkezet mintegy 250 mázsa rétiszénáját. A pártvezetőségek úiiáválaszfáscs Tizenöt százalékkal több másodvetés A Kisszállási Gépállomás dolgozói vállalták, hogy a szá­lastakarmányok betakarítását a körzethez tartozó termelőszö­vetkezetekben 90 százalékig gépesítik. A * felajánlást jó munkaszervezéssel és a meg­levő gépek kapacitásának ma­ximális kihasználásával telje­sítették is. Ugyancsak vállal­tak, hogy a tsz-ekben a terve­zettnél 15 százalékkal több másodvetést végeznek, — ami hiánytalanul megtörtént. A gépállomás szakemberei patro­nálják a tsz-eket, segítenek a helyes növényi ’sorrend kiala­kításában. Megbeszéléseket tar­tottak a tsz-Vezetőségekkel, s az őszi kalászosok helyét a megfelelő' elövetemények után már meg is határozták, s megállapodtak a legmegíéle- lőbb agrotechnikában. Az uj termelőszövetkezetek vezetőit olyan gazdaságokba vitte, illet­ve viszi el a gépállomás, ahol az olcsó építkezőiről szerez­hetnek tapasztalatokat; leg­utóbb Bácsalmáson voltak ilyen tapasztalatcserén, Tények — egy mondatban A borotai Vörös Október Tsz-ben a juhonként tervezett 3,5 kg gyapjúhozamot a szak­szerű takarmányozás révén 4,2 kg-ra emelték, * Példás szakszerűséggel ke­zelte gyümölcsösét a kelebiai Vörös Csillag Tsz, * A Kiskunhalasi Gépállomás a termelőszövetkezeti aratást — vállalásához híven — 86 szá­zalékban géppel végezte el, minőségi kifogás nélkül, Harmadszor lett élüzexn a kecskeméti vasútállomás Nagy ünnepre készülnek a kecskeméti vasútállomás dolgo­zói és vezetői. Az állomás dol­gozóinak lelkes és odaadó munkájának eredményeképpen harmadszor is- élüzem lett az állomás. A dolgozók még a ja­nuári termelési tanácskozáson határozták el, ' úgy fognak dolgozni, hogy elérjék a kitü:. tető címet. A pártkongresszus tiszteletére indított szocialista munkaverseny fö célkitűzése is ez volt. Munkájukat siker ko­ronázta. Az élüzem cím ünne­pélyes kihirdetése még hátra van, de a dolgozók. már el­határozták, hogy a jövőben ,is ■ élüzemhez méltóan fognak ' munkálkodni. Az állomás által elnyert él- üzem cím mellett más nagy­szerű eredményről is beszá­molhatunk. A pályafenntartási főnökség dolgozói és vezetői az" állomás élüzemmé nyilvánító-' sával egy időben vezérigazgatói • dicséretben részesültek. Hogy miként nyerték el az élüzemi címet — erről a 3. ol­dalon közlünk cikket. Tóth József kocsi- intézöségi tiszt és I. Szabó Ferenc góc- ponti kocsiintézö na­ponta 150—200 te­herkocsi elosztásá­ról, vonatba sorola-' sáról dönt. A gyü­mölcsszezonban pe­dig van olyan nap, hogy 500 kocsit kell elosztani az innen induló különböző szerelvényekbe. A. képen ők lát-, ff hatók, amint a Fü­ll löpszállásra induló II tehervonat összeál­lítását végzik. Gyors |" munkájukkal ők' is­ii hozzájárultak ah­hoz, hogy a kecske­méti vasútállomás ; I! teljesítette az elüze- I® mi szintet. • • Dicséret — a vératiau vizsgálatok eredménye (Községi tudósítónktól.) Egészségügyi vizsgálatot tar­tott a jászsZesitlászlói termelő­szövetkezetekben a kiskunfél­egyházi járás főorvosa, a vég­rehajtó bizottság elnöke és el­nökhelyettese, Ennek során megdicsérték a Kossuth Ter­melőszövetkezet fejögulyásait, mert a váratlan vizsgálatkor is tisztán találták az istállót, s a felszereléseket. Megyénk földmíívesszöveíkezeíei is készülnek a Mezőgazdasági Kiállításra A 63. Országos Mezőgazda- sági Kiállításra és Vásárra a iöldművesszövetkezetek is ké­szülnek. Mint a múltban, az idén is számos érdekességet, látnivalót ígérnek a földmű­vesszövetkezetek pavilonjai és a szövetkezeti kereskedelem árusító sátrai. Érdekes látni­valónak ígérkezik a SZŐ VOSZ központi pavilonja. A nagysza­bású, reprezentatív elrendezésű csarnok tervezői arra töreked­tek, hogy szemléltető módon bemutassák a földművesszö­vetkezeti rendszer sok irányú, szerteágazó tevékenységét. A 606 négyzetméter alapterületen épült pavilon lényegesen eltér az előző évitől. A termeléssel kap solatos dokumentáció azt a célt szolgálja, hogy népsze­rűsítse a korszerű mezőgazda- sági termelési módszereket és tonnákat, oktató jelleggel tar­ja ezeket a látogatók elé. Új­szerű , transzparenseket, színes fotókat láthatunk majd, me­lyeikhez magnó-szalagról köz­vetített ’ szöveg ad magyaráza­tot. Megyéül* íöldművesszöyet­kezetei is képviseltetik magu­kat képanyaggal. A Kecske­méti Földművesszövetkezet 45 katasztrális holdas baracktele­pítéséről láthatunk majd fel­vételeket. Szerepelnek majd a íöldművesszövetkezetekkel ter­melési kapcsolatban levő ter­melőszövetkezetek képei is. — Látni lehet majd többek kö­zott a bugaci Béke Termelő­szövetkezet spárgatelepét, vala­mint baracktelepítését. Megyénk iöldművesszovetke- zetei mindenütt szervezik a kiállításra történő közös uta­zásokat, mintegy 50 000 forint értékű belépőjegy eladását Vál­lalták. Vízgazdálkodási társulat alakult Csólyospáloson A napokban tartotta alakuló ülését a Csólyospálosi Vízgaz­dálkodási Társulat, A közgyű­lés 40 küldöttet, elnököt, 7 tagból álló igazgatóságot és 5 tagú felügyelő bizottságot vá­lasztott. Ugyanakkor állapítot­ták meg a tagok hozzájárulá­sát a szükséges munkálatok el­végzéséhez. 1959-re 10 forintot, 1960-tól kezdődően. 5 évre — évenként és holdanként — 25 forintot szavaztak . meg. A vízgazdálkodási társulatnak, amely a község egész terüle­tét mintegy 11300 . kataszt­rális holdat — csatornázza, 200 tagja van. A közgyűlésen ha­tározat született arra is, hogy a Szegedi Vízügyi Igazgatósá­got felkérik: dolgozza ki a község területének vízügyi mű­szaki tervét, amit a Vízügyi Igazgatóság jelenlevő főmér-' nöke -el is vállalt. A csaton*- názás megvalósítása után sók- mocsaras, zsombékos, eddig hasznavehetetlen és értékte* len savanyú füvet termő te­rület szabadul fel es. válik műveíhetővé. I, <-*-h t i^syin levelező ■vizsgálatáról. Több helyen —■ igen helyesen — alaposan ele­mezték községük gazdasági, politikai és kulturális helyze­tét. Ugyanakkor azonban meg­feledkeztek arról, hogy mély­reható elemzéssel feltárják és megállapítsák a dolgozó tö­megekkel való kapcsolataik továbbfejlesztésének útját, a legfontosabb tennivalókat. — Éneikül pedig bármilyen jó is a beszámoló, nem töltheti be igazi hivatását. Ugyanezt kell mondani a pártélet belső kérdéseivel kap­csolatban is. Néhány pártszer­vezetünk nem fordított kellő figyelmet a beszámoló készí­tése során a partéiét lenini normáinak érvényesítésére. — Tennivaló pedig e téren is van elegendő. A kollektív vezetés helyzete, a demokratikus centralizmus érvényesülése, a káderek nevelése, az eszmei- politikai és szervezeti egység megszilárdítása, az akarat és cselekvés egységének tovább- íokozása, az intrika kiküszöbö­lése, mind olyan kérdések, amelyek feltétlenül a taggyű­lések elé kívánkoznak. Helyes és fontos, hogy a pártszervezetek erejüket meg­feszítve dolgozzanak a vezető- : ségválasztások előkészítésén. Nem volna azonban helyes, ha . a párt belső kérdései bár­melyik szervezetünk erejét annyira lekötnék, hogy ne tudna gondot fordítani az előt­tünk álló mindennapi felada- ’ tok elvégzésére, A 'vezetőség- választó taggyűlésekre való , felkészülés csak úgy lesz ered- . ményes és hasznos, ha mindkét » feladatot jói elvégezzük, Minden párt-alapszarveze- tünktsen lázas készülődés fo­lyik a vezetőségválasztó tag­gyűlésekre. Az alapszervezetek többségében mar befejezték a pártcsoportok átszervezését, az újak megszervezését és a bizal­miak újjáválasítását. A vezé- tőségválasztásra való készülő­dés során már eddig is bebi­zonyosodott, hogy párttagsá­gunk óriási többsége szívvel- lélekkel részt kíván venni a pártmunkában. A párt-alapszejrvczetek előtt most a vezetőségválasztó tag­gyűlések bészámolójának elké­szítése a soron következő fel­adat. Számos pártszervezetünk, illetve többségük nagy alapos­sággal már hozzá is kezdett a beszámolók összeállításához. Az elmúlt időkhöz képest szinte példátlan az a körül­tekintő és alapos munka, amit tapasztalni lehet a beszámo­lók elkészítésénél. A pártveze­tőségek majdnem mindenütt elosztották a munkát, nemcsak a vezetőségek tagjai, hanem a párttagság között is. A beszá­molók készítésének ez a módja egyik legfontosabb biztosíték arra, hogy a taggyűlések nem csupán a választás személyi kérdéseit fogják kellő meg­fontolással kezelni, hanem az egyéb kérdéseket is. A jó be­számolók. megadják az alapot ahhoz is, hogy a pártélet belső kérdései jelentőségüknek meg­felelően szerepeljenek a tag­gyűlés napirendjén, Az általában eredményes munka mellett azonban meg kell említeni, hogy néhány alap^servezétünkné! a beszá­moló készítése során megfeled- fceztek "éhá.ny fqaíc^ keidéi

Next

/
Thumbnails
Contents