Petőfi Népe, 1959. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-17 / 166. szám
5. oldal 1939. július 17, péntek AZ IZSÁKI TRAKTOK ÉS A KALOCSAI HONVÉD A MEGYEI I. OSZTÁLYBAN í Az osztályozó mérkőzések 5. for- wdulóját vasárnap bonyolították le. (Ez a forduló már döntést hozott, [legalábbis részlegeset. Az Izsáki 'Traktor és a Kalocsai Honvéd győzelmükkel elsők lettek a csoportjukban és feljutottak a megyei I. osztályba. Mindkét csoportban — különösen a déliben — a 2. helyért, amely a feljutást jelenti, nagy harc folyik. A Kiskunfélegyházi Bányászati Vasasnak van nagyobb esélye, mert a császártöltésiek csak lakkor lehetnek másodikak, ha a jfélegyháziak vasárnap Szabadszál- lláson kikapnak, a császártöltésiek ipedig mind Izsákon, mind Szabad- szálláson győznek. Ennek nagyon kicsi a lehetősége. Az 5. forduló eredményei: ÉSZAKI CSOPORT: Izsáki Traktor—Kiskunfélegyházi Bányászati Vasas 3SJ (2:1). — Izsák, 800 néző, vezette: Fábri. — Az Izsákiak kapnak jobban lábra és mezőnyfölényt kiharcolva a 18. percben a vezetést is megszerzik. Nagy Pál ügyesen ugrasztja ki Filus H-t, aki szépen helyezett góllal vezetéshez juttatja csapatát. Igen rövid ideig tart Uz Izsákiak öröme, mert mindjárt la kezdés után — anélkül hogy ílzsáki lábat ért volna a labda — ja félegyháziak Lantos szép lövésével egyenlítenek. Mintegy húsz pereces változatos játék után a 41. [percben szép adogatás során Ju- (hász II. újra megszerzi a vezetést ez Izsákiaknak. — Szünet után (mindinkább fölénybe kerül Izsák lés a 11. percben Juhász bebiztosítja a hazaiak győzelmét. A 35. (percben növelhetné Izsák az előnyt, (Filus II. mindenkit kicselezve már [csak a kapussal áll szemben, de leiidegeskedve, a kiugró kapusnak (valósággal feladja a labdát. Az '•utolsó tiz percben a Bányászati (Vasas jól hajrázik és a 39. percben Kanyó jól iveit húszméteres •szabadrúgását Lantos befejeli. Az egyenlítést az Izsákiaknak sikerült megakadályozni. — Jók: Vikor H., iNagy P-, Balogh II., Darányi és Juhász, illetve Kanyó, Lantos, Zsib- rita H., Tóth M. és a kapus. Császártöltés — Szabadszállás 4:2 (tii). — Császártöltés, 1200 néző, vezette Bencze. — A nagy meleg ellenére is hatalmas számú közönség szurkolta végig a hazaiak első győzelmét, amely teljesen megérdemelt volt. A mérkőzés sorsa már az első félidőben eldőlt. A császár- töltésiek nagy kedvvel játszanak és több gólhelyzetet is kiharcolnak, amelyekből négyet értékesíteni is tudnak. A szabadszállásiak csak minden második gólra tudnak egy- gyel válaszolni. — Fordulás után a nagy hőség elbágyasztotta a csapatokat, s nagyot esik a játék irama. A végén mindkét csapat belenyugszik az eredménybe és mezőnyjátékkal ér véget a mérkőzés. A győzelem után a császártöltésiek még reménykedhetnek a feljebb- jutásban. DÉLI CSOPORT Kalocsai Honvéd—Tompái Medosz e:I (0:0). — Kalocsa, 500 néző, vezette Hegyi. — A rekkenő melegben mindkét csapat nagy erővel fekszik a küzdelembe, hogy a vezető gólt megszerezze. A sok gólhelyzet kihagyása után a 38. percben a Honvédnek alkalma nyílik a gólszerzésre. Jobbszélsőjük ügyesen fut el és a kiugró kapus mellett a kapura gurít, de az egyik tompái hátvéd a vonalról kivágja a már gólnak látszó labdát. — A II. félidőben is hatalmas küzdelem folyik a vezető gólért, amelyet a 21. percben sikerül is a tompaiak- nak jobbösszekötőjük révén megszerezni. A váratlan gól felrázza a Honvédet. Nagy erővel támadnak és öt perc múlva egy kavarodásból Orosz elé kerül a labda, s helyezett lövéssel egyenlít. A lendületben levő Honvéd-csatárok megzavarják a tompái védelmet és két perc múlva Szabó lövésével megszerzik a vezetést is, amely egyúttal a kalocsaiaknak a feljutást is Jelenti. Katymári Traktor—Sükösdi Kinizsi 5:1 (1:1). — Katymár, 600 néző, Az I. félidőben eléggé kiegyensúlyozott játék folyik a nagy melegben. A 14. percben a hazaiak szerzik meg a vezetést Keserű révén, amit csak a hajrában tudnak a sükösdiek egyenlíteni. A nagy meleget a katymáriak bírják jobban a II. félidőben. A sükösdiek gyors egymásutánban kapják a gólokat Keserű, Krekity, Jellasics és Bun- dlty lövéseiből, amelyre már nem tudnak válaszolni s Így minden reményük elveszett a feljutás tekintetében. Jók: Krekity, Vujkov, Keserű, illetve a sükösdi kapus és a középcsatár. Északi csoport: 1. Izsáki Tr. 5 4 1 — 12: 6: 9 2. F. Bányászati 5 2 2 1 8:6 6 3. Császártöltés 4 1 1 2 4: 5 3 4. Szabadszállás 4-----4 5:12 0 Dé li csoport 1. Kai. Honvéd 5 3 2 — 13: 8 2. Katymári M. 5 2 12 13:11 3. Tompái Medosz 5 4. Sükösdi K. 5 (rVWVS^VWVi^^VV 5 2 7: 9 4 3 7:12 3 TEKEHÍRADÓ Vasárnap befejeződtek a megyei tekebajnokságok. Különösen a III. osztályúak versenyében volt nagy az érdeklődés. Nem kevesebb mint i|S0 induló vett részt a pénteken 'délutáni nyitáskor a KMAV négyes tekepályáján. A nehéz talajú pá- llyán aránylag gyenge eredmények • születtek. Jobb felkészültséggel azonban még itt is jobb eredmé- •hyeket érhettek volna el. Hozzájárult ehhez azután még az is, • hogy a Hl. o. versenyzőink nem (igen vannak hozzászokva a 200 do- íbásos versenyekhez. A melegről pedig nem keli külön megemlékezni. A versenyzők küzdő szelleme ezeket tekintve feltétlenül megdicsérendő. A bajnoki küzdelmeit egyébként rendben folytak le. A bajnokság végeredménye: bajnok: Gyebrovszky György (K. Vasas) 856 fa, 2. Botos (K. Vasas) 846 3. Pintér (K. MÁV) 831, 4. Nagy S. (KTE) 820, 5. Balogh (K. Vasas) 811* 6. Mozsár (K. MÁV) 801 fa. — I. o.: bajpok: Gyebrovszky (a Magyar Népköztársaság érdemes sportolója) 856, 2. Balogh (a MNK érd. sportolója) 811. — II. o.: bajnok: Botos Tibor 846, 2. Dudás (K. MÁV) 801. — III. o.: bajnok: Pintér Tibor 831, 2. Nagy S. 820, 3. Mozsár (K. MÁV) 801, 4. Goóg 795 fa. A július 25-i országos elődöntőben a megye színeit Gyebrovszky, Balogh, Botos, Pintér és Nagy S. képviselik. A megye női bajnoka Verdung Imréné (KTE) lett 394 fával, 2. Vancsayné (KTE) 385, 3. Klimentné (KTE) 334. — A női nevezések nem futottak be a szövetséghez és így az országos női elődöntőkön kecskeméti versenyző nem szerepel. (Intéző!!!) Reméljük, hogy férfi versenyzőink közül valamelyikőjük beve- rekszi magát az augusztus 9-i országos döntő élmezőnyébe. ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉSEK A LABDAUÜGOKNAL ÉS A KOSÁRLABDÁZÓKNÁL Az idén igen korán kezdődnek a labdarúgó bajnoki mérkőzések. Már két hét múlva, augusztus hó 2-án megindulnak az NB-ben bgjnoki küzdelmek. A csapatoknak jól fel kell készülniök, mert egy rossz rajt nagyon visszavetheti az egyesületet. Megyei NB-s csapataink az előjelek szerint jól erősítettek és igyekeznek kihasználni az utolsó két vasárnapot. NB H-s csapatunk a Kecskeméti Dózsa tíznapos üdülés után vasárnap Békéscsabán játssza első komoly mérkőzését (a múlt vasárnap egy budapesti kirándulás keretében a Bp. Dohánygyár csapatát győzték le 7:l-re) az Építők éllen. — A KTE Idehaza játszik egy ko- ;moly Játékerejű szovjet katonai ■együttessel du. fél 6 órakor a vá- Jrpsi pályán. — Mindkét bajai csa- ■pat igen komoly ellenfél ellen ve- >6zi fel a küzdelmet. Szombaton du. jíél 6 órai kezdettel az NB í-es Pé- ,csi Dózsát látja vendégül a Bajai Építők. Vasárnap du. fél 6 órakor pedig az ugyancsak NB I-es Szegedi EAC mérkőzik a Bajai Bács- 'kávaL E mérkőzés előtt a bajai és a kalocsai járási spartakiád- döntőket játsszák le. A bácsalmási és a kiskunhalasi csapatok is erős mérkőzésekkel készülnek fel a bajnoki idényre. A Kiskunhalasi Kinizsi jól erősített. Errg szüksége is lesz, hiszen a Délnyugati csoport, ahova kérte a beosztását (valószínűleg a kedvezőbb utazási lehetőségek miatt: Kaposvár, Székesfehérvár, Bázakeréttye, ^Nagykanizsa stb.), legalább van olyan erős, mint a Délkeleti csoport. Kosarasaink is mérkőzést játszanak már szombaton az SZTK- pályán. a Kecskeméti Petőfi a Hódmezővásárhelyi MÁV MTE-t látja vendégül villanyfényes mérkőzésen este 8 órai kezdettél. A vásárhelyi együttes igen jő képességű csapat és a kecskemétieket nehéz feladat elé állítja. A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ vendégjátéka Baján, a Központi Moziban 1959. július 17-én, pénteken este fél 8 órakor _ Shakespeare: »SZENTIVÁNÉJI ALOM« Bemutató bérlet JWLozik jfJlűsora Július 17-én, pénteken: Baja Uránia: A dzsungel könyve, Bácsalmás: Álmatlan évek, Dunavecse: Ott a végállomáson, Jánoshalma: Az utolsó paradicsom, Kalocsa: Bum, a katona, Kecskemét Árpád: A szalmaözvegy, Kecskemét Városi: Játék a szerelemmel, Kiskunfélegyháza: Csodagyerekek, Kiskunhalas: Kard és kocka, Kiskunmajsa: A gyűlölet" lángjai, Kum-.entmiklós: A 39-es dandár, Szabadszállás: Tisztességtudó utcalány, Ti- szakécske Petőfi: Anya! szív. NE DOBJUK EL, GYŰJTSÜK! 1 kg sárgabarack-magért 1,44 Ft-ot fizetnek a Pest—Bács—Nógrád megyei Vállalat telephelyei, átvevőhelyei és társadalmi begyűjtőhelyei, a megye egész területén: 1673 Apróhirdetések ÜRES ALBÉRLETI SZOBÁT keres nyomdász házaspár; azonnal elíog- lalhatót. Címet a nyomda irodájába kérünk. (Kéttemplom köz.) 1659 NAGYMÉRETŰ fürdőkád, ruhaszekrény, asztal, széleskocsi eladó. — Kecskemét, Simon István utca 23. szám. 8200 ELADÓ 350-es Jawa motorkerékpár. Megtekinthető: Kecskemét, Csóka utca 8. szám. 8201 ELADÓ szép hálőbútor, szekrények, ágyak, sezlon. Kecskemét, Vak-Bottyán utca 9. 1689 ELADÓ használt szárnyszivattyú és egy kútszivattyú hosszú csővel. Báthori. Kecskemét, Hunyadiváros 25., Daróczi köz. 1688 MARIAVAROSBAN folyó hó I4-én kocsiról elvesztettem rövid, szürke ballonkabátomat irataimmal és 200 forinttal. Becsületes megtaláló jutalom ellenében adja le a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 1687 ELADÓ beköltözhető ház két részben is. Kecskemét, Munkácsy utca 21. szám. 1685 ELADÓ 1000 négyszögöl szántő, esetleg házhelynek kettőbe is, a várostól 2 km-re. Értekezni: Kecskemét, Darab utca 10. 1684 ELADÓ Máriahegy 88. számú ház, azonnal beköltözhető. Kecskemét, Máriahegy 91.; özv. Bencsik József- nénál. 1683 ELADÓ betegség miatt 1500 négyszögöl szőlő lakóházzal együtt. Szeleifalu mellett. Értekezni lehet: Kecskemét, I., Olt utca 2. 8103 KECSKEMÉTEN, Miklovicsfaluban kúttal, gyümölcsfákkal 250 négyszögöl telek eladó. Fehér utca 18. 8191 KECSKEMÉTEN állandó munkát keres 40 éves, Iskolázott férfi. — Ajánlatokat a kiadóba kér. 8192 VENNÉK jókarban levő 125-ös Csepel motorkerékpárt (lehetőleg pirosat). Ajánlatot délután 3-tól a Mesterséges Termékenyítő Állomáshoz (Műkertnél). 8194 KECSKEMÉTI Textilnagykereskedelmi. Vállalat fiú kereskedőtanulókat felvesz, érettségizettek is jelentkezhetnek. Jelentkezés: Kecskemét, Klapka utca 9. 1644 Félegyházi apróhirdetések HORVATH Zoltán utca 12. számú ház belső része eladó. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni ugyanott le- het. ______________________________2898 EL ADÓ 1200 négyszögöl és 580 négyszögöl szőlő Selymesben. Értekezni lehet vasárnap Dobó utca 10. szám alatt. 2899 MÉHCSALÁDOK NB-kereten eladók. Jósika utca 19. sz. 1682 PETÖFISZALLAS 230. szám alatt 8 és fél hold tanyásföld haszonbérbe kiadó, kőút mellett. Érdeklődni: Wesselényi utca 41. 1681 ALSOMONOSTOR 88. sz. föld lakással kiadó. Galambosl határnál, Retkes Sándornál. 1680 PRIMA rövid bécsi zongora eladó. Molnár könyvkötő, Kossuth utca 4. szám. 2857 FIÚT tanulónak felvesz Karsai kelmefestő, Móra Ferenc utca 3/a. sz. 2872 SZOBA, konyha, kamra, sertésól eladó. Azonnal beköltözhető. Lenin utca 17. sz. 1679 SZÉNA, 2 hold 1000 négyszögöl kaszálásra eladó Csányl út 9. alatt (határút sarok), Rádi István szomszédságában. Értekezni: Wesselényi utca 17. 2893 SZEGEDI betonúiban, faiskolánál, 4 hold 600 négyszögöl föld kiadó. Ugyanott 1 hold 100 négyszögöl föld kiadó, ugyanott I Ji°id 100 négyszögöl föld eladó. Értekezni: Klapka utca 22. 2836 HUNYADI utca 32. számú ház utcai része eladó. Azonnal beköltözhető. __________________________2894 FE HÉR, zománcozott, kétsütős nagy méretű tűzhely eladó. Zrinyi utca 4. szám. NÉMET fordítást, gépírást vállalok. Ifj. Baditz, Miskolc. Tass u. 15. 1619 ÚJONNAN generálozott 250-es Puch motorkerékpár, új forgalmi rendszámmal sürgősen és olcsón eladó. Damjanich utca 1. 2897 VESZEK bármilyen rossz állapotban levő mázsákat, mérlegsúlyokat magas 4ron. Felszabadulás útja 38. szám. 2874 ZRÍNYI utca 31. számú ház eladó. NÄDASDY utca 6. sz. a. ház ela ió. Beköltözhető. Érdeklődni ugyanott. _________________________________2886 KI ADÓ 22 kh föld Páka 139. sz. alatt. Érdeklődni lehet a helyszínen, vagy Mikszáth Kálmán utca 19. szám alatt, hetipiaci napokon. 2388 TEHENÉSZT felvesz azonnali belépéssel a Kiskunfélegyházi Tangazdaság. Kereseti lehetőség 16U0— 2000 forint köpött. Jelentkezés a tangazdaság irodájában. 2889 MODERN kombinált szekrény, re- kamié, két fotel, kisasztal eladó. Kazinczy utca 3. II. em. Dr. Lux. 2800 Gépállomások, állami gazdaságok! „ES 42“ (1070 mm] cséplőgéphez Gyártásból visszamaradt mindenfajta alkatrészek^ Például: cséplődobok. csapágyak, csapágyfedelek, tengelyek, szíjtárcsák, nagyszelelök, toklászolók, komplett gyűjtőasztalok, kisrázószekrények, és egyéb faalkatrészek, utánrázók, szalmarázó-ládák, rugók, rugótartók, rosták és rosta-keretek, vasalások és csavarok stb. FÉLKÉSZ ÉS KÉSZREGYÁRTOTT ÁLLAPOTBAN RAKTÁRRÓL BESZEREZHETŐK A SZÁLLÍTÓBERENDEZÉSEK gyAräban. (Budapest, III., Szentendrei út 217.) 1596 < o0Q0e300000G00Q00©<^<X>0QQQ000Q00QQQ0G000«^ A Kiskunfélegyházi Földművesszövetkezetben eladó 1 db 3 tonnás Opel Blitz TEHERGÉPKOCSI jó állapotban. Esetleg könyvátírással is. 2892 HIRDETMÉNY. Kiskunhalas Városi Tanács V. B. közhírré teszi, hogy legközelebb országos állat- és kirakodóvásárt tart 1959. évi augusztus hó 2. napján, melyre vészmentes helyről, szabályszerű járlattal mindennemű állat felhajtható. 1671 ÖTVEN darab fejősbirka eladó. Kecskemét, Felső-Lászlófalva 286. Iskola mellett. Bodog Mihály. 1666 SZÉP ablakok eladók. Kecskemét, Rendőrfalu, Kolozsvári utca 1. 1668 EGY karikahajós varrógép eladó. Értekezés: Kecskemét, Kisfaludy utca 2. 1670 KECSKEMÉT, Belső-Szegedi út 5. számú ház eladó. Gazdálkodónak alkalmas, részben elfoglalható. Érdeklődni Parragnéval ugyanott lehet. 8108 NAGY lámpafejes Danuvia igényesnek eladó. Kecskemét, Füzes utca 17. szám. 1661 ELADÓ ház Kecskemét, Körösi- hegy 81. szám alatt, olcsó árért. Érdeklődni: Széchenyiváros 25/a. alatt. 1664 SÜRGŐSEN e’ idő ház 315 négyszögöl telekkel, elfogadható áron. Kecskemét, Budaihegy 67/a., Hegedűs közön. 1662 BIZTOS hatású »Drohoka« tyúkszemtapasz kapható 8,60-ért Horváth drogériában. Szombathely, Kossuth utca. 8183 KECSKEMÉT, Szeleifalu 116. számú ház eladó. Érdeklődés: ugyanott Fehéréknél. 1658 KÉT új ágy és egy asztal eladó. Kecskemét, Kuruc tér 5. 8182 ELADÓ a Városi Mozi közelében ötszobás, alápincézett lakóház, esetleg felerészben is, fizetési kedvezménnyel. Értekezni lehet: Kecskemét, Bánk bán utca 2/a. 8187 44. sz. AUTÓKÖZLEKEDÉSI Vállalat lőfogatra rakodó munkásokat keres. Jelentkezni lehet a vasút területén levő kirendeltség-irodában (Belspednél). 1677 BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó. Kecskemét, Jókai utca 39 la. 7—9-ig és 5—7-ig. 8195 TELEVÍZIÓ AT 501-es, kifogástalan, garanciával eladó. Alkalmi ára 4200 Ft. Kecskemét, Hosszú utca 28. sz, alatt. giga BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó. Kecskemét, Hámán Kató téo 5. Hosszú utcai Iskolával szemben. Érdeklődni délután 4-től. 8199 BALATONSZÁRSZÓN, műúthoz és Balatonhoz közel, ikernyaraló egyben vagy megosztva eladó. Érdeklődni: Balatonszárszó, Ady Endre Utca 25., július 20-tól. 1620 ELADÓ Kecskemét, Körösülegy 85. számú ház, Daróczi köz végén, Csányiéknál. 1586 GYAKORLATTAL rendelkező takarítónőt azonnali belépésre keres a Kecskeméti Állami Aruház. 1665 CSANYI útban, várostól 1 kilométerre 4 hold föld olcsón eladó. Érdeklődés: Kilián György utca 71. szám algtt. 2896 A KECSKEMÉTI Kőipari Vállalat (Nap utca I. szám) felvesz beton- és kőcsiszoló munkára férfi, dolgozókat. 8186 FÜSZERÜZLET-BERENDEZÉS eladó. Kecskémét; Sörhá4 utca 20. szám. 8185 ÖT HOLD föld eladó két részletben is, Lakitelek (Szikra 220. sz ). Érdeklődni a helyszínen Tóbiéknál, vagy Kecskeméten, Kuruc körút 1. Csilié Sándornál. ' 8171 Eredményesen hirdethet LAPUNKBAN >JOOCú0o'űOOOOOOOOOüU<ycA ’ Bor esek tér melók figyelmébe! 40 FILLÉRREL TÖBBET KAP KILOGRAMMONKÉNT az a termelő, aki az export minőségi barackját az előre kiadott exportládába, a minőségi követelményeknek megfelelően becsomagolja. i J 40 milliméteren felül csomagolatlan kg 3,60 Ft csomagolva kg 4,— Ft 35—40 milliméterig csomagolatlan kg 2,70 Ft csomagolva kg 3,10 Ft I Azok a termelőszövetkezetek, szakcsoportok, akik export-1 O barack szállításra szerződést kötöttek 15 százalék, míg az; egyéni termelők 10 százalék felárat kapnak. Érdemes cso-i magolni a baracktermést, mert mázsánként 40 forinttal töb-( bet fizet ki a földművesszövetkezet 1606;