Petőfi Népe, 1959. július (14. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-10 / 160. szám

1959. júiíns io, péntek Javul a gyümölcs- és zöldségelláíás Beszélgetés a MEK osztályvezetőiével „OCCÄSIO X^CIX TÜKEM A szülő a felelős a fiatalkorú eltévelyedéséért SWö : Szatmári JHiháijttí, a megyei (őiiyyéíziéq. flatcdkorúakkaL f&glatkozá ügyéize Gyakran szó esik mostaná- ] ban az ifjúság neveléséről. A társadalmi és állami szervek igyekeznek mindent megtenni, hogy a fiatalság élete helyes irányba haladjon, s ennek meg is van az eredménye: Az előző évekhez viszonyítva csökken a fiatalkorú bűnözők száma. Mit sem ér azonban a társa­dalmi összefogás, ha egyes szü­lők gyermekeikkel szembeni kö­telességeiket elhanyagolják. — Mint a megye területén műkö­dő, gyermek- és ifjúságvédel­mi feladatokkal megbízott ügyész, gyakran tapasztalom a hozzám került bűnügyek eseté­ben, hogy éppen szülői felügye­let hiánya az, amely egyes fia­talkorúakat bűncselekmény el­követésére ösztönöz. Betörés és szándékos emberölés Sok szülő késő estig elengedi otthonról gyermekét, s nem számít azzal, hogy gyermeke a 13 éves, bácsalmási M. K. sor­sára jut, akinek szülei külön élnek, s aki édesanyjánál tar­tózkodik. Ellene már több al­kalommal merült fel kifogás. Előfordult, hogy elcsavargott, s a rendőrségnek kellett Kiskő­rösről hazaszállítani. Ennek el­lenére édesanyja gyakran a késő esti órákban is elengedte hazulról, sőt ő maga elutazván egy ízben Bácsalmásról, gyer­mekét 14 éves nővérével együtt hagyta a lakásban. Az esti csa­vargásoknak az lett a vége, hogy M. K. három rendbeli be­töréses lopást követett el. Ez­után már édesanyja kérte gyer­meke intézetben való elhelye­zését. Pedig M. K. szellemi ké­pessége kitűnő: korát meghala­dó, s annak ellenére, hogy ide­je jórészét csavargással töltötte, iskolai tanulmányi eredménye is kielégítő. Joggal állapítható meg a kis­kunhalasi 15 éves B. J. eseté­ben is a szülői felügyelet elha­nyagolása. Május elsején ebéd volt a tsz-ben, melyen B. J. a szüleivel együtt vett részt. Az elfogyasztott ital hatására a gyerek szóváltásba keveredett az egyik tsz-taggal, akit meg is ütött. Édesapja ezt látta, s ha­zaküldte B. J.-t. Rosszul tette. Nagyon jól tudta, hogy gyer­mekének megártott az ital, s ezért el kellett volna kísérnie. Szülei könnyelműségének kö­vetkezménye volt aztán, hogy a fiú ellen szándékos ember­ölés kísérlete miatt nyújtott be az ügyészség vádiratot a me­gyei bírósághoz, mert hazafelé vezető útjában egy 82 éves em­bert úgy fejbevágott egy bal­tával, hogy annak koponya- csontján hat centis törés kelet­kezett! Anya, aki megszökött gyerekétől Elszaporodtak az utóbbi idő­ben a tiltott legeltetések is az erdőkben, amelyekkel súlyos károkat okoznak a fiatalkorúak a népgazdaságnak. Itt is a szü­lői nemtörődömség, vagy éppen a szándékosság hat ösztönzőleg a fiatalokra: »Hajtsad csak az erdőbe, van még az állam­nak. ..« — mondják az ilyen szülők, s el sem képzelik, mi­lyen nagy rombolást visznek végbe gyermekük lelkivilágá­ban! Szomorúbb eset a 16 éves H I.-é, aki házasságon kívül szü­letett, s édesanyja már féléves korában állami gondozásba ad­ta. H. I. nevelőszülőknél volt, majd 1957-ben disszidált, s ha­zatérte után intézetbe került, ahol kérte a segítséget, hogy édesanyját megtalálhassa. Ez sikerült is, s 15 évi távoliét után ismét édesanyjához ke­rült. Áz édesanya azonban idő­közben férjhez ment, s a mos- toháapa nem jó szemmel nézte az új jövevényt. Ennek állandó perpatvar lett az eredménye. H. I. elhatározta, hogy ismét nyu­gatra szökik, de terve nem si­került — elfogták, s az inté­zetbe vitték vissza. Innen már több alkalommal megszökött, s édesanyját kereste fel. Ez év májusában azonban már hiába kereste anyját, az elköltözött, anélkül hogy fiát értesítette volna új címéről. H. I. örült annak, hogy édes­anyjára talált, s ragaszkodik is hozzá. Ezt mutatja az a szán­déka is, hogy gyalog akart el­indulni Balatonalmádiba, mert úgy hallotta, hogy édesanyja oda költözött. S az édesanya éli világát, nem törődve azzal, hogy gyer­meke lelkében fájdalmat és törést okoz hanyagságával. y. A nyári „utolsóu m os ieliíadások Törvényeink lehetőséget ad­nak az ilyen hanyag szülők megbüntetésére. Ezt követeli meg a társadalom, s az egyé­nek érdeke is. A közelmúlt­ban a kecskeméti városi és já­rási ügyészség vádiratot nyúj­tott be a bírósághoz N. L. apa ellen, mert nem dolgozott, s még felesége keresetét is italra költötte. Ittás állapotban gyer­mekeit az esti órákban elzavar­ta otthonról, s ilyen körülmé­nyek között egyik gyermeke lo­pásra kényszerült. Különösebb gonddal kell ügyelni a gyermekekre a nyári időszakban. Statisztikai adatok alapján megállapítható, hogy a tavaszi és nyári hónapokban emelkedik a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények szá­ma. Nem szabad ezért a szü­lőknek megengedni, hogy gyer­mekeik az esti órákban fel­ügyelet nélkül kószáljanak, vagy moziba menjenek. Szám­talan példát lehetne felsorolni arra az esetre, amikor a fiatal­korúak éppen a 10 órakor vé­get érő mozielcadás után kö­vetnek el betöréses lopásokat, »Occasió facit furem« — alka­lom szüli a tolvajt — mondja PETŐFI NEPE a Magyar Szocialista Munkáspárt Bacs-Kiskun m jgyei Bizovsaga és a megyei tanács lapja. Szerkeszti: a szerkesztő- bizottság. Felelős szerkesztő: VV-eithei Dantei. a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 23-16 Pártépítés és ipart rovat: 11-22 Szerkesztő bizottság; 10-28 Kiadóhivatal: Kecskemét. Szaoadsag tér 1 la Teleton: J7-U9 Terjeszti a Magvar i?osia. Előilzet- heíő a helyi posiahivataloknai és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 11 Ft Bacs-Kiskun megyei Nyomda V. teiő? vehető' S'ücs Béla laazcNtó Kísskcinét *5 TeU 15 29, ií’{-W a latin közmondás, s ez a csa­vargásnak nekiengedett íiatal- korúakra is vonatkozik, A társadalom segíti a szü­lőket a gyermeknevelésben. A szülők feladata tehát az, hogy e segítség igénybevétele mel­lett törekedjenek a szülői fel­ügyelet leghatásosabb módon való gyakorlására. A napokban Rosenfeld Jó­zseffel, a MÉK osztályvezetőjé­vel beszélgettünk. A téma min­den asszonyt érdekel: milyen a zöldségellátás. Rosenfeld elvtárs megemlí­tette, hogy 5500 kh zöldségre kötöttek szerződést, ennek kö­zel 50 százalékát a tsz-ekkel. A termelés növekedésével nö­vekszik együtt a fogyasztás is. A növekvő igényeket ki tudja-e elégíteni a MÉK? Rosenfeld elvtárstól megtud­tuk, hogy kezdetben elégedet­lenek voltak a háziasszonyok. Nem volt elegendő választékos áru, de az utóbbi időben már van javulás. — A kecskeméti dolgozó asz- szonyok panaszkodtak, hogy a délutáni órákban nem kapnak megfelelő árut. Mi ennek az oka? — kérdeztem. — A boltvezetők gyakran helytelenül igényelik az árut és a délelőtt folyamán mind elkel. Ezért kéri a MÉK a boltvezető­ket: úgy nyújtsák be igényü­ket, hogy egész napra legyen elegendő zöldség, gyümölcs. A vidéki zöldségboltokat köz­vetlenül a földművesszövetke­zet látja el. A MÉK csak olyan árut küld, amit helyben nem tudnak beszerezni. Meg kell még jegyezni, hogy a zöldség­boltok árai, jóval a piaci árak alatt vannak, ezért reméljük* örömet szerzünk az izsáki és keceli háziasszonyoknak azzal a hírrel, hogy náluk is zöldség- szaküzletet nyit a földműves­szövetkezet. Termelőknek üzenjük: szép és friss árut várunk tőlük. A jó áruellátáshoz hozzájárul az is, hogy a SZÖVOSZ és az illetékes minisztériumok együt­tesen egy új határozatot hoz­tak, amely bizonyos áruknál fix átvételi árat szab meg. Ez az ár mindenkorra biztosítja a tei- melői önköltséget. B. É. O 0%y^^<H><>O<>O<>OOOCK>CK>V^0-0<>OO<><><KZ0<>CK><>CK><><><>O0fh00-0<>CK><>CK><>O<>CK>OOO<>CK>0<>OCH>XH>0 Üj szikvízüzem nyílt Jánoshalmán Tettekkel szeretik községüket a kelebiaiak Kelebián soha ilyen nagy­arányú nem volt a társadalmi munka, mint az idén. A József Attila és az Ady Endre utcá­ban készülő betonjárda építé­séhez a községbeliek mintegy 300 köbméter földet hordtak, s társadalmi munkában parko­sították a pártszékház környé­két is. A bácsboristai részen épülő orvosi rendelőhöz a fo­gattal rendelkező gazdák 11 ezer darab téglát szállítottak ki, mintegy 5000 forint fuvar- költséget megtakarítva, — te­gyük hozzá: hét kilométer tá­volságra, Az említett orvosi rendelő átadását egyébként augusztus 20-ára tervezik, Borotán és Halason csak csomagolt export barackot vesznek át! A kiskunhalasi járás községei is jelentős mennyiségű ba­rackot adnak át évente a felvásárló kereskedelemnek, A MÉK Központ most hozta nyilvánosságra az új felvásárlási rendszert, amelynek értelmében több községben — a járásban Kiskun­halason és Borotán — export barackot csak termelői csoma­golásban fogadnak el. Ez igen jelentős, mert az árut nem kell kétszer törni, a termelő már a szedéskor külön tudja válogatni fajta és nagyság szerint, — s anyagi haszonnal is jár, mert a földművesszövetkezet kilónként 40 fillér csomagolási díjat fizet az export áruért. Az export barack csomagolásához szükséges ládamennyiség a felvásárlóhelyeken rendelkezésre áll, s ugyanitt a termelők megtekinthetik a szakszerű csomagolást bemutató mintaládákat is. A járásbíróság tárgyalóterméből Kovács Lukács tompái lakos ügyében falopás miatt hirde­tett ítéletet a bíróság: 2 havi felfüggesztett börtönbüntetést kapott. (Községi tudósítónktól.) Üjabb létesítménnyel gazda­godott Jánoshalma. A földmü- vesszövetkezet 60 ezer forint beruházással egy új, a mai követelményeknek mindenben megfelelő szikvízüzemet létesí­tett. Az üzem már cl is köl­tözött új helyére, a vasúti ven­déglő melletti épületbe, s két helyiséget foglal el. — Itt min­den gombnyomásra működik! — mondja büszkén Cscpregi Pál vezető. Üj méiyfúratú kút adja a jó vizet, s a régi gép mellett egy új fekvőhengeres, kéttöltésű, nagy kapacitású töltőgép működik. A szikvízüzem eddigi telje­sítménye napi 1000 liter volt, — ez most öt-hatszorosára emelkedett, úgyhogy a község zavartalan ellátását biztosítja. Az új üzemben rövidesen meg» kezdik a közkedvelt »Bambi« gyártását is, amelyhez az üvegpark már rendelkezésre is áll. Külön meg kell említeni, hogy mind a fúrását, mind pe­dig a kőműves, szerelő és asz­talos munkát a szövetkezet há­zilagos részlegei végeztek el, több tízezer forintot megtaka­rítva. Hallottuk — hírüladjuk :-. hogy 16 cséplőgép dolgo­zik a halasi határban, s ezen a héten valamennyi gép kihú­zat rajonjába, sőt a tsz-ek jó­részt be is fejezik az árpa cséplését. *.. hogy a borotai Zeke-dű­lőben megtörtént a Bobár Dá­vid előtti útszakasz átvágása, amely igen fontos közlekedési útvonal a határban. Az út ké­szülésénél naponta 20—25-en dolgoztak társadalmi munká­ban. ;.. Fenyvesi Istvánná kele- biai lakost 3 havi felfüggesz­tett börtönbüntetésre ítélte a halasi járásbíróság, s 200 fo­rint pénzbírság me4gfizetésére kötelezte, engedély nélküli borjúvágás és kimérés miatt. Anyakönyvi hírek Kiskunhalasról SZÜLETTEK: Rozsnyai Sándor (anyja neve: Vigh Mária), Patai László (Kolompár Mária), Szalai Erzsébet (Birtalan Katalin), Lankó József Sándor (Lakos Mária), Csá­szár Etelka (Virág Etelka), Haudl Zoltán (Varga Ilona), Répás Mihály (Nagy Ilona), Tanács Géza Gyula (Vőneki Erzsébet), Dobos Erzsébet (Kisa Mária), Pinke Anna (Haskó Eszter), Weinhardt József és Erika ikrek (Borbényi» Anna), Várhegyi Valéria (Rabi Mária), Horváth Er­zsébet (ALmási Julianna), Nagy Zsu­zsanna (Horváth Anna), Juhász Márta (Temesvári Mária), Ungvári Pál (Szabó Margit), László Fran­ciska (Farkas Franciska). Tóth Ka­talin Aranka (Német Albert Amá­lia), Szaradics László (Balog Vig Rozália), Bajnai Sándor (Kovács Viktória), Szentgyörgyi János (Bö­bék Ilona). Kiss Márta (Fenyvesi Mária), Hajnal Margit, (Kovács Mar­cit). Tóth Anikó (Belauyi Vwoui­ka), Orbán Katalin (Évin Katalin); Balog Mihály (Csorba Terézia), Csömör Éva (Vincze Klára), Varga Erika (Baka Rozália), Dicsa György (Boldoczki Zsuzsánna), Schindler Attila és Viola ikrek (Lentner Te­rézia), Kovács Mária (Samu Mária). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Tor­ma János és Szalai Eszter, Gyeni­zse László és Korponai Jolán, Fo- garasi László és Vájná Zsófia, Ko­vács Béla és Gyarmati Gabriella, Keller Sándor és Bárány Anna, Szalai Sándor és Csapiáros Mária Zsuzsanna. MEGHALTAK: Pelikán István 87 éves, Kolozsvári Béláné Nagy Ju­lianna 67 éves. Jákli Attila 20 hó­napos, Tóth Sándor 38 éves, dr. Dolicselc Lajos 84 éves, Szabó Lh- josné Jakus Anna 72 éves, DemKÓ Gyula 59 éves, Mészáros József 83 eves, Babos László 13 napos kor*» bau. Tálas József 22 éves, bünte­tett előéletű, nagymányoki la­kost tiltott határátlépés, csalás és közveszélyes munkakerülés miatt 4 év 6 hónapi börtönre és 5 évi jogvesztésre ítélte a kiskunhalasi járásbíróság. Tá­last határátlépés kísérlete miatt korábban két ízben már elítélték, kiszabadulása után az országban csavargóit, töb­bektől pénzt és ruhát csalt ki, majd Keleb iánál ismét át akart szökni a határon. $ Gyenizse József 23 éves ba- lotai lakost garázdaság miatt 1 évi börtönbüntetésre ítélték. 1957-ben hasonló bűncselek­mény miatt már volt büntet­ve. Most a leányt, akinek ud­varolt, annak és apjának til­takozása ellenére hazakísárte, majd az elbúcsúzás után a ház ablakait beverte, s mint aki jól végezte dolgát, bement az is­tállóba aludni, Helytelen ítjük hogy Kiskunhalason a Tol- buchin utca 1. szám alatti ház bűzös állapota még eddig nem ütötte meg az illetékesek — orrát. A környékbeli lakók panasza szerint az épületben levő WC-k csöve repedt, s ki­folyó tartalmuk az utcán dí­szeleg, a legyei; milliard] alnak ürömére.

Next

/
Thumbnails
Contents