Petőfi Népe, 1959. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-10 / 160. szám
Világ proletárjait egyesüljetek! Majdnem háromszoros termés magborsóból XIV, ÉVFOLYAM, 160. SZÁM Ara 50 fillér 1959. JtJLIÜS 10, PÉNTEK i’ll kombájn aratja az őszi búzát a Bajai Állami Gazdaságban Több mint 26 mázsát adott holdanként Mentsük meg Manalisz Glezoszt Csütörtökön reggel megkezdődött a görög hazafiak perének tárgyalása Csütörtökön reggel 9 órakor az athéni katonai bíróság megkezdte Manolisz Glezosz és a többi görög hazafi ügyének tárgyalását. Sajtó jelentések szerint a görög hatóságok a világ közvéleményének nyomására kénytelenek voltak nyüt tárgyalást engedélyezni és arra bebocsá- tani a közélet és a sajtó képviselőit. Ez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy a görög kormány koholt vádak alapján meggyilkolni szándékozik a görög hazafiakat A Glezosz-per tárgyalására mindössze 4—5 napot szántak. Ezzel meg akarják hiúsítani Glezosznak és 17 vádlott társának védekezését A vád négy tanút vonultat fel a tárgyaláson. Ezek közül három a görög rendőrség alkalmazottja. Az ő vallomásaik központi helyet foglalnak el a tárgyaláson, A hírhedt 375, számú törvény értelmében a vádlottakat a halálbüntetés vagy életfogytiglani börtön fenyegeti. A görög kormány szerdán közzétett nyilatkozatában védelmébe veszi ezt a törvényt, amelyet a görög közvélemény — egyebek között görög jogászok is — alkotmányellenesnek minősítettek. A világ közvéleménye tovább küzd a görög, hazafiak szabadon bocsátásáért. Olaszországban a különböző társadalmi szervezetek és parlamenti képviselők küldtek üzeneteket és memorandumokat az athéni kormányhoz. A tiltakozók között van Giuseppe de Santis, a világihírű filmrendező is. Az olasz kulturális élet képviselőinek egy csoportja táviratban tiltakozott az athéni kormánynál a Karamanliszék által alkalmazott elnyomó módszerek ■ellen. A szovjet békebizottság hivatalos nyilatkozatban tiltakozik a Glezosz életét veszélyeztető bírósági merénylet ellen. iKöveteli, hogy szüntessék be «nnak az embernek törvényellenes üldözését, akinek neve a fasizmus elleni harc, a békéért és a népek barátságáért vívott küzdelem szimbóluma, .TTiltakozó táviratot küldtek Pál görög királynak a dubnai Egyesült Atomkutató Intézet (munkatársai is. Szerdán este a moszkvai rá- jelióban Borisz Polevoj, ismert (szovjet író beszélt Glezosszal Való athéni találkozásáról, arról, hogy milyen nagy tiszteiéiben áll Glezosz az egyszerű (görög emberek előtt Megindító szavaiban szólította fel a ívilág minden becsületes emberét: lépjen közbe Glezosz megmentése érdekében. A Demokratikus Jogászok IMemzetközi Szövetsége Buda- tdapesten rendezett titkársági ülésének részvevői felhívásban (szólítják fel a világ minden jogászát, hogy fokozzák erőfeszítéseiket Glezosz éleiének megmentéséért. Juttassák el tiltakozásaikat az athéni katonai bíróság elnökéhez és a görög kormányhoz. A magyar dolgozók tömegei is tovább tiltakoznak Glezosz jogtalan fogvatartása és katonai bíróság elé állítása ellen. Táviratok ezrei követelik a görög hazafi szabadonbocsátá- sát. A Magyar Partizán Szövetség sok ezer partizán és antifasiszta nevében fejezte ki tiltakozását a görög kormánynál. »A görög kormány tette — hangzik a távirat — mélyen sérti a világ haladó népeinek közvéleményét, mely őszinte rokonszenvet érez a szabadság- harcos hagyományokban gazdag görög nép és hű fia, Glezosz iránt,-« A kecskeméti munkások is tiltakoznak Manolisz Glezosz jogtalan bebörtönzése ellen Az elmúlt napokban több ezer kecskeméti munkás emelte fel tiltakozó Szávát röpgyű- léseken Manolisz Glezosz görög szabadságharcos életének megmentéséért A konzervgyár I-es és Il-es~ telepének munkásai, a Barnevál, a Zománcipari Művek, a Textilnagykereskedelmi Vállalat dolgozói állást foglaltak a görög nép hős fia ügyében. Névaláírással ellátott íveken követelték, hogy a görög kormány helyezze szabadlábra Manolisz Gle- zoszt, aki a haladó emberiség nevében harcolt a zsarnokság ellen. az olasz búza A Bajai Állami Gazdaságban befejezték az őszi árpa aratását. A termést 95 százalékban kombájnnal takarították be. Holdanként 17,50 mázsát adott az őszi takarmánygabona. A kiváló terméseredmény a szakszerű munkának, a helyes talajművelésnek, a megfelelő talajerő-utánpótlásnak köszönhető. A rozsnak mintegy felét takarították be, Megkezdték az őszi búza aratását is, tizenegy kombájnnal. Kétezer hold vetésük van, az eddig learatott területen 16 mázsa volt a holdankénti termésátlag. A 38 katasztrális hold- nyi olasz búza kiváló termést adott, 26,50 mázsát holdanként. A szakemberek véleménye szerint az olasz búza termesztése a mi klimatikus viszonyaink között célszerű és ezért a Bajai Állami Gazdaságban az ősszel már 430 katasztrális holdon vetik el. A talajerőkészítést már megkezdték. Megindult a terménybeszállítás is. Máris ,6 vagon őszi búzát adtak az államnak. Ezentúl folyamatosan naponta átlag nyolc vagon búzát szállítanak az állami raktárakba. A gazdaságban az aratással egyidőben folyik a tarlóhántás, 150 katasztrális holdon már földbe került a silókukorica is. Az élelmezésügyi miniszterrel tárgyaltak megyénk vezetői a zöldség-, gyümölcs- és borlelvásórlás problémáiról A Kertimagtermeltető Vállalat kunfehértói üzemegységében új termés rekordokat hozott ez a nyár. A külföldön annyira keresett, kiváló csi'rá- zó-képességű borsóból például a holdankint tervezett 6,60 mázsával szemben majdnem háromszoros: 17 mázsás termést értek el. Most folyik ara- tógéippel a mustár betakarítása, s az előirányzott 4 mázsával szemben ebből is 5—6 mázsa a holdankénti termés- kilátás. A kalászosok miatt sem kell szégyenkeznie az üzemegységnek: a kombájnnal aratott őszi árpa holdja 20 mázsát adott. Az értékes takarmánykáposzta-mag betakarítását az idén új módszerrel oldják meg: helyben, kombájnnal csépelik, hogy a hordás-okozta szemveszteséget elkerüljék. A 35 hold átlagában ebből a magféleségből is 5,5—6 mázsa termést várnak, jóval többet a tervezettnél^ Az építőipar kiváló dolgozója Szerdán délelőtt az MSZMP megyei bizottságán Kovács Imre élelmezésügyi miniszterrel, Panák Lászlóval, a SZŐ VOSZ elnökhelyettesével és Csikós Nagy Bélával, az Árhivatal elnökével Molnár Frigyes, az MSZMP megyei végrehajtó bizottságának első titkára, Dal- los Ferenc, a megyei tanács vb-elnöke. Sarok Antal, a men Sarai Állami Gazdaság búzája megérkezett a ferencvárosi maiomba Szerdán délelőtt a ferencvárosi malom dolgozói ünnepélyesen átvették az első idei gabonaszállítmányt. Feldíszített teherautók hozták a gabonát az Alagi Állami Gazdaságból, a nyársapáti József Attila Termelőszövetkezetből, egy tehervagonban pedig a Garai Állami Gazdaság gabonája érkezett. Az ünnepségen megjelent Petőházi Gábor földművelésügyi és Babos Zoltán élelmezésipari miniszterhelyettes is. Pusztai József, a Garai Állami Gazdaság igazgatója a munkás—paraszt szövetség jegyében adta át a gazdaság gabonáját. Csütörtöktől kezdve folyamatosan a megye több állami gazdasága is megkezdte a kenyérgabona szállítását a malmokba. A megye malmaiba még e héten mintegy száz vagon őszi búzát szállítanak. VIDÁMAN FOLYIK A MUNKA gyei tanács vb-elnökhelyettese és Erdősi József, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályának vezetője Bács megye zöldség- és gyümölcsfelvásárlásának helyzetéről tárgyalt, s megvitatták a borfelvásárlással kapcsolatos problémákat is. A megbeszélés részvevői utána megtekintették a MÉK kecskeméti barackfelvásárló és csomagoló telepét, majd ellá- togatttak a Kalocsai Paprikafeldolgozó Vállalat üzemébe, az Alföldi Állami Pincegazdaság hajósi pincészetébe és a Hosszúhegyi Állami Gazdaságba. Héjjas Pál az idei építők napján nyerte el az építőipar kiváló dolgozója című miniszteri kitüntetést. A Kecskeméti Épületlakatosipari Vállalatnál műszaki beosztásban, mint a program vezetője dolgozik. Aa ő irányításával szabják meg, hogy a terv alapján melyik műhely vagy csoport milyen gyártmányt készít egy bizonyos időszakban; Nem könnyű a munkájuk azért sem, mert a gyár munkásai és vezetői vállalták, hogy nem tíz, hanem 15 millió forint értékben készítenek terven felül vasszerkezetet. TANÁCSTAGOK LÁTOGATÁSA a Csengődi Állami Gazdaságban A kommunista csoport kezdeményezésére a Kiskőrösi Községi Tanács húsz egyénileg gazdálkodó tagja kereste fel az elmúlt napokban a Csengődi Állami Gazdaságot Földi János párttitkár elvtárs vezetésével. A gazdaság megtekintése után a vendégek elismerően nyilatkoztak a látottakról. Egynéhány egyéni gazda megjegyezte, hogy a látogatás előtt túlzottnak tartotta a gazdaság eredményeiről hallott különböző híreket. A látottak azonban még a várakozásnál is jobb eredményről győzték meg a tanácstagokat. Megcsodálták az állatállományt, de különösen a szőlő lóvontatású géppel végzett permetezését. A látogatás tapasztalatait megvitatva, a részvevők elhatározták, hogy a közeljövőben a helyi József Attila Termelőszövetkezetbe látogatnak el. A Bajai Villamosipari Gyár házi vízellátó berendezés gyártásával is foglalkozik. Képünkön Pécsics Istvánná a berendezéshez szükséges villanymotor tekercselését végzi — amint látható, jókedvvel. Ennek fő oka, hogy a kongresszusi munkaversenyben átlagos 110—120 százalékos munkateljesítménnyel vesz részt. S ez a keresetén is meglátszik. Szervezik a társadalmi munkát T7" ■ 1 rr ■■ Kiskoroson Kiskőrösön a községfejlesztési tervben szereplő 12 tantermes iskola felépítéséhez, továbbá az óvoda udvarának feltöltéséhez, valamint a Rákóczi, a Tömöri és a Gőgös Ignác utcák gyalogjárdáinak építéséhez a községi tanács tagjai a tömegszervezetekkel együttműködve megkezdték a lakosság társadalmi munkájának szervezését. A községi tanács tagjai vállalásgyűjtő ívekkel a kezükben keresik fel választókörzetük lakóit és feljegyzik az önként vállalt társadalmi munka időtartamát és napját. A gyorsan szaporodó aláírások azt bizonyítják, hogy a község dolgozói társadalmi munkájukkal is lelkesen vesznek részt a községfejlesztési terv valóraváltá- sában. Egyes tanácstagok előjegyzési ívén már az első napokban 30—40 jelentkező neve szerepelt. A tanács határozatának megfelelően társadalmi munka helyett pénzfelajánlást nem fogadnak el a községben. K