Petőfi Népe, 1959. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-07 / 157. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! XIV, ÉVFOLYAM, 157, SZÁM Ara SO fillér LAPJA . 1959. JÚLIUS 7, KEDD Szövetkezeti nap Btigacon Dalfos Ferenc elrtárs is részt vett az ünnepségen Az új bugaci kultúrházban sok szövetkezeti tag és egyénileg gazdálkodó paraszt gyűlt össze vasárnap délelőtt a 37. nemzetközi szövetkezeti nap megünneplésére. Az elnökségben a járási és a hélyi párt, tanács és szövetkezetek képviselői mellett helyet foglalt Dallos Ferenc elvtárs, a megyei' tanács elnöke is, A Béke Termelőszövetkezet elnökének, Kurucz Bálint elvtársnak megnyitója után Keresztes Benedek igazgatósági A TANÁCSOK — más fontos elfoglaltságaik mellett — fél szemmel állandóan a nyári betakarítási munkákat figyelik. Ez így is van rendjén, hiszen az idei nyár nemcsak gazdag termést ígér, hanem a betakarítás fo- kozottt felkészülést is igényel. Több mint 300 ezer holdról kell learatni a gabonát, A magas szalma, sok helyen pedig a megdőlt búza- és rozstáblák megnehezítik az aratást. A gépállomásnak több mint 170 aratógépe és csaknem 100 kombájnja vágja a gabonát megyeszerte a termelőszövetkezetekben. Az egyéni parasztok kaszával szorgoskodnak, hogy szemveszteség nélkül arassanak. Az idő pedig szorít, mert «a betakarítással egyidőben igen fontos növényápolási és Jtakarmánybetakarítási munkák iis összetorlódnak. Ezért kell a tanácsoknak szinte együtt lélegzeni a határban szorgoskodó emberekkel. Különböző jelentésekből és a (községi tudósítóinktól tudjuk, hogy a tanácsülések mindenütt megtárgyalták az aratás- eséplé&re való felkészülést. ■Több helyen igen helyesen döntöttek a tanácstagok, amikor nemcsak a v. b. feladatává tették a határozatok végrehajtását, hanem maguk is vállalták, hogy segítik a nagy nyári betakarítást. Jászszent- üászlón például Seres Sándor tanácstag javaslatára vállalta (a többi tanácstag, hogy körleteikben társadalmi segítséget szerveznek az öreg vagy beteg gazdák aratásának elvégzésére. i Nem elég azonban egyedül fcsalt a közvetlen munka segítése, sok egyéb apró, sokszor {jelentéktelennek látszó körül- fcnényre is figyelemmel kell lenni. Ilyen többék között a feözség áruellátása zavartalan- áaganak biztosítása. Azután híjba származhat a parasztság (árujának rosszul szervezett Ifelvasárlásából is. Kecelen például a meggy felvásárlásánál egy teljes napot töltenek él a gazdák, mert csak egy helyen folyik az átvétel. A jó és a rossz példák vegyesen váltogatják egymást. A hibákat sürgősen küszöböljék ki a tanácsok, mert csak így biztosít- ^ajtják a betakarítás, az ara- £ás-cséplés zavartalanságáig. ' elnök mondott ünnepi beszédet, Bevezetőjében méltatta a 37. szövetkezeti nap jelentőségét, amelyet ezen a vasárnapon nemcsak hazánkban, hanem az egész világon megünnepeltek. — Bugacon 1949-ben alakult meg a földművesszövetkezet — mondotta —, amelyet a kezdeti nehézségek leküzdése után egyre jobban megszerettek a dolgozó parasztok, hiszen szövetkezetünknek jelenleg majdnem ezer tagja van, A szövetkezeti boltok forgalma évről-évre emelkedett, s a múlt évi forgalom már 10 millió forinton felül volt, A szövetkezetnek azonban nemcsak az áruellátás és felvásárlás a feladata, hanem a falu termelőszövetkezeteinek támogatása is — mondotta, majd arról beszélt, hogy milyen segítséget nyújtottak a bugaci Béke Termelőszövetkezetnek, kezdeti nehézségeik leküzdésében. Majd ismertette Keresztes elvtárs azoknak a neveit, akik a földművesszövetkezet fennállása óta kiváló munkát végeztek, Kürtösi Károly szövetkezeti tag felszólalásában többek között elmondotta, hogy nemrégen még ő is távolról figyelte a Béke Tsz fejlődését. Nem volt könnyű neki sem a választás, de látta, hogy ez az igazi út, s nem bánta meg, hogy belépett a termelőszö- szövetkezetbe, — Azt hiszem, sok dolgozó paraszttársam követ az ősszel, hiszen mindenki előtt világos már: a parasztok jólétének alapja a szövetkezet, a közös gazdálkodás. Nagy érdeklődés mellett emelkedett szólásra Dallos Ferenc elvtárs, a megyei tanács elnöke, s a parasztság szövetkezésével foglalkozott — Hazánkban — mondotta — a földterület 62 százalékán szocialista szektorok gazdálkodnak. Megyénkben is rátérünk a helyes útra és a szántóföld 45 száza- lékán folytatunk nagyüzemi gazdálkodást. — Sok olyan termelőszövetkezetben jártam — mondotta Dallos elvtárs —, amely az ősszel vagy tavasszal alakult, s amelynek nagyon sok középparaszt tagja van. Ezek az emberek megtalálták a számításukat, örülnek, hogy tagok lehetnek. Emellett azt is cl akarjuk érni, hogy szövetkezeteink sok és olcsó árut adjanak a lakosságnak, Tsz-eink baromfitenyésztése is megsokszorozódik az elkövetkező időben. Ebben az évben tízszer annyi van, mint tavaly, s jövőre azt akarjuk, hogy tízszer több legyen, mint most. Megyénkben igen nagy jelentősége van a szőlő- cs gyümölcskultúra fejlesztésének. — Jelenleg g csemegeszőlőnek nagyobb a piaca mint a bornak, ezért sokkal több csemegeszőlőt kell termelnünk. Természetesen a nagyüzemi szőlőtelepítés ott gazdaságos, ahol a termelőszövetkezeteink egy kiválasztott szőlőfajtát termelhetnek. Befejezésül Dallos elvtárs a munkafegyelem megszilárdításával és a fiatalok nevelésével foglalkozott. — Szerettessük meg a földet fiataljainkkal — mondotta —, küldjük őket iskolákra,. hogy onnan visszatérve munkájukkal részt vegyenek a termelőszövetkezeteink erősítésében. Az ünnepi nagygyűlésen megtárgyalták a termelőszövetkezeti pártoló tagok# felvételét is. A Béke Tsz tagjai lelkes tapssal köszöntötték a megjelent pártoló tagságot, köztük Dallos Ferenc elvtársat, aki a pártoló tagság nevében megígérte, hogy minden segítséget megadnak a termelőszövetkezet dolgozóinak közös életük még szebbé, jobbá tételéhez* Népművelési tanfolyam délszláv nevelők részére] A délszláv nevelők részére I tíznapos általános népművelési j tanfolyamot rendeznek Baján.i Most ért véget egy háromnapos] fizikaszakos továbbképzés is,] amelyen a meghívott pedagógu-j sok elméleti és kísérleti vonat-] kozásban szélesítették tudásu- ] kát. A hó közepén kéthetes] bentlakásos továbbképzésre is] sor kerül. Ezen bábos-, színját-] szó-, képzőművészeti-, népi] tánc-, ének- és zeneszakon kapnak oktatást és nyernek oklevelet az arra jelentkező peda-j gógusok és más népművelési j munkások. Jelenleg az alsófokú sportok-j tatás elméleti és gyakorlati ten-í ni valóinak elsajátítására a fen-] tieken kívül ugyancsak tarta-J nak egy tanfolyamot, amelyen] a bajai járás peagógusai vesznek részt. KÉT BÄCS MEGYEI KÓRUS AZ ORSZÁGOS DALOSTALÄLKOZ0N (2. oldal) ŐRJÁRAT KECSKEMÉT ÜZEMI KONYHAIN (3. oldal) A ZSANAI NÉPRŐL (3. oldal) NEM BÁNTÁK MEG..; (3. oldal) ÚJ ÉLET A TANYÁK KÖZÖTT (4. oldal) KIVÁLÓAN MEGFELELT (4. oldal) SPORT (5. oldal) TASSTÓL HARTÄIG (6. oldal)-EGÉSZSÉGÜGYI ÁLLOMÁS« A KONYHASAROKBAN (6. oldal) Bátyán is megindult a községfejlesztés Nem nagyon dicsekedhetnek a bátyaiak az idei községfejlesztési terveik végrehajtásával. Igaz, ennek rajtuk kívülálló okai is vannak. A villanyhálózatbővítés tervei még csak most készültek el, s a Szolnok meSoha ilyen nagymértékű beruházás nem volt a bajai járás tsz-eiben A bajai járás termelőszövetkezeteinek a különféle beruházások megvalósítására közel 13 millió forintos hitelkeret áll rendelkezésre. A tsz-ek beruházási programja igen nagy, hasonlóan nagymérvű a járás közös gazdaságaiban eddig még nem volt. A régi és az új tsz-ek építkezésre több mint 8 millió forintot, öntözőtelepek létesítésére pedig 3,5 millió forintot használnak fel. Igen jelentős a tsz-ek saját erőből végzett építkezése is, A dávodi Rákóczi Tiz például 20 férőhelyes sertésfi altatót és dohány pajtát, a bácsborsodl Üj Élet juhhodályt, a nagy»* baracskai Úttörő Tsz baromfitelepet, s több szövetkezet gondozói lakást épít gyei Tatarozó Vállalattól függ, hogy mikorra lesz készen a szereléssel. Terveztek a tavasszal egy makadámutat is. A Közlekedési és Postaügyi Minisztériumtól remélt útépítésre a» idén azonban nem kerül sor* Az első félévi mulasztások- után a tanácsnak megnőtt a? önállósága és a kezdeményező kedve. Szeretné mihamarább tető alá hozni a mozi bővítését, ezért úgy tervezi, hogy saját kezelésben végzi el a munkát. A szükséges építőanyag nagy. részét saját anyagból biztosítja, s az építkezéshez nagyméretű társadalmi munkát szervez. Má- csai László, a Kalocsai Paprikaipari Vállalat mérnöke szívesen elvállalta a? építkezés műszaki irányítását. N. O. Példamutató szakszervezeti aktívák A Kecskeméti Gépkocsiközlekedési Vállalatnál is komoly erőfeszítéseket tesznek a kongresszusi versenyvállalások teljesítéséért. Ebben példát mutatnak a szakszervezeti aktívitsák. Bcnkő Ferenc szerelőnek, aki a gépkocsi üzemanyag adagolóját ellenőrzi, nagy része van abban, hogy' a vállalat az egy kilométerre eső üzemanyagfelhasználást a vállalt .'! százalékkal szemben 20 százalékkal csökentctto. A szép eredményhez járult hozzá a más két szakszervezeti aktivista, Kiss József gépkocí vezető és Kosa József csoportvezető szerelő. í indulás előtt még a kisebb hibákat is kijavítja hogy a gépkocsi állandóan üzemképes legyen.