Petőfi Népe, 1959. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-26 / 174. szám
ELM ir,> :!liäs __Ä®LjEL5HL. in THOillli jffiür JMS'-JilMi- (Rfi». Ärh^BiiMjiZl 7-'Tr_iu/~~ •~v^'licz/ ;nnr "TUtilith*/ Identity ÄiiT^itih/ xtL-y iü? ' „A verseny nyílt, a nemzet él, Ha egy jobb tagja sem henyél. Jut ember is, kéz, munka vér, Mi volna az, mit el nem ér?” (Vörösmarty: Jóslat c. verséből.) A Imás, Felső-Almás, Arany- Almás —, ilyen sokféle neve volt a múltban megyénk déli csücske egyik legnagyobb múlttal rendelkező községének, Bácsalmásnak. Valamikor régen, a honfoglalás korában erről a vidékről indultak hódító portyákra Bolond vezér legendás hírű harcosai félelmet és rettenetét keltve a környező népekben. Az írás arról tanúskodik, hogy a község hazánk legrégibb települései közé tartozik. Nyomát megtaláljuk már az 1 300-as évek elején. Ös- lakóit, Árpád honfoglaló magyarjaitól származtatják, akik a víz és a nagy kiterjedésű legelők végett ütöttek itt, ezen a részen állandó tanyát, hiszen létérdekük egészen az 1800-as évekig a fő gazdálkodási ágként űzött állattenyésztés, ezt követelte meg tőlük. A törökökkel vívott sok esztendős háború a hódoltság, majd végül a németekkel vívott ku- rucháború következtében a község többször elpusztult, lakosai elmenekültek, a vidék kihalttá vált. A nép a háború és a pusztítás ellenére mindig visszavisszatért szeretett szűkebb ha- tájábfl. A krónika szerint a török megszállás alatt az elnyomók rácokat, majd bunyevácokat, a Rákóczi-vezette szabadságharc után pedig 11. József németeket telepített a jelenlegi község területére. A történelem szerint a község újjászületése, most már sok nemzetiségű lakossággal, 1740- től kezdődött meg. Az itt élő népek szorgalmasak, dolgosak és mélyen szabadság szeretők voltak mindig. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az 1848-as polgárháború és szabadságharc, amelynek diadalaihoz a nemzetiségekre tagolt vidék példásan hozzájárult. Ezt mutatja az az elismerés, amellyel Bácsalmás lakóit a nemzet akkori vezetői, — elsősorban Kossuth részesítették. Az első népképviseleti ország- gyűlési választások alkalmával a többnemzetiségű község egyhangúlag úgy határozott, hogy Kossuthot kérik fel képviselőnek. A szabadságharc és forradalom vezetője akkor már máshol lekötötte magát képviselőként, ezért önmaga helyett Vörösmarty Mihályt, a nemzet koszorús költőjét ajánlotta Bácsalmás népének. Vörösmarty a bácsalmásiak felkérését elfogadta. Nagy dolog volt ez akkor. A magyarság egyik legnagyobb költője nemzetiségi vidéken lett képviselő, pedig akkor már a Habsburg-ház erőteljesen szította a nemzetiségek között a magyarellenességet, a függetlenné vált magyar nemzet eltiprása céljából. Foiym a Vizsgalat a uucsíUísíjsi auauuu'uax lauoratviiuntauain A szocialista úton egymásra talál Bácsalmás soknemzetiségű lakossága A bácsalmási könyvtár egyik büszkesége: a napilap- és folyóiratgyűjtemény. tikéi arról beszélnek, hogy jő- néhány parasztember állandó könywásárló. Nemcsak regényeket, könnyebb olvasmányo-i kát szereznek meg saját kiskönyvtáruk számára, hanem jut az anyagi erőből szakkönyvek vásárlására, tudományos igényű munkákra is. Az egyik bácskai lapban 1933 táján még egy bácsalmási »úri ember- így nyilatkozott: »Nem kell ide kultúra uram* egy liter jó bor, egy jó tarokkparti és ki van elégítve a kultúra!« Ma pedig alig győzi kielégíteni az egyébként kiválóan dolgozó járási könyvtár az olvasók egyre növekvő igényeit, kívánságait. Ma : »Nincs hafalom, mely visszanyom...« XT itális, tehetséges és ke-' * ménykötésű e nép. A történelem zivatarai által számtalanszor megedződött, sok vihart látott ez a lakosság. TeBácsalmás legifjabb polgárai. hetsége, akarata csodákra ké pes, különösen akkor, ha ezt i kisparcella szűk korlátái mái nem akadályozzák. Igaza lett Vörösmartynak, ak ezt írta: „Kié e hon, ha nem miénk? Ha érte mindent megtevőnk. Ha tiszta kézzel áldozánk, 3 lettünk, mi eddig nem valánfe Nincs hatalom, Mely vissaanyom.,! Szöveg: Romaics Peren* Kép: Pásztor Zoltán **» iát." .... bzei ek tálját az idei jó gabonatermést a Leírna Xsz-beu, cialista nagyüzemekben lehetséges. Az új szocialista nagyüzemek nemcsak gazdasági téren, dé t más tekintetben is előre viszik ! e sokat szenvedett soknemzeti- 1 ségű nép fejlődését. A régi uralkodó osztály által állandóan szított nemzetiségi ellentétek és civódások megoldásának alapja is a szövetkezeti gazdálkodásban rejlik. Számtalan példát lehetne felsorolni arra, hogy a szövetkezetbe tömörült soknemzetiségű lakosság egysége és egyetértése igazán csak a szocialista nagyüzemekben fejlődik ld. Parasztemberek, mint állandó könyvvásárlók A gazdasági életben való helyes tájékozódás egyik nem utolsó rendű eredője az sem, hogy a bácsalmási nép kultúraszerető, gazdag népi hagyományaik felelevenítésének ] igénye régóta él benne, s erre ] nagyszerű lehetőségeket ad a proletár állam nemzetiségi po- i litikája. A bácsalmási népi együttes az ország sok vidékét ( bejárta, s a környék délszláv lakosságú községei is híresek népművészetükről, a népi hagyományok tiszteletéről. Mi sem mutatja jobban a kultúra szeretetét, mint az, hogy hgen sokat olvasnak. A bácsalmási könyvesbolt statisza Község éppúgy, mint az ország más területei, igazi fejlődésnek a proletár hatalom kivívása után indult. Az 1949- ben létrehozott gépállomás és állami gazdaságok, a három termelőszövetkezet, a tűzoltólaktanya, a kályhacsőüzem, a bölcsőde, a mentőállomás szakorvosi rendelővel, a járási szülőotthon, a korszerű áilatkórház, a gimnázium, az újjáalakított sportpálya új ötlözővel és még számtalan új létesítmény — mind élő bizonyítéka népi államunk gondoskodásának, helyes és következetes nemzetiségi politikájának. A felszabadulás, a földosztás, az új községi létesítmények azonban még a fejlődésnek csak kezdeti szakaszát jelentik. Az új, szocialista- világ kibontakozása csak az elmúlt esztendőkben gyorsult meg. A község gazdálkodási területébe beékelődött három állami gazdaság — a bácsalmási, a mátételki és a kunbajai, amelyek a régi nagybirtokon alakultak és törzsgárdájukat a volt zsellérek és falusi szegények alkotják — méltó folytatói Bácsalmás és vidéke országos, sőt külföldi hírű termelési ágainak. A három új szövetkezet, a Lenin, a Táncsics, a Petőfi és a gyorsan szaporodó szövetkezeti parasztság egyre inkább fő jellemzőivé válnak a község arculatának. A község területének több mint 5C százaléka már a szocialista szektorhoz tartozik. A soknemzetiségű lakosság, az állami gazdaságok és a szövetkezeti gazdaságok eredményeinek láttán egyre inkább és egyre nagyobb számban választja a szocialista nagyüzemi gazdálkodás útját. A Leninről elnevezett termelőszövetkezet (de a többiek is), gyönyörű központi majorja, tagjainak magas jövedelme, a 91 darabból álló szarvasmarha állomány, a majdnem 200 darabot kitevő sertéstenyészete, a gabonafélék magas átlagtermése, az elsőosztályú szőlőtelep megannyi bizonyítéka annak, hogy a község történelmileg kialakult, belföldön és külföldön híressé vált szőlő, bor és sertéstenyészetének igazi virágzása csak most. a szóezek a nagybirtokosok a sertés- és bornagykereskedők, mint Ris- kó Sándor, Koch és Ripp, Brand, Daani, Onhausz, Honig és a többiek korlátlan uraivá váltak a vidéknek és a lakosságnak, A kisparasztok által, verejtékéből híressé vált bácsalmási rizlinget és kadart a legsötétebb üzletekre és nyereségszerzés céljaira használták fel. A bel- és a külföldi piac nem is sejtette sokszor, hogy a kedvelt bácsalmási rizling cégére mögött a borkúfárok sötét üzelmei és hamisításai húzódnak meg. A felszabadulás véget vetett a Telekiek, a Hőnigek, a Bran- dok, az Onhauszok uralmának. A Teleki grófok, a nagygazdák és nagykereskedők birtoka a volt nincsetelenek, zsellérek, napszámosok és szegényparasztok kezébe került, s megszűnt a soknemzetiségű lakosság évszázados nyomora és elesettsége. A földosztással, a népi hatalom kivívásával itt is új világ született, A népi demokratikus rend Ti/T unkaszereto, szorgalmas erre a nép. Nagyon valószínű, hogy itt, ezen a vidéken telepítettek megyénkben először szőlőt A régi feljegyzések szerint már az 1800-as évek elején meghonosodott a „gyalog” művelésű kadarka. A szőlő- és bortermelők, valamint az állattenyésztők, különösen a sertéshíz- lalók, már a múlt században komoly hírnevet szereztek a Bácskának, Bácska e vidékének. A szorgalom, a népi tehetség azonban nem a népnek kamatozott. A Rákóczi-féle szabadságharc és az 1848-as forradalom bukása után új nagybirtokos honfoglalás zajlott le ezen a vidéken. A századfordulóra és később még inkái», a Teleki grófok, az Ulrikok, a Kovacsi- csok, a Csauscherek. a Shob- locherek és a többi nagybirtokosok és gazdag kulákparasztok aratták le e tehetséges és szívós óén munkáiénak gyümölcsét. A századforduló után, de különösen a Horthy-rendszex alatt nemcsak a nyomorúság, az el- esettség és jogfosztottság sebeit gyógyította be, hanem számos intézkedésével, humánus politikájával nagy lépést tett előre abban a tekintetben is, hogy megszüntesse a régi világ urai által szüntelenül szított nemzetiségi ellenteteket is. Ma már nincs olyan vezető testületé, társadalmi, gazdasági, vagy állami szervezete a községnek, ahol megfelelő arányban ne találnánk meg a magyarajkúak mellett a délszlávokat és a németeket. Szállítják a bort a Bácsalmási Állami Pincegazdaság kirendeltségéről, A mult:* a nagybirtokosok kétszeri honfoglalása, sötét üzletek a rizi nggeí