Petőfi Népe, 1959. július (14. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-26 / 174. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BAGS - KISKUN MEGYEI LAP. KIV. ÉVFOLYAM, 174. SZÁM Ara 60 fillér 1359, JHÜUTOS 26, VASÁRNAP A terven felül 56 ezer hektoliterrel bővül a megye pincéinek befogadó képessége A kivitelezők vállalták, hogy két héttel előbb befejezik az építkezést Ismeretes, hogy az idén is bőséges szüretre számíthatunk. Az állami pincészetekben ma Is jelentős készletek vannak. Tekintettel arra, hogy a jelen­legi bormennyiség egy része a must, illetve az új bor megje­lenésekor is meglesz, már idő­ben kell gondoskodni, hogy a jelentkező termésből minél na­gyobb mennyiséget fel tudja­nak vásárolni a pincegazdasá­gok. Országszerte tárlótér-hiány van, éppen ezért a párt és a kormány nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a felvá­sárlás minél zökkenőmen- tesebb legyen, mindenütt az országban növelik a hordók számát, építik a betonkádakat. Áz eredeti terv szerint me­gyénkben 34 000 hektoliterrel bővítették a pincék befogadó- képességét, a felső vezetés le­hetővé tette — a szükséges anyagi eszközök rendelkezésre bocsátásával —, hogy még 56 ezer hektoliterrel növeljék a tárolóteret. Az épít­kezések megyeszerte folynak. Kiskőrösön 20 000 hektoliter, Csengődön 10 000 hektoliter, Izsákon és Kecelen ugyaneny- nyi, Tiszakécskén 12 000 hekto­liter bor befogadására alkalmas betonkádak épülnek. Pénteken a megyei pártbi­zottság kezdeményezésére — ugyanitt — összejöttek mind­azoknak a szerveknek képvise­lői, akik érdekelve vannak a tárolóterek bővítésében. A meg­beszélést Tompa Béla elvtárs, a megyei pártbizottság mező- gazdasági osztályának munka­társa irányította. Részt vett rajta többek között Bank Gyula, a megyei tanács mező­gazdasági osztályvezetője, Be­nei Sándor, az Alföldi Állami Pincegazdaság igazgatója. Ott volt a Gyárkémény és Kazán­építő Vállalat, a Bács-Kiskun megyei Állami Építőipari Vál­lalat, az 5. sz. Mélyépítő Vál­lalat, az Élelmiszeripari Mi­nisztérium, a MÁV üzletigaz­gatóság, a Borforgalmi Igaz­gatóság, a Tiszántúli Áram- szolgáltató Vállalat képvise­lője is. Kitűnt a megbeszélésen, hogy valamennyi érdekelt szerv a legnagyobb jóakarattal, nagy erőfeszítéssel igyekszik megol­dani a sürgős feladatok meg­valósítását. Ezen az értekezle­ten ígéretet tettek arra, hogy valamennyi építkezésnél megrövidítik az előzetesen megjelölt építési időszakot; vagyis a tervezettnél két héttel előbb adják át a betonkádakat az Állami Pincegazdaságnak. Ezzél lehetővé válik, hogy zök- kenőmentesebb legyen a felvá­sárlás. Vasárnapi pihenés a kalocsai strandfürdőn. Munkában a kecskeméti tsz-ek építő brigádja Bevált a városi tanács kesdeményesése Immár öthónapos múltra te­kint vissza a kecskeméti ter­melőszövetkezetek közös építő brigája, amely nagyarányú építkezést valósít meg a Sza­bad Nép, az Aranykalász, s a Boldogulás Termelőszövetkezet­ben. Az Aranykalász Tsz-ben 102 férőhelyes tehénistállót és 30 férőhelyes sertésfiaztatót építenek, s ez utóbbi alapjait július 28-án rakják le. A Sza­A legszebb óvodát a Bács-Kiskun és Csongrád megyei asszonyok építtették Látogatás a Fóti Gyermekvárosban AZ ÁRNYÉKOS fák között színes napozókban gyermekek játszanak, a kis tavon csóna­káznak, horgásznak, a nagyob­bacska 14—15 éves leányok olvasgatnak, kézimunkáznak, a fiúk pedig futballoznak. Ez a kép fogadta egy nyári vasárnap délelőttjén a kecske­méti járás asszonyait, lányait, akik friss gyümölccsel, aján­dékokkal megrakodva elláto­gattak a Fóti Gyermekvárosba. Első útjuk természetesen a Bács-Kiskun—Csongrád megyei óvodába vezetett, ahol éppen ebédhez készülődtek az apró­ságok. Az óvónő behozta a párolgó levest, s a kis kezek, amelyek még alig tudták megemelni a merőkanalat, önállóan és rend­ben tálalták ki az ételt. Ebéd után megmosakodtak, levetkőz­tek és aludni tértek. Míg ők pihentek, Varga Er­zsébet, az óvónő büszkén mu­tatta nekünk raktárukat. A POLCOKON gyermek­ruhák sorakoznak, mind — ugyanúgy, mint az egész épület — a két megye ajándéka. Ró­zsaszín gyapjúblúz, fehér ra­kott szoknyával a leányok, vi­lágoskék pulóver, nadrág és kardigán a fiúk ünneplő ru­hája. A színes kis napozókat a kiskőrösi asszonyok hozták a múlt vasárnap, s szintén az ő ajándékuk egy tucat fehér da- maszttörülköző is. Általános vé emény a gyer­mekvárosban, hogy a legszebb és a legjobban felszerelt óvo­da a Bács- és Csongrád me­gyeieké, s erre mi kecskemétiek is nagyon büszkék voltunk. SÉTA KÖZBEN találkoztunk Barna Ferenccel, a Fóti Gyer­mekváros igazgatójával. Tőle tudtuk meg, hogy ma már a régi Károlyi-birtok 510 elha­gyott, árva gyermeknek nyújt otthont. Az általános iskolát végzettek középiskolában tanul­nak, vagy szakmára képzik ki őket. Van a gyermekvárosnak 15 hold gyümölcsöse, amit a fiatalok önállóan művelnek, de kultúrcsoportjuk is van már, amely nem régen adta elő a f Felvásárlás! tanácskozás I Kecskeméten A megyei pártbizottság s a megyei tanács végrehajtó bi- fzotísága rendezésében július |25-én, szombaton délelőtt fel- fvásárlási tanácskozás kezdődött . -7 Ja megyei pártbizottság épüle­A 7 holdnyi on- Jtében. A tanácskozáson részt tözött káposztáról }vettek a járási pártbizottságok több mint ezer má- [mezőgazdasági osztályainak ve- zsát vár a fajszi Vö-izetői, a járási tanácsok elnök- rös Csillag Terme-«helyettesei, a földművesszövet- ,.. .. . .. íkezetek járási központjainak loszovetkezet s jo és a felvásárlási ki­párszáz mázsát már |rendeltségek vezetői. Az Élei­éi is szállítottak, jmezésügyi Minisztérium kép- Képünk a Kos- »viseletében Rékai Gábor elv- suth nevű hajóra részt vett a “«gheszélé­történő rakodást áb-1 „ _, , ,. , Brachna János élvtárs, a razolja. A délután |MEgZ(jv igazgatósági elnöké- f eladott fajszi ká- t^^k megnyitó szavai után posztéból másnap JTompa Béla elvtárs, a megyei már ebédet főz a f pártbizottság mezőgazdasági pesti háziasszony, {osztályának munkatársa ism^- ll, , . ...... itette a felvásárlás eddigi ered­(Részletes tudósítás íményeit, a jelenlegi problómá- a Vörös Csillag és az újabb feladatokat. Tsz-ről az 5. olda- »Számos hozzászólás és javaslat j r,n) ihangzott el a tanácskozásom Pestre indul a fajszi káposzta János vitézt — s 11 000 forint bevételük volt. Ebből a pénz­ből most 300 gyermek nyaral a Balaton mellett. MIKOR HAZAINDULTUNK, már ébredeztek a gyermekek a Bács—Csongrád megyei óvo­dában is. Négytől ötig az óvó­néni meséit hallgatják, utána vidám játékuktól lesz hangos a nagy park egészen vacsora­időig, s mire mi Kecskemétre érünk, fürdés —• és nyolckor villanyoltás következik... Barta Éva bad Nép Termelőszövetkezet részére 300 befogadóképességű juhhodály-, a Boldogulás Tsz számára pedig két szoba, össz­komfortos üzemi lakás létesíté­se van betervezve. Ezenkívül még három termelőszövetkezet­ben: a Békében, a Törekvés­ben és a Petőfiben kezdenek hozzá a sertésfiaztató építésé­hez. Figyelemre méltó, hogy a Kecskeméti Városi Tanács kez­deményezése — melyet annak­idején hosszabban és részlete­sebben ismertettünk — megfe­lelő jövedelmet biztosít a bri­gád tagjai számára is. Munka­bérük kifizetése az érvényben levő normák és munkabérek alapján teljesítménybérezés for­májában történik. Eszerint a szakmunkások 2000—2200, a se­gédmunkások pedig 1600 forint körül keresnek havonként. — A munkájukat munkaegységre számítják át, s ha egy-egy tag teljesítménye megfelel 120 mun­kaegységnek, úgy megkapják a teljes SZTK-ellátást. Addig is egy-egy dolgozó 36 forint hoz­zájárulást fizet, míg az esetle­ges orvosi kezelési költséget a termelőszövetkezetek biztosít­ják. (kohl) Nagyaktíva Kecskeméten A Magyar Szocialista Mun­káspárt városi bizottsága július 29-én, délután 2 órakor a vá­rosi tanács nagytermében aktí­vaértekezletet tart, amelyen a pártvezetőségi választások elő­készületéről, a kongresszusra való felkészülésről tanácskoz­nak. Erre a megbeszélésre a végrehajtó bizottság meghívta az üzemek, vállalatok, hivata­lok igazgatóit, párttitkárait, KISZ-titkárait, ÜB-elnököket s a termelőszövetkezetek veze­tőit, agronómusait. SZÉPÍTIK A TÁBORT Kénes vizéről valamikor «-Bü­dös tónak« nevezték Soltvad- kerten a több holdas kiterje­désű sziki tavat, amely mellett most a kiskőrösi járás úttörői­nek közös tábora áll. Társa­dalmi segítséggel teremtették meg annak a lehetőségét, hogy a járás úttörői kellemes pihe­nőhelyet, alkalmas táborozási lehetőséget találjanak itt a já­rás tájképi szempontból egyik legszebb helyén. Csónakok ring­nak a tavon, verőfényes napo­kon hangos a fürdőző _ úttörők vidám zajától az egész kör­nyék, s akadnak akik a hor­gászást választják szórakozás­nak. Képünkön a járási úttörőtá­bor második tyCS-Usként ideér­kezett lakói, a csengődi Petőfi Sándor úttörőcsapat tagjai szé­pítik a sátorváros főutcáját. Vidámságban nincs hiány. Különösen sokan emlegetik azt a két jámbor tehenet, amelyik odaérkezésük éjszakáján alapos riadalmat okozott. A kiskőrösi úttörők éjszakai «-támadását-** várták éppen, amikor a kél tarka kérődző megjelent a szí­nen. Amikor az éj sötétjéből kilépett a kissé megriadt őr­ség, alvilági szörnyetegeknek» vélte őket, de azért biztonság kedvéért a jelszót is megkér­dezték tőlük. Akkor nem tud-* ták, lehet hogy azóta azt i* megtanulták a kéretlen látogat tők. 1 Csály=P ásztól;

Next

/
Thumbnails
Contents