Petőfi Népe, 1959. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-17 / 140. szám

1959. június 17, szerdai S. oldal Ülést tartott a megyei TST , Szombaton délelőtt ülésezett a ■»legyei Testnevelési és Sport Tá­rnics. A beszámolót Török János elvtárs, a megyei TST elnöke tar­totta meg, melynek során ismer­tette megyénk sportjának egyéves fejlődését, az elért eredményeket. A többi között hangsúlyozta Tö­rök elvtárs, hogy szinte a sport minden területén ' jótékony hatású ♦olt a párt 1958. március 10-i hatá­rozata. E határozat szellemében dolgoztak megyénk sportvezetői. 1 nnek tudható be a sok helyütt tapasztalható pezsgő sportélet. A beszámoló nyíltan feltárta a még fellelhető hiányosságokat is. Kém folyik még minden területen rlég következetes harc a sportoló áljúság neveléséért. Néhol a baráti {körökben fellelhető még az anya­giasságra való törekvés, s nem egy városban dívik még a klubsoviniz­mus. Az MTST beszámolója igen ala­posan foglalkozik a káderképzés, a Bportoktatás, az ágit. prop. mun­kával, az iskolai testnevelés prob­lémáival, a sportorvosi munkával, e KISZ sportfeladataival, végezetül pedig az előttünk állő nagy felada­tokkal. A második napirendi pontban Bogdanovics Endre elvtárs, az MTST munkatársa ismertette a me­gyei tanács v. b. határozatát a me­gye sportmunkájával kapcsolatban. A határozat igen alaposan elemezte sportmunkánkat és tűzte ki az el­következő hónapokra, évekre a fel­adatokat. Talán a leglényegesebb­nek azt tartjuk, hogy a határozat leszögezi: a városokban és a falvakban építendő sportlétesítmé­nyekhez az állami anyagi hozzá­járulás olyan arányú és mértékű lesz, mint amilyen a mozgósítás a társadalmi munkák elvégzésére. Vagyis ott lesz nagyobb az állami segítség, ahol a helyi társadalmi munka mennyisége is nagyobb. A határozat konkrétan leszögezi, hogy Kecskeméten sportkombinát, Baján pedig sportstadion építését kell a közeljövőben megkezdeni. Ezután következtek a hozzászólá­sok, amelynek során több értékes javaslat hangzott el. A vita során felszólalt Bogdán Lajos elvtárs, a megyei pártbizottság adminisztratív osztályának a vezetője is, Megyei I. o. labdarúgó eredmények Kiskunfélegyházi Honvéd—Vaskút |1:0 (0:0). Vaskút, 500 néző. Vezette: Mohácsi.— A csúszós, nehéz talajon végig nagy küzdelmet vívott a két t csapat. Hol az egyik, hol a másik ! kapu forgott veszélyben. Szünetig te Vaskút támadott valamivel többet, Ide csatárainak a lövéseit nem kí- Isérte szerencse. Szünet után sem 'változott a játék képe. A mérkőzés 'torsa a II. félidő 24. percében dőlt fel, amikor egy ártatlannak látszó, >de sáros labda a vaskúti kapus ke­ljéből a hálóba csúszik. A Vaskút rjjól hajrázik, de három gólhelyzete közül egyet sem tud értékesíteni. ,A mérkőzés egyetlen gólját Báló 'lőtte. Jók: Báló, a középhátvéd és a jobbszélső. A vaskúti csapatbői külön senkit sem lehet kiemelni, de az egész csapat mindvégig szívvel- lélekkel küzdött. Kiskunhalasi MÁV—Kecel 4:0 (0:0). Kiskunhalas, 800 néző. Vezette: Sza­bó. — Az I. félidőben igen alacsony színvonalon mozgott a játék. Egyik csapat sem tudott komoly helyze­tet kidolgozni. — A színvonal a for­dulás után sem javult, s a félidő közepéig úgy látszott, hogy gólnél­küli döntetlennel végződik a mér­kőzés. A 22. percben eléggé külö­nös körülmények között eldőlt a mérkőzés sorsa a keceliek kárára. A játékvezető a partjelző beintésére halasi kezezés miatt a keceli tér­félről szabadrúgást ítél — a hala­siak javára. A gyorsan megrúgott ’«szabadrúgást a szabadon álló Barta a hálóba csúsztatta. Hiába tiltakoz­nak a keceliek, a játékvezető hajt­hatatlan. A megnemérdemelt gól letöri az addig jól küzdő kecelleket és tíz perc alat három gólt kapnak Oszlár, Barta és Molnár révén. A kecellek nem érdemeltek vereséget, főleg Ilyen nagy arányút nem. Jók a halasiak közül Dobra, Oszlár és Barta, Illetve a keceli jobbösszekötö és középhátvéd. Jánoshalma—Kiskőrös 3:1 (2:1). Jánoshalma, 900 néző. Vezette: Bo- ronkay. Élénk hazai támadásokkal indül a mérkőzés és a jánoshalmi Nagy már a 2. percben kapüfát lő. Szép játék alakul ki mindkét rész­ről, de a csatárok nem bírnak a kemény védelmekkel. Némi jános­halmi fölény után a 18. percben Nagy Németh átadásából megszerzi a vezetést. Kiskőrös most erőtel­jes támadásokkal küzd az egyenlí­tésért — eredmény nélkül. Sőt a 31. percben Tan I. szögletét Né­meth a hálóba helyezi. Továbbra is a hazaiak vannak lendületben és a kiskőrösiek csak az utolsó öt percben jönnek fel, amikor Balogh 11-esből 2:l-re javít. — A II. fél­időben a vendégek a kezdeménye­zők, fölényt harcolnak ki, szögletek­hez jutnak, csak éppen a jánoshal- miak hálóját nem tudják bevenni. A 36. percben azután eldől a mér­kőzés sorsa. Tan I. beadását Feny­vesi II. a léc alá fejeli. A Kiskőrös feladja a küzdelmet és marad az eredmény. Jók: Illés, Juhász, Tan I., illetve Balogh, Szentgyörgyi II és Kis p ás . Gara—Kalocsa 6:2 (4:0). — Gara, 600 néző. Vezette: Rácz. A forduló legnagyobb meglepetése a kalocsaiak nagyarányú veresége a már kiesett garaiaktól. Ez a vereség a kiesés szélére sodorta az egyébként jó ké­pességű kalocsai csapatot. A mér­kőzés sorsa az első tíz percben el­dőlt Pancsics I. mesterhármasával. A negyedik gólt a 34. percben Pan­csics II. szögletből érte el. A kalo­csaiak a játéknak ebben a részében sehogyan sem találtak magukra és a gyorsan elért három gól után úgy­szólván feladták a küzdelmet. — Szünet után tíz percig változatos mezőnyjáték folyik, amelynek a végén Bogos tovább növeli a ga- ralak előnyét. A félidő közepén a garai védelem gyors egymásután­ban kétszer is meginog és 5:2-re változik az eredmény. A 33. perc­ben Bogos újabb góljával beállítja a végeredményt. A feljavült ga- raiak ilyen arányban is megérde­melten győztek. Jók: Pancsics I. (a mezőny legjobbja). Kubatov és Karagíty II., illetve Molnár és Mé­száros. 1 A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ vendégjátéka Baján, a Központi Moziban 1959. június 17-én, szerdán este fél 8 órakor Kállai—Fényes: MAJD A PAPA. J?Jozik Műsora Június 17, szerda: Baja Uránia: Kard és kocka, Bácsalmás: Ég és föld között, Dunavecse: Akkor karácsony­kor: Jánoshalma: A 39-es dan­dár, Kalocsa: Apák iskolája, Kecskemét Árpád: Szigetlakok, Kecskemét Városi: Bogáncs, Kiskőrös: Éjjeli őrjárat, Kis­kunfélegyháza: Érettségi után, Kiskunhalas: Gyávaság, Kun- szentmiklós: Az élet visszavár, Szabadszállás: A kis hazug, Ti- szakécske Petőfi: Oszlik a sö­tétség, Tiszakécske Tisza: Ö meg én. Soltvadkcrt—Kecskeméti Építők 5:2 (2:0). — Sotvadnert, 400 néző. — Vezette: Lakatos. — Végig szemer­kélő esőben folyt le a mérkőzés. A hazaiak átérezték a mérkőzés fon­tosságát (vereség esetén a kiesési zónába sodródtak volna) és hatal­mas lelkesedéssel feküdtek a küz­delembe és biztos győzelmet arat­tak a széteső játékot mutató kecs­kemétiek ellen. Már az első per­cekben gyors támadásokat vezet­nek a vadkertiek,- de az első gól csak a 22. percben esett Miskei ré-* vén. Csaknem újabb húsz perc múlva, a 41. percben Zöld talál a hálóba. — Fordulás után fél perc sem telik el, Miskei már a 3. gólt lövi az Építők hálójába. Csakhamar a 4. gólt is beszedik a kecskemétiek, Zsikla I. jól irányzott lövéséből. Ezután a biztos győzelem tudatá­ban a hazaiak lefékeznek és ekkor egy perc alatt két gólt is kapnak. Mikus 11-essel,. majd Koncz szép fejessel csökkenti csapata hátrá­nyát. Most már óvatosabban játsza­nak a hazaiak, de gólt csak az utolsó percben tudnak elérni Mis­kei lapos lövéséből. Jók: Miskel, Hachbold, Zsikla I., illetve Lesi és Kalmár Nagy. MÉLYKtJT-BACSBOKOD 2:0 (1:0). Bácsbokod, 500 néző, v.: Badacso­nyi. A forduló másik meglepetése. A kiesés rémétől üldözött Mélykút lelkesebb játékával mindkét pontot megszerezte Bokodon. Változatos mezőnyjáték után a 18. percben Eajcsányi megszerzi a vezetést a mélykútiaknak. A bokodiakat fel­rázza a gól, veszélyes támadásokat vezetnek, de a vendégek védelme, a jó napot kifogó Harnos kapussal az élem, mindent hárít. — Szünet után mind nyomasztóbbá válik a bokodiak fölénye, de a teljes csa­pattal védekező mélykútiak tartani tudják az eredményt, sőt a félidő közepén az elöl maradt Bényi III. lefutja az egész bokodi védelmet és bebiztosítja csapata győzelmét. A továbbiakban sem sikerül a gól­szerzés a hazaiaknak. A mélykútiak lelkes játékukkal rászolgáltak a győzelemre. A két csapat legjobb­ja: Harnos, illetve Ohnhausz. MADARAS—DÁVOD 0:0. Madaras, 300 néző, v.: Szusza. A sorozatos dávodi rohamokat a madarasi vé­delem — Fobodával az élen — si­keresen hárítja. Madaras csak szór­ványosan támad és egy ilyen tá­madásnál Bartosnak gólhelyzete is adódik, de elügyetlenkedi. A 34. percben viszont a dávodi Sírok sze­rezhetné meg a győztes gólt, de lövése a felső kapufán csattan. — A II. félidőben teljesen Dávod irá­nyít, de nem bir a jól helytálló madarasi védelemmel. Jók: Stefa- novics, Vígh, illetve Sírok és Né­meth. A Kiskunhalasi Határőr—Tisza­kécske mérkőzés elmaradt, mert a tiszakécskeiek nem jelentek meg. A MEGYEI I. O. LABDARÚGÓ­BA JNOKSÁG Állasa A Kecskeméti r r Állami Aruház mai ajánlata: Vulkanfiber utazó bőrönd 175 Ft-tól Magyar és csehszlovák nyári divatékszerek nagy választékban. JOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC NB III. DÉLNYUGATI CSOPORT 1. Kaposv. MTE 28 19 5 4 68:27 4::; 2. Bajai Építők 28 18 3 7 63:32 39 3. Pécsi Bányász 28 16 6 6 72:32 38 4. Bajai Bácska 28 17 4 7 54:31 38 5. Pécsi Vasas 28 15 4 9 50:37 31 6. Bázakerettye 28 14 4 10 60:48 32 7. Pécsi BTC 28 12 8 8 40:33 32 8. Nagykanizsa 28 11 6 11 55:49 28 9. Szekszárd 28 12 4 12 47:46 28 10. Bonyhád 28 10 7 11 31:47 27 ll. Simontornya 28 9 7 12 34:47 25 12. Székesfehérv. 28 8 8 12 44:39 24 13. Bácsalmás 28 10 2 16 49:71 22 14. Nagyatád 28 7 3 18 23:45 17 15. Dombóvár 23 4 3 21 24:78 11 16. Balinka 28 4 2 22 25:77 10 1. H. Határőr 27 22 5 — 93:20 49 2. F. Honvéd 27 21 3 3 89:24 45 3. Kiskőrös 28 14 7 7 45:27 35 4. H. MÁV 28 15 4 9 58:32 34 5. Bácsbokod 28 13 5 10 49:53 31 6. Jánoshalma 28 13 4 11 62:46 30 7. K. Építők 28 12 4 12 50:57 28 8. Soltvadkeit 28 11 5 12 48:43 £7 9. Vaskút 27 11 4 12 48:52 26 10. Dávod 27 11 4 12 43:60 26 11. Kalocsa 28 9 7 12 54:57 25 12. Mélykút 28 9 6 13 45:55 24 13. Kecel 28 7 7 14 38:46 21 14. Gara 28 6 3 19 40:73 15 15. Tiszakécske 26 5 4 17 20:64 14 16. Madaras 28 4 4 20 26:99 12 SZARVASI CSAPAT KECSKEMÉTEN Szerdán du. fél 6 örakor a KTE a Szarvasi Kinizsi csapatával Ját­szik barátságos edzőfnérkőzést a vá­rosi sporttelepen. A szarvasi csapat most nyerte meg a Békés megyei I. o. labdarúgó-bajnokságot, s igen jó edzútársnak Í04 bizonyulni. Apróhirdetések MAGÁNOS fiatal ember keres üres szobát, lehetőleg külön bejárattal. Kecskemét, Kisfaludy utca 21. — Szabó.______________________________7939 FEHÉR ZOMANCOS nagyobb méretű tűzhely eladó. — Cím: Kiskőrös, Gáspár Endre. — Kossuth L. u. 16. sz. 1404 A magyar válogatott gúla-csapat bemutatója Kecskeméten, a »Béke és barátság« ifjúsági tornaünnepélyen. Megkönnyítik a vállalatok naponkénti pénzbefizetését c4 httikemíÜ fi&slakioatal kexdenitnytzíit FELVESZÜNK két férfi nyugállo­mányút kecskeméti és egy férfi nyugállományú férfit kiskőrösi munkahelyre. — Jelentkezni lehet munkanapokon 8—16-ig. Göngyöleg- ellátó Vállalat, Kecskemét. Rákóczi­vá ros 8. Adminisztrációban jártas előnyben. 7991 BÜTOROZOTT szoba kiadó 2 inte- ligens férfi részére. Cím: Kecske­méti Magyar Hirdető. 1418 BIRKATRÄGYA eladó. Kecskemét, Cédulaház u. 21. szám. 1419 JÓ karban levő oldalkocsis BMW eladó. Kecskemét, Farkas Sándor u. 3. 1422 A POSTA Rável bajai kirendelt­sége vállal rádió, televízió, lemez­játszó, magnetofon, autórádió, hang­erősítő berendezések és egyéb elektroakusztikai cikkek javítását. Hatáskörünkbe tartozik a garanciá­lis javítás is. Vidékieknek — lehető­ség szerint — még a behozás nap­ján megjavítjuk a készülékét. Vál­lalunk televízió-antenna szerelést is. Cím: Rável, Baja. Rövid u. 2. sz. Telefon: 353. 1385 ooooooooooooooooooooo 0 SZÉPSÉGÉT ÖVJA KOZMETIKÁVAL, a Kecskeméti Fodrász Ktsz o Luther-udvari kozmetikai üzletében. Szakszerű kezelés, olcsó árak! 1416 ! O GOGOGGGGOGGGOOOOOOOOü Kalocsai apróhiidetések RÁKÓCZI Ferenc u. 39. számú ház azonnali beköltözéssel eladó; cig- lidben 500 négyszögöl gyümölcsös eladó. Érdeklődni: Bátyai Jánosné- nál. Kalocsa, Rákóczi Ferenc u. 39. 637 JÓ karban levő levő Singer 66-os varrógép eladó. Kalocsa, Mónus Il­lés u. 78.__________________________638 KILENCHÓNAPOS, törzskönyvezett, nagy magyar kan feliéi hússertés eladó. Kirchner István, Miske. 636 ELADÓ ház. Kálocsa, Kunfi Zsíg- mond u. (volt Malom u.) 50. Azon­nal beköltözhető. Érdeklődni ott. Budapesti mintára megyénk­ben először a kecskeméti posta- hivatalban vezették be vállala­tok részére az úgynevezett „zsákos befizetést”. Az új rendszerrel azt akarja a posta kiküszöbölni, hogy meg­szűnjön az esti órákban a pénz- befizetésnél a jsorbanállás, az idegeskedés. Az üzletek ugyanis napi forgalmuk összegét napon­ta 6 óra után fizették be eddig a postán, s ez — a nagy össze­gek pontos átszámolása miatt — sok időt vett igénybe, b ha 7 óra után tudták csak átadni a pénzt, úgy „időntúli postadíjat” is kellett a vállalatoknak fizet­niük. Mindezeket kívánja most a posta megszüntetni azzal, hogy a napi pénzbefizetésre kötelezett vállalatoknak, üzleteknek a pénz befizetésére szolgáló zsá­kot, lezárására pedig betűjeles zárfogót ad ki. A befizetésre kerülő összeget a vállalat meg­bízottai beleteszik a zsákba és azt leplombálva átadják a pos­tahivatalnak, ahol elismervényt kapnak arról az összegről, amely a zsákra rá van írva. A pénzt másnap számolja át a posta az érdekelt vállalat megbízottja jelenlétében. A gya­korlatban — tekintettel arra, hogy a kislétszámú üzletek erre külön megbízottat adni nem tudnak — Kecskeméten az összes, kiskereskedelmi válla­lathoz tartozó üzletek bevételei­nek átszámolására a kiskereske­delmi vállalat központja ad el­lenőrt, más vállalatok zsákba helyezett bevételeinek ellenőr­zésére pedig a városi tanács pénzügyi osztálya biztosít majd ellenőrt. Megszűnik tehát a várakozás és az időntúli pótdíj fizetése. Az értékes kezdeményezést a vál­lalatok örömmel fogadták és egyes üzletek, — mint például a Csemege- és Bdességkereslte- delmi Vállalat budapesti köz­pontja is — kérte a helyi fiók bekapcsolását az új pénzbefize­tési rendszerbe. Érdeklődésünkre közölték a postahivatalnál, hogy azok a vállalatok, amelyek még nem az új rend szerint fizetik be a pénzt, a Kecskemét I-es posta- hivatalnál kérhetik bekapcsolá­sukat az új rendszerbe. Kéré­süket a postahivatal azonnal el is intézi. (ka) papirgyDiío-hetek! 1959. máj. 20 jón. 30 A papírhulladék fontos nyersanyag! Felemelt áron újságpapír kg 4,— Ft iromány, könyv kg 1,10 Ft ^ j j oof folyóiratok kg 0,90 Ft Háztartási vegyes kg 0,70 Ft vásárolják a Pest—Bács—Nógrád megyei vállalat telepei es átvevő- helyei: Baja, Bácsalmás. János­halma. Kalocsa, Kecske­mét, Kiskörös, Kiskunfél­egyháza, Kiskunhalas, Kis- kunmajsa, Solt és társa­dalmi begyűjtőheJyei a megye területén; X SZAKMUNKÁS-FELVÉTEL! A Bajai Villamosipari Gyár azonnali hatállyal felvesz | szakképzett műszerészeket, » % géplakatosokat és lakatosokat, • | Jelentkezés: Bajai Villamosipari Gyár, Baja, Kölcsey | Ferenc utca 31. sz. alatti telepén, 1372 |

Next

/
Thumbnails
Contents