Petőfi Népe, 1959. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-16 / 139. szám

>**!< BÄCS - KISKUN MEGYEI LAPJA 1959. JŰNIUS 16, KEDD * l% proletárjai, egyesüljelek! VAv' XIV. ÉVFOLYAM 139. SZÁM-4™ 50 fillér Traktorosnapi ünnepségek megyénkben Megyénk gépállomásainak és éliami gazdaságainak dolgozói is megünnepelték vasárnap — volt ahol már szombaton — a traktorosnapot. Az ünnepsége­ken a felsőbb szervek is képvi­seltették magukat; Sarok Antal eivtárs, a megyei tanács vb-el- nökhelyettese például a Tassi Növényvédő Állomás ünnepsé­gén vett részt, a Gépállomások igazgatóságának, s a Bács me­gyei Állami Gazdaságok Igaz­gatóságának vezetői pedig a többi szocialista szektor trakto­rosnapjain jelentek meg. A Kiskunhalasi Gépállomás, a Sertéstenyésztő és Hizlaló Vállalat, a Mezőgazdasági Tech­nikum, a Tajói Állami Gazda­ság közösen rendezte meg a traktorosnapot. Az ünnepségen Halász József elvtársnak, a MEDOSZ főtitká­rának és Szabó Ferenc elvtárs­nak, a MEDOSZ megyei bizott­sága elnökének kíséretében megjelent Vaclav Kirchner elv­társ, a Csehszlovák Mezőgaz­dasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezetének helyettes el­nöke, a hazánkban tartózkodó csehszlovák földművelésügyi delegáció vezetője. Halász elvtárs ünnepi beszé­dében méltatta azt a nagy munkát, amit a traktorosok a mezőgazdaság szocialista át­szervezésében végeztek. Kirch­ner elvtárs a csehszlovák me­zőgazdasági dolgozók üdvözletéi tolmácsolta. — Ezután Oláh György igazgató osztotta ki a kitüntetéseket. A lelkes traktoros gárda a kitüntetettekkel az élen, nagy­szerű eredményeket ért el a kongresszusi verseny első sza­kaszában, amely a traktoros­nappal zárult. A gépállomás e napig 109 százalékra teljesítette tavaszi tervét és öt hónap alatt 100 ezer forint értékű üzem­anyagot takarított meg. A traktorosnapon munkájuk elismeréseképpen a következő Bács megyei dolgozókat tüntet­ték ki a »Gépállomás Kiváló Dolgozója« jelvénnyel: Maláj Mihály traktorvezető (Borota), Jedinak János brigádvezető (Csátalja), Tápai József brigád­vezető (Kecskemét), Zsigo Imre traktorvezetőt és Tóth József munkagép-mechanikus (Kiskun­félegyháza), Müller István trak­torvezető és Erdélyi Imre gép­kocsivezető (Kiskunhalas), Bor­sos István traktorvezető (Kis­szállás), Zcleszkó József trak­torvezető (Solt). Az állami gazdasági traktoro­sok közül többen kaptak kiváló dolgozói jelvényt és oklevelet a traktorosnap alkalmából. Hágó Gábort, a Városföldi Állami Gazdaság traktorosát és Merkli Imrét, a Solti Állami Gazdaság traktorosát a kormány Munka Érdeméremmel tüntette ki. ŐKET ÜNNEPELTÜK Tegnap még vígan szólt a nóta, csengett a pohár, de ma már újra kemény munka kezdődik a gépállomásokon, az egész megyében. Még néhány szó a vasárnapi ünnepségekről, s máris indulnak a földekre, Bíró József háromszoros kiváló dolgozó es Katona Sándor, a Kecskeméti Gépállomás traktorosai. (Felvétel; raszter,) Tízéves az államosított építőipar Ünnepi esi a Cifra-paloiúbnn Fogadás a megyei tanács dísztermében az építők napján Június második vasárnapján, az immár hagyományossá vált építők napján ünnepeltük a ma­gyar építőipar államosításának 10. évfordulóját. A jubileum alkalmából szombaton ünnepi estet rendeztek a Cifra-palota kultúrtermében. A bensőséges hangulatú gyűlésen Szabó La­jos elvtárs, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöke tar­tott előadást az építőipar 10 éves. államosításának jelentősé­géről. A megyei párt-végrehaj­tó bizottság nevében Puties Jó­zsef elvtárs, a pártbizottság tit­kára szólt az építőkhöz. Üdvö­zölte a megjelenteket, majd részletesen méltatta a szakma dolgozóinak feladatait és fele­lősségét jövőnk építésében. Az ünnepi est végén Némedi Sán­dor elvtárs, az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szak- szervezetének elnöke számos dolgozónak és vezetőnek nyúj­totta át az »Építőipar Kiváló Dolgozója« kitüntetést. : Az ünnepi est után a megyei tanács végrehajtó bizottsága fo­gadást adott a tanács díszter­mében az építőipari vállalatok vezetői, veterán harcosai és ki­tüntetett dolgozói tiszteletére. A fogadáson megjelent Puties József elvtárs, a megyei pártbi­zottság másodtitkára, Dallos Fe­renc elvtárs, a megyei tanács elnöke, Varga Jenő elvtárs, a megyei tanács elnökhelyettese,. Szabó Lajos elvtárs, a Szak-; szervezetek Megyei Tanácsának elnöke, Bolhóy László elvtárs, a megyei tanacs építési osztá­lyának vezetője, Némedi Sándor elvtárs, az építők szakszerve­zetének megyei elnöke és so­kan mások. A fogadáson Dallos Ferenc elvtárs, a megyei tanács elnöke mondott pohárköszöntőt, utána a párt és a tanács vezetői hosz- szas baráti beszélgetést folytat­tak az építőipari vállalatok ve­zetőivel és dolgozóival. JO, HA TUDJÁK A TSZ-EK Ci. oldal) MEGSZÜLETETT A KECSKEMÉTI KORAI (3. oldal) AZ OLCSÓBB TERMELÉS ÉRDEKÉBEN (3. oldal) A HAZAFIAS NÉPFRONT PÁRTIRANYItASÁRÓL (4. oldal) A MŰVELŐDÉSI AUTÓ ELSŐ ÚTJA (I. oldal) APRÓ GONDOK (4. oldal) SPORT (5. oldal) 6000 TŰZHELY, :;oo ROBOGÓ... (6. oldal) TASSTÓL HARTÁIG (6. oldal) Kétéves kulturális fejlesztési terv Kitüntetések az építők napja alkalmából A Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa az építők napja alkalmából a Szocialista Mun­káért Érdemérem kitüntetést adományozta eddig végzett ér­demes és eredményes munkája elismeréséül Benke János elv­társnak, a Kecskeméti Épület­lakatosipari Vállalat igazgató­jának. Az Építőipar Kiváló Dolgo­zója miniszteri kitüntetést kap­ták: Bozsó Ferenc, Kalocsa vá­ros főmérnöke, Dávid Ödön, a lakatosipari vallalat üzemveze­tője, Damó László, a lakatos- ipari vállalat főmérnöke, Dé- kány Pál, a megyei tanács épí­tési osztályának előadója, A lakosság szolgálatában Megnyílt szövetkezeti Az idén már több cikket ír­tunk a Kecskeméti Fodrász Ktsz munkájáról és azokról a tervekről, amelyeknek célja, a dolgozó nők szépítkezés! igé­nyeinek minél jobb kielégítése. A szövetkezet tagjai állandóan képezik magukat, s esetenként az ország legjobb szakemberei tanítják őket a divatos frizura készítésére, a modern haj keze­lésre. Ennek eredményét az a sok és jól sikerült hajviselet bizonyítja, amit naponta lát az ember Kecskemét utcáin. kelé Sándor, az Állami Építő­ipari Vállalat munkavezetője, Fekete József, a Kecskeméti Közúti Üzemi Vallalat építés­vezetője, Héjas Pál, a lakatos- ipari vállalat műszaki dolgozója, Horváth Imre, a tanácsi építő­ipari vállalat kőműves szak­munkása, Major István, az Ál­lami Építőipari Vállalat osztály- vezetője, Miklán István, a Du- navecsei Járási Tanács műsza­ki csoportvezetője, Páré Gábor, a tanácsi építőipari vállalat művezetője, Szabó Mihály, a lakatosipari vállalat műveze­tője, valamint Szabó Lajos, az Állami Építőipari Vállalat munkavezetője. nyezése éppen ezért jelentős, mert az eddigi 3—4 aktívan működő magánkozmetika mel­lett most már egy nagy, mo­dernül felszerelt szövetkezeti szalon is a dolgozók rendelke­zésére áll. Búcsúzóul a szövetkezet el­nöke azt is elárulta, hogy az ősz­szel második kozmetikai sza­lonjukat is megnyitják a Nagy­kőrösi utcai fodrászüzlet mel­lett. A párt művelődéspolitikai irányelveinek alapján megyénk valamennyi járásában kétéves terv készül, amelyben összefog­lalják a kulturális élet fejlesz­tésére vonatkozó elképzelése« két, célkitűzéseket. • Elsőnek a bajai járásban ké­szült el a kétéves fejlesztési terv. Az erre a célra kijelölt bizottság a járás valamennyi községében vizsgálatokat vég­zett, melynek alapján felmer­ték a jelenlegi helyzetet, anya­gi lehetőségeket, speciális igé­nyeket és szükségleteket. Az így elkészült jelentéseket mű­velődésügyi szakemberek vizs­gálták felül, és ennek alapján állítják össze a végleges terve­ket, melyekben minden község­nek külön-külön meglesz a ma­ga két esztendőre szóló kultu­rális fejlesztési iránymutatója. A tervek szerint elsősorban a termelőszövetkezeti községek kulturális életének gyökeres át­alakítását, illetőleg fejlesztését szorgalmazzák. A művelődési élet középpontjai a kultúrhá- zak, művelődési otthonok lesz­nek, amelyek meghatározott és állandó napirend szerint irá­nyítják az ismeretterjesztés, szórakoztatás eddig meglehető­sen esetleges rendszerét. Ennek megfelelően bővítik — elsősor­ban a termelőszövetkezeti köz­ségekben — a művelődési ott­honokat, és valamennyi helyre sokoldalúan képzett, hozzáérte szakembereket állítanak ezek élére. Ssölötermelók, figyelem: Fe­li ecskemét első kozmetikája Most azonban nem erről, ha­nem a szövetkezet Luther-ud- varban megnyílt első kozmeti­kai szalonjáról írunk, melyet szombaton adtak át rendelteté­sének. Nem akarunk reklámot csinálni, de tény, hogy ma már a kozmetikai ápolás nem hiú­sági kérdés, de nem is egy szűk réteg privilégiuma. A szépség­ápolás, üde arc és frissesség asszonyaink és leányaink min­dennapi igényévé vált. A Kecs­keméti Fodrász Ktsz kezdeiué­peronoszpóra-veszély 1 Bognár Károly elvtárs, a Szólészcti Kutatóintézet vezető­jének tájékoztatása szerint a rendkívüli időjárás következté­ben a szőlőkben íelüuntc fejét a peronoszpóra! Bár igaz, az esőzéseket általában erős lehű­lés vagy széljárás követte, s ez megnyugtatta a termelőket ab­ban, hogy szőlőtermesük nincs knumUaiib uraonoszpóra tertö zésnek kitéve, a tapasztalat azonban azt mulatja; a válto­zékony időjárás miatt rendkí­vül nagy a veszély. Éppen ezért a szőlő term élők haladéktalanul permetezzenek Cs porozzanak! Ahol nem kötőitek tel a sző­lői, ezt a munkát is késede­lem műkul végezzék eL

Next

/
Thumbnails
Contents