Petőfi Népe, 1959. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-07 / 132. szám

1999, Jtünhss 9, visims-v *. oldal iN. Sz. Hruscsov dunai hajókiránduláson A Magyarországon tartózkodó JN. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első' titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke, pénteken délelőtt dunai hajókiránduláson volt Budapest környékén, a Szabad­éig sétahajón. Társaságában •volt A. N. Tupoljev akadémi­kus, a világhírű repülőgépter­vező. Szovjet vendégeinket a kirán­dulásra elkísérte Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára, Apró An­tal, Fehér Lajos, Fock Jenő, Marosán György, dr. Münnich Ferenc és Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Áss MSZMP Központi Bizottságának díszvacsorája IS. Sz. Hruscsov tiszteletére A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága pénteken este díszvacsorát adott N. Sz. Hruscsov,v a Szovjet­unió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke tiszteletére. II genfi külügyminiszteri értekezletről A brit külügyminiszter ja­vaslatára a pénteki ülés végén elhatározták, hogy szombaton délelőtt 11 órakor nemhivatalos ülést tartanak Selwyn Lloyd villájában. * N. J. Harlamov, a szovjet küldöttség szívivője a pénteki üiése lefolyását ismertetve, rá­mutatott, hogy az amerikai külügyminiszter beszéde első részében olyan kérdésekkel foglalkozott, melyekre az érte­kezlet korábbi szakaszában kel­lett volna kitérnie. Beszédének második része nem segítette elő, sőt hátráltatta az értekez­let munkáját. A szovjet szóvivő elmondta: a negatív magatartás, amit a nyugatnémet küldöttség tanú­sát, káros volt már az értekez­let elején is, de még károsabb ma, amikor bizonyos eredmé­nyek felé közeledünk az érte­kezlet munkájában. Egy újságíró megkérdezte a szóvivőtől, megjegyzése Grewe felszólalásához azt jelenti-e, hogy az értekezlet munkája vé­ge felé közeledik. Harlamov válaszában hangoztatta: ponto­sabban szólva azt lehetne mon­dani, hogy az értekezlet mun­kája a második félidőnél tart. Nyilvánvaló — mondotta —, hogy ha valamelyik részvevő az értekezlet e szakaszában telje­sen negativ álláspontra helyez­kedik és minden tárgyalást el­utasít, ez rosszabb, mintha ugyanezt az értekezlet kezde­tén teszi; Hruscsovof meghívfék Finnországba A finn kormány meghívta Hruscsovot, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnökét, hogy augusztusi skandináviai „látoga­tásai során keresse fel Finnor­szágot is. Hruscsov válaszában bejelentette, hogy szívesen tesz eleget a finn meghívásnak és Norvégiából Finnországba láto­gat majd. Hruscsov üdvözlete a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet konferenciájához A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet jubileumi ülésszaká­nak péntek délelőtti ülésén fel­olvasták N; Sz. Hruscsovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa el­nökének üdvözlő levelét, Az üzenet többek közt megál­lapítja: ma is teljes mértékben érvényesül az a nemes feladat, amelyet a Nemzetközi Munka­ügyi Szervezet negyven évvel ezelőtt tűzött maga elé, az a feladat, hogy előmozdítsa a dol­gozók munka- és életviszonyai­nak megjavítását. A szervezet­nek minden lehető támogatást meg kell adnia a dolgozók eme igazságos harcához. Ami a Szovjetuniót illeti, mindig támogatja majd a Nem­zetközi Munkaügyi Szervezet olyan ténykedését, arpely a dol­gozók életszínvonalának emelé­sére, munkakörülményeik meg­javítására irányul, s a béke megszilárdításának és a nem­zetek közötti együttműködés fejlesztésének célját szolgálja — fejeződik be Hruscsov levele. NAPIÁB 1959. június 7, vasárnap Névnap: Róbert Napkelte: 3 óra 47 perc Napnyugta: 19 óra 3fl pere * — Ügyeletes orvosi szolgálatot Kecskemét város egész terüle­tén ma, június 7-én, vasárnap dr. Szabó Tibor körzeti orvos tart, Erdősi Imre utca 2, szám alatti rendelőjében; — Megyei tanácstagi fogadó­órát a megyei tanács épületében holnapután, június 9-én, ked­den Kovács Endre tart) — Bulgária legnagyobb szi­vattyúállomását helyezték üzem­be a Duna melletti Vidinnél. A szivattyúállomás 22 ezer hek­tár föld öntözését teszi lehe­tővé, — Az IBUSZ nyári program­jából: Külön vonat indul július 12-én Badacsonyba, részvételi díj 46 forint. Július 26-án Ze- begénybe, 35 forintért. Augusz­tus 9-én pedig Pécs—Harkány- fürdőre, 59 forintért; — Tatarozzák a Katona Jó­zsef Színházat. A színház hat­vanéves, épületét fennállása óta. ez évben tatarozzák először megfelelő módon. A megyei ta­nács a színház külső tatarozá­sára 1 480 000 forintot fordít. A városi tanács a nézőtéri fo­lyosók rendbehozósára 60 000 forintot szavazott meg; — Méz — tubusban. Kirán­dulók és-turisták számára mű­anyag-tubusokba töltött mézet hoznak rövidesen forgalomba, 15 dekás adagokban; — A közép-ázsiai Pamir hegységben több mint 50 hő­forrást fedeztek feL A kutatók kiszámították, hogy ezek a for­rások naponta mintegy 35 ezer köbméter vizet lövellnek a fel­színre. A víz hőfoka több mint 100 fok. — A munkásőrség és az MHS megyei, járási vezetői június 1-én Kecskeméten közös ta­nácskozáson tárgyaltak az együttműködésről és a kölcsö­nös segítségnyújtásról; — Ady Endre válogatott pró­zai írásainak kötetét jelentette meg a szlovák írószövetség. A könyvet C. Stitniczky, ismert szlovák költő fordította; — Jól haladnak a növény­ápolási munkálatok a kecske­méti járás termelőszövetkezetei­ben. Az első kapálásokat be­fejezték a termelőszövetkeze­tekben, s most a szőlő, gyü­mölcs növényvédelmi munká­lataira, valamint a burgonya- töltögetésre és a burgonyabogár elleni védekezésre fordítanak nagy gondot; — Ötezer háztartási gépmo­tort szállít a Transzelektro Bel­giumba; — Gyászhír. Dr; Főj falvi (Filius) István 55 éves orgová- nyi nyugdíjas körzeti orvos má­jus 26-án meghalt) 7903 Gyorslista a lottó tárgynyereménysorsolásról A húzáson a 19. játékhét szelvényei vettek részt LH ELŐJELŰ SZELVÉNYEK: 003 340 »Ki mit szeret« vás. utalv. *03 743 »Ki mit szeret« vás. utalv. ©04 175 televízió. 005 028 padlókefelo- gép. 011234 csillár. 011 603 magneto­fon. 012 731 kétszoba hallos garde- robos öröklakás. 014 641 rádió. «14 970 »Ki mit szeret« vás. utalv. ©20 457 lottó éléskamra utalvány. ©32 662 fényképezőgép. 036 974 vil­lanytűzhely. LA ELŐJELŰ SZELVÉNYEK: *05 424 villanytűzhely. 206 311 pianí­nó, 211149 14 napos társas utazás a Szovjetunióba. 218 077 televízió. 22Ö 347 kerékpár. 222 363 táskarádió. 222 380 14 napos csehszlovák társas utazás. 228 564 »Ki mit szeret« vás. utalv. 231 296 Moped motorkerékpár. 240 412 »Ki mit szeret, vás. utalv. 243 474 csemege ajándékkosár. 244 037 mosógép. 245 720 szobaberendezés. 254 459 porszívógép. 258 002 csemege ajándékkosár. 263 944 5000 forintos vás. utalv. 266 318 kerékpár dongó motorral. 266 853 kerékpár. 269 502 írógép. 278 540 lottó éléskamra utalvány. 278 896 perzsaszőnyeg. 279 572 kerékpár. 280 818 konyha^ bútor. 281112 Pannónia motorke­rékpár oldalkocsival. 289 289 rádió. 289 457 »Ki mit szeret« vás. utalv. 295 524 fényképezőgép. EL ELŐJELŰ SZELVÉNYEK 402 454 csemege ajándékkosár. *08 043 14 napos társas utazás a Szovjetunióba. 408 869 éléskamra utalvány. 424 603 5000 forintos vás. utalvány. 421321 televízió. 425 253 televízió. 459 134 fényképezőgép. 468 411 kerékpár. 483 057 női bőr­kabát. 489 377 kristálykészlet. 492 741 televízió. 613 718 herendi lámpa. 631 296 lottó éléskamra utalvány. 645 486 televízió. 651 423 kínai tár­sas utazás. 657 579 5000 forintos vás. utalvány. 696 827 sopo foriptos vás. utalvány. 658 519 konyliaéiitor. 704 810 kerékpár. 719 424 14 napos társas utazás a Szovjetunióba. 719 427 fém karóra. B ELŐJELŰ SZELVÉNYEK: 1 026 972 Danuvia motorkerékpár, t 045 489 zsúrkocsi rádióval. 1 053 573 esúrkocsi rádióval. 1 054 oil pianino. I 075 533 garzon öröklakás. 1 082 G80 mosógép. 1 030 483 rádió. 1 105 374 televízió. 1 106 837 Pannónia motor- kerékpár oldalkocsival. 1 113 355 »Tetőtől talpig felöltözhet« vás. utalvány, női. 1127112 televízió. I 127 825 Skoda-Spartak személy­gépkocsi. 1 132 070 porszívó. 1 145 175 5000 forintos vás. utalv. 1 153 718 »Ki mit szeret« vás. utalv. 1166 698 rá- aió.l 170 133 televízió. 1 172 241 padló- Jsefélőgép. 1 180 975 lottó éléskamra ntalv. 1 183 238 lottó éléskamra utalv. 1 187 851 Danuvia motorkerékpár. 1 189 347 televízió. 1 197 865 »Ki mit #zeret« Vás. utalv. 1 200 276 lottó éléskamra utalv. 1 201 449 táska­rádió. 1 201 830 televízió. 1 214 2C3 .Halvány ágyneműre, 1 219 325 csa­ládi vásárlási utalv. 1 221 305 vil­lanytűzhely. 1 234 300 tangóharmo­nika. 1 239 043 Moped motorkerék­pár. 1 241 128 lottó éléskamra utalv. 1 245 811 televízió. 1 245 323 herendi lámpa. 1 256 270 televízió. 1 258 825 5000 forintos vás. utalv. 1 259 334 perzsaszőnyeg. 1272 022 zsúrkocsi rádióval. 1 273 296 varrógép. 1 285 996 5000 forintos vás. utalv. 1 291 746 rádió. 1 303 833 hangulatlámpa rá­dióval. 1 310 701 női bőrkabát. 1 317 208 kerékpár dongó motorral. 1 331 300 televízió. 1 345 897 Panni ro­bogó. 1 350 983 mosógép. 1 353 223 televízió. 1 363 040 televízió. 1 376 229 fényképezőgép. 1 393 181 csemege ajándékkosár. 1 401 274 »Tetőtöl- talpig felöltözhet« vásárlási utalv., női. 1 407 580 Panni robogó. 1 419 105 utalvány ágyneműre. 1 424 343 han- gulatlámpa rádióval. 1 438 828 cse­mege ajándékkosár. 1 448 505 zsúr­kocsi rádióval. 1 477 129 5000 forin­tos vás. utalv. 1 494 673 fényképező- gtp. 1 500 488 »Ki mit szeret« vás. utalv. 1 517 882 varrógép. 1 537 978 »TetQtől-talpie felöltözhet« vásárlási utalvány, női. 1 540 296 kerékpár. 1 574 017 5000 forintos vás. utalvány. I 583 851 zenegép. 1 585 201 utalvány ágyneműre. 1 595 335 kerékpár. 1 595 701 rádió. 1 610 652 táskarádió. 1 010 854 csemege ajándékkosár. 1 032 825 »Ki mit szeret« vás. utalv. 1 625 128 villanytűzhely. 1 627 050 rá­dió. 1 631 888 televízió. 1 636 059 por­szívógép. 1 637 528 arany Doxa kar­óra. 1 649 709 Bim-bam óra. 1 664 166 lottó éléskamra utalvány. 1 680 452 csemege ajándékkosár. 1 680 454 csa­ládi vás. utalv. 1 682 339 utalvány ágyneműre. 1 684 052 rádió. 1 683 615 hangulatlámpa rádióval. 1 702 331 táskarádió. 1 737 967 utalvány köny­vekre. 1 749 593 porszívógép. 1 749 970 zsúrkocsi rádióval. 1 751 591 családi vásárlási utalv. 1 754 110 televízió 1 755 379 Moped motorkp. 1 770 305 rádió lemezjátszóval. 1 770 307 Da- nuvia motorkerékpár 1 791 135 mag­netofon. 1 809 292 padlókefélőgép. 1 809 631 kristálykészlet. 1 809 932 he­rendi étkészlet. 1 810 563 kerékpár. 1 812 528 írógép. 1 832 650 Panni ro­bogó. 1 841 581 televízió. 1 843 297 lottó éléskamra utalvány 1 864 830 P?.nni robogó. 1 866 451 Bim-bam óra. 1 874 715 »Ki mit szeret« vás. utalv. 1 882 483 lottó éléskamra utalvány. 1 893 401 zsúrkocsi rádióval. 1 893 635 villanytűzhely. I 893 668 fényképező­gép. 1 902 729 írógép. 1 904 516 padló­kefélőgép. 1 906 325 hangulatlámpa rádióval. 1 913 705 Panni robogó. 1 925 707 »Ki mit szeret« vás. ul. 1 929 268 családi vásárlási utalvány. 1 932 489 televízió. 1 952 837 televízió. 1 954 054 táskarádió. 1 957 834 rádip. 1 972 341 férfi bőrkabát. 1 972 998 por­szívógép. 1 976 461 varrógép. I 980 259 utalvány ágyneműre. 1 980 275 Da­nuvia motorkerékpár. 2 003 267 mag­netofon. 2 010 331 pianino. 2 012 087 mosógép. 2 034 239 hangulatlámpa rádióval. 2 038 527 lottó éléskamra utalvány. 2 045 S78 Danuvia motor- kerékpár. 2 046 328 magnetofon. 2 075 670 televízió, 2 091 007 pianiuó, 2 091 425 csillár. 2 130 467 Moped mo­torkerékpár. 2 160 369 »Ki mit sze­ret« vásárlási utalv. 2 176 942 kerék­pár. 2 183 236 hűtőszekrény. 2 194 029 hangulatlámpa rádióval. 2 195 474 táskarádió. 2 211 892 lottó éléskamra utalvány. 2 215 029 televízió. 2 218 947 kínai társas utazás. 2 224 985 »Tető- től-talpig felöltözhet« vásárlási ut., férfi. 2 234 516 kínai társasutazás. 2 253 601 táskarádió. 2 267 056 mag­netofon. 2 269 407 zsúrkocsi rádióval. 2 280 434 utalv. ágyneműre. 2 230 496 televízió. 2 297 235 lottó éléskamra utalvány. 2 300 173 televízió. 2 308 636 »Ki mit szeret« vás. utalv. 2 320 528 Pannónia motorkerékpár oldalkpcsi- val. 2 326 270 kerékpár dongó mo­torral. 2 327 771 kerékpár. 2 340 857 női bőrkabát. 2 351 389 herendi lám­pa. 2 353 208 fém karóra. 2 357 754 lottó éléskamra utalv. 2 357 811 5000 forintos vás. utalv. 2 357 S24 utal­vány ágyneműre. 2 357 855 csemege ajándékkosár. 2 377 495 utalvány ágyneműre. 2 401 384 televízió. 1 404 359 zenegép. 2 413 741 mosógép. 2 436 412 »Ki mit szeret-« vás. utalv. 2 447 322 lottó éléskamra utalvány. 2 453 300 kerékpár. 2 456 150 kerék­pár. 2 460 733 televízió. 2 464 953 »Ki mit szeret« vás. utalv. 2 492 935 5000 forintos vás. ut. 2 517 002 televízió. 2 526 066 írógép. 2 538 923 televízió. 2 556 501 utalv. könyvekre. 2 571 057 »Ki mit szeret« vás. utalv. 2 571 605 Bim-bam óra. 2 580 423 »Tetőtől-tal- pig felöltözhet« vás. utalv., férfi. 2 584 073 padlókefélögép. 2 588 080 te­levízió. 2 594 090 fényképezőgép. 2 601 618 kínai társas utazás. 2 616 760 tangóharmonika. 2 627 184 családi vásárlási utalvány. 2 628 147 Panni robogó. 2 630 500 hűtőszekrény. 2 662 267 5000 forintos vásárlási ut. 2 676 182 rádió. 2 693 SS4 kerékpár. 2 694 374 televízió. 2 703 920 televízió. 2 711 483 rádió. 2 725 222 televízió. 2 729 542 írógép. 2 734 098 likőrös- készlet. 2 735 978 csemege ajándék­kosár. 2 740 829 herendi lámpa. 2 774 240 televízió. 2 776 942 porszívó- gép. 2 779 335 televízió. 2 789 P53 Panni robogó. 2 794 155 »Tetőtől- talpig felöltözhet« vas. utalv., férfi. 2 795 701 utalv. ágyneműre. 2 7S7 884 lottó éléskamra utalv. 2 836 063 cse­mege ajándékkosár. 2 845 401 családi vásárlási utalvány. 2 859 596 írógép. 2 876 620 Danuvia motorkerékpár. 2 901 081 porszívógép. 2 906 014 ke­rékpár. 2 907 349 Moped motorkerékpár. 2 915 583 zongora. 2 920 373 csillár. 2 961 715 fém karóra. 2 984 033 televí­zió, 2 988 454 televízió. 3 004 676 zene­gép, 3 010 827 kristálykészlet, 3 025 298 fém karóra. 3 027 968 5000 Ft-os vá­sárlási utalvány. 3 044 083 14 napos társasutazás a Szovjetunióba, 3 052 780 televízió. 3 064 300 „Ki mit szeret” vás. ut. 3 078 959 televízió. 3 083 802 lottó éléskamra utalvány. 3 103 396 fényképezőgép. 0 103 592 perzsaszőnyeg. 3 104 589 lottó élés­kamra utalv. 3 115 653 csemeg aján­dékkosár. 3 117 254 paddókefélőgép. 3 133 169 televízió. 3 133 344 pianinó. 3 135 197 villanytűzhely. 3 136 453 „Ki mit szeret” vás. ut. 3 140 047 lottó éléskamra utalv. 3 140 247 5000 Ft-os vás. utalv. 3 148 201 perzsaszőnyeg. 3 150 849 kínai társasutazás. 3 155 310 zsúrkocsi rádióval. 3 174 413 pianinó. 3 187 230 televízió. 3 198 167 csemege ajándékkosár. 3 214 355 családi vá­sárlási utalv. 3 22S 819 lottó zene- kombiaát, 3 230 780 kristálykészlet. 3 233 058 fém szobabútor, 3 250 800 Pannónia motorkerékpár oldalkocsi­val. 3 253 567 televízió. 3 255 048 14 na­pos társasutazás Csehszlovákiába. 3 264 825 csemege ajándékkosár. 3 270 128 magnetofon. 3 279 261 kerék­pár. 3 303 388 varrógép. 3 309 786 tele­vízió. 3 315 695 zsúrkocsi rádióval. 3 376 003 „Ki mit szeret” vás. ut. 3 382 338 magnetofon. 3 399 131 tele­vízió. 3 404 454 televízió. 3 405 916 pianinó. 3 416 713 kristálykészlet. 3 423 616 televízió. 3 431 983 zongora. 3 449 503 „Ki mit szeret5* vás. ut. 3 461 421 hangulatlámpa rádióval. 3 505 242 csemege ajándékkosár. 3 512 470 kerékpár. 3 520 524 csemege ajándékkosár. 3 520 773 Moped mo­torkerékpár. 3 570 142 csillár. 3 576 337 fényképezőgép. 3 612 146 televízió. 3 612 149 magnetofon. 3 622 000 rádió. 3 628 958 televízió. 3 694 381 fényképe­zőgép. 3 694 718 magnetofon. 3 695 469 5000 Ft-os vás. utalv. 3 725 255 mag­netofon. 3 730 254' televízió. 3 731 4.-j4 porszívógép. 3 731 760 rádió. 3 733 723 rádió. 3 756 825 hűtőszekrény. 3 762 112 tangóliarmonika. 3 765 883 rádió. 3 774 668 zenegép. 3 788 578 lottó élés­kamra utalvány. 3 792 534 utalvány könyvekre. 3 797 189 5000 Ft-os vás. utaiv. 3 800 124 likőröskészlet. 3 804 766 mosógép. 3 804 981 konyhabútor. 3 817 100 „Ki mit szeret” vás. utalv. 3 822 850 családi vásárlási utalvány. 3 823 100 Skoda Spartak személygép­kocsi. 3 S24 080 14 napos társas uta­zás Csehszlovákiába. 3 827 190 rádió. 3 834 400 mosógép. 3 834 942 perzsasző­nyeg. 3 846 060 családi vásárlási utal­vány. ^ 3 848 273 fényképezőgép. 3 848 375 porszívógép, 3 850 159 utal­vány ágyneműre. 3 858 559 perzsasző­nyeg. 3 856 651 pianinó. 3 869 624 fény­képezőgép. 3 898 874 televízió. 3 908 601 női bőrkabát. 3 910 780 5000 Ft-os vá­sári. utalv. 3 939 339 televízió. 3 945 882 „Tetőtől talpig felöltözhet” vásári, utalv., női. 3 946 583 kerékpár. S ELŐJELŰ SZELVÉNYEK: 4 004 567 Pannónia motorkerékpár oldalkocsival. 4 004 626 „Ki mit sze­ret” vás. utaly. 4 006 682 hűtőszek rény. 4 017 680 rádió. 4 029 467 „Tető­től talpig felöltözhet’5 vásári, utalv,, női. 4 025 706 csillár. 4 042 779 televí­zió. 4 061 073 családi ház a nyertes kívánságának megfelelő helyen. 4 066 721 utalvány Könyvekre. 4 129 098 5900 Ft-os vásárlási utalv. 4 1310G1 IZS motorkerékpár. 4 163 195 kris­tálykészlet. 4 164 545 padlókefélőgén. 4 164 546 padlókefélőgép. 4 164 601 te­levízió, 4 164 684 varrógép. 4 168 658 csemege ajándékkosár. 4 180 429 mag­netofon. 4 200 470 lottó éléskamra ut. 4 217 556 mosógép. 4 233 720 férfi bőr­kabát. 4 242 760 perzsaszőnyeg. 4 249 674 magnetofon. 4 255 896 utal­vány ágyneműre. 4 275 021 perzsasző­nyeg. 4 283 521 televízió 4 310 164 5000 Ft-os vás. utalv. 4 310 287 han­gulatlámpa rádióval. 4 311 082 fény­képezőgép. 4 319 197 rádió. 4 323 043 kerékpár. 4 331 871 „Ki mit szeret” vás. ut. 4 362 476 kerékpár dongó mo­torral. 4 424 314 zeneszekrény. 4 460 058 padlókefélőgép. 4 465 268 utalvány ágyneműre. 4 480 234 padló­kefélőgép. G ELŐJELŰ SZELVÉNYEK: 5 016 919 csemege % ajándékkosár. 5 045 141 csemege ajándékkosár. 5 062 655 lottó éléskamra utalvány. 5 071 307 televízió. 5 078 709 lottó élés­kamra utalvány, 5 081 384 lottó élés­kamra utalvány. 5 082 454 televízió. 5 097 015 kerékpár. 5 097 070 táskára* dió. 5 104 784 rádió. 5 107 463 Sirály csónakmotor. 5 131 737 Moped motor* kerékpár. 5 136 590 televízió, 5 133 643 villanytűzhely 5 168 577 rádió. 5 184 363 mosógép. 5 194 781 zsúrkocsi rádióval. 5 204 757 motorkerékpár. 5 231 718 fényképezőgép. 5 244 19* ezüst likőröskészlet, 5 270 105 5000 Ft-os vásári, utalv. 5 305 742 rádió. 5 352 479 táskarádió. 5 374 190 rádió, lemezjátszóval. 5 374 640 Danuvia mo­torkerékpár. 5 377 158 női bőrkabát, 5 396 967 fényképezőgép. 5 403 09® „Tetőtől talpig felöltözhet” vásár­lási utalv., férfi. 5 408 956 magneto­fon. 5 409 492 családi vás. utalv, 5 420 998 tangóharmonika. P ELŐJELŰ SZELVÉNYEK: 6 024 369 zenegép, 6 046 941 motorke­rékpár. 6 054 396 keréknár. 6 067 498 evőeszközkészlet. 6 072 280 fém szo­babútor 6 072 789 magnetofon. 6 074 351 fényképezőgép. 6 090 459 utalvány könyvekre. 6101 218 zene­gép. 6 150 615 kerékpár. 6 154 843 gar­zon öröklakás. 6 174 734 5000 Ft-os vásári, utalv. 6 179 966 „Ki mit sze­ret” vás. utalv. 6 205 676 5000 Ft-os vásári, utalv. 6 208 554 kerékpár. 6 208 852 tangóharmonika, 6 257 989 magnetofon. 6 276 962 zenegép. 6 301 362 5000 Ft-os vásárlási utalv. 6 335 765 lottó éléskamra utal­vány. 6 396 253 kristálykészlet. 6 400 798 „Tetőtől talpig felöltözhet55 vás. utalv., női. 6 411171 zenegép. D ELŐJELŰ SZELVÉNYEK: 7 017 482 hangulatlámpa rádióval. 7 035 256 televízió. 7 051 101 „Tetőtől talpig felöltözhet” vás. utalv., férfi. 7 077 772 14 napos társasutazás a Szovjetunióba. 7 079 100 Panni rogo- gó. 7 089 630 férfi bőrkabát. 7 0.90' 917 táskarádió. 7 107 840 szobabútor, 7 108 438 magnetofon. 7 122 917 tele­vízió. 7 126 629 „Ki mit szeret” vás, utalvány. 1 177 209 padlókefélőgép, 7 188 356 lottó éléskamra utalvány. 7 202 645 Danuvia motorkerékpár, 7 256 999 5000 Ft-os vás*. ut. 7 292 068 családi vás. ut. 7 293 557 magnetofon. 7 309 268 mosógép. 7 321 285 mosógép, 7 321 906 pianinó. 7 333 970 kerékpár dongó motorral. 7 351 103 társasuta­zás Csehszlovákiába. 7 365 308 „Ki mit szeret” vás. ut. 7 368 938 „Uj otthon” lakásberendezés. 7 377 360 rádió. 7 379 134 rádió lemezjátszóval, 7 385 440 csemge ajándékkosár, 7 398 097 női bőrkabát. 7 398 659 por- szívógép. 7 399 197 lottó éléskamra utalvány. 7 404 613 lottó éléskamra utalvány. 7 420 535 perzsaszőnyeg, R ELŐJELŰ SZELVÉNYEK: 8 898 783 lottó éléskamra utalvány* 9 061 148 társasutazás Csehszlovákiá­ba. 9 299 825 zongora. 9 379 895 perzsa- szőnyeg. 9 385 161 lottó éléskamra utalvány. 9 385 489 táskarádió. 9 486 861 padlókefélőgép. 9 519 241 motorkerékoár. 9 526 665 padlókefélő­gép. 9 546 721 kristálykészlet. 9 553 989 zongora. Q 609 119 motorkerékpár, 9 616 042 kerékpár. 9 616 046 „Ki ’mit szeret” vás. ut. 9 617 422 5000 Ft-os vásárlási utalvány. 9 619 628 „Ki mit szeret” vás. utalv. 9 626 228 lottó élés­kamra utalvány. 9 626 241 ,»Ki mit szeret’* vásárlási utalvány, A gyorslista közvetlenül a sorso­lás után készült, ezért az esetleges ■****-*»hibákért felelősséget nem válla­lunk.

Next

/
Thumbnails
Contents