Petőfi Népe, 1959. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-15 / 112. szám

1959. május 15, pcutck fyUAkúte A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BAC»-KISKUN MEGYEI LAPJA ÚJ BOLTOK NYÍLNAK Kecskemét munkáslakta kerületeiben A MUNKÁSOSZTÁLY hely­zetéről szóló párthatározat utalt az áruellátás néhány fogyaté­kosságára és az üzlethálózat, ezen belül a külső városrészek kereskedelmi hálózatfejlesztésé­nek szükségességére is, A határozat nyomán Kecs­keméten a kereskedelmi szer­vek vezetőinek közreműködésé­vel tervet készítettünk, amely egy sor áruforgalmi vonatkozá­sú intézkedés mellett több bolt ésszerű áthelyezését, illetve új bolt létesítését irányozza elő. E feladatokat egy-másfél év *latt akarjuk végrehajtani, A LEGKEVÉSBÉ kielégítő­nek a húsbolt-hálózatot tartot­tuk, s ezért néhány húsbolt át­helyezését és létesítését vettük tervbe, amelynek anyagi felté­teleit gyors Intézkedéssel bizto­sította a megyei tanács végre­hajtó bizottsága^ Dicséretes az is, hogy a Kis­kereskedelmi Vállalat vezetői és dolgozói — a kezdeti bi­zonytalanság után — megfelelő ütemben fogtak a fejlesztéshez. Áprilisban a Kiskereskedelmi Vállalat üzemgazdasági osztá­lyán elhangzott a felajánlás: »Május 1-re megnyitjuk a Tal- fája utcai húsbolt.« — A kör­nyék háziasszonyai április 30-án nagy elégedettséggel láthatták is, hogy a vállalat teljesítette ígéretét, UGYANCSAK a határozat nyomán nyílt meg á Csongrádi utcai húsbolt, s hamarosan sorrakerül a Bajcsy-Zsilinszky út és a Kossuth körút sarkán létesülő húsbolt megnyitására, továbbá megkezdtük egy, á Má- riavárosban létrehozandó hús­bolt elhelyezésének felülvizsgá­latát, ami megfelelő üzlet hiá­nyában nem könnyű feladat. A Vendéglátóipari Vállalat újabb két lds-cukrászda meg­nyitását tervezi a város pere­mén, s közeli terveikben szere­pel a Jókai utcai és a Szegedi úti italboltok kisvendéglővé való átalakítása, TALÁN A FENTI példákból is kitűnik, hogy a városi tanács és a kereskedelmi szervek tet­tekkel bizonyítják be, hogy örömmel és eredménnyel hajt­ják végre a párt munkásosztály­ról hozott határozatának rájuk vonatkozó feladatait; Mócza Imre, a Kecskeméti Városi Tanács kereskedelmi csoportjának vezetője, A kínai néphadsereg katonái segítenek az elmaradott tibeti falvak kulturális fejlesztésében is. Képünkön kínai katonák és tibeti földművelők közösen hallgatnak egy gramofon- hangversenyt. Felvásárló telep Kunfehérión Felvásárló telepet épít 80 000 forintos költséggel Kunfehértón a Kiskunhalasi Földművesszövet­kezet. A 20—25 méter hosszú, vasvázas épületet az új vegye»«' bolt szomszédságában helyezik el s az őszi gyümölcsszezonra már tető alá hozzák. Ásszonyküldöitség a Fóti Gyermekvárosba E hó végén a járási nőtanács képviseletében asszonyküldött­ség utasuk a Fóti Gyermekvá­rosba, hogy részt vegyen a tég­lajegyek árából épített óvodás pavilon felavatásán. Az asszo­nyok, akik a téglajegyekből is szép számmal adtak el, most sem mennek üres kézzel. A já­Minél olcsóbban, minél többet és jobbat Látogatás a Csengődi Állami Gazdaságban tézi kút szolgáltat. Létesítettek egy 4000 köbméteres medencét, ezt töltik meg a kút vizével, j amit a motorral nyomatnak ki a 4000 köbméteres víztárolóból emeli ki a motor a vizet. A medencét ártézi kút táplálja. IV. Öntözött gyümölcsös A gazdaság egyik érdekessége az öntözött gyümölcsös a pálü üzemegységben. Felker Béla üzemegységvezető elmondta, hogy a 15 hold almás tavaly holdanként 200 mázsa istállótrá­gyát kapott, 0,5—2,5 kilogramm pétisót szórtak a virágzás után a fákhoz fej trágyaként. Két íz­ben 3—3 hektó vizet öntöztek termőfaegységenként. Ered­mény: a tervezett 40 kiló helyett 115 kilogramm gyümölcsöt szed­tek le egy termőfaegységről. 14 vagon ahn a közvetlen exportra ment a gazdaságból. 1958-ban újabb 15 hold törpe­gyümölcsöst telepítettek, az idén ugyanekkora telepítésen már az úgynevezett termőorsós műveléssel kísérleteznek. Az ilyen módszerrel művelt fák már a második évben teremnek. Ágaikat oldalt lekötik, ezek ké­sőbb is oldalt és nem felfelé fej­lődnek. Előnye ennek a mód­szernek, hogy átlagosan két méter magasra nőnek a fák, te­hát a betegségek elleni védeke­zés, szedés kényelmesebb. Nyolc­éves korban rfíár teljes termők. A másik T5'holdas új telepítést *aa úgynevezett bokor metszésed művelik. A negyedik évben te­remnek a fák. Az új gyümölcsösöket szintén a hordozható öntözőberendezés­sel látják el vízzel, amit egy ar­Ilyen nagytelje­sítményű szórófe­jekkel öntözik a gyümölcsöst a Csen­gődi Állami Gazda­ság páhi üzemegy­ségében. A gyü­mölcsfák öntözése — ami szaknyelven almahizlalás néven ismeretes — igen kifizetődő még ak­kor is, ha nem csa­tornából, hanem mint itt, kútból és tartályban tárolt vízből öntöznek. Az öntözéssel ta­valy megháromszo­rozódott a gyümölcs­fák terméseredmé­nye. (Pásztor Zoltán) felvételei,) csövekbe. Kérésünkre bekapcsolták az öntözőberendezést. Csodálatos volt látni, amint a vastag vízsu­gár néhány perc alatt egy nyári zápor hatásának megfelelően tó­csákat varázsolt a gyümölcsfák alá. — Mindezeket bármelyik ter­melőszövetkezet megvalósíthat­ja, mi szívesen átadjuk a tapasz­talatainkat, — bizonygatta az üzemegységvezető. A látogatás végétért. Remél­jük sikerült felhívni néhány ér­dekes, hasznos módszerre a fi­gyelmet. Nem volt mód arra, hogy mindent részletesen papír­ra vessünk. Aki többet akar tudni, az látogasson el a Csen­gődi Állami Gazdaságba. K. S. noshalmi nőtanács 3000 forintot, 13 darab törülközőt és 17 darab szőnyeg-összekötőt, a járási nő­tanács 1600 forintot, a városi pedig 1000 forintot gyűjtött ösz- sze erre az alkalomra, hogy a pavilon felszereléséhez is hoz­zájáruljon. Félegyházán jártak — sokat tanultak A napokban kiskunhalasi tsz- tagokból álló 56 tagú küldöttség járt a kiskunfélegyházi Mező- gazdasági Technikum tangazda­ságában. Megtekintették az ot­tani országos hírű tehenészetet, az egyéb jószágállományt, s a fejlett takarmánytermesztést. Különösen tetszett a látogatók­nak a hajtatóágyakban folyó zöldségtermesztés; a tangazda­ságnak már piacra vihető ka­ralábéja és zöld paradicsoma is van. A tsz-ekből jött vendégek elhatározták, hogy ezt otthon is megvalósítják, sőt a Vörös Október Tsz saját erőből üveg­ház építését tervezi. Szaporodik a jószág A járás termelőszövetkezetei tavaly alig pár száz baromfit neveltek; az idén a Baromfifel­dolgozó Vállalathoz 3000 csibére és 3500 napospulykára futott be igény a közös gazdaságokból. A borotai Vörös Október Tsz most vásárolt 25 tenyészállatot, egy részét saját erőből, alános- halmi Petőfi Tsz szarvasmarha­állománya pedig 20 darab vá­sárolt hasas üszővel gyarapo­dott. Járási tanácstagi fogadóórák Májusban a járási tanácstagok az alábbi napokon és helyeken tartanak fogadóórát: Május 16-án: Faragó András Zsanaeresztőn, Nyámádi József Tompán, Körmendi Géza Kun­fehértón, Dudás Béláné János­halmán, ifj. Bozsics Ferenc Ké- leshalmán, Orbán János Boro- tán és Borsodi Antal Rémen. Május 17-én: Bilekov Pál Ba- lotaszálláson, Várkonyi Zoltán Jánoshalmán. Május 23-án: Boros Antal Tompán, Vér István Kelebián, Csupity István Jánoshalmán. Május 24-én: Miskolczi Pét^r Jánoshalmán. Május 30-án: ifj. Varga Sán­dor Kisszálláson, Bodor Mihály Tompán, I.oridon József Kele­bián, Juhász László Jánoshal­mán, Vinkó Mihály Kéleshal- mán, Agócs Mihály Ború tán és fial asz György Rémen, ^ 15 év ■— 28 százalék A kiskunhalasi járásban az 1943-tól számított 15 év alatt 28 százalékkal csökkent a halandó­ság. A felszabadulás előtt a ha­lálesetek 25—30 százalékát a tü­dőbaj okozta s jellemző a falu egészségügyi helyzetére, hogy az ottani lakosságnak mindössze 5—10 százaléka volt OTl-jogo- sult. Ma az SZTK biztosítottak száma eléri az. 55—70 százalékot s egy-egy körzeti orvosra 420? ember jut, jóval kevesebb mint az országos átlag. Személyi hír A járási tanács végrehajtó bizottsága a Kalmár Sándor ha­lála miatt megüresedett jános­halmi vb-titkári tisztség betöl­tésével Nagy Ernő elvtársat bízta meg, aki Csongrád me­gyéből jött és több mint két év­tizedes közigazgatási gyakorla­tát hasznosítja új munkahelyén; Hallottuk — hírüladjuk .-. hogy a városi tanács vég­rehajtó bizottsága dicséretben részesítette a pénzügyi osztály bevételi csoportjának dolgozóit a tavaly, s az idei első ne­gyedévben végzett eredményes munkáért; s:; hogy Rém két új termelő- szövetkezete, a Rákóczi és a Kossuth Tsz, székházat kapott, ::. hogy Jánoshalmán a cuk­rászdát áthelyezik a cipész tsz jelenlegi helyiségébe, s a földművesszövetkezet önkiszol­gáló boltot és kisvendéglőt nyit; s: -. hogy a Kiskunhalasi Ven­déglátóipari Vállalatnál 23 tagú KISZ-szervezet működik. A fia­talok részt vesznek a kulturális munkában, sokat tettek a fásí­tás során, a lányok részére pe­dig kézimunkatanfolyamot szer­veztek; ;:. hogy május 17-én a töm­péd erdészetben Tompa, Kele- bia és Kisszállás lakosságának részvételével nagyszabású béke gyűlést tartanak. PETŐFI N£PB A Magyar Szocialista Munkáspár Bács-Kiskun megyei napilapja Szerkeszd: a szerkesztő bizottsá Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. sz Telefon: 23—1«, 26—19, 11—2* Felelős kiadó: Molnár Frigye Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér ’ Telelőn: 17—09 Előfizetési díj egy hóra 1’ Előfizethető és megvásárr bármely postahlvata' és kézbesítő,- " Bács-Kiskun megyei Kecskemét. — Tel.: Felelős vezető; SíÜCb ' Barátkozás a gramofonnal

Next

/
Thumbnails
Contents