Petőfi Népe, 1959. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-31 / 126. szám

1959. május 31, vasárnap 7. oldal Vasárnapi sportműsor • NB n-BEN -elértünk a baj­nokság hajrájához. Az NB mező­nyében a tavasszal (mind a három osztályban) már csak a Kecske­méti Dózsa egyedül a veretlen. A csapat vasárnap Budapesten igen nehéz feladat megoldása előtt áll. -A bennmaradásért élet-halál har­cot vívó Pénzügyőrökkel mérkő­zik. A Dózsa csak akkor érhet el «ikert, ha a Pénzügyőrök lendüle­tét le tudja fékezni és mindvégig megőrzi nyugodtságát. Ebben bí­zunk. AZ NB 1IL DÉLKELETI CSO­PORTJÁBAN a KTE idehaza mér­kőzik a csoport utolsó helyezettjé­vel, a Hódmezővásárhelyi Dózsá­val. a Dózsa helyzete még nem reménytelen, s éppen ézért kell a KTE-nek vigyáznia, hogy több mint féléves hazai veretlenségét megőrizze. Erre legutóbbi formája alapján minden esélye meg is van. ■— Kiskunfélegyházán a tavaly még NB Il-s Csabai Építők játszik az Építőkkel. A félegyházi csapa­ton — amely jelenleg kieső helyen áll — csak a győzelem segít. A két pontért meg kell küzdeni, s .•akkor a siker nem marad el. —■ Harmadik csapatunk, a Kkhalasi Kinizsi Orosházán játssza a cso­port rangadóját. A halasiak eike­,□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ A szabadszállási Alkotmány Termelőszövetkezet megfelelő gyakorlattal ren­delkező, középiskolát vagy főiskolát végzett, szakkép­zett mezőgazdászt keres. Lakás, illetményföld, köz­lekedési eszköz biztosítva van. Fizetés megegyezés szerint. Erkölcsi bizonyít­vány szükséges^ Jelentkezés: Szabadszállás, Aranyegyháza 125* 1228 rük esetén még a bajnokság kér­désébe is beleszólhatnak. A körül­mények azonban inkább az oros­háziaknak kedveznek. AZ NB III. DÉLNYUGATI CSO­PORTJÁBAN a Bajai Bácska új­ra idegenben játszik, ismét ki­esőre álló csapattal. A posztógyá­riak Bácsalmáson kísérlik meg a két pont megszerzését, amellyel még egy kis esélyük lehet a baj­noki cím elnyeréséért. A két pont a Bácsalmásnak talán még fonto­sabb, mert talán ez jelentheti ne­kik az NB Ill-ban való bennmara­dásukat. Mindenesetre óriási harc lesz. — A Bajai Építők könnyű el­lenfelet kapnak Baján a már ki­esett Dombóvári Vasutas csapatá­ban. Azért elbizakodni nem szabad. A MEGYEI I. O.-BAN Jelentőség­ben messze kiemelkedik a kiskun­halasi rangadó. A Határőrök győ­zelme esetén minden valószínű­ség szerint feljutnak az NB III-ba. Igen kemény mérkőzésnek ígér­kezik a Jánoshalma—Kkfélegyházi Honvéd találkozó. Könnyen pontot veszthetnek a vendégek. A többi mérkőzések közül a Bácsbokod— Kalocsa, Dávod—Kiskőrös és a Gara—Tiszakécske találkozók nyíl­tak, míg a Vaskút—K. Építők, Soltvadkert—Kecel és a Madaras— Mélykút mérkőzéseken a hazaiak az esélyesek. AZ NB I-ES TEKEBAJNOKS Ág­ban mindkét csapatunk idehaza játszik, és mindkettőnek győznie kell, hogy végeredményben a táb­lázat első felében végezzenek. A K. Vasas a Horog utcai sporttele­pén fogadja a budapesti Ganz- MÁVAG-ot. A mérkőzés kezdete de. 10 óra. — A KTE női csapata szintén fővárosi női együttessel mérkőzik — a Főv. Szél.-lel. Ezt a mérkőzést de. fél li órai kez­dettel az AKK-pályán rendezik meg. A KOSÁRLABDÁBAN AZ NB I-BEN már befejeződtek a küzdel­mek. Az NB II-ben azonban most játsszák az utolsó fordulót. — A Kecskeméti Petőfi de. fél 11 óra­kor fogadja a Békési MÁV együt­tesét. A mérkőzésnek már csak a helyezések szempontjából van je­lentősége. — Utána a K. MÁV női együttese mérkőzik a Bp. Betonút­építőkkel. A MÁV nyugodtan ját­szik, mert hétközben győzött a bé-; késiek ellen. Baján a már NB I-es csapatnak tekinthető Építők a Szolnoki MÁV­val mérkőzik. OOOOGOOOOOOOOOOOOOOOu Jelenthess mezőgazdasági szakiskolába ! A kiskunfélegyházi 2 éves mezőgazdasági szakiskolá­ba az 1959—60. tanévre megkezdődött a 17—27 éves férfiak felvétele. A kérvényhez mellékelni kell a születési anyakönyvi ki­vonatot, a VIII. általános iskolai bizonyítványt és orvosi bizonyítványt* — Jelentkezési határidő: augusztus 1-ig. Felvételi vizsga ideje: augusztus 31; _ Ellátás és tanítás díjtalan. 8 1040 5 A Kecskeméti r r Állami Áruház mai ajánlata: Külföldi vizes-, boros- és likőrös­készlet 76 és 95 Ft N egyszemélyes kávéfőző 135 Ft uoocxxmxxxxxxxxxxxx; \ % MEGJELENIK az 1959—60-as egész évre szóló ZSEBMENETREND Bács megye valamennyi vonat- és autóbusz-csatlakozását tartalmazó részletes menetrend kapható lesz valamennyi hírlapárusnál, postás-kézbesítőnél és postahivatalban, ÁRA: 2,— FT, KECSKEMET» SÉTÁK A JÓKAI-HÁZ LAKÓI A Jókai utca 8. sz. ház falán márványemléktábla hirdeti, hogy ennek a háznak a helyén állott régi ház­ban lakott a magyar regényírás mestere kecskeméti jogász korában, 1842—tői két esztendőn keresztül. En­nek a régi háznak a lelke akkor egészen a Sétatérig nyúlott. A Sétatérig, amelyet 1835-ben csapolt le és 1836-ban ültetett be gyorsan növő, sudár nyárfákkal Gyenes Mihály városi mérnök, aki több ízben a város bírói tisztét is betöltötte, még pedig úgy, hogy azt ké­sőbbi műveiben világhíressé vált diák-lakója is meg­örökítette. Még rigmus is van a megemlékezésben, amely azt mondja, hogy Ki nem lfctoít még görbében egyenest, Nézze meg a kecskeméti bíró Gyenest. Egyebet is javallt Jókai, amikor megállapította, hogy törékeny testű házigazdája szobrot érdemelne szülővárosától, mert hivatali működése alatt hét millió fát ültetett el a város határában. Jókora erdő kerül- köznék ki belőle egy tagban! A Jókai-házban Jókain kívül Is laktak nevezetes emberek. Mindjárt elsőnek a házigazda korán árva­ságra jutott gyamfia, Gyenes Pál, aki iskolatársa volt a lányosán vézna, gyengefájú leendő költőnek. Épp itt-tartózkodása révén erősödött meg, mert Gyenes Pál rászoktatta a minden reggeli tornászásra. Éppen ott. ahol most az emléktábla van, volt a két fiúnak a szobája. Zöld vastáblás ablaka a kegyesrendi diákok konviktusára nézett. A konviktusi földszintes épület­nek a helyén most kőkerítés áll. Gyenes Pali, ahogy felébredt cl kezdte emelgetni a súlyzók helyett használt nagy köveket, Jókai röstellt elmaradni szobatársa mö­gött, megpróbálkozott a súlyzózással. Eleinte nehezen ment, de aztán egyre jobban bírta. Tanulni meg a sé­tatérre ment a két fiú. Ott a lombosodó fák alatt jár­kálva tömték magukba a tudós professzorok jegyze­teiből és könyveiből a tanulni valókat. Gondolnak-e arra a téren hancurozó gyerekek és az udvarolgatásba merült fiatalok, hogy a nagy mesemondó léptei nyo­mán járnak? Hogy Jókai álmai lengik körül játékaik cs ábrándjaik színhelyét? A városrendezés során el­tűnt Jókai szabadégalatti tanulószobájának jórésze! Gyenes Pál, a szobatárs, gyámatyja példáját kö­vetve mérnöki pályára lépett. Persze ehhez nem volt elegendő a kecskeméti jogakadémia elvégzése. A pesti egyetemen nyert mérnöki képesítést, nem kisebb em­bertől, mint Jedlik Ányos fizikustól. Itthon a város mérnöke lett. 1877. április 11-én hivatalos úton volt Törökfáiban. Ott egy orvvadász merényletet követett el ellene. A merénylőt anyja és bátyja vissza akarták tartani, amikor töltött puskával Gyenes kocsija után futott. Dulakodás közben a puska elsült és az anyát találta. A szerencsétlen asszony holtan maradt a hely­színen. A gyilkos még jobban felingerülve, újra töltötte puskáját és Gyenes Pál keresésére indult. Gyenest ko­csin találta, amint éppen indulóban volt hazafelé. Az orwadász közvetlen közelről, szó nélkül rásütötte fegy­verét. A puska goromba söréttcl volt töltve, ökölnyi rest szakított Gyenes jobb válla alatt, szétroncsolta a fö ütőereket, úgyhogy a szerencsétlen áldozat percek alatt elvérzett. A Budai nagy utcai ház házasodás révén egy má­sik nevezetes kecskeméti ember birtokába került. Ér­dekes, hogy ennek is volt diákkort kapcsolata Jókai­val, mert hogy ez is abban az időben látogatta a kecs­keméti református főiskolát, amikor Jókar. Murakozy János volt ez a nevezetes férfiú, az 1848-as guerillák- nak híres kapitánya. A főiskolán csak annyiban mu­tatkozott későbbi vitézkedése, hogy ő volt a jogász­inak vívókörének vezetője és oktatója. Vívótudomá­nyának azután mint guerillavez.cr jó hasznát vette. De Jókai diákkorában szelídebb foglalkozása is volt. Fcs- tegetett. Még pedig Jókaival együtt. A kecskeméti szép asszonyok, szép lányok voltak a modelljeik. Hony sóit quí mai y pense! Csak illendő arckép! módon történt a lefestés. Ezt Jókai, későbbi kecskeméti látogatásai során mindig felemlegette. Annál Inkább eszébe jut­hattak a kellemes festészeti órák, mert Murakozy Já­noshoz szállt mindig, ha a Hírős Városban akadt dolga. Muraközy Jókainál jóval többre vitte a festőművé­szetben. Marastoninál, majd Bécsben és Münchenben hires mestereknél tanult. Képeit a művészettörténet is nyilvántartotta. A szabadságharc utáni bujdosásból visszatérve mégis felhagyott a festészettel, A városnak lett gazdasági tanácsnok?. A harci hőstettekből és a művészi dicsőségből prózai útra lépett Muraközy János 1892. szeptember 2-án halt meg Kecskeméten, mint gazdaság tanácsnok. Csak az utóbbit említették szűkszavúan az egykori lapok, a vi­tézségéről, művészetéről még említést tenni se tartot­ták érdemesnek! A Jókai emléktábla sorai között ilyen históriák is rejtekeznek! Joós Ferenc a TJX tagja Jtliiet ilip maidén... Táviratot kaptam az este* Olyanfajtát, melynek érkezé­sétől nem kellett azt a bizo­nyos szívenütést ereznem, melyet már vártam* Csak éppen a tartalmára nem vol­tam lelkileg eléggé felké­szülve* Legkedvesebb öcsém küldte Budapestről az alábbi, meglehetősen szűkszavú köz­lést: »Megbuktam. Egon.« Mindössze ennyi állt a táv­iratban és e spártai tömör­ség teljességgel felborzolta az idegeimet. Fentemlített fia­talember ugyanis egy hétig nálam »készült fel« — lévén negyedéves orvostanhallgató — a Műtét-tan vizsgájára, így utólag visszatekintve megállapíthatom, hogy a hét nap alatt többet láttam a ke­zében a Widder-féle bridge- könyvet, mint az egész család által félve tisztelt »Műtét- tan«-t, dehát úgy gondoltam, hogy az egyetemisták a vizs­ga előtti napokban így pihen­tetik agyukat* Lelkiismeretem tiszta lévén, elutazása előtt megkértem, hogy az eredményről távirati­lag értesítsen. Nos, ez a bi­zonyos sürgöny érkezett meg tegnap este, mely azonnyom- ban tudtomra adta, hogy a nálam töltött hét teljesen ha­szontalan volt. Ez a tény és talán a távirat hetyke szö­vege, lakonikus rövidsége dúlta fel nyugalmamat. Mondtam is a feleségem­nek, talán enyhített volna a dolgon, ha a kölyök így fo­galmazta volna meg a táv­iratot: »Vizsgám, sajnos nem sikerült, ne szomorkodjatok; Egon.« Vagy esetleg így: »A professzor nem jól viszonyult a feleletemhez, utóvizsga-je­gyet kaptam, Egon.« Szóval hosszan sorolhatnám mind­azon tartalmú értesítéséket, melyek az eredetinél kedve­zőbb hatást váltottak volna ki belőlem. Mindez azonban nem változtat azon a szomo­rú tényen, miszerint az öcs- kös elvágódott a vizsgáján. Dehát úgy kell nekem, miért ragaszkodtam a táv­irathoz. Nem értem volna rá ezt megtudni levélből? No tessék. Még majd én vagyok az egészért felelős.. * Mezei István Elszaporodtak a szarkák Az enyhe tél és a kedvező ta­vaszi időjárás jó hatással volt a vadállományra is: a Duna— Tisza közén még sohasem volt ilyen sok nyúl, fácán, fogoly. Az apró hasznos vadak védel­mére minden évben mozgalmat indítanak a vadásztársaságok. Az idén erre fokozottabb szük­ség van, mert a kártékony va­dak is sokkal nagyobb mérték­ben elszaporodtak. A szarkák tömegesen pusztítják el az apró KŐMŰVES t SZAKMUNKÁSOKAT t KERESÜNK FELVÉTELRE a megye területére; ■— Kecskeméti TÜZÉP Vállalat. 1258 Kéttemplomköz. énekes madarak fiókáit és a kis fácánutódokat. Kiskőrös vidékén a rókák okoznak sok kárt nem­csak a hasznos vadállományban, hanem a háztáji állatállomány­ban is. A kártékony vadakat hatékony méreggel irtják, s mérgezett csalétekkel pusztítják a szarka csapatokat is. A mé­regelhelyezés ás írtóhadjárat nagy élményt jelent az ottlakók- nak. Eddig több mint ezer rókát tettek ártalmatlanná. , 1 Szépirodalmi, ifjúsági regények, politikai és szakmai Irodalom kincses­tárát találja a megyei. Járási könyvtárainkban. Iratkozzon be olvasónak a megyei és járási könyv­tárakba, 826 MEGJELENT A Fejtörő REJTVÉNYÜJSAG. Felnőtteknek és az Ifjúságnak! A megfejtők jutalmat kapnak. ARA: 2,50 Ft Kapható az újságárusoknál! LOGIKA Hét számsort közlünk, amelyek mindegyikét más törvényszerű­ség szerint állítottunk össze. — Folytassák a sorokat ugyanezen törvényszerűség szerint, és a megadott sorrendben írják meg a sorok utolsó két számát, 3 6 9 12 l , 1 3 9 27 i i 1 5 2 5 3 5 1 2 4 7 11 « 10 7 9 6 8 5 1 4 9 16 25 i 2 4 5 10 11 22 • t i i 13. Megfejtés: sz. A Pest—Bács—Nógrád megyei MÉH Vállalat és a Petőfi Népe 5000 forintos rejtvényversenye. <Két kg hulladékpapír átadását igazoló MÉH ellsmervénnycl együtt érvényes.) É•«f«•••••1«»«•Ita•*#»4»34«»»4(M Beküldő (név és pontos cím): (Beküldendő: Petőfi Népe kiadóhivatala, Kecskemét) A KECSKEMET! KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA Baján, a Központi Moziban 1959. május 31-én, vasárnap du. fél 4 és este fél 8 órakor, 1959. június 1-én, hétfőn este fél 8 órakor Kohout: »•ILYEN NAGY SZERELEM« JMozik Műsora Május 31-én, vasárnap Baja Uránia: A szalmaözvegy, Bácsalmás: A gitáros lány, Du- navecse: Az élet visszavár, Já­noshalma: Az én drága párom, Kalocsa: A harangok Rómába mentek, Kecskemét Árpád: Kard és kocka, Kecskemét Vá­rosi: Anyai szív, Kiskőrös: Fel­felé a lejtőn, Kiskunfélegyháza: Rose Bernd, Kiskunhalas: Ak­kor karácsonykor, Kiskunmajsa: Álmatlan évek, Kunszentmik- lós: A fekete zászlóalj, Szabad­szállás: Razzia, Tiszakécske Pe­tőfi: Utolsó felvonás, Tisza­kécske Tisza: Többé nem bal­kezes. Június 1-én, hétfőn: Baja Uránia: Anyai szív, Kalo­csa: A harangok Rómába men­tek, Kecskemét Árpád: Kard és kocka, Kecskemét Városi: Fé­nyek a föld alatt, Kiskőrös: Fel­felé a lejtőn, Kiskunfélegyháza: Rose Bernd, Kiskunhalas: A mi kis családunk, Tiszakécske Ti­sza: Utolsó felvonás.

Next

/
Thumbnails
Contents