Petőfi Népe, 1959. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-21 / 117. szám
^iídg' proletárjai, egyesüljetek! I SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÄCS -KISKUN MEGYEI LAPJA XIV, ÉVFOLYAM 117. SZÁM /Ír« 50 fillér 1959. MÁJUS 21, CSÜTÖRTÖK 2500000 forint megtakarítás a pártkongresszus tiszteletére 4 millió forint a kisipari szövetkezetek ez évi bernit ázásaira Ülést tartott a KISZÖV megyei választmánya Kedden délelőtt Kecskeméten a Cifrapalotában ülést tartott a KISZÖV megyei választmánya. Az értekezleten az OKISZ képviseletében Lázár Sándor elvtárs, a KSZKBI Országos Központja részéről pedig Kabók Lajos elvtárs szólalt fel. A KISZÖV vezetőségének beszámolóját és a megye kisipari szövetkezetei előtt álló feladatokat Fekete László elvtárs ismertette. Az elnök beszéde során jelentős eredményekről adott számot. örömmel közölte, hogy a tavasszal történt tagfelvételekkel együtt Bács megye 82 kisipari szövetkezetének taglétszáma meghaladja a 4800 főt. Á szövetkezetek tagjai 1958. évi tervüket 101 százalékra teljesítve 220 millió forint termelési értéket állítottak elő, s mintegy 14 és fél millió forint nyereséget, értek el. A szövetkezetek saját vagyona meghaladja a 28 millió forintot, s a tagok között mintegy 4 millió forint osztalék kerül kifizetésre. Ez az összeg több mint a szövetkezeti dolgozók egyhavi keresete. Jelentős eredmény, hogy a Politikai Bizottság emlékezetes határozata, valamint az OKISZ küldöttgyűlése határozatának eredményeként a kisipari szövetkezetek megszüntették a nagysorozatú árutermelést, — Ehelyett számottevően emelkedett a kis- és középsorozatú áruk gyártása, a méretes termeFelépült a 20 személyes óvodás oltlion A FÓTI GYERMEKVÁROSBAN — amilyet imgyink. auzonyai építtettek A fóti gyermekvárosban 475 ezer forintos költséggel elkészült a Bács és Csongrád megyei 20 személyes óvodás otthon, A közel fél millió forintot a két megye társadalmi szervei gyűjtötték össze, hogy kellemes, szép otthonra leljen húsz elhagyott -óvodáskorú,árva kisgyerek, Ez azonban még nem minden. A két megye asszonyai a ház textilliákkal való berendezéséről is gondoskodik. A két tízszemelyes/napfényes hálószobát kalocsai asszonyok által] hímzett díszpárnák, éjjeliszekrény-takarók díszítik majd. A: gyönyörű' hímzések " nagyrésze már el is készült, s ugyancsak] utrakészen, csomagolva vár elszállításra húsz kis gyerekpár-: na, húsz gyönyörű brokátpaplan, hatvan lepedő, hatvan paplanhuzat, hatvan párnahuzat, hatvan pizsama, ugyanennyi játszóruha, húsz darab hímzett lánykakötő és mackó, hatvan gyönyörű kínai mesét megörö-] ki tő fürdőlepedő, húsz «fürdő-: papucs, melyhez most vásárolja] meg a nőtanács a kicsi fürdő-] köpenyeket is. Nagyon megható az az oda-: adás és szeretet, mellyel a be-; rendezési tárgyakat az asszo-j nyok összegyűjtötték. A bács-: almást járásban 2000 forintot,', Kiskunhalas városban és járás- j ban 2500 forintot, Szabadszál- ] láson líOO forintot, Jánoskái-: mán majdnem 5000 •forintot] gyűjtöttek össze e célra. De] nem volt egyetlen járás és] egyetlen község sem, ahonnan] ne küldték volna szívesen forintjaikat,, ajándékaikat asszo-j nyaink. S ez még nem minden.] Számtalan kedves kis meglepe-: tést készítenek még, amelyet a] kis óvodások beköltözése nap-] ján —» május 30-án — szemé-] lyesen akarnak átnyújtani.. Az] óvodásház megnyitójára ugyan-] is csaknem 200 asszony' látogat« el megyénkből Fótra, s mindegyik visz valami kedves ajándékot. A Megyei Nőtanácsnan annyit már sikerült „kinyomozni”, hogy egész regiment babára, labdára számíthatnak a kis lakók, ezért a babasarok berendezéséhez már két szép dupla perzsaszőnyeget is vettek. kék készítése, valamint a javító, szolgáltató, s nem utolsó sorban az exporttevékenység. Szövetkezeteink által közvetlen a lakosság számára végzett munkák aránya elérte az össztermelés 24 százalékát, s mint az elnök beszámolójából kitűnt, 1958 első negyedéhez mérten az idén újabb 6 százalékkal emelkedett a javító-szol- váltató tevékenység, Fekete elvtárs ismertette, hogy a KISZÖV az idén a szövetkezetek műszaki színvonalának jelentős emelését tűzte ki célul. Ennek érdekében részletes intézkedési tervet készítettek, még az idén 4 millió forintot fordítanak a kisipari szövetkezetek beruházásaira. Az elnök részletesen ismertette a pártkongresszus tiszteletére indított munkaverseny összesített eredményéit és jelenlegi helyzetét. 35 szövetkezet több mint 2 500 000 forint értékű anyag- és költségmegtakarítását vállalta. A beszámolót vita követte, majd az OKISZ határozata értelmében titkos szavazással megválasztották a KSZKBI (Kisipari Szövetkezeti Kölcsönös ! Biztosító Intézet) húsztagú vá- j lasztmányál. S- G. j Szélesvásznú filmszínház lesz Jánoshalmán A PÁRTEGYSÉG VÉDELMÉBEN (3. oldal) KISZ-ÉLET EGY TSZ-KÖZS ÉGBEN (3. oldal) KULTURÁLIS FIGYELŐ (1. oldal) LEVELEZŐINK ÍRJÁK (4. oldal) Megállapodás jött létre a köz-l ségi tanács végrehajtó *bizott-l sága, s a Moziüzemi Vállalati között, amely szerint a vállalati 535 ezer íoriht beruházással szélesvásznú mozivá alakítja át a meglévő filmszínházat. Új, kétgépes gépház építése, előcsarnokbővítés szerepel a tervben, amely utóbbi már régi óhaja a községnek. Üj csapószékeket is szerelnek fel, s a mozit központi 'fűtéssel látják el. Teljes világítás- és elektromos felújítás mellett korszerűsítik a mozi homlokzati részét is neonvilágítású fényreklámmal. E munkálatokat augusztus 20-ra, alkotmányunk ünnepére kívánják befejezni, úgyhogy az újjávarázsolt, korszerű is minden igényt kielégítő film-, színház akkor meg is nyitja ka-í púit. | SAKK SPORT (5. oldal) (5. oldal) A KECSKEMÉTI Óvodákról (6. oldal) Bácsalmás és vidéke (6. oldal) ÚJAT, SZÉPET, OLCSÓT Kerekdombi a A békéscsabai országút mentén, Tisza- kécske felé közeledve egyre több a burgonyatábla. A töltöge- tésre váró, imitt-amott már bimbózó bokrok olyanok a megázott barna homokban, mint bársonyon a zöld csokrocskák. — Kjlrekdomb nálunk a burgonya igazi hazája — mondja a tanácsházán Nyúl István gazdasági felügyelő. — Az ottaniak kész mesterei a termesztésnek. Főleg a Korai rózsa és Gül baba szereti az ottani jó minőségű, hamar felmelegedő barna homokot, amibe korán lehet vetni s ahonnan június tizediké körül már viszik a kecsker méti, lakiteleki, félegyházi piacra az új burgonyát. S ha ügyes termelőt akar látni, keresse meg Varga Istvánt, akitől a termést mind vetőmagnak hordják el, s aki a Gül baba bokrai alól tavaly 100 mázsa krumplit szedeti, fel tavaly* ' Irány tehát a ke- rekdombi Varga-tanya! A gazda persze nincs otthon, káposztát ültet a két legény- fiúval, de Vargáné a kenyérbe kerülő krumpli tisztítása közben olyan szakmagya- rázatot kanyarít az ő termesztési módszerükről, hogy felesleges is a férfiember! (A konyhámban fonnyadó, fele-fekete 'és ízetlen burgonyára gondolva irigykedve nézem a tálra halmozott, legalább két- ökölnyi, s egészségesen hófehér belű krumplikat, s titokban bár, nagyokat nyelek.) — Itt Kerekdombon az a divat — meséli Vargáné —, hogy akinek két hold földje van, abból egy hold biztosan krumpli, meg káposzta. Csak itt a szomszédból említve párat, nagy krumplisok a Je^kelék, a Fehér Pali bácsi, a Nagy Vencel, meg ... — És maguk! — végok a szavába, kikényszerítve a eze- í'cny.hcdésbőlj — Azt árulja el, Varga néni, hogyan csinálják, hogy a korai rózsájuk nem romlik le? Ügy tudom, ebből a községből a Kísérleti Intézet burgonyanemesítői is vittek vetőgumót. — Igen, mi is a tizedik éve vetjük a saját termesztésű magot és nincs annak az égvilágon semmi baja. Azért talán, mert augusztusban, amint sárgulni kezd a krumplilevél, már felszedjük. A szalmakazalban szoktunk csinálni egy nagy lyukat, az szellős is, száraz is, ott tartjuk sokszor karácsonyig, csak a kemény fagy előtt vermeljük el. Tavasszal aztán csíráztatjuk és korán vetjük: az idén is húsvét hetében már a földben volt. — Bogár van-e már? — Még nem vettük észre, de tavaly sem ártott nálunk, mert Holló 10-zel idejében permeteztünk. Vargáéknak nem kell a piacra járniuk a burgonyával. Az idén is 3 forint 50 fillérért hordták el kiló ját a háztól, vetőmagnak. Varga bácsi szedéskor úgy is adja ki a parancsot a családnak: »Kevés ennivalót, sok vetnivalőt, fiaim!« — tudniillik kiválogatni. Azt már ismét a tanácsházán tudom meg, hogy a községben összesen 500 holdon termesztenek burgonyát, fővetésnek a korai rózsát és a Gül babát, de a sárga fajtából vetett tarlóburgonya is eléri az 500 holdat. Az idén megszervezték, hogy a gazdák dűlőnként és tisztán — tehát nem kukorica s egyéb közé — vetették a krumplit. Így sokkal köny- nyebb lesz a kolorádó bogár elleni védekezés. S ha az időjárás ezután is beválik, egy hónapoméivá már mázsaszámra hordják piacra az ügyeskezű, homokból is aranyat csináló kerekdombiak a jól fizelő üj burgo-1 nyát, '• ü. K, i Kétezer modern vonalú, oh cső de ízléses kivitelű csillár készült eddig a Bács-Kiskun megyei Finommechanikai Vállalat idén indult kalocsai üzemében. Képünkön Égi Edit, Rom- sics Erzsébet és Husák Erzsébet, az új üzem fiatal dolgozói szerelik a csilláralkatrészeket. A vállalat a Budapesti Ipari Vásáron is kiállította termékeit, s azokkal szép sikert aratott Erről szóló cikkünk lapunk 4. oldalán található. Előkészítő bizottság Tázláron A nemrégen tartott tázlári párttaggyűlésen széleskörű vita alakult ki a közös gazdálkodás kérdéseinek hogy-mintjéről. A vita nemcsak azért volt hasznos, mert a párttagok alaposabban elemezték a mezőgazdaság szocialista átszervezésének helyzetét, hanem azért is, mert e feladat végrehajtásában maguk is tevékenyen részt vesznek. A vita végén ugyanis Nemes Lajos párttag, egyénileg dolgozó paraszt kezdeményezésére a pártszervezet hat, földjét ma még egyénileg művelő párttagja tsz előkészítő bizottságot alakított. A bizottság tagjai megkezdték a szervező propaganda munkái* -