Petőfi Népe, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-12 / 60. szám

1959. március 12. csütörtök 5. oldal a«í»s«?s« AlJjC-JsC * Rovafre»(«i TÓTH tA3Zt,A j Napirenden a Caro—Kann-védelem Az 1953. évi világbajnoki pálos mérkőzés óta élénk vita folyik a Caro—Kann-védeiemrűl. Amint is­meretes, SzmLszlov i. €4 lépésére Botvinnik négybzer válaszolt c6 lé­péssel. A páros mérkőzés 1. és 3. játszmájában győzött e védelemmel, ■ 15. és 19. játszmában vesztett. O’Kelly belga nagymester beha­tóan foglalkozik e védelemmel, «melyet Kann osztrák mester már 1080-ban alkalmazott, majd a ber­lini Caro mester részletesen elem- lett. A megnyitásnak a francia vé­delemmel szemben az az előnye, hogy lehetővé teszi a sötét vezér- t'jtó fejlődését. Aljechiu és Capab- lanoa többször játszották e védel­met. A legrégibb változat: 1. e4, c6 2. d4, d3 3. Hc3, de: 4. He4:, amire sötét F£5 vagy Hf6 lépésekkel vá­laszolhat. Az utóbbi folytatást több alkalommal próbálta ki fclzabó nagy­mester. A magyar bajnoki címért vívott négyfordulós küzdelem során Bar- cza nagymester féléit c6-tal Szabó nagymester 1. e4 lépésére. A játsz­ma már az első lépésekben érdeke­sen alakult, a nagymesterek ere­deti utat követtek. A megnyitás- elméleti szempontból Is értékes játszma menete a következő volt: CARO—KANN-VÉDELEM Szabó Barezá 1. el, CC 3. dl, dj 3. c3, Ff5 4. He2, e« 5. Hf4 (Jobb mint a szoká­sos Hg3) 5.—, Fe7 6. Fd3, Fd3: 7. Ild3:I, h5 S. Hbd2, Hbd7 9. 4—0, gS ló. Hf3, lib* 11. FbS:!, Bb«: 12. Vd2, Bh7 13. a41, Kft mtmmtmx t mim mt ál! 111 m múMüB »aim 14. Vf4t, gä 15. Ve3, Kg8 1«. HdZ, Hf8 17. fi. Ilg« 18. fSJ, efs 19. Bf5:, Hh4 20. Bf2, g4 21. Hfl!, Fgä 22. Ve2, IIgé 23. He3!, f6 21. Hfö!, fe: 25. de:, Vc7 28. e8, Be8 27. Bel!, He7? (Hibás lépés Időzavarban.) 23. He5!, Ff6 29. Hd7, Fg57 (Fb2: jobb volt.) 30. He7:j!, Bhe7: 31. BÍ5!, Fh4 32. Bh3:!, Fel: 33. Vg4:f, Bg7 34. Hf6t, Kf8 35. Bh8t, Kel 35. Vg7:t, sötét feladta. »<>0<>0<>0<>0000<>000<>0<>0'0<><>CH Csődöt mondott a bácsalmási védelem BÁZAKERETTYEI BÁNYÁSZ—BÄCSALMÄSI PETŐFI 7:1 (2:0) Házaké rettye — 200 néző — Ve­zette; S-hweitzer. Ezen az igen fontos mérkőzésen minden összejátszott a bácsalmá­siak ellen. A hosszú utazást tőleg « védelem érezte a lábában. A síél « hazaiaknak kedvezett jobban, s a bácsalmási kapu előtti támadá­sokból több liner gól is esett — a szél segítségével. A játékvezető o If. félidőben kiengedte kezéből a játékot és csaknem minden esetr ben a bácsalmásiakat sújtotta Íté­leteivel. Az I. félidő közepéig kiegyenlí­tett játék folyt á pályán. A bács­almási csatárok kísér létezéseit nem kisérté a szerencse. A 20. perctől kezdve a hazaiak veszik át a já­ték irányítását és ít lényüket két gól jelzi, amelyben a Petőfi vé­delme volt e ludas. Fordulás után egy negyedórára feljön a bácsalmási csapot, mégis a 16. percben újabb gólt kapnak. Támadásaikat csak annyiban kínért a szerencse, hogy a 20. perc körül szépíteni tudnak. Tovább tart a vendégek fölénye a 30. percig. Ek­kor gyors egymásutánban három gólt kopnak, ami végkép megpe­csételi sorsukat. Az utolsó négyed* órában eldurvul a játék, a' Játék­vezető nem tudja féken tartani a játékosokat, még úgy sem, hogy Wachtlert (Bácsalmás) és Szőke Il-t (BázakeréttVe) a 35. percben kiállítja. Ezzel a súlyos vereséggel a Bácsalmás helyzete igen nehézzé vált és a hátralevő mérkőzésélten nagyon meg kell cmberelnie magát, hogy a kiesést elkerülje. KVOCKKKyOOO^ÓC'O OüOWKitMI C< >; > MEGYEI SPORTEMBEREK KITÜNTETÉSE A Magyar Teetnevelésl és Sport Tanács elnöke megyénk sportem­berei közül számosat kitüntetett, így Gyöngyösi Imrét, a megyei at­létikai szövetség elnökét a Test­nevelés és Sport kiváló dolgozója, Kovács Gergelyt, a megyei atléti­kát szövetség titkárát a Testneve­lés és Sport érdemes dolgozója ki­tüntető jelvénnyel. Kiss [Lajosnak, a megyei sakkszövetség elnökének, Szörényi Tibornak, a megyei te­nisz szövetség elnökének, Horváth Gyulának, a kiskunfélegyházi já­rási labdarúgó szövetség elnökének, Vad Antalnak, a bajai járási lab­darúgó szövetség tagjának és Szűcs Sándornak, a pedagógus szakszer­vezet megyei elnökének díszokleve­let adományozott. ÜOOÖCKKKKXK>(>>C-í>00< Hogyan tippeljünk ! A To*ó 10. fordulójában alig Volt különösebb meglepetés (a Bp. Hon­véd döntetlenje), mégis szépen fi zetett. Egy 12-es találat esetén a nyereményösszeg meghaladta volna a félmillió forintot. 12 „alálátos 11 darab akadt 45 495 Ft-tal. A 11 talá­latotok száma 326 db, nyeremény 1535 Ft. A 3768 db 10 találatosra 177 Ft jut. Tippjeink a 1L sz. szelvényre: 1. Bp. Honvéd—MTK 2 x 1 2. Ferencváros—Dorog 1 3. Diósgyőr—Bp. Vasas a 2 4. Győr—Miskolc 1 5. Salgótarján—Szombathely 1 6. Tatabánya—Csepel 1 2 7. Kaposvár—Sz.-fehérvár 1 t. Zalaegerszeg—Szállítók 1 9. Mosonmagyaróvár—Sztálinv. x 2 10. Spal—Bologna 1 x 11. Roma—Intemazionale x 2 12. Torino—Juventus 2 Pótmérkőzések: 2, 1, x, 2. A uévlelen Dózsa-siurkolónak á levelére válaszoljuk (azt leéri, hogy a Kecskeméti Dózsa sorsolá­sát közöljük lapunk sportrovatá­ban): a Petőfi Képe még január elején leközölte az egész NB II. Keleti csoportjának a sorsolását. Műiden valósziriüség szerbit nem kísérte figyelemmel sportrovatun- kal. Egyébként — tudomásunk sze­rint — a K. Dózsa baráti köre kis füzet alakjában kinyomatta az egész tavaszi sorsolást könnyen kezelhető formában az őszi ered­ményekkel. A Dózsa Klubban bár­mikor megkaphatja. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA: Március 12, csütörtök este 7 órakor Sardou: »VÁLJUNK EL» Zenés vígjáték 3 felvonásban Csortos Gyula bérlet 10. sz. szelvénybérlet | 8 Kecskeméti posta I hírlapárust felvesz! <> Jelentkezés a postahivatal vezetőiénél. S A.K KC3BI IjEtJEK A megyei egyéni bajnokságért március 8-án liidült a küzdelem Kiskunhalason. A versenyzők állása az 5. forduló után: Szombati dr. 3,5 (1), Halász, Gocsál és Nagy 3,5, Tör­tei! 3 (1), Pápai 3, Huszár 1,5 (2), Csiszár 1,5, Módok 1 (2), Mészáros 0,5, Lévai és Cérnái 0 (3—3). A ver­seny iránt nagy az érdeklődés. • A szovjet helyőrség sakkozói a barátsági hónap alkalmából nyolcas csapattal játszottak a kecskeméti válogatott ellen. A szovjet sakko­zók kitűnően játszottak és 5,5:3,5 arányban győztek. A helyiek közül csak Bállá, Morvái és Nagy S, győztek, Nagy A. ért el döntetlent. . A megyei TST és a KISZ rende­zésében vasárnap játszották a me­gyei csapatbajnokság döntőjét. Sor* rend: Orgovány, Cslkéria, Kuri- szentmiklós, Tézlár, Jánoshalma, Bácsbokod, Kiskúnmajsa és Bátya. A győztes csapat tagjai: Fülöp Jó­zsef, Herordek Bálint, Fazekas Ist­ván és Kovács Imre. A legjobb egyéni teljesítményt Jármi Ferenc dr., Herordek Bálint, Kállai Zoltán és Kránáds Pál nyújtották. — A bajnokság részvevői számára Sán­dor Béla mester, volt magyar baj­nok szimultánt tartott és 20 játsz­mát nyert, egy játszma döntetlenül végződött. Örömmel láttuk a baj­nokság Iránti nagy érdeklődést. A rendezés gondos, a vezetés szak­szerű volt, Így ez a küzdelem ha­talmas lendületet ad a megye sakk­életének. • Kiskunhalas csapatversenyt ren­dezett általános iskolák között Szüts József emlékére. A küzdelem ered­ményé: Bácsbokod 15, Dunavecse 12,5, Kiskunhalas 12, Kalocsa 9,5, Kecel 5,5, Mélykút 5,5. — Bácsbo­kod megérdemelten győzött. Első- táblás versenyzőjük, Pelikán István mind az öt játszmáját megnyerte. A dijakat Rajz István megyei ta­nulmányi felügyelő osztotta Jd. * A kiskunfélegyházi járás csapat- bajnokságának eredménye: Kiskun- majsa 11,5, Köfnpöc 11, Szánk 8, Alpár 5, Pál man ostor 4,3, Ktzkun- majsa első tábláján Fülöp minden Játszmáját megnyerte. Jól szerepelt az alpári Zoinai la. m A kecskeméti járás csapatbajnok­ságában Orgovány és Kerekegy­háza jutottak élre lé,5—10,5 egység­gel. További sorrend: IPsák 9, Ke­rekegyháza II. 6, lletényegyháza 4. A bajnokságot Orgovány nyerte, miután győzött Kerekegyháza I. csapata elleti. HüjiüiíiüitníiuiíiüiiiiiiiiiiiiiimiíiiiiíiüiüirtitiHiiiiiMiüiüftiir Apróhirdetések TÖBB katasztrális hold mindent termő föld. tanyás épületekkel és felszerelésekkel kisebb részletekben is. nagy szecskavágó járgánnyal el­adó. Csólyospátos 712. Érdeklődni: Kiskúnmajsa. Régiposta utca, Lő­rinc Jánosnál. 565 ROBAR JANOS lajosmizsei lakos Sanyi nevű, 8 éves, pej, heréit, csil­lagos, bal hátsó láb kesely és Gol­den nevű 8 éves, vasderes, heréit, bal hátsó lába kesely', lovainak marhalevele elveszett. A marhale­veleket megsemmisítem. Járási Ta­nács V. B. Kecskemét. 566 GYÖNYÖRŰ műbútor ebédlő, 10 darabos, teljes garnitúra, kárpito­zott székekkel — haláleset miatt — olcsón, 6000 forintért eladó. Cíni: Budapest, XI. kerület, Lágymáriyósl utca 14 b Kőbányai. x ELÁDO jó állapotban levő 123-ös Czetka ipötor. Kecskemét, Hosszú utca 22. Németh. 7369 ELADÓ 2800 négyszögöl föld, falu belterületén, betonút mellett, köz­ponthoz ló perc. Lájosmizse. Ml- zsc 2. Földházi testvérek. 7349 FEHÉR gyermekágy, matraccal el­adó. Kecskemét, Cimbalmos utca 22. szám. 7367 NÉMET fordítást, gépírást Válla­lok. Ifj. Baditz Pál, Miskolc, Tass Utca 15. ______„ . ____________538 fí iöY dáráb 380 2z0 voltos, 2300 fordülátu, 1,1 HP-«, talpnf tkilil. viL táry motorokat elcserélünk 380 /2^0 voltos, liio fordulata 1,1 HP-k vil­lany motorokért, Cím: Nyomda Vál­lalat. Kenwtoaaét, Kéttemplom koz. Áprilisban megkezdik a kecskeméti megyei kórház C-pavilonjának építését Évek óta vita tárgya a kü­lönböző megyei szerveknél, hogy már szűknek bizonyul a kecs­keméti megyei kórház. Több esetben panaszok merüllek fel a kórház tisztaságára, ami ép­pen abból adódott, hogy a túl­zsúfolt helyiségeket nehéz volt megfelelően takarítani. Elő­ször azt tervezték, hogy új pa­vilont építenek kórtermek, mű­tők és egyéb helyiségek' szá­mára, ehhez azonban 6 millió forintra lett volna szükség. Ennyi pénz előteremtésére nem volt mód, mégis megtalál­ták a megfelelő megoldást. Ezek szerint olyan pavilont építenek, amelyben elférnek a kórház igazgatásához szükséges összes irodák, a raktárak, műhelyek, a laboratórium, a gyógyszertar, S a bent lakó orvosokat is az itt épülő szolgálati lakásokba helyezik el. Ennék az épület­nek felépítése csak 2 400 000 fo­rintba kerül. A C-pavtton elkészülte után a kórház jelenlegi főépületében kizárólag a kórtermek és mű­tők lesznek. Annyi helyet nyer­nek ezzel a megoldással, hogy még újabb osztályokat is állít­hatnak fel. Ügy hallottuk, hogy ide helyezik a szemészetet és a fogászatot is. Mint arról értesültünk, egy bentlakásé« nővérképző isko­lát is építenek a megyei kór­háznál. Ebben 30 ápolónő-nö­vendék részére épülnék háló­szobák, tantermek és tanulószo­bák. Az ápolónőképző és a C-pa- vilon tervei e hónap végéig el­készülnek. Felépítésével az ÉM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalata, bízták meg, amely április elején megkezdi a fel­vonulást az építkezéshez. Hannibál professzor úr Egy évvel ezelőtt nagy szen­zációt keltett az a vállalkozás, hogy Angliában megépítették az első kivándorlókat Amerika földjére szállító hajó, a May­jffozik M űsora Március 12-én, csütörtökön: Baja Központi: Polonia expressz, Baja Uránia: Az árban, Bács­almás: Csavargó, Dunavecse: Szent Péter esernyője, János­halma: Megmentettem az éle­tem, Kalocsa: Hétköznapi tra­gédiák, Kecskemét Árpád: üdü­lés pénz nélkül, Kecskemét Városi: Gyávaság, Kiskőrös: Fekete zászlóalj, Kiskunfélegy­háza: Felfelé a lejtőn. Kiskun­halas: Országúton, Kiskunmaj- sa: Tájfun Magaszaki felett. Kunszentmiklós: Svejk, a derék katona, II. rész, Szabadszállás: Idegenben, Tiszakécske Petőfi: Ember az égben. Tiszakécske Tisza: Kopogd le a fán. R HIZONIT oltóanyaguk a pillangós növények gyö­kérgumós baktériumtenyé­szetei kitűnően növelik a pillangósok termését és javítják minőségét. Különböző pillangósok vetőmagvai beoltásához ♦ más-más oltóanyagot kell használni: lucerna, somkóró Rhizonitot, lóhere Rhizonitot, bükköny, borsó Rhizonitot, baltacím Rhizonitot. 1 kh-ra 1 üveg Rhízonit agaros oltóanyag vagy 200 g Rhizonit por szük­séges. Megrendelhető: A Műtrágya- és Növény­védőszer Értékesítő Szövet­kezeti Vállalatnál, Buda­pest, VI., Bajcsy-ÉSilinszky u. 57. sz. »♦uwww'unwwuwmwm«»*««*«* flower pontot mását, s ezzel a »Mayflower ll.—vel végigmen­tek a nagy előd útvonalán. Most újabb hasonló vállalkozás születik: J. M. Hoyte angol professzort megihlette Hanni­bál elefántjainak legendás át­kelése az Alpokon — 6 ezt a- utat akarja végigjárni a tori­nói állatkert egy fiatal elefánt javai, Jumbóval. Képünlcön: az állat gondozója Jumbo talpáról vesz méretet. Áz elefánt ugyan­is különleges »cipőket« kap, ne­hogy felsértsék a lábát a he­gyi sziklák. Könnyen akart pénzt képezni A, mustátvételkor előálló tor­lódást kívánta könnyű pénz­keresésre felhasználni ifj, Cza­pek György ládánybenei Iákor.. Múlt év őszién a ládánybenei felvásárlótelepre 685 liter 17,5 cukorfokos mustot szállított be. A mázsajegyen aztán a cukor­fokot 20,5-re javította át és ez­zel ment el a kifizető helyre, azt remélve, hogy így 794 fo­rinttal többet fog kapni. Bár tettét még a helyszínen felfedezték, Czapek mégis ta­gadja a közokirathamisítás té­nyét. A kecskeméti városa és já­rási ügyészség vádat emelt el­lene, így a csalásért bíróság előtt kell majd felelnie. •* IPARI TANULÓNAK fel- ! ♦ veszünk lő—17 éves élet- ♦ kórban levő, nyolc álta- j lános iskolát végzett fia- t talokat ♦ kőműves, ÉPÜLETBURKOLÓ, f PARKETT AZÓ szakmára. | A tanulóidő kezdete: 1959. í ♦ április 1. Jelentkezni le- J hét: Kecskemét, Rákóczi- J város 23. sz. alátt. É. ki. | Bács megyei Állami ÉjMtő- | mari Vállalat. 553 I

Next

/
Thumbnails
Contents