Petőfi Népe, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-10 / 58. szám
1W9. március 10. Uctltl 5. oldal A Magyar Szocialista Munkáspárt. Központi Bizottságának határozata (Folytatás a 2. oldalról) érte el az utóbbi két és fél év igen jelentős eredményeit. A Központi Bizottság most is helyzetünk gondos és felelős mérlegelése alapján döntött. A határozatban megjelölt feladatok reálisak. Mély meggyőződésünk, hogy e feladatokat dolgozó népünk megérti, magáévá teszi és megvalósítja. E feladatok megoldása gazdagítja hazánkat, erősíti nemzetünket és minden egyes dolgozó boldogulását szolgálja. A határozatban megjelölt feladatok megvalósításával a magj'ar dolgozók egyben eleget tesznek internacionalista kötelességüknek, hozzájárulnak a szocialista tábor erejének növeléséhez, a szocialista társadalmi rend győzelméhez. a szocialista és kapitalista világrendszer versenyében. A Központi Bizottság felhívja összes párt, állami és gazdasági irányító szerveink, továbbá a pártszervezetek, a Kommunista Ifjúsági Szövetség és a szakszervezetek figyelmét arra. hogy saját területükön, a dolgozók bevonásával, egyes üzemek és más munkaterületek lehetőségeinek alapos felmérése után állapítsák meg a jelenlegi határozat végrehajtásából adódó feladatokat, a szocialista munkaverseny konkrét céljait. Az egyes munkahelyeken gondos mérlegeléssel meghatározott tennivalók együttesen adnak új, megnövekedett lendületet népünk alkotó munkájának és hozzák közelebb a szocializmus felépítésének napját hazánkban. Anróhirdetéseit T ANY AS kertészt keresek. Cím: Kecskemét. Vitt., Mattól út 12. 531 POLITÚROS hálóbútor, rókáimé, S'vlon, páros ágy eladó. Kecskemét, Vak-Bottyán utca 9. 552 ELADÓ kombLnáltszekrény. Cím: Kecskemét, Budai Dezső fasor 1. li. em. 1. ________________________554 EL ADÓ két hasmált ágy. Kecskemét. Árok itea 17. .r:5 i.uADO Aruk utca 89. és Borz u ca <i. szám aíatu ház. Érdeklődni: Kecskemét. Jókai Mór Ált. Iskolában levő Pedagógus Szakszervezetben. Vasárnap: Serényi Pál u. 7. alatt. 536 VETOGEP, henger, knpálócke, fogasborona, szecskavágó eladó. — Kecskemét, Damjanich u. 3i. __7539 80 EZER szól elsőosztályú, bőtermő eórfehér szőlővessző, tavaszi szedé- sü. olcsón eladó. Bartuzsek Imre Orgovány.________________________7336 MÁRCIUS 4-én, a reggeli órákban, Orgovány tói Lakitelekig autóról leesett egy zsák cukor és egy zsák méhetető tálcákkal, vajukkal. A megtaláló jutalomban részesül id. Bar- tuszek Imrénél, Orgovány. 7356 ELADÓ HÁZ, azonnal beköltözhető. Kecskemét, Miklovicstelep. II. utca 1. sz. 7357 VASÁRNAP a reggeli órákban elveszett Kecskemét, Petőfi utca 13. sz. alól egy farkaskutya. Kérem a becsületes megtalálót, illő jutalom ellenében juttassa a fenti címre. 7358 PANNÓNIA oldalkocsi, zöld, új, eladó. Kecskemét. Űtemető utca 8. szám. 7303 FIATALOK! Jelentkezzetek építőipari tanulónak. Jelentkezni lehet a Kecskeméti Városi Tanács munkaügyi csoportjánál, félemelet 3, vagy a község) tanácsoknál, __________431 JŰ Állapotban levő mély gyermekkocsi eladó. Kecskemét, Csongrádi Út 58. 7320 KO-AS CSEPEL üzemképes motor- kerékpárt veszek. Bognár Lajos, Kossuth utca 27. Izsák. _______7347 EL ADÓ 600 szál nemeskadarka gyökeres vessző. Kecskemét, Takács István utca 8. 7351 ELADÓ 150 kg-os hízott sertés és két kocsi. Kecskemét, Simon Isi- vári utca 24. 1353 JÓ IGÁSLOVAKAT vegyen AZ ÁLLATFOHGALMI VÁLLALATTÓL! □ Megtekinthetők a vállalat kecskeméti telepén, Garai u. 3. sz. (volt Bodri-szállás). 540 ELCSERÉLNÉM egy szoba, konyháé, spájzos, nagy kertes lakásomat kétszobáséit. Kecskemét, Tabán utca 8. 7310 HÁROM AJTÓS barna szekrény eladó. Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky utca 2 a., I. em. 3., esti órákban. 7329 ÉPÜLET ÜVEGEZÉST gittel vagy léc- cel olcsó áron vidéken is készítek. Képek, képkeretek minden méretben. 500-a6 oldal kocsis motorkerékpár. most vizsgázott, olcsón eladó. Kürtössi Flórián üveges, képkeretező, Izsák. 7335 38 ÉVES elvált ember vagyok, magamhoz való leányt, vagy elvált asszonyt feleségül vennék. „Földműves" jeligére a kiadóba. 537 NÉMET fordítást, gépírást vállalok. líj. Baditz Pál, Miskolc, Tass utca 15. 538 NÉGY darab 380,220 voltos, 2800 fordulata, 1,1 HP-s, talpnélküli villanymotorokat elcserélünk 380/220 voltos. 1440 fordulatú 1,1 HP-s villanymotorokért. Cím: Nyomda Vállalat, Kecskemét, Kéttemplom köz. ELADÓ villa kétrendbeli lakással, egy kétszobás, konyhás. egy egyszobás, konyhás, mellékhelyiséges pincével. Kecskemét, Budai Dezső fasor 16. _________________________545 EL VESZETT vörösesbarna, sima- szörü kandisznó. Kecskemét, Vili., Közép utca 4 . 7341 KÉSZPÉNZÉRT vennék két-, vagy egyszobás, beköltözhető, lehetőleg kertes házat. Ajánlat ármegjelöléssel: Juharos Ferenc, Hajdúszoboszló, Klapka utca 17. 7330 EGY darab mély gyermekkocsi, varrógépek, gyermekbicikli és egy fekete csíkos férfiöltöny középtermetre eladó. Kecskemét, Kisfaludy .utca 25. 7323 KECSKEMÉT Budai betonúton 3 km-nél Kenderes Jánosnál 6 hónapos malacok. 5 ül Dúzaszalma eladó. 7301 ULTETNIVALO szőlővessző sima, csemege- és borszőlő fajták eladok. Érdeklődni: Kecskemét. Mária körút 8. szám. 550 IPARI TANULÓNAK felveszünk 15—17 éves életkorban levő, nyolc általános iskolát végzett fiatalokat KŐMŰVES, ! ÉPÜLETBURKOLÓ, { PARKETTAZO szakmára. * A tanulóidő kezdete: 1959. I április 1. Jelentkezni leI hét: Kecskemét, Rákóczi- ♦ * Város 23. sf.. alatt. 15. M. j t Bács megyei Állami Építő- j í ipari Vállalat. 553 j * ♦ Baromfitenyésztésben jártas agronómust felvesz a Kiskun- { halasi Baromfifeldolgozó Vállalat. Jelentkezés levélben, J • vagy személyesen, Kiskunhalas, Állomás u. 7. szám alatt. ; 515 I | A GRÁNIT GYÁR export- és belföldi szállításra készített ♦ háztartási kőedényeiből március 7-től árusítással egybekötött KIÁLLÍTÁST rendez baján I a Dél-Bács megyei Népbolt 1-es számú üvegszaküzletében. • (Vörösmarty u. 4.) Vásároljon Ón is. Nagy választék — | olcsó árak! 528 J KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA: Március 10, kedd este 7 órakor Sardou: »VÁLJUNK EL« Zenés vígjáték 3 felvonásban Somlay Artur bérlet 10. sz. szelvénybérlct jJIozik jfl űsora Március 10-én, kedden: Baja Központi: A második asszony, Baja Uránia: Felfelé a lejtőn, Bácsalmás: Öt ország, öt asszony, Dunavecse: Szent Péter esernyője, Jánoshalma: Megmentettem az életem, Kalocsa: Robin Hood, Kecskemét Árpád: Elveszett vőlegény, Kecskemét Városi: A gyűlölet lángjai, Kiskőrös: A fekete zászlóalj, Kiskunfélegyháza: Tájfun Nagasza- ki felett, Kiskunhalas: A világ teremtése, Kiskunmajsa: A bomba, Kunszentmiklós: Svejk, a derék katona II. rész, Szabadszállás: Fekete arany, Ti- szakécske Petőfi: A második asszony, Tiszakécske Tisza: Ember az égben. OOCKKJOOOOOOOOOOOOOOOCK* * £üs‘E‘r“Ko !* TK Tehetetlen csatársorok — igazságos eredmény SZOLNOKI MÄV—KECSKEMÉTI DÓZSA 0:0 Szolnok — icoo néző. — Ve2ette: Bihari. Sz. MÁV: Lézár — Juhász, Abonyi — Kegyes — Lengyel, Fehérvári — Csák, Szekeres, Tóth, Csábi, Dobos. Edző: Csikós Gyula. K. Dózsa: Czén — Tordasi, Határ, Kerepesi — Morvái. Csordás — Eng- lert, Boros, Nagy. Laezi II., Rozgo- nyi. Edző: Fenyvesi László. A kecskeméti szui kólók kissé aggódva kísérték el kedvenc csapatukat Szolnokra, hiszen a szolnoki csapat odahaza mindig veszélyes ellenfél volt. Most különösen, mert csapatuk kiesésre áll. Az aggodalom jogos is volt. mert a végén majdnem mindkét pontot ott hagyta a Dózsa Szolnokon. Elég Jó iramban Indul a mérkőzés, a szolnokiak támadnak többet. A szórványos Dózsa támadások veszélyesebbnek bizonyulnak. A 10. percben Nagy kiugratja Rozgonyit, aki jó helyzetben lövés helyett csak gurít a kapura. Most hosszabb ideig mezőnyjáték következik,, amelynek során a szolnokiak mintegy 18 méterre a kecskeméti kapu előtt szabadrúgáshoz jutnak. A sorfal mellett ügyesen ellőtt labdát Czéh csak bravúrral tudja szögletre nyomni. A félidő vége felé egy Dózsa-támadás során Englert jó helyzetben kapu fölé vágja a labdát. A második félidőben a szolnokiak nagy lelkesedéssel küzdenek, és igen nagy munka húrul a kecskeméti védelemre. Először Csábi közeli lövését védi Czéh, majd Csák a hatos sarkáról a jó ütemben kifutó Czéhbe lövi a labdát. A Dózsa csak ritkán támad, Igaz, hogy akkor veszélyesen. Az utolsó negyedórában a szoinoki csatárok a közönség hangorkánja közben az egyik támadást a másik után vezetik a kecskeméti kapu ellen. Minden áron meg akarják szerezni a részükre oly fontos két pontot. Ez a játékvezető egy hibás ítéletével majdnem sikerül is, mert a befejezés előtti utolsó percben Szekerest Határ és Kerepesi megtámadják, az összekötő elesik és a bíró meglepetésre 11-esí ítél. A büntetőt Dobos a jobb sarokra lövi, Czéh azonban bravúrral szögletre nyomja. A rúgásra már nincs idő. Czéh megmentette az egyik pontot I Á kecskeméti Dózsa megközelítőleg sem nyújtotta azt a teljesítményt, mint legutóbb a debreceniek ellen. Czéh és Hatar játéka kiemelkedett az egész mezőnyből. Határ teljesítményét még az is emeli, hogy két hátvéd-társát a gyors szolnoki szélsők sokszor átjátszottak és keresztezései mindig eredményesek voltak. A csapat legnagyobb hibája az volt, hogy a csatársor alig tudta tartani a labdát. A nagy szélben nem alakult ki szép játék, inkább csak küzdelem. A szolnokiak lelkesen játszottak, de csatársoruk játéka nem üti meg az NB Il-es színvonalat. Az eredmény igazságosnak mondható. A játékvezető nem torolta meg kellőképen a túlkemény, szokszm durva szolnoki belemenéseket, viszont egy jogtalan 11-est megadott Vasárnapi sporieredményeK Labdarúgás. NB I-es eredményei^: MTK—BVSC 4:0 (2:0), Miskolc—Ferencváros 0:0, Csepel—Salgótarján 5:1 (1:0), Vasas—Dorog 2:2 (1:1). Tatabánya—Újpesti Dózsa 2:0 (2:0), Diósgyőr—Bp. Honvéd 1:1 (1:0), Szombathely—Győr 1:0 (0:0). TOTOEKEDMEN VEK: X, X, 1, X, 1, 1, 2, 1, 2, 2, 2, 1. NB II. keleti csoportja 1. SZEAC 2. Debrecen 3. Borsodi B. 4. Jászberény 5. Szegedi VSE 6. Bp. Előre 7. Kecskemét 8. Egyetértés 9. Misk. MTE 10. Űzd n. Bp. Spart. 12. UTTE 13. Pénzügyőrök 14. S. Kohász 15. Szolnok 16. Cegléd A Borsodi Bányász—Ceglédi VSE mérkőzést a ceglédi játékosok betegsége miatt későbbre halasztot- tetták. NB Il-es eredmények; SZEAC— MMTE 1:0 (1:0), Szegeden csak 11-essel tudott győzni a bajnokjelölt SZEAC. DVSC—Bp. Egyetértés 5:1 (2:0), Salgótarjáni Kohász—Szegedi VSE 4:0 (1:0), Ózdi Kohász- Jászberényi Vasas 4:0 (2:0), Bp. Előre—Pénzügyőrök 1:0 (0:0), UTTE —Bp. Spartacus 1:1 (1:0). Délkeleti NB III. 17 13 2 2 41:10 28 17 9 4 4 26:15 22 16 8 5 3 27:16 21 17 7 4 6 25:26 15 17 7 4 6 24:25 18 17 8 2 7 26:29 18 Í7 € 5 6 22:19 17 17 6 4 7 25:26 lé 17 6 4 7 22:23 16 17 0 4 7 18:27 16 17 4 7 6 24:27 U 17 5 5 7 18:22 13 17 4 5 8 18:21 13 17 4 5 8 17:32 13 17 5 2 10 21:21 12 1G 5 2 9 17:52 12 1. Orosháza 17 10 7 — 21: 8 27 2. Sz. Építők 17 11 3 3 43:25 25 3. Cs. Építők 17 9 5 3 31:16 23 4. Sz. Szpart. 17 9 2 6 23:16 20 5. M.-kovácsh. 17 8 4 5 26:20 20 6. H. Kinizsi 17 8 4 5 30:24 20 7. Makó 17 8 2 7 29:16 18 8. KTE 17 6 6 5 15:12 18 9. Gyula 17 6 4 7 29:29 16 10. MÁV HMTE 17 5 4 8 19:24 14 11. Cs. Agyagipar 17 4 5 8 24:38 13 12. Hm. Dózsa 17 5 3 9 19:38 13 13. Nagykőrös 17 5 2 10 53:K) 12 14. Mezőhegyes 17 3 6 3 17:32 12 13. F. Építők 17 4 3 10 21:32 11 1G. CS. MÁV 17 4 2 11 20:28 10 NB lll-as eredmények: Szegedi Építők—Hm. Dózsa 9:1 (3:1), Makói Vasas—Békéscsabai Építők 3:1 (2:1), MÁV HMTE—Szegedi Szpartakusz 3:0 (1:0), Békéscsabai Agyagipar— Mezőkovácshazi Petőfi 2:o (1:0), Mezőhegyes! MEDOSZ—Békéscsabai MÁV 1:0 (0:0), Nagykőrösi Kinizsi —Gyulai MEDOSZ 6:0 (2:0). ;,,vC-OOOOOC<) ÖÖÖO OO Alacsony színvonalú játékban nehezen győztek a bajaiak BAJAI ÉPÍTŐK—NAGYATÁDI KINIZSI 1:0 (1:0) Továbbra is veretlen maradt az Orosháza KECSKEMÉTI TE—OROSHÁZI KINIZSI 0:0 Kecskemét — 3200 néző — Vezette: Árvái. KTE: Pintér — Farkas, Bitó, Berta — Dezsőfl II., Vass — Máté IIL, Kasza, vidéki, Toricska III., Barta. Edző: Molnár Ferenc. Orosháza: Landi — Ádász, Perjési, Kasper — Szabó, Dudás — Szőke, Szökő, Szűcs, Kunos, Bogár. Edző: Csonka Béla. Kellemetlen hideg szélben, NB Ill-as mérkőzésen ritkán látott nagy számú közönség előtt léptek pályára a csapatok. Mindjárt a kezdetnél kitűnik, hogy az orosháziak teljesen védekezésre rendezkedtek be és csak arra törekszenek, hogy gól nélkül megússzák a mérkőzést és ez — sajnos — sikerült is nekik. Elől két csatáruk — Szökő és Kunos — tartózkodott, míg a többi nyolc mezőnyjátékos a 16-os tájékán tömörűJt. A ICTE magos labdákkal operált és Így az erős szélben a beadások nem mindig az irányított helyre szálltak. Emiatt a két szélső sokat kalandozott. A KTE- csatárok gyakran lőttek kapura, de lövéseiket a válogatott Landi sorra ártalmatlanná tette. A kecskeméti csapat ebben a félidőben nem kevesebb mint hét szögletet ért el — eredmény nélkül. A csatársorból Máté Hl. lövései voltak a legveszélyesebbek, de a góllövés neki sem ment. A II. félidőben sem változik a játék képe, pedig most a KTE játszik szél ellen. Hiába a hatalmas nyomás, a gól nem akar megszületni. A félidő közepe táján Bartának egymásután három, sikerrel kecsegtető helyzete van, de egyiket sem tudja értékesíteni. Az utolsó tíz percben Berta megy előre a csatársorba Vidéki helyett. Ez sem segít. Szögletarány 8:3 a KTE javára. A gólhelyzetek és a lölény (80 per- oig az orosházi tériélen l’olyt a játék) alapján a KTE-nek biztosan kellett volna győzni. A mérkőzés sorsát a gólok döntik el és ilyet a szépszámú kecskeméti közönség egyet sem látott. Orosháza tovább Ls tartja veretlenségét az Nb IH-ban. A KTE csatársorának meg kell találnia a góllövö cipőjét, hogy komoly szerepet játsszon az NB Hibán. Árvái játékvezető ezt a nem nehéz mérkőzést Jól vezette. Nagy küzdelemben megérdemelt győzelem BAJAI BÁCSKA POSZTÓ—BALINKAI BÁNYÁSZ 3:1 (1:1) Balinka: 1200 néző. Vezette: Német. Bácska Posztó: Doszkocs — Barta, Ihos II., Bisztrovics — Onody, Borsodi — Albert, Gugán, Petresevics, Horvath, Welling. Edzó: Fekete Kovács Győző. A bajai csapat közvetlenül a mérkőzés kezdetére érkezett Balinkára, úgyhogy az autóbuszban öltözködtek és minden bemelegítés nélkül kezdték a játékot. E körülmény miatt a bajai csapat kezdetben eléggé mereven mozgott és a hazaiak támadtak többét. Tíz perc eltelte után a Bácska is játékba lendül és Petresevics gyors egymásután két kapufa* is lő. Mégis a 14. percben a balinkalak szerzik meg a vezetést. Gotjenák 20 méteres szabadrúgásából. A Posztó játékosai Idegesen küzdenek, mert a játékvezető sorozatosan ellenük ítél. A félidő közepén Petresevics újabb kapufát lő. Az utolsó percekben a bajaiak hajráznak és az előretörő Onodynak sikerül is egy 18 méterNchczen lendülnek formába a félegyháziak KKHALASI KINIZSI—KKFÉLEGYHAZI ÉPÍTŐK 1:1 (1:0) Kiskunfélegyháza —■ 1300 néző — Vezettél Jurka. H. Kinizsi! Bakos — Nagy, Várhegyi, Hornyák — Tóth. Hirth — Schverla, Csanyi, Vass, Jager, Hőről lőtt ejtett labdával kiegyenlíteni. A Bácska fölényét jelzi a 9;2-es szögletarány is. Fordulás mán a széltől támogatott balinkalak nagy nyomást gyakorolnak a Bácska kapujára. A bajaiák teljesen beszorulnak, és csak a balszárnyuk veszélyeztet néha. A 10. percben egy sikeres Bácska támadás során Onody nagyszerű keresztlabdával szökteti Welllnget, aki lerázza magáról a védelmet és a kifutó kapás mellett a hálóba gurítja a győztes gólt. Ezután mindjobban eldurvul a játék, Petreseví- cset hasba rúgják és a pályáról is leviszik. A játékvezető minden bajai támadást megakaszt. így a bajaiak fölénye nem fejeződhetett ki gólokban. Az utolsó negyedórában inr- zönyjáték folyik, nemi hazai fölénnyel. Nagy küzdelemben megérdemelten nyert a Bácska Posztó. A mérkőzésén nem alakulhatott ki jó iálék, a játékvezető miatt. Jók: Ónoay, Welling, Ihos II. Baja, 3000 néző — Vezette: Ligeti. B. Építők; Illés — Varga, Gyur- kity, Vörös II. —■ Tan, Mikus — Kreisz, Czeglédi. Poszlancsek, Ra- pity II., Teket. Edző: Ványa László. Széltől támogatva kezdenek a bajaiak és már az 5. percben Rapity II. ügyesen ugratja ki Czeglédit, akinek éles lövése a kapufáról pattan vissza, ügy látszik, hogy az Építők gólokkal győz a ’ sereghajtó nagyatádiak ellen, ue nem így történt. Az Építők támadásai állandósultak — eredmény nélkül. Ebben közrejátszott a vendégek kitűnő kapusa is, aki a legnehezebb helyzetekben is mentett. A 20. percben születik meg a mérkőzés egyetlen gólja. Kreisz vissza.]átszik Poszlan- csekhez, aki a jól irányított átadást védhetetlenü' a hálóba fejeli. 1:01 Kreisz szabadrúgása, majd Poszlancsek kapáslövése veszélyezteti a vendégek kapuját. A nagyatádiak szórványosabban támadnak és ilyenkor feltűnő az. Építők védelmének kapkodó játéka. Fordulá# után » hazaiak ka ónak jobban lábra. CzegJédinek két ízben is van jó helyzete, majd Kreisznek, de egyiket sern tudják értékesíteni. A 12. percben egy rossz hazaadásból majdnem egyenlítenek a vendégek. Az utolsó félórában esik a színvonal és eldurvul a játék. Mindkét részről csúnya belemetiések tarkítják a mérkőzést. A játékvezető kiengedi a kezéből a játékot. A 25. percben Czeglédi lyukat rúg, s közben a támadó ellenfelét is megrúgja. A játékvezető kiállítja, jóllehet hogy semmi szándékosság nem állott fenn. Az eredmény ezután már nem változott és unalmas mezőnyjáték*- kai ér véget a mérkőzés. Rossz napot iogott ki az Építők. Támadásaikban volt ugyan lendület, de hiányzott belőlük a tervszerűség. Nagy hiba volt, hogy a ésapat a IX. félidőben átvette a vendégek csapkodó, durva játékmodorát. Jók: Rapity II., Varga és Mikus. A játékvezető az 1. félidőben kitűnően vezette a mérkőzést, a II. félidőben azután kiengedte a kezéből a mérkőzést és neki köszönnélő- hogy eldurvult a játcím dör. Edző: Király István. F. Építők: Cseh — László. Matli- novics, Parádi I. — Szabó IIL, Véreb — Kelemen 11., Kelemen L, íetvánffy, Rédi, Parádi II. Edző: Palatínus János. A mindkét félidőben lelkesen küzdő félegyházi csatársor nem bírt a kemény halasi védelemmel. Az J. félidőben széllel szemben is többe? támad a hazai csapat. A 6. percben Kelemen II. elől Várhegyi csak az utolsó pillanatban tud becsúszó szereléssel menteni. Sorozatos hazai támadások után a 10. percben László lyukat rúg. Hödör kaparintja meg, a labdát és közéiről a léc alá vágja, 1:0! Nemsokára Lstvánífynak alkalma nyílna az egyenlítésre, de a játékvezető nem alkalmazza az előnyszabályt, s íg,v oda a jó helyzet. A 2.9. percben Vereo éles fejese suhan el a kapu mellett. Az utolsó negyedórában hullámzó játék folyik. Szünet után a szél segítségévei nagy hajrát vág ki a hazai csapat A 6. percben megtörténik az egyenlítés. Rádi szögletét Kelemen 1L a sarokba fejeli. 1:1! Fokozódik a hazai fölény és Islvánffy, valamim Szabó III. bombáit csak bravúrral tudja fogni Bakos. A 41. percből vezetéshez juthatna a hazai csapat, de Bakos Kelemen II. lábáról szedi fel a labaat nagy gólhelyzetben. Jók: Bakos Várhegyi, Csányi, Hő- dör, illetve Martinovics. Parádi L. Szabó III., Kelemen 11. —• Jurka já tékvezető sokat buonytaiankodotv