Petőfi Népe, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-08 / 57. szám

1959. március 8, vasárnap

5. oldal

Ez is pártmunka

PÁRTTAGSÁGUNK marxisba—leninista ismereteinek gazdagításában, műveltségének gyarapításában, kulturális színvonalának növelésében igen nagy szerepe van a népszerűén megírt, magyaros nyelvezetű, a széles tömegek számára köny- nyen érthető, a napi politikai, ideológiai kérdésekre rendszeresen választ adó pártfolyóiratoknak, a Pártéletnek, Társadalmi Szemlének, Belpolitikai Szemlének, Nemzetközi Szemlének, A béke és a szocializmus kérdései című lapnak, valamint; a Szovjet Híradónak.

Ezeknek a folyóiratoknak terjesztését, árusítását és előfizetésének szervezését ez ev eleje óta fizetéses alkalmazottak helyett a párt-alapszervezetek Végzik. A jutalékos terjesztők ugyanis mindenek előtt pénz- szerzési forrásnak tekintették megbízatásukat és nem gondoskodtak arról, hogy ezek a folyóiratok elsősorban azokhoz kerüljenek, akik számára Íródtak. Még az ügynökök tevékenysége idején olyan kirívó visszásságok is előfordultak, hogy a pártmunka elvi és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó A béke és a szocializmus kérdései című tudományos folyóiratot képeslapként propagálták a Kiskunhalasi Sernevál dolgozóinak.

AMIÓTA a pártszervezetek foglalkoznak a folyóiratok terjesztésével, ilyen hibák nem fordulnak elő. Számos pártszervezet vezetősége felismerte a pártkiadványok hasznosságát és rendszeres tanulmányozásuk érdekében megszervezte azok előfizetését. A Zománcipari Művek Kecskeméti Gyáregységében azelőtt havonta' összesen 15—20 darab Pártéletet vásároltak a dolgozók. Jelenleg csupán a párttagok 31-et fizetnek elő. Az üzemi pártszervezet vezetősége a pártfolyóiratok előfizetésének szervezésével egy elvtársat bízott meg, aki társadalmi munkában látja el feladatát.

Több pártszervezet rendszeresen tájékoztatja a kommunistákat a párt-folyóiratok jellegéről és legfontosabb írásairól.

A Pártélet a pártmunkának szinte minden kérdésével foglalkozik. Ismerteti és megmagyarázza a legfontosabb párt- határozatokat, megvilágítja az időszerű politikai és gazdasági kérdéseket, beszámol a pártépítő tevékenység, a tömegek közötti politikai munka, valamint a pártoktatás tapasztalatairól.

AZ IDEOLÓGIAI munka és az elméleti kérdések iránt alaposabban érdeklődő párttagok a Társadalmi Szemlében, A béke és a szocializmus kérdései című folyóiratban találnak magas színvonalú elmélet cikkeket. A tömegszervezetekben és államigazagtásban tevékenykedő párttagok és mindazok, akik a nemzetközi helyzet eseményeit, azok mozgató rugóit mélyrehatóbban meg akarják ismerni, a Belpolitikai Szemlében, a Szovjet Híradóban és a Nemzetközi Szemlében találnak kérdéseikre megfelelő választ.

Úgy véljük, ezen a helyen nem szükséges különösebben bi-: zonyítani, hogy azok az elv-; társak, .akik nem szervezik meg a pártkiadványok terjesztését | cs felhasználását, igen jelentős; segítségtől fosztják meg magú-; kát. Az élet számtalan példá-; val igazolja, hogy az az erőfeszítés és idő, amit a pártfolyó-; iratok elhelyezésére és elolva-; sására fordítanak, nem vész; kárba, hanem sokszorosan gyű-: mölcsözik á pártmunka színvo-1 nalának növekedésében, haté-j konyságának és eredményeinek; gyarapodásában.

EPPEN EZÉRT minden párt- szervezetnek állandó és nagyon fontos feladata, hogy figyelemmel kísérje, ellenőrizze és szervezze a párt-folyóiratok tanulmányozását, cikkeinek felhasználását. Helyes, ha a pártszervezetek vezetőségi ülésen vagy a kommunisták taggyűlésén felsőbb utasításra való várakozás nélkül is egy évben kétszer-há- romszor napirendre tűzik és megtárgyalják a pártirodalom felhasználásának helyzetét és meghatározzák a terjesztésével kapcsolatos tennivalókat.

Nagy Józseí

Hogyan látom én- Tíz kérdés egy ipariskola munkásfiatalságához

A Munkaügyi Minisztérium 607. sz. Kecskeméti Helyiipari Iskolájának tanárai tíz kérdést állítottak össze, amelyekre az ipari tanuló lányoktól és fiúktól várták a választ. A válaszokat a tanulók osztályfőnöki órán dolgozták ki, s a dolgozat címe: »Hogyan látom én« — volt. Az összefoglaló értékelés számos érdekes következtetésre ad alkalmat.

Irányítsuk

a kulturális érdeklődést!

Első kérdésként a következőt tettük fel: szeretem-e a jó könyveket, s melyik a kedvenc olvasmányom. Kitűnt a válaszokból, hogy a leánytanulók többsége a romantikus, szerelmes tárgyú könyveket kedveli, a fiúk viszont az izgalmas, kalandos regényeket szeretik, de sokan közülük a műszaki szakkönyveket részesítik előnyben, s rögtön megállapítják: ezek ritkán hozzáférhetőek. Ilyen könyv például Tornai Zoltán »A gépkocsi« című könyve, vagy a motoros vizsgákhoz szükséges »Közlekedésrendészeti szabályok«, amelyeket tavaly szinte aüg találhattunk a könyvesboltokban. Második kérdésünk az elsőhöz kapcsolódott: »Munkahelyemen van-e üzemi könyvtár és onnan hány könyvet olvastam?« A válaszok szerint a nagyobb üzemek tanulói ritkán veszik igénybe az üzemi könyvtárat, a könyveket inkább egymástól kérik kölcsön. Ez főleg a leányokra vonatkozik, akiknek világnézetét szinte a szerelmes, limonádékönyvek alakítják. A két első kérdés összesített következtetése tehát az, hogy irányítot- tabban kell rávezetnünk tanuló- ifjúságunkat a ma már valóban megtalálható komoly és teljes szellemi kielégülést nyújtó könyvek olvasására.

Harmadik kérdésünk az iskolai rendezvényekre, a színdarabök látogatására vonatkozott. Itt megoszlanak a vélemények, de általában inkább a színházat kedvelik. Külön kérdés vonatkozott a »kedvenc« színdarabra, amelyben kiderült, hogy az ipari tanulók ízlése inkább a könnyebb fajsúlyú és felszínes színdarabokat részesíti előnyben. Csupán egyetlen egy tanuló írta, hogy ő látott »haladó szellemű prózát«. Ugyanakkor az is kiderült, hogy többen vannak az iskolában, akik még soha életükben nem voltak színházban. A kedvelt filmekre vonatkozó kérdés is a könnyű, kalandos, szerelmes, vidám filmek javára billentette a mérleget, míg a hatodik kérdés már érdekesebb, és az ifjúság nevelhetőségét és jó irányú érdeklődését bizonyító következtetésekhez vezet. A munkahelyi fürdő vagy zuhany használatára vonatkozólag a legtöbben azt írták, hogy a legnagyobb örömmel s igen gyakran veszik igénybe.

Big-Bill, vagy a mester?

Munkásifjúságunk egészséges életérzésére mutat a példaképre vonatkozó kérdésre adott válasz. A legtöbb tanuló példaképe az üzemi felettese, aki jól érti szakmáját és becsületes ember. Sok gyerek példaképül szüleit írta dolgozatába. Olyan tanuló nem akadt, akinek példaképe regény-, vagy filmhős lett volna. Ugyanilyen egészséges vélemények tükröződnek az üzemi lopásokról feltett kérdésekre adott válaszokból. A tanulók zöme elítéli az üzemi lopásokat, csupán egyetlen tanuló akadt, aki a lopást részben megérti és azzal indokolja, hogy csak az lop, aki keveset keres. Utolsó kérdésünk az iszákosságra vonatkozott, s a részegesség teljes elutasításával találkozott. Van, akinek az édesapja is alkoholista volt, s mint az ilyen gyerekek írják, csak akkor köszöntött béke ff családra, amikor édesanyjuk elvált részeges apjuktól. Szomorú, hogy a család élete csak ezen az úton terelődik békésebb mederbe, s ez is szükségessé tenné az alkoholizmus elleni következetes társadalmi küzdelmet.

Összhang a nevelésben

Végső következtetésként tehát levonhatjuk: munkásíiatai- ságunk életszemlélete egészséges irányban fejlődik, s bár veszélj^iket rejt magában a könnyű műfajú művészet kedvelése, a társadalmi nevelés és a jó környezet hatása mégis megsemmisíti ezek esetleges romboló hatását. Éppen ezért most már arra kell törekednünk, hogy e veszélyeket is elhárítsuk munkásifjúságunk nevelése elől, s megkedvel tess ük velük a komolyabb, művészi könyveket, színdarabokat, filmeket. Sokkal könnyebb és lényegesen eredményesebb is lenne ez irányban a pedagógus munkája, ha valamennyi nevelő: a szülő, az üzemi műszaki emberek, s az ipariskolai tanárok pedagógiai munkája összhangban állna egymással. Ez az összhang azonban — mint a kulturális érdeklődésre vonatkozó válaszok mutatják — még nem teljes, s ezt az összhangot a mi iskolatípusunkban nem is lehet megteremteni, hiszen nálunk a tanulók csak heti egy-két délelőttöt töltenek. Ezért munkásfiatalságunk nevelésére a KISZ-ben, a munkahelyen, a családban sokkal nagyobb gondot kell fordítani a jövőben.

Kovács Gergely, a Kecskeméti 607. sz. Ipari Tanuló Iskola tanára

— Megkezdte a sportpályái lelátó és öltöző építését a tompái községi tanács — jelentette községi tudósítónk. Az új létesítményeket 48 ezer forintért építik feh

'Jőajnal : . {

TIETElMl IRIEIHIIVA

A nagy bajuszos iskola- szolga zord arculatától nagyon féltünk mi ködösfejű I. és II. osztályos zsivajgó diákpalánták, akik az áldott jószívű, de szigorúságot mutató Juhász bácsiban a büntető szellemek megtestesülését láttuk. Minden tízpercben ő állt bosszúálló végzetként az udvaron hancúrozó lármás gyerekei között; nem azért, hogy ne rendetlenkedjenek, hanem hogy egymásban kárt ne tehessenek. Neki is volt két fia: a Laci, hároméves, a kis Józsi még csak kettő, amikor én mint másodikos elemista megismertem őket. Ott botladoztak a lépcső felső részén, az apjuk nem engedte közénk; mi is lett volna velük abban a forró gyermekförgetegben; amelynek a lángoló élet egy óra alatti csendben felhalmozódott fölöslegét tíz perc alatt ki kellett tombolnia. Dehogy is gondoltam én még akkor, hogy az a kis totyogó, Józsika névre figyelő emberpalánta valamikor az én egyik legkedvesebb barátom lesz. De jött az első világháború, s a szenvedések eme rettenetes kohójában hamarosan egymásra találtak a szeretet, jóság, megbecsülés rokon elemei, s nemcsak bajtársak voltunk, hanem ráadásul még sírig tartó jóbarátok lettünk. Nyílt, becsületes szívéért nagyon szerettem, hazugságon nem fogtam soha. Megkereste a pénzt, de el iá

költötte azt.

De nemcsak én szerettem őt, másoknak is kedves Juhász bácsija volt. Majd az 1918-as őszirózsás forradalom idején a szegény iskolaszolga sokoldalú tehetséggel megáldott fia sofőroktató tanfolyamot nyitott, s így — úgyszólván — az egész Kecskeméttel ismeretségbe keveredőt t.

A történelem filmkockái szédületes iramban peregtek tovább. A Tanácsköztársaság több értékes tagja között dr. Budai Dezső jogakadémiai tanár direktóriumi elnököt is ő képezte ki gépkocsivezetővé, aki azontúl már egyedül vezette Budapestre bádogpoloskának csúfolt, ütött- kopott, régi Ford kocsiját. Szeretettel és örömmel tanította lelkes elvtársait, hiszen közülük való volt, a jogaiért, a nagyobb falat kenyérért, a keserves ro- botos élet szebbé, jobbá, elviselhetőbbé tételéért küzdő proletariátus nagy testének egyik értékes, hasznos porcikája.

Szegény korán elhalt barátom nagyon szerette a motort, de a lovakat még talán annál is jobban. Egyszercsak azt láttuk, hogy lovasított kubikosnak is felcsapott, s a sofőriskola mellé egy liliputi kordévállalatot alapított t

*

Én akkor (1920 tavaszán) politikai »piostituáltságom« virágkorát éltem, s minden nap halálos pontossággal, reggel 8 órakor bemutattam jelentéktelenségemet a nagyhatalommá per- sent rendőrség megfelelő osztályán, igazolva előttük, hogy a belém rozsdásodott pára ez idő szerint még nem hagyta el porhüvelyét, és holmi »pokolbeli« konspirációban nem buzgólko- dok. Egy ilyen rendőrségi feltekintő vizit után a városháza lépcsőin lefelé ballagásom alkalmával az én Juhász Józsi egypajtásomba ütköztem, aki örömében össze-vissza ölelgetett, de úgy, hogy izmos karjai alatt hangos ropogással tiltakoztak a csontjaim.

— De jó, hogy találkozunk pajtás — mondta lelkendezve —, most kijössz velem a lókórházba. Tudod, vettem egy lovat, viszem az árát; aztán te mint íróember, jó ha látsz egyet- mást..,

— Már engedj meg kérlek — szóltam közbe —, de én ökör vagyok a lóhoz, iiven ügybe nem tudom az eszem beleadni.

— Nem is kell, drága gyerö- köm — nevetett teleszájjal —, otthon van mér a ió, most csak az árát viszem. Kifizetjük, mutatok valamit, aztán Kimegyünk a kistanyámra, feleségem jó ebédet készít... no-no, csak ne tiltakozz, ott fogsz ebédelni és majd elbeszélgetünk... — s már nyalábolt és tuszkolt maga mellett a lépcsőn, hogy mentői előbb messzebb legyünk innen.

Mikor a lókórház kapuján beléptünk, egy folyosó felé terelgetett. Amikor a folyosón voltunk, kinyitott egy ajtót, s egy üres szoba ásítozott ránk, de

mivel senki sem zavart bennünket, magyarázni kezdett:

— Látod ezt a szobát? Nézd meg jól.

— Mit nézzek rajta — hüle- deztem —, nincs itt semmi. Aztán egy másik ajtót nyitott ki s felmutatott:

— Ez meg a padlásfeljárat — mondta sokat sejtetőn,

Mikor a kistanyán megebédeltünk, azt indítványozta, hogy a vasúti pályatest túlsó oldalán levő bérelt, kicsinyke konyhakertet nézzük mgg, nincs-e ott valami hiányosság. Megnéztük, majd a gyönyörű tavaszi napsütésben leheveredtünk a pálya füves oldalára. Akkor az én pajtásom a következőket •mondotta:

— Esküdj meg mindenre, ami szent előtted, hogy amit most elmondok neked, senkinek se fogod felemlíteni; de ha mégis elmondanád, úgy az életeddel fizetnél ■ érte és veled együtt engem is megölnének. Mikor aztán kellőképpen biztosítottam őt fogadott titoktartásomról, csak akkor folytatta tovább:

— A megmaradt elv- társainkkal te még akkor börtönben ültél — mondta egy kavicsra meresztett múltbanéző szemmel —, sőt még jóval azután is, amikor Barna Tibor rendőrkapitány ’ közvetítésével (úgy mint most) vettenji a lókórháztól egy lovat. Megnevezte az illető hadnagyot, aki ott kint az adás-vételt lebonyolítja. Azt a pasast kerestem, amikor benyitottam abba az üres szobába, amelyet az előbb megmutattam neked, de akkor nem volt üres.

csak annak az öt, fal mellett ülő összekötözött ártatlan áldozatnak a szemgödrei voltak üresek, amelyeket gyilkosaik rohamkéssel már előre kiszurkál- tak. Berkest, Berényit és Lugo- sit felismertem, de a pillanat borzalmassága nem engedte végignéznem őket alaposabban. Kínzójuk valahová kiszaladhatott, s azért nem zárta be az ajtót, hogy mindjárt visszajön. Dolgom végeztével — mint a tettenért kutya — ész nélkül iszkoltam el a rémségek eme iszonyatos tanyájáról. Napok múlva tudtam meg füleléseim közben egy elszólásból, hogy a következő éjjelen mind az ötöt a lókórház padlásán akasztották fel...

Szegény halott elvtársain, egy szomorú titkot én is megsúghatok neked, ami még csak most, negyven év után jött tudomásomra, hogy az a másik kettő, % akit te a rémülettől nem ismertél fel: Villám István és Vince Lajos volt. Igaz, hogy ezt felesleges volt elmondanom neked, mert az elíziumi mezőkön már bizonyára találkoztál velük. Bizonyosan meghánytátok-vetetté- tek a legbestiálisabb emberi aljasságot, hogy martalócok tarákként tolták fel magukat s a legszörnyűbb kivégzésekkel feleltek az igazság jajkiáltásaira.

De honnan is tudták

volna ezek az átkozottul buta, mély lelki defektusban .szenvedő szörnyetegek, hogy egy világot lenyűgöző nagy eszmét a test meggyilkolásával megölni nem lehet, mert az mindeneken áttör a teljes diadalrajutásig.

Hajnal József

• t

l