Petőfi Népe, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-29 / 75. szám
2. oldal 1959. március 29, vasárnap Egy nyugati diplomata legutóbb a bagdadi paktumot olyan gépkocsihoz hasonlította, amelynek ragyogó karosszériája van, de egy kehes, öreg motor van benne. Pedig voltaképpen még nem is olyan öreg, mindössze négy esztendősnek mondható. — Tulajdonképpen 1955. február 24-én született Bagdadban, s anyakönyvében a szülők rubrikájában az Egyesült Államok cs Anglia nevét írták be. Ekkor csak Irak és Törökország kötött katonai szerződést, de a kiosztott szerep szerint áprilisban Anglia, szeptemberben Pakisztán és novemberben Irán is csatlakozott, s megkötötték a bagdadi szerződést. Ezzel Amerika újabb agressziós terve valósult meg. A szocialista tábor ellen irányuló háborús terveknek megfelelően a bagdadi paktum a SEATO-t és a NATO-t kapcsolta össze az agresszív katonai láncolatban. A bagdadi paktum létrehozásának másik célja az volt, hogy az egyre erősödő arab felszabadulási mozgalmat megfékezze s megossza az arab világ egyesülésre törekvő erőit. A bagdadi szerződés létrejötte óta állandó hidegháború van ezen a területen. Bár Irak a forradalom pillanatától kezdve nem vett részt a tömb tevékenységében, jogi szempontból továbbra is tagja maradt az egyezménynek s igy erkölcsi felelősség terhelte a szerződésben részt vevő országok határozataiért és akcióiért. Egy korábbi időből származó angol—iraki szerződés alapján Habbanijában és Suaibában angol repülőtámaszpontok maradtak. Mivel a köztársaság kormánya általában nem rúgta fel az Irakkal korábban kötött szerződéseket, ezért maradt a tagok sorában. Ugyanis a bagdadi szerződés paragrafusai szerint a tagállam csak akkor léphet ki, ha az öt évre szóló szerződés lejárta — 1960. február 24. — előtt hat hónappal Írásban közli ezt a szándékát. Az Iraki Köztársaság kormányának megalázó kötelessége ez imperialista szövetségben sok bírálatra adott lehetőséget a szomszédos arab országok vezetői részéről. Ezért elsősorban Nasszer támadta, aki hol »az angol imperializmussal való együttműködéssel« vádolta a bagdadi kormányt, hol a »kommunizmus ügynökének« nevezte Kasszemet és kormányának tagjait. Bagdad ereje azonban minden nehézségen győzedelmeskedik, mert nem tér le a július 14-i forradalmi útról. De a Bagdad nélkül maradt bagdadi paktum országai nem nyugodik bele Irak kiválásába. A paktum székhelyét Ankarába tették át s az Iraki főtitkár helyett pakisztánit választottak. Nagy sietséggel Karacsiban értekezletre gyűltek össze, amelyen újabb agresszív terv született a független arab államok ellen. A kiszivárgott értesülések szerint a január végén befejeződött értekezleten kimunkált tervekben szerepelt volna egy török támadás az EAK Szíriái tartománya ellen. Iránnak — az amerikaiak és az angolok támogatásával — hadműveleteket kell kezdeni az Iraki Köztársaság ellen. Pakisztán azt a feladatot kapta, hogy megakadályozza India esetleges közbelépését. Az áhított siker esetén — hogy vita ne legyen — előre osztozkodtak a koncon, mondván, hogy Törökország Aleppót és Moszult kapná meg, Irán pedig Irak egyes északkeleti területeit, inig Pakisztán régi vágyának megfelelően Kasmírt nyerné el. Libanont államcsíny révén akarják berántani a paktumba. E lerveket áprilisra időzítették, tizekhez az elkénzelésekhez Lalán még az érvényes szerződéssel indokolható okot is próbáltak keresni, hogy példát statuáljanak a »renitens« tagtárs ellen. E tervekből is látható, hogy a támadás középpontja a fiatal Iraki Köztársaság, amelynek kormányára Amerika és a paktum országai fokozott és egyesített nyomást gyakoroltak. Ebből a célból pl. 5000 főre emelték az Iránban működő amerikai »szakértők« számát, az iraki határok közelébe pedig csapatokat vezényeltek s kémelhárító állásokat létesítettek kém- és diver- zánscsoportok kiképzésére. Amerika, nem igen bízva a bagdadi paktumban, március elején kétoldalú szerződéseket kötött Törökországgal, Iránnal és Pakisztánnal. A katonai zsarolás fejében a követeléssel arányban nem álló gazdasági segítséget ígért. Az imperialistaellenes arab nemzeti mozgalom megosztására semmi sem drága. A múlt év végén Rountrée amerikai külügyi államtitkár végigjárta az arabkelet országait, elhintve a kétkedés, az ellenségeskedés mag- vát. Zorlü török külügyminiszter a Pease Sera című olasz lapban már nyíltan hangoztatta, hogy a nyugati hatalmak minden erővel gátat akarnak vetni az arabok szabadság- harcának. Azt a taktikát javasolta, hogy először szakítsák el az arab nacionalista mozgalmat a népi elemektől, vagyis a burzsoáziára támaszkodva harcoljanak a haladó politikai irányzatok ellen. Zorlü buzgón helyeselte azt az amerikai tervet, hogy az EAK vezetőit »visszahódítsák« a Nyugat számára, s szembeállítsák őket azokkal a népi elemekkel, akik a szuezi válság idején ténylegesen támogatták Nasszer rendszerét. Mint az utóbbi hetek eseményeiből láttuk, a konkolyhintés jó talajra talált a kairói körökben. A sikertelen moszuli lázadás után Nasszer leplezetlenül támadta a népi erőkre támaszkodó Kasszem-kormányt. Az arab-keleten azóta feszültté vált a helyzet. Nasszer mosl- már pozitív kommentárokat kap a nyugati sajtóban. Arról kiáltoznak, hogy »Bagdadban kommunista veszély« van. Nasszer egyik beszédében pedig már odáig mént, hogy az összeesküvések mindig megismétlődhetnek, míg csak meg nem buktatják Kasszem rendszerét. — Kasszem demokratikus kormánya azonban a nép támogatását élvezi, s eleve kudarcra ítél minden rendbontó kísérletet. Az iraki belpolitika megerősödését dokumentálja Kasszem miniszterelnöknek az a bejelentése, hogy Irak kilép a bagdadi szerződésből. Az angol támaszpontokat megszüntetik. Ezzel Irak letépte a függetlenségét gátló utolsó láncokat is. Bagdad örömünnepet ül ezekben a napokban. A nép ünnepli forradalmi vezetőit, Kasszem haladó kormányát, amely utat enged a forradalom újabb szakaszának, s a tömegekre támaszkodva társadalmi reformokat foganatosít. Irak elmaradott gazdaságának, iparának fejlesztéséhez a Szovjetunió és a népi demokratikus országok készséggel nyújtanak segítséget. Bagdad szakított eddigi zsarnok gazdáival, de nem maradt egyedül. A szabadságot élvező népek mellé állnak, hogy mielőbb talpraállíthassa sokszorosan kizsákmányolt népgazdaságát. Ehhez ad önzetlen segítséget a Moszkvában aláírt egyezmény is, amelynek alapján Irak 550 millió rubeles hitelt kap. Irak a bagdadi paktum felmondásával újabb tanúbizonyságát adta, hogy az erőszakos nyomás, az imperialista fondorlatok, a beavatkozási kísérletek ellenére sem tántorodik el a függetlenségi, pozitív sem- legességi politikai irányzattól. Az új Irak első nemzeti ünnepét 1958. július 14-én ülte meg, amikor a forradalom győzelmet aratott az imperialistabarát népnyúzó rendszer felett. A második nemzeti ünnep, 1959. március 24-e már a teljes szabadságot jelenti Irak népének. Pártbizof4§ági ütés Kecskeméten Március 27-én kibővített ülést tartott a Kecskemét városi párt- bizottság. A beszámolót Gombos Aladár elvtárs, a városi bizottság titkára tartotta a Központi Bizottság március C-i határozatával kapcsolatban. A beszámolót követő vitában többek között felszólaltak: Iloska István elvtárs, az MSZMP Központi Bizottsága párt- és tö- megszervezeti osztályának munkatársa, Szabics István elvtárs, a MÁV főmérnöke, Neiner János elvtárs, az Építőipari Vállalat igazgatója, Benke János elvtárs, a Lakatosipari Vállalat igazgatója és Somogyi József elvtárs, a Sütőipari Vállalat párttitkára. Asztalos István sóit vadkerti lakosnál a pénzügyőrség még 1957 decemberében borforgalmi adóhátraléka miatt bort foglalt le. A múlt év nyarán megtartott ellenőrzéskor azonban azt állapították meg, liogy Asztalos a bort közben eladta, sőt annak hefolyt árából adóhátralékát sem rendezte. — Az ügyészség Asztalos ellen társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett sikkasztás bűnügyében vádat emelt és ót a tiskő- rösi járásbíróság — telein tét hévévé eddigi büntetlen előéletét — hathónapi bor tön bűn U-:iéat* ítéli* NEMZETKÖZI SZEMLE BAGDAD EREJE Jő, ha tudják a termelőszövetkezetek... <• •■•íaaaaaiit A háztáji gazdaságról* A közös gazdaságba belépett tagokat háztáji illeti meg. A háztáji gazdaság területe fél— egy katasztrális hold lehet. Az egyes tagok háztáji gazdaságának területét a gazdálkodás helyi viszonyaira, a közös háztartásban élő családtagok számára, a közös munkában való részvételre is figyelemmel, az említett határon belül a közgyűlés szabja meg. A háztáji gazdaságban a lakóházon és a közgyűlés által meghatározott háztáji földön kívül legfeljebb a beépített telket, az udvart, a háztáji állatállomány elhelyezéséhez szükséges és a lakótelken (háztáji földön) levő épületeket lehet érteni, továbbá a háztáji terület megműveléséhez szükséges egyszerű munkaeszközöket, kéziszerszámokat. A háztáji gazdaságban egy tehenet, egy-két növendékmarhát, egy-két anyakocát malacaival, évente hűrom-tmey hízósertést, ót juhot- vagy kecskéi* korlátlan számú baromfit, házinyu- lat és méhcsaládot tarthat a szövetkezeti tag. A termelőszövetkezetben minden önálló háztartással rendelkező tag a vele közös háztartásban élő családtagokkal együtt háztáji gazdaság fenntartására jogosult. Tekintettel arra, hogy a szövetkezetbe belépett dolgozó paraszt állatállományát a háztáji kivételével a termelő- szövetkezet tulajdonába kell adni. Szóba kerülhet a kérdés: a tagok miképpen művelik meg a háztáji földet. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a közös gazdaság köteles ehhez segítséget nyújtani gépekkel, munkaeszközökkel, igásfogattal, vagy esetlég a gépállomás gépei révén. Az ilyén módon végzett munka díját a közgyűlés állal meghatározott Összegben a tagnak a terirtélősZöVetkezet részére vissza hj=u íárííáíL' NAPTÄR 1959. március 29, vasárnap Húsvét Napkelte: 5 óra 51 pere Napnyugta: 18 óra 9 perc * — ügyletes orvosi szolgálatot Kecskeméten, a város egész területén március 29-én, vasárnap dr, Boskó József körzeti orvos tart, Batthyány utca 26. szám alatti rendelőjében, reggel 6 órától este 8 óráig. Húsvét másnapján pedig, március 30-án dr, Holló Miklós lesz az ügyeletes orvos, Villám István utca 5, szám alatti rendelőjében. — Fekete László megyei tanácstag fogadóórát tart Baján, a városi tanács 4. sz. szobájában, március 31-én, kedden délelőtt 10-től délután 2 óráig. — Városi tanácstagi fogadóórát március 31-én, kedden Méhész Árpád tart Kecskeméten, a városi tanácsháza első emelet 5. számú szobájában, reggel 8 órától délután 1 óráig. — Megyei tanácsi fogadóórát március 31-én, kedden dr. Sza- lóky László tart a megyei tanács épületében. — KISZ-szervezetet alakított a katymári Szabadság Tsz fiatalsága. Az MSZMP helyi szervezetének titkára, s a tsz elnöke támogatásáról biztosította a fiatalokat. A község Sztaha- nov Termelőszövetkezetének 20 fiatalja is megkezdte a KISZ- szervezet alakítását. — Készül az ország a 63. Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásárra. Baranya megye siklósi járásból már eddig tíz termelőszövetkezet jelentkezett a kiállításra. — Művészi kultúrműsort adott a KISZ énekkar, s a művelődési ház színjátszó köre, valamint a Türr István Köz- gazdasági Technikum diáksága Baján, a Tanácsköztársaság megalakulásának 40 éves évfordulóján. Többek között Földes Mihály Honvágy című drámájából mutattak be részi eteket. — Lakberendezési kiállításokat rendeznek a fölűművesszö- vetkezetek Győr, Veszprém és Szolnok megye termelőszövetkezeti községeiben. — Vendégszereplésre utazik a kalocsai honvédségi alakulatok meghívására az Izsáki K1SZ- szervezet vegyes tánccsoportja, szeretnie! és drágszéli táncokból álló műsorával. — Repülogép-anyali a jóhoz hasonlít a tihanyi új komp, amelynek terveit most készítik. Az új komp négy Ikarusz 55-ös autóbuszt, sok személyautót és motorkerékpárt szállíthat majd. Emeletes felépítményét fedett utastér, büfé cs korszerűen felszerelt társalgó nyújt kényelmet a kirándulóknak. — A megyénk déli részén felszerelt televíziós vevőkészülékek számára nyújt jobb vételi lehetőséget a szentesi televíziós közvetítő állomás, amelynek helykijelölését március 26-án végezték el. Köztudomású, hogy Bács megye az állomás felépítéséhez 400 ezer forinttal járult hozzá. — Megkezdik a Góbi-sivatag fásítását a kínaiak. Az 520 ezer hektár nagyságú új erdő telepítését először az északi Sinkiang tartományban kezdik el, — Illatosított tcxfüanyagokat gyárt az egyik amerikai textil- gyár. Megállapították, fk^y az illatos! tás több mint három *évig egyforma erősségű marad, a ,az ugyanabban a szekrényben eV helyezett, különbözőképpen Illa-* tosítolt ruhák nem befolyásolják egymás Illatát. — A KISZ kecskeméti járási bizottsága április 8-án alapszer- vezeli titkári értekezletet tart, Izsákon, amelyen az izsákí KISZ-szervezetek titkárain kívül a környező alapszerveactek? titkárai is részt vesznek. — A Gáláimig című magyarul beszélő spanyol filmet vetítik ma, 29-én 17 és 19 óra 30 perckor a magyar néphadsereg kecskeméti helyőrségének tiszti klubjában. — Hetenként háromszor vetítenek a tataházi mozihelyiségben, amelynek érdeklődő, nagyszámú látogatói nagyon megérdemelnék már, hogy a mozihelyiséget kitatarozzák. — A Dél-Afrikai typióban még soha nem tapasztalt katasztrofális szárazság pusztíts Az északi részeken éhhalál fenyegeti a revervátumokban élő 200 ezer négert. — Szőlőt gyökereztetnek a kecskeméti termelőszövetkezetek: 12 holdon, amelyhez a szükséges szaporítóanyagot már meg: is szerezték. A Szabad Föld Tsz 4, a Törekvés Tsz pedig 5 holdon foglalkozik majd a nagy bevételt nyújtó gyökereztetésseL — A földmű vessző vetkezet színjátszó csoportja a helyi KlSZ-szervezeltel együtt JJo- bozy Imre Szélvihar című drámáját adta elő Izsákon, Udvaros Béla, a Kecskeméti Katona-- József Színház rendezőjének segítségével. A sikeres bemutatkozás után április 3-árt. Szegedre látogat cl az együttes, ahol megismétlik műsorukat.— Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonoknak, ismerősök-, nek, akik felejthetetlen férjem és édesapánk ravatalára koszorút vagy virágot helyeztek,, megjelenésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, hálás köszönetét mondunk. Bán-család, 7478 — Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak és az É. M. Bács megyei vállalat összes vezetőjének és dolgozóinak mondunk hálás szívvel köszönetét, akik drága jó férjein, illetve jó édesapánk, Gero Lajos, ravatalára koszorút és virágot helyeztek, ezáltal mélységes fájdalmunkat egyhítenl igyekeztek. Gyászbiják: összetört szívű özvegye, édesanyja, forróm szeretett négy fia, menye és kis unokája. 7490 1'anfolyuin as új termelőszövetkezeti vezetők részére Baján, a kertészeti technikumban április 6-tól tanfolyam indul az új termelőszövetkezetek elnökeinek és könyvelőinek részére. Az elnökök négy napig kapnak tájékoztatást a szövetkezet vezetésének legalapvetőbb tennivalóiról, a könyvelők pedig hat napig tanulják a közös gazdaságok pénzügyi vezetését. Lefoglalt bort adott el sikkasztásért elítélték \