Petőfi Népe, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-24 / 70. szám

1959. március 24. teilt? 3. oldal Ä Magyar Szocialista Munkáspárt Becs-Kiskun megyei Bizottságának 1959. március 13-1 HATÁROZATA A Magyar Szocialista Mun- ispárt Bács-Kiskun megyei Bi- >ttsága március 18-án kibőví- ■tt ülésen megvitatta az SZMP Központi Bizottság árcius 6-i határozatából adó- d feladatokat, s a következő atározatot hozta: A kibővített megyebizottsági lés teljesen egyetért a párt özponti Bizottságával mind a irténelmi. jelentőségű XXI. ongresszus értékelésében, mind belső helyzet elemzésében, z SZKP történelmi jelentő- }gű XXI. kongresszusa erősí- ítte megyénk dolgozóiban a socializmus építésébe vetett izalmat, a nemzetközi szoiida- itást, a béke megvédéséért fo- •ó harcot. A megyei pártbi- ottság biztosítja, hogy a XXI. ongresszus határozatait a me- ye pártszervezetei feldolgoz­lak, s a munkájuk során hasz- osítsák. Teljesen igaz a Központi Bi- ottságnak az a megállapítása, iogy »dolgozó népünk két és éléves munkájának eredmé- íyeként megteremtődtek Ma- 'yarországon a szocializmus tyorsabb építésének feltételei«. Szt bizonyítják azok az ered- nények ts, melyet megyénk para és mezőgazdasága az el­műt év során elért. Megyénk zocialista ipara 1957-hez vi­szonyítva 1958-ban 7.9 száza­lékkal termelt többet, a ter­melékenység 6,1 százalékkal nőtt. A mezőgazdaságban — a kedvezőtlen időjárás ellenére — figyelemreméltó terméseredmé­nyeket értünk el. Jelentősen erősödtek a mezőgazdaság szo­cialista szektorai, ennek során növekedett az egységnyi terü­letre jutó árutermelésük. Az iparban, a mezőgazdaságban, az élet egyéb területein elért ered­mények megyénk dolgozóinak a párt és a kormány iránti bi­zalmát, a szocializmus ügye iránti lelkes odaadását fejezi ki. A Magyar Szocialista Mun­káspárt, amely küzdelmes vi­szonyok között vezette népünk igazságos harcát, s amelynek politikája kifejezi dolgozó né­pünk érdekeit és akaratát, ez év végére összehívta kongresz- szusát. A dolgozó népünk éle­tében nagy jelentőségű párt- kongresszus összegezni fogja eddigi munkánk, harcaink ered­ményeit, megvitatja ötéves nép- gazdasági tervünk irányvona­lát, meghatározza további fej­lődésünk ütemét. Központi Bizottságunk azt ajánlja dolgozó népünknek: 1959 végére érjük el népgazda­sági tervünk néhány legfonto­sabb mutatójának a hároméves tervben 1900-ra tervezett szín­vonalát. A* iparban: termelési tervünket 4 százalékkal tel­jesítsük túl, a termékek ön­költségét a tervezettnél egy százalékkal csökkentsük, a munka termelékenységét a tervezettnél 2 százalékkal növeljük. ,, A mezőgazdaságban: az állami gazdaságok, termelő- szövetkezetek, gépállomások, egyéni gazdaságok jó mun­kájával az évi 5,2 százalékos termelési növekedést igye­kezzünk túlteljesíteni. Nemzeti jövedelmünk e reális és megfontolt cé­lok megvalósításával 8.3 szá­zalékkal emelkedik. Dolgozó népünk alkotó munkája nyo- án tovább erősödik és szé- szocia’ista hazánk, és egy 5—6 százalékkal nő­ik a munkások és al­ázottak reáljövedelme, parasztok reáljö- ‘‘ pedig az előirány- ^djjggfelelően emelke­-<<f <>V Nontosan ki­hozó lakos­sága személyes érdekeit. Ezért a megyei pártbizottság — épít­ve az elmúlt évek eredményei­re, bízva megyénk dolgozóinak akaraterejében és alkotó kész­ségében — ajánlja a megye dolgozóinak, hogy a Központi Bizottság határozatában meg­jelölt feladatok sikeres végre­hajtása érdekében az iparban és a mezőgazdaságban bonta­koztassák ki még szélesebben a szocialista munkaverseny- mozgalmat a pártkongresszus tiszteletére. Javasoljuk a megye ipari munkásainak: Az élelmiszeripar dolgozói különösen a tervek teljesítésé­ben, a gyártmányok minőségé­nek javításában, az önköltség csökkentésében érjenek el je­lentős eredményeket. Az exportra dolgozó üzemek munkásai, mérnökei, techniku­sai tegyenek meg mindent an­nak érdekében, hogy az export­terveket határidőre, kiváló mi­nőségben teljesítsék. Helyeseljük és követendőnek tartjuk a Kecskeméti Lakatos- ipari Vállalat, a Kiskunfélegy­házi Bányászati Berendezések Gyára és a megye más ipari üzemeinek ilyen irányú kezde­ményezéseit. A megye mezőgazdasági dolgozóinak: A megyei pártbizottság he­lyesli és támogatja a bajai já­rás termelőszövetkezeteinek és termelőszövetkezeti községei­nek versenymozgalmát a me­zőgazdaság terméshozamának emelésével, az önköltség csök­kentésével kapcsolatban. Helyeseljük és támogatjuk a Bajai Állami Gazdaság kezde­ményezését az állami gazdasá­gok szocialista versenyére. Helyeseljük és támogatjuk a Kecskeméti Gépállomás kezde­ményezését a termelőszövetke­zetek fokozottabb támogatása, a terméshozamok növelése ér­dekében. Javasoljuk a megye többi termelőszövetkezetének, állami gazdaságainak és gépállomásai­nak: ' tanácákozzák meg dolgo­zóikkal lehetőségéiket és csat­lakozzanak a kongresszusi cé­lok megvalósításához. A megyei pártbizottság fel­hívja a megye valamennyi pártszervét és pártszervezetét, hogy széleskörű politikai mun­kával. baráti szóval támogas­sák és lelkesítsék a dolgozók munkaverseny-mozgalmát. A kommunisták, a pártmun­kások, a pártszervezetek veze­tői mutassanak példát jó mun­kájukkal. Segítsék elő, hogy a szocialista munkaverseny a dol­gozó emberek széleskörű, ele­ven alkotó mozgalma legyen. Támaszkodjanak teljes biza­lommal a pártonkívüii munká­sokra, műszakiakra és gazda ságvezetőkre. Felkérjük a megye szakszer­vezeteit és szakszervezeti akti­vistáit: segítsék elő, hogy a SZOT határozatai a kongresz- szusi versennyel kapcsolatban megértésre találjanak és jó eredményeket hozzanak Bács- Kiskun megyében is.'?. A megye mezőgazdaságának továbbfejlődése szempontjából a megyei pártbizottság legdön­tőbb feladatnak tekinti a ter­melőszövetkezetek megerősíté­sét, különösen a tél és a tavasz folyamán alakult termelőszövet­kezetek menszilárdítását, nagy­üzemi gazdálkodásának meg­alapozását. A megyei pártbizottság kife­jezi elismerését cs köszönetét azoknak a dolgozó parasztok­nak, akik meggyőződve a szö­vetkezés szükségességéről, ez év tavaszán önkéntes elhatáro­zásból a szövetkezeti utat vá­lasztották. Arra hívjuk fel őket, hogy életre szóló döntésüket szövet­kezeti ’gazdaságuk megerősíté­sével, jó termelési eredmények­kel és szilárd összefogással ala­pozzák meg. A megyei bizott­ság arra törekszik, hogy a tag­ság erőfeszítéseit testvéri mó­don segítse munkásosztályunk, és a megye kommunistái, ha­ladó társadalmi erői a kezdeti nehézségek mielőbbi leküzdé­sében. Megyénk mezőgazdaságában most a legfontosabb a tavaszi mezőgazdasági munkák sikeres elvégzése. Egész évi szorgalmas munkával érjük cl, hogy az áll ami gazdaságokban, termelő­szövetkezetekben és az egyéni parasztgazdaságokban növeked­jen a mezőgazdaság termésho­zama és jövedelme. Bizalommal vagyunk a ma még^ egyénileg dolgozó parasz­tok iránt. Jól tudjuk, hogy pár­tunk helyes politikája nyomán megérik bennük is az elhatá­rozás és önként fogják válasz­tani a szövetkezés útját. Arra hívjuk fel őket, hogy a terme­lésben is, az állampolgári kö­telezettségben is teljesítsék nép­köztársaságunk iránti kötele­zettségüket. Megyénkben megvan minden ! feltétel ahhoz, hogy a Köz­ponti Bizottság határozatából adódó feladatokat szervezettebb munkával, a vezetés minden területen való javításával, a dolgozók széles tömegeivel ba­ráti összefogásban, sikeresen hajtsuk végre. Megyénkben az eddig elért eredmények alapja a párt he­lyes politikája, a párt és a tö­megek közötti kölcsönös biza­lom volt. Munkánk során erő­sítsük tovább e kölcsönös bi­zalmat. hogy a Központi Bi­zottság határozatában megjelölt feladatok megyénkre eső ré­szét teljesíteni tudjuk. ' Megyénk Dolgozói! Űjabb munkasikerekkel já­ruljatok hozzá egész népünk jó­létének emeléséhez, a szocializ­mus erőinek növeléséhez! Mun­kánkban lelkesítsen bennünket az a nagyszerű jövő, mely a szocialista világrend erején nyugszik, s amelyet a Szovjet­unió Kommunista Pártja XXI. kongresszusa állított az egész világ békeszerető népei elé: a béke és a szocializmus győ­zelme! Kecskemét, 1959. március 18. MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottsága SZOVJET VENDÉC/EK a kecskeméti postások ünnepén Szombaton, március 21-én es­te Ünnepi estet rendezett a kecskeméti posta pártszervezete, amelyen szovjet vendégek is részt vettek. A kultúrműsorban az újonnan alakult postás ének­kar is bemutatkozott, s a pos­tások KISZ-szervczetének szín­játszó köre és a szovjet vendé­gek műsora tette ünnepélyessé az estet. Amint értesültünk róla, a posta dolgozói ez alkalommal az élüzem cím elnyerése felté­teleinek teljesítésére tettek vál­lalásokat a Központi Bizottság határozata nyomán. Ifiül Íj 4-e. liiz teleiéit Húsz új farmotoros autóbusz készül április 4-ig a főváros részére. Képünkön a már elkészült egyik autóbusz látható a próbaút előtt. Közel lélmillió normálhold gépi szerződés a tsz-ekben Hamarosan összesítésre kerül­nek megyénk termelőszövetke­zeteiben a gépállomással meg­kötött szerződések. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a közös gazdaságok az idén rnegnövekedett igénnyel fordul­tak a gépállomásokhoz: ezideig a múlt évinek kétszeresére — majdnem félmillió normálhold­nak megfelelő gépi munkára — kötöttek szerződést. Ezen belül főleg a gépi növényápolás iránti igény növekedett meg jelentő­sen: az eddig lekötött terület majdnem 30 000 holdat tesz ki s tavalyi 12 ezerrel szemben. A munkához már mindenütt hozzáláttak a gépállomások, az összes univerzális gépek dolgoz- nak. A termelőszövetkezetekben eddig 52 000 normálholdnab megfelelő munkát végeztek eL Március 15-ig tavaszi tervüknek 25,1 százalékát teljesítettéit. Egy úton a közös cél felé MEGNÖVEKEDETT régebbi termelőszövetkezeteink működé­sét vizsgálva, nem kerülheti el az ember figyelmét az a kér­dés: milyen a viszony a régi és az új tagság között, sikerült-e a közösben rövid idő alatt meg­szüntetni azt az ellentétet, amely amiatt merülhet fel, hogy a most már egyúton ha­ladók a parasztság különböző rétegeiből számláznák? Nézzük meg, hogy mi a hely­zet ezzel kapcsolatban a csá- volyi Haladás Tsz-ben. A TERMELŐSZÖVETKEZE­TET annak idején agrárproletá­rok hozták létre. A 320 kataszt- rális hold földön 33 fővel mű­Földben van a kora tavasziak magja a Bajai Állami Gazdaságban A {elültetést mór befejeiték Hírt adtunk már a Bajai Állami Gazdaság kezdeménye­zéséről, hogy a gazdaság dolgozói 1800 000 forint értékű áru­val adnak többet a városi lakosságnak a tervezettnél. A gazdaság módszeresen készül a vállalás teljesítésére. A terméseredmények növelésének számos feltétele van. Többek között a megfelelő talajerőutánpótlás, a jó gépi munka, a ko­rai vetés. Az ősziek megerősítésére 609 holdon fejtrágyáztak pétisóval. Befejezték a felülvetéseket, valamint a kora tava­sziak vetését. Többek között földbe került 500 holdon a borsó, 20 holdon a napraforgó. Elvégezték 800 holdon a lucerna talaj­lazítását is rotációs kapával. Az állattenyésztésben 537 ezer forint értékű hozamnövelést akarnak elérni az eredeti tervvel szemben. Az átdolgozott terv szerint a tehenek tejhozama 200 literrel lesz magasabb, vagyis 3200 helyett 3400 liter. A szakszerű takarmányozásnak, a ki­váló gondozásnak máris megvan az eredménye. Az utóbbi na­pokban 1 literrel emelkedett az istállóátlag, s jelenleg 11 liter. A hízómarháknál, az itatásos borjúnevelésnél, az eredeti terv­nél 1 kilóval magasabb havi súlygyarapodást szándékoznak elérni. ködő szövetkezet az elmúlt he­tekben 1300 holdas nagyüzemi gazdasággá fejlődött, tagjainak a száma pedig elérte a 234-et. Az új belépők között számos az egykori középparaszt, s hogy milyen fogadtatásban részesül­tek a régi tagság részéről, jel­lemző: a 15 holddal belépett Karácsonyi Józsefet már az el­ső napokban brigád vezetőnél: választották meg. EZ AZ EGYIK bizonyítéka a régi és új tagok között? egyenjogúságnak, annak, hogy a fejlődést gátjó ellentéteknek eleve elejét vették, — annak is. hogy a szakember révén a fej­lődés alapját még jobban meg­teremtették. S hogy a közös cél mennyire egyöntetűvé kovácsolta máris £ tagságot, erre is van példa. Nemrégiben a dughagyma hat holdon való elültetését 85 asz- szony és három leány végezte el. Lelkesedésükön, szorgalmu­kon nyoma sem látszott annak, hogy csapatuk régi és új tsz- tagok feleségeinek, gyermekei­nek a soraiból tevődött össze. PERSZE, MINDEBBEN nagy szerepe van a még januárban öt "tővel létrejött pártszervezet kommunistáinak, akiknek a száma egyébként már tizen­kettőre szaporodott. S most kaptuk a hírt, hogy újabb ti­zennégy — közöttük több új belépő — tsz-tag kéri felvételét a pártba. NEM KÉTSÉGES, hogy ily- módon, erős pártszervezettel az élen, mielőbb megszünteti a tsz közössége azokat az ellen­téteket is, amelyek »suba alatt« esetleg még lappanganak.^ 9 amelyeknek nem más látná s kárát mint maga a tagság égé-* s7.e. 1. I 1

Next

/
Thumbnails
Contents