Petőfi Népe, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-17 / 40. szám
4. oldal 1959. február 17. kedd A. VÄDÖC V ége a tanításnak, a falu és a tanyavilág apróságai kirajzanak az iskolából, mennek haza, bele a csöndben lopakodó alkonyatba. Az igazgató szobájában a gyermekkorom utáni bizsergető nosztalgiával nézem őket, a vidámságukat. Egyszercsak nyílik az ajtó és az egyik tanítónő lép be rajta. — Igazgató kartárs, itt van az Elemér — mondja a vezetőjének. — Jöjjön be. Valami ügynökfélét vagy hasonlót gyanítok a faluhelyen ritkaságszámba menő név hallatán, de az igazgató sebtiben tájékoztat, hogy Elemér egy rosszcsont, elsőosztályos, hatesztendős kisfiú. Azért van vele beszélnivalója, mert délben, az Iskolába jövet beleszúrta bicskáját az egyik kislány hátitáskájába, s azt is mondta neki. hogy megöli. Nem tudni különben, hogy ki az apja Elemérnek, az anyja ápolónő Szegeden, de nem törődik a gyermekével, így á beteges nagymamájával él, akinek mindössze egy hold földje van. S már ott is áll előttünk a beidézett. Ügy nyomult be az ajtón, hogy ne hagyjon kívül semmit a nyomorúságából. Pöttöm emberke, foszlott kis télikabátján, egyetlen gomb nem sok, de annyi sem, a nyakánál biztosítótű fogja össze a kabát két szárnyát. Nem különb alsó ruházata, s a cipője sem, fejéről az alaktalan röngydarabhoz hasonló, kirojtosodott micisapkáját ahogy kezébe veszi, mintha el akarná tépni, vetni magától, másik kezével éppencsak fogja a viharvert táskáját, akárha dig ő vághatná nekünk oda metsző gúnnyal, ha értelmi ké pessége már felfogná a fonal helyzetet: Ti, felnőttek vontol engem kérdőre? Hát ki miat vagyok ilyen? Törődik velem a: anyám, vagy az a pernahajde apám, akit nem is ismerek? É: ti is? Nektek most az a gondotok, hogy milyen ruhában menjetek a farsangi bálba, mivé; tömjétek tele a hasatokat, de mélyítek gondol arra, hogy én rongyokban járok, s kenyeret ebédelek? Hogy én vagyok gyerektársaim között a legrosszabb? Csodálkoztok rajta? A ti gyereketek a legszebb, a legjobb, a legtisztább, a legkövérebb, a legvidámabb, a legokosabb, — mi marad nekem? Én is akarok lenni valaki! Hát ezért vagyok a legrosszabb! Húsz év múlva majd ti, felnőttek cl- szörnyűlködve és kajánkodva olvassátok az újságotokban, hogy bilincsbe verve állok a bíróság előtt? Miért? Miattatok! Mert nem törődtetek velem! A z igazgató is megértette, amit Elemér helyett gondoltam, átéreztem. Kezét a kisfiú fejére teszi, s útjára engedi: "Máskor nem szabad rosz- szalkodnod!« A fiúcska míg megjárja a zegzugos folyosót, az iskolavezető elmondja, hogy írt már érdekében az illetékes minisztériumnak Pestre, s remélhető, hogy felveszik majd valamelyik intézetbe. Nem szabad elutasítani. Mert más Itt nem nagyon segít. Most is, hogy megy az udvaron, a hozzá dörgölődő kutyát teljes erővel oldalba rúgja. Mintha mindannyiunkkal tette volna. És joggal. Tarján István Odaítélte a zsűri a Tanácsköztársaság 40. évfordulójának tiszteletére meghirdetett képzőművészeti pályázat díjait Az 1919-es Tanácsköztársaság 40. évfordulójának tiszteletére meghirdetett képzőművészeti pályázatra számos festmény és grafikai mű érkezett be megyénk képzőművészeitől. Az ösz- szegyűlt anyag selejtezése és a pályázatra méltónak bizonyult művek közül a legjobbaknak járó pályadíj odaítélése a napokban zajlott le. Több olajfestménnyel és grafikai művel szerepelt a pályázaton Inire Gábor, Goór Imre, Szamosi Ferenc, Vdvardi Gyula. A bíráló bizottságtól szerzett értesüléseink alapján, az egybehangzó vélemények szerint nem érkezett be olyan kiemelkedő értékű pályamunka, amely a 4000 forintos első díjra érdemes lett volna Ezért a zsűri úgy határozott, hogy .a díjakat megosztva adja ki. A második díjat Imre Gábor: Egy vörös katona önarcképe című olajfestménye nyerte el a 3000 forintos pénzjutalommal együtt. Kettő-kettőezer forintos harmadik díjat ítélt a zsűri Goór Imre: Forradalmi zászlók alatt és Udvarát Gyula: Forradalom című olajképének. Szamosi Ferenc két grafikáját 800 forinttal jutalmazta a bírálóbizottság. Haqtfieabúni társadalmi äiLtefoqdi bontakozik ki az áj ztnti á/Ialáuos iikota felépítése. érdekében. Orvosi vizsgálaton a jövő repülői most nem használ. A kislány nyelvét jól felvágták, mert kacagva felel: — Hát magánál mindenesetre bátrabbak vagyunk. Erre nem volt mit válaszolnom ,., Dolgom végeztével újból összetalálkoztam a fiatalokkal. Nagyrészük megfelelt, Öreg este volt. mikor a kór-', házból kiléptünk. Fenn az ég-’ bolton csalc a csillagok világi-j tottak, s én Képzeletemben' mar ezüstszárnyú repülőgépe-, két rajzoltam közéjük, amelyeken ezek a bátor fiatalok repülnek majd, Kohl Antal levelező Még csak a távolabbi tervekben szerepel az új zenei általános iskola felépítése Kecskeméten — a szülők azonban mégsem várják tétlenül, hogy a nagyösszegű beruházás elő készületei meginduljanak. Vágyuk — hogy az iskola több mint háromszáz tanulója minél előbb egészséges, nyugodt kö- rüimények között tanulhasson — áldozatkész tettekben is megnyilvánul és nagyon sokan bejelentették már társadalmi munkafelajánlásaikat az új iskola építéséhez. Nemcsak a zenei általános iskolába járó gyermekek szülei, hanem a többi iskolásoké is örömmel ajánlották fel máris segítségüket, továbbá az országban működő 52 zenei általános iskola is felajánlotta támogatását az »anyaiskolának". (A/ országban először Kecskeméter nyílt meg ez a típusú iskola.! — Hasznos tanfolyam. A Magyar Agrártudományi Egyesület nutriatenyésztési szakosztálya március 7-én és 8-án tenyésztési minimum tanfolyamot rendez a Jókai úti általános iskolában. Ezen bárki részt vehet. Szállásról és ellátásról mindenki maga gondoskodik. Készül a cifra*zíir Az ország egyetlen szűrszabónője a debreceni Dan- kovszky Lórándné. A hímzésmintákat a múzeumokban őrzött ősi darabokról nézi le. Képünkön Dankovszkync pásztorszűrt hímez. Ezekből a munkákból exportálnak is. fVKpItOHA : CAISAI PONC.OA' A napokban a kecskeméti megyei kórhát földszinti folyosóján vidám, tréfálkozó kedvű fiatalemberekkel hozott össze a véletlen. Mit kereshetlek ezek az egészséges fiatalok a kórházban? Meg is kérdeztem őket: — Talán csak nem betegek7, — Dehogyis — mondja egy bőrkabátos fiú. — Repülőorvosi vizsgálatra jöttünk, s arra várunk, hogy megkezdődjön. Most már nem volt nehéz, rájönnöm a »titok« nyitjára.', Ezek a fiatalok lesznek a jövőj vitorlázó vagy talán lökhajtá- sos repülősei. Jobban körülnéztem. s lányokat is fedeztem fel közöttük. — Maguk Is repülök lesznek? 1 — Nem! Mi ejtőernyősnek' jelentkeztünk — válaszol egyj kislány. | — Az ejtőernyős sport csak^ a bátraknak való! — vetem ellen, de úgy látszik, érvem ISMÉT FELTŰNT A JETI Spani olasz riporter Nepal fővárosában közölte, hogy november 28-án 6200 méter magasságban lefényképezte a rejtélyes „havasi embert”. Spani az olasz« televízió és az II Tempo újság megbízásából keresztül-kasul vándorolta a Himaláját és megfigyeléseit a nepáli kormánnyal is közölte. Spani elmondotta, hogy november 28-án éjszaka sátrában lépések zajára ébredt. Kilépett a sátorból és a holdfényes éjszakában mintegy 15 méter távolságban „óriási majmot látott, amelynek testét sűrű szőr-; zet borította, s mintegy 1,80 mé-' tér magas volt”. Mivel a nagy hideg miatt filmfelvevőgépe nem működött, elővette fényképezőgépét és vacuumfény mellett lefényképezte az óriás majmot. A felvillanó fény elriasztotta az állatot. Reggel kísérői lábnyomokat találtak a sátor körül. ! 48. Sorra felidézte azokat az angolokat és amerikaiakat, akikkel a második világháborúban találkozott. S a katonák hosZ- szú sorában nemsokára felvillant egy áré, amely kissé hasonlított Petersonhoz. Vaiószí- nőleg véletlenül találkoztak ... Üjabb provokációról van tehát szó. Dé mi lehet a céljuk? Ez. a gondolat egész nap nem mént ki Scseglov fejéből; folyton a Harwood-ügynök viselkedésének okát kereste. Míg egyszercsak megszólalt a házitelefon. »Aha, már türelmetlen!« — gondolta Scseglov. — Hallom, Jack! — Én nem Jack vagyok, hanem Wagner. Otto Wagner, tisztelt Csekloff elvtárs!... Azonnal jöjjön át hozzám! — Igen ... jól van.:: — dadogta Scseglov és a kagylót a készülékre dobta; úgy látszik, Peterson árulása miatt minden kiderült. Tovább már fölösleges is színészkednie. Elszántan benyitott hát Wagner dolgozószobájába, s már a küszöbön megkérdezte: — ön hallgatózott? — Igen. — Az Öreg gúnyosan &B szemrehányóan bólintott. — Üljön le, kérem, mért ez a beszélgetés sokáig fog tartani. — De hogvan hallűathaUiU —2 Most is elmúlt már este tíz óra! — Wagner először az órájára, majd az integrátor megvilágított skálájára mutatott: — a főintegrálor az utóbbi időben szünet nélkül működik, a maguk készülékeit pedig egyszerűen kikapcsoltam. De nem bánom, hogy résen voltam, mert sok érdekes dolgot tudtam meg... Nos, tehát maga szovjet kém, ugye, és a titkaimat akarja kikutatni? Csend lett. Wagner a zavar és az aggodalom vonásait kereste Scseglov arcán. De a mérnök uralkodott magán* — Professzor úr, azt hiszem itt lenne az ideje, hogy megkezdjük a beszélgetést — mondta Scseglov, amikor a csenc már kínossá vált. — Én mindent megmagyarázok önnek nem vagyok kém, de a titkai! kierőszakolom. Ha nem öntől akkor Harwoodtól. Vagy önállóan jövök rá. Mert ennek a találmánynak az emberiséget s nem a gyilkosokat kell szolgálnia. Wagner elgondolkozva ingatta fejét: — Ezt most hallom először!... "Ideiig egészen mást kért tőlem ... — Üjabb hallgatás. — Csak nézem magát, és egyre azon tanakodom: mire gondolhat? Minek tart engem, ellenségnek vagy jóbarátnak? Bölcí embernek vagy ostobának?.... De sajnos, csak találgatni tudok. Gondolatait még az integrátor segítségével sem ismerhetem meg... Pedig valamikor erről ábrándoztam ... Akkor még szegény, éhes diák voltam, napi tizenöt órát dolgoztam és minden pfenninget a laboratórium céljára raktam féli-e. Loptam. Igen, elismerem, hogy loptam: a tanáromtól ráiióal- katrészeket szereztem, de én kenyérhéjakkal is beértem, Akitől csak tudtam, kölcsönt vettem fel, s persze, nem adtam meg. Még lyukas cipőket is kéregettem, hogy ne kelljen két-három márkáért újat venni ; i. Mindemet kinevetett, osz- szevihogtak a hátam mögött, zsugorinak, szélhámosnak neveztek- aki egy garasért embert ölne.;: Hát ebben volt valam igazság: ölni meg lopni is tudtam volna, csakhogy a szükséges pénzt előteremtsem. Sőt, erkölcsi igazolást is találtam a magam számára: íelsőbbrendű ember vagyok! S ha terveim sikerülnek, mindent visszafizetek! —. Hiábavaló vagyonszerzési kísérleteimről még sokat lehetne beszélni. De elég annyi is, hogy nem vettem feleségül azt a lányt, akit szerettem, mert a házasság háromszor többe került Volna, mint amennyit megengedhettem magamnak. Hosszú évekig egyszer sem voltam színházban, moziban. Szóval, úgy éltem, mint egy vakond. — És amikor az erőm már fogytán volt és beteg lettem, amikor már azt kezdtem hinni, hogy rossz úton járok és sohasem érem el a célomat, akkor váratlanul sikerült. Meghalt az egyik nagynéném, akit személyesen nem is ismertem, és tekintélyes összeghez jutottam; Az utolsó pfenninget is elköltöttem ugyan, de a legújabb készülékekkel szereltem fel a laboratórjumomat. A siker meglepő gyorsasággal jött, de nem onnan, amerről vártam. — A gondolatátvitellel folytatott kísérleteim csődöt mondták. Kiderült ugyanis, hogy a lelki funkciókat irányító agykéregnek roppant bonyolult szerkezete van. Ugyanazok az elektromágneses rezgések különböző embereltLŐ! más-más reakciót váltanak ki. (Folytatása következik) ki bennünket? Reggel tíz óra előtt?! mondaná a mozdulata: minek ez is? * Nézem és elszorul a szívem. * Ú gy áll előttünk a masza- tos arcával, az ollóval megnyirbált kusza hajzatával, a tágranyílt, tiszta gyermeksze- mével, olyan nyomasztóan csöndben, hogy némasága szinte harsogja: mit akartok velem — Miért szúrtad bele a bicskád annak a kislánynak a táskájába? — vallatja az Igazgató. — Csak — és a szempillája sem rebben, s ezzel el is intézte a választ. — Édesanyádat mikor láttad utoljára? — bontom meg most én halkan a beállott csöndet. — Karácsonykor? — ö, még a másik karácsonykor se! — Mit ebédeltél ma, Elemérke? — Kenyeret. — Nem a reggelidet kérdez-’ tem — mert gondolom, tán rosz- szul értett. — Mondtam mán, hogy kenyeret — feleli apró kis kitöréssel, hogy mit faggatom, mi közöm hozzá. — Ma mosakodtál? —- Nem. — A nagymama nem szokott megmosdatni? Szó nélkül hagyja a kérdést, s a tekintete sem árulja el, hogy kutatná az emlékezetében: mikor is mosdott utoljára. Csak áll rezzenetlén nyugalommal a maga külön kis világában, amelybe beleavatkozott a miénk, a felnőtteké. A z okokat és okozatokat kereső vajúdásban keserű önvád kezd rágni, marcangolni míndannyiunk nevében. Mi faggatjuk csínye miatt ezt az öklömnyi emberpalántát, pe-
