Petőfi Népe, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-13 / 37. szám

/V >-■ 0/ . < <9 t ­X íft Restim ... ÄGOGO0O0ÖOOOOGGGOGOOOÖ Világ proletár jatt egyesül teleki § ! 0 magyar szocialista munkáspárt bacs-kiskun megyei lapja IV. ÉVFOLYAM, 37. SZÁM Ära 50 fillér 1959. FEBR. 13, PÉNTEK Negyvenhárom tagot vettek fel a bácsbokodi Sxalvai Mihály Termelőszövetkezetbe Több termelőszövetkezeti előkészítő bizottság alakult a bajai járásban A bajai járásban naponta szá­mos jelentkező van a közös gaz­daságokba. A bácsbokodi Szal- vai Mihály Termelőszövetkezet­ben szerdán volt közgyűlés. Ezen 48 jelentkező ügyét tár­gyalták. Ebből 43-at felvettek a tagok sorába. Egyébként ebben a községben, mint már hírül ad­tuk, nemrég alakult Oj Otthon néven egy szövetkezet, amely két nap alatt négy taggal gya­rapodott, most már tizenhatan vannak. Alakult egy előkészítő bizottság is, amelynek egyelőre nyolc tagja van. ■■•■■«■•asaas«aaasB«a«K««aas«a>aa*tacsa*ff Három és félmillió forint a fiatalok takarékossági mozgalmának egyévi ereaménye A KISZ megyei végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén meg­vizsgálta a megye KISZ-szervezeteinek tevékenységét a Központi Bizottság által meghirdetett ifjúsági takarékossági mozgalommal kapcsolatosan. A végrehajtó bizottság megállapította, hogy a ta­karékossági mozgalom eredményesen fejlődik, hisz az elmúlt alig több mint fél esztendő alatt az ifjúsági szervezetek által vezetett takarékossági akció eredménye 3 692 225 forint. A vég­rehajtó bizottság megállapította, hogy a takarékossági mozga­lomban a legkiemelkedőbb eredményt a Kecskeméti Téglagyár, a Kecskeméti Gépgyár, a Bajai Posztógyár, a Kalocsai Paprika­feldolgozó Üzem, a Kecskeméti FŰSZERT Vállalat és a Tisza- kécskei Permetezőgépgyár fiataljai érték el. A megyei végrehajtó bizottság második napirendi pontként a termelőszövetkezetek fiataljaihoz intézendő munkaverseny- felhívást beszélte meg. iVOOOvOOOOOOOOOOOO-OOOCKKKI Kibővített pártbizottsági ülés volt Baján Szerdán Baján az MSZMP városi pártbizottságának nagy­termében kibővített pártbizott­sági ülés volt. Részt vettek az üzemi pártszervezetek titkárai, kommunista gazdasági vezetők, tömegszervezeti vezetők, kom­munista pedagógusok és üzemi munkások. Az egybegyűltek előtt Glied Károly, városi titkár ismertette a végrehajtó bizottság beszámo­lóját a munkásosztály helyze­tevei kapcsolatostul. A vitában 14 elvtárs vett részt. A kibővített pártbizottsági ülésen részt vett és felszólalt Putics József, az MSZMP me­gyei végrehajtó bizottságának másodtitkára is. Alapszervezdí titkárok értekezlete Kecskeméten A kecskeméti városi pártbi­zottság február 10-én a párt- alapszervezetek titkárai számá­ra összevont megbeszélést tar­tott. Első napirendi pontként a titkárok részvételével megvitat­ták a városi pártbizottság «-a munkásosztály helyzetéről szóló határozat felmérésének és vég­rehajtásának tapasztalatait«. A napirendet követő vitában fel­szólalt Zárai Károly, a Kecske­méti Gépgyár párttitkára, Mó- cza Imre, a városi tanács párt­Vaskúton ismét átalakult egy termelőszövetkezeti csoport me­zőgazdasági termelőszövetke­zetté. A Búzakalász Termelőszö­vetkezet elnöke Bohner Nándor lett. A vezetőségi tagok vala­mennyien középparasztok, még­pedig Sánta Árpád, Márton Mi­hály, Márton Ferenc és Papp Imre. FIGYELŐ A bácsborsódi termelőszövet­kezetek iránt változatlanul nagy az érdeklődés. Szerdán ismét öt új jelentkező volt az Aranyka-, lászba és az Űj Életbe. i i Szeremlén szerdán falugyűlés1 volt, amelyen Szabó István elv-] társ, a járási pártbizottság tit­kára tartott beszámolót. Mint-1 egy 200 dolgozó paraszt jött ősz-] sze. A gyűlés végén több közép-i paraszt megkérte a járási párt­bizottság vezetőit, hogy látog&s-] sák meg őket, mert szeretnének1 egy termelőszövetkezetet alaki-] tani. | Csátalján is alakult egy elő-i készítő bizottság. Egyébként a1 járás valamennyi községében] megélénkült az érdeklődés a szö-i vetkezeti mozgalom iránt. A fel-' sőszentiváni Űj Élet Termelő-] szövetkezetbe a legutóbbi köz-i gyűlésen tíz új tagot vettek fel,] a Vörös Októberbe hatot, a Vő-. rös Csillagba négyet. Csávolyon a Haladás Termelőszövetkezetbe] tizenegy jelentkezőt vettek feli a legutóbbi közgyűlésen. A1 nagybaracskai Űj Élet január] 1-től 14 új taggal gyarapodott, ai József Attila Termelőszövetke-] zet kilenccel. ( — A űsírnijfalui Alkotmány Tsz villamosításához már meg­érkeztek az úgynevezett beton­gyámok, s nemsokára nyugdíj­ba küldhetik a petróleumlám­pást. A villamosítás különösen nagy segítséget jelent a tsz gépesítésében, a kulturális le­hetőségek inhh kihasználásában G O © 0 © © © © © G 8 G © O © © G © © © alapszervezetének titkára, Sze- menkár elvtárs, a Nemzeti Bank párttitkára és sokan mások. A megbeszélésen a pártbizottság határozata értelmében olyan döntés született, hogy a Köz- ponti Bizottság határozatát feb­ruár 20-ig minden pártalapszer- vezetben és február 20-a után pártnapokon kell ismertetni. A pártszervezeti titkárok má­sodik napirendi pontként a szovjet—magyar barátság hó­napja előkészítését tárgyalták meg. takarmányt. Sertésből 1257 darabra szer-' ződtek a járás szövetkezetei» 190-et hizlal meg a borotai Vö­rös Október, 153-at a tompái Rákóczi és ugyanennyit a rémi Kilián György Tsz, 4 drágszéli népi együttes nagysiker ű vendégszereplése Kecelen Mint minden más községben, Kecelen is hagyományos ünnep a farsang. Az idén a megszokott batyusbálakon kívül még neve­zetesebb esemény is történt köz­ségünkben. Plakátok hirdették, hogy február 9-én este fellép az országszerte híres drágszéli népi együttes. A nevezetes napon már órák­kal az előadás előtt gyülekeztek a kultúr ház előtt községünk la­kói, hogy jegyüket biztosítsák, hét óra körül pedig több mint «ser íonyi közönség előtt kezdő­dött a nagysikerű műsor, mely­nek keretében az együttes be­mutatta a drágszéli lakodalmast, a „legényjáró este”, s a „betyá­rok vagyunk” című táncjátéko­kat. A műsor 11 óráig tartott. Utána a közönség és a szereplők részvételével megkezdődött a hajnalig tartó tánc. Az együttes ; beváltotta a hozzá fűzött remé­nyeket, s községünkben sokáig emlegetik majd tartalmas, szép műsorukat, táncban szűnni nem akaró jókedvüket Borbányi Jenöné ; — Katonatelep! — harsan a kalauz hang­ja, s a vonat szusz- szán egyet a sínek végtelen szalagján. Nyúlánk, zöldparolis, fiatal katona' keresgéli a neki legjobban meg­felelő helyet a vona­ton. Benyit az egyik fülkébe, a sarokban egy őrvezető üldögél, mellé telepszik. Be­szélgető cimborát sej- dít benne, s nem csa­lódik. — Hazulról? — szó­lal meg az őrvezető. — Onnét — felel rá a most érkezett. — Nehéz volt a bú­csú? — Hát, így is lehet mondani... — Kislány van? — Van. Bár csak ne volna! — sóhajt na­gyot a rövidhajú le­gény, ö úgy, levágja Az els'ászabadság magát a bőrülésre, hogy az szinte nyek­ken. — Áh, nem kell el- kenődni — vigasztalja az őrvezető —, ami­lyen nehéz a búcsú, olyan édes lesz a vi­szontlátás. Most volt először otthon? Amaz csak bólint. — Hát ilyenkor a legkeservesebb — ál­lapítja meg a fehér csillagos —, a többi már könnyebb lesz, meglátja. — A többi —- ne­vet kesernyésen a fiú —, mikor lesz az? Még három hónap, de csak ha tiszta kitű­nően tanulok. Most is összesen csak négyen — Szőke? — kérde­zi kisvártatva az őr­vezető. — Inkább barna — hangzik a válasz, s fénykép kerül elő a tárca mélyéből. — Ez igen — eset tint kajánul a másik —, megértem, hogy lógatod érte az orrod.. De sebaj, öregem, tu­dod azt a nótát, hogy — s dúdolni kezdi —a »A három év majd le­jár ...« —r Nem is három,, csak kettő és fél, de< már abból is elment három hónap — így; az ifjú katona. S olyan vidáman- néz a jegyeket kérő- csinos kalauznő sze­mébe, mintha az a. másik, az otthon ha-1 gyott barnahajú állna! előtte, á ■ -' 5 t töfü j zí KiKiiuruiaiasi járás rerineio- Jszövetkezetei az idén 327 darab 'szarvasmarhát hizlalnak meg. A ) tompái Rákóczi Tsz-ben 62, a já­noshalmi Űj Alkotmányban 50 marabot terveztek s lelkiismere- Dtesen biztosították a szükséges 1500 darob hízott állat A Délmagyaror­szági Üveg- és Por- cellánértékesííő Vál­lalat kecskeméti ki- rendeltsége előtt megáll a stráfkocsi. Vida Imre és Ba­logh János. a MÁV Szállítmá­nyozási Vállalat dolgozói, kötegen- ként emelik le az újonnan érkező demizsonokat. i A kirendeltség vezetője elmondja, hogy megyénkben, különösen a szö- | lősvidékeken, ka­pós ^jószág)« a demizson. Havonta közel 6—7 ezer fogy el az üzle­tekben. Kecske­mét. Kiskőrös, Izsák, Soltvadkert szőlősgazdái vá­sárolják különös szorgalommal. Havonta 6—7 ezer demisson J FIGYELŐ w I) (3. oldalt © 3 A BELÉPÉST $ 3 LATOLGATJÁK G R (3. oldal' ^ R AHOL AZ ORSZÁG D LEGNAGYOBB R MEGYÉJÉT 3 IGAZGATJÁK g p (4. oldal) G ? A SPORTSZÍVRÖIj R (4. oldal) ® R A KISKUNFÉLEGYHÁZI 8 3 KÓRHÁZBAN <3 (4. oldal) G RSPORT Ö R (5. oldal) Q R A VILÁG URALKODÓJA § p (G. oldal) O 3 HALAS ÉS JÁRÁSA G 3 (6. oldal) ^ Cementhordók épülnek as idei szüretre A tavalyi gazdag szőlőtermés nemcsak örömet, hanem bosszú­ságot is okozott a termelőknek. A tárolóhelyek alig-alig tudták befogadni a mustot. Kormány­zatunk — felfigyelve a gazdák gondjaira — több millió forin­tot juttatott soronkívül a táro­lóhelyek bővítésére. Megyénk­ben Izsákon, Kiskőrösön, Kis­kunhalason, Jánoshalmán és Kecelen máris megkezdték a cementhordók építését. Április­ra — ezek elkészülése után — több tízezer hektoliterrel nö­vekszik a pincék befogadóké­pessége, kaptunk szabadságot, mivel jól tanultunk. — No látja, csak igyekezni kell. Megéri az. — Hát meg — élén­kül fel a fiatal kato­na és mosolyra húzó­dik a szája. Italárus halad át a padok között. — Két fröccsöt —- rendeli az őrvezető. Egyszuszra lehajtják az italt. Most a fiata- labbon a sor:. —• Két üveg sört — mondja határozottan, s leinti az üj cimbora enyhe tiltakozását. Mutatja is önérzettel, hogy van pénz az er­szényében bőségesen. Iddogálnak.: * "

Next

/
Thumbnails
Contents