Petőfi Népe, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-22 / 45. szám
1959. február 22. vasárnap 5. oldal Amit a nagy számok takarnak NAPJAINK KÉRDÉSÉI Mikor lesz rend a Keceli Tőzegbánya Vállalatnál? 1958. tavaszán a Keceli Tüzegbánya Vállalat vezetői és dolgozói azt a megbízatást kapták a megyei pártbizottságtól, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt Bács megye nagykiterjedésű szőlő- és gyümölcs- kultúrájának felvirágoztatásáért. Fokozzák, amennyire csak tudják a kitermelést, hogy homokterületeink mind nagyobb részén tudjunk humuszképző, nedvességtóroló tőzegtrágyás talajerővisszapótlást eszközölni. Mi volt a válasz? A bánya- vállalat dolgozói az év végéig hétmillió forintot meghaladó termelési értékben, 94 ezer tonna tőzeget szállították el a vállalat területéről. Az előző évek eredményéihez képest ez olyan teljesítmény, amiért a tőzeg- bányászokat dicséret illeti. A vezetőkről azonban más hangon kell nyilatkoznunk. Írjuk ezt azoknak á tapasztalatoknak összegezéseként, melyeket a keceli tözegbáflyában tett legutóbbi látogatásunk alkalmával is szereztünk. Ütünk célja annak megírása volt, hogyan készült fel és milyen intézkedéseket tett a vállalat vezetőségé az 1959. évi termelés biztosítása érdekében? Elöljáróban kijelenthetjük, tapasztalataink lehangolok. Kezdjük talán magával a tervvel. A megyei tanács ipari osztálya 95 ezer tonna tőzeg kitermelését szabta meg a Keceli Tőzegbánya Vállalat 1959. évi lervfeladatául. Ez a mennyiség, ha a múlt évi 94 ezer tonnás kiszállításhoz viszonyítjuk, helyes. De ez csak a látszat. A megadott terv nem reális. Más ugyanis a tőzegtermelés és megint más a kiszállítás. Érthetetlen előttünk, bogy az ipari osztály ezt nem vette figyelembe, s így valószínűleg arról sincs tudomása, amit ez a nagy szám takar, Bontsuk egy kicsit részleteire ezt a számtakarót. Hogy tudott a Keceli Tőzegbánya Vállalat 1958-ban 94 ezer tonna tőzeget kiszállítani, amikor éves termelése csak 64 ezer tonna volt? Ügy, hogy 1957-ről közel négyezer vagon már régebben kitermelt, úgynevezett átmenő készlettel rendelkezett. Idén erre a lehetőségre már nem számíthat. Mutatja ezt a kiszállítás üteméneK csökkenése is. Az év elején még napi 20 vagonos tőzegszállítása 15 vagonra csökkent, s még így is jó, ha készlete március közepéig eltart. Utána, sajnos egy jó ideig — ez teljesen az időjárástól függ — mezőgazdaságunk nem kap tőzegtrágyát Ke- celről.,, Ha ezek után egy kis számítást végzünk, akkor azt kell írnunk, hogy a Keceli Tőzegbánya Vállalat csak akkor teljesítheti éves tervét, ha a múlt évi termelését 50 százalékkal megemeli. De ez még nem minden. Ugyanis november, december hóig, azaz a téli fagyok beálltáig, még olyan pluszkészletet is ki kell termelnie, hogy 1960 első negyedére is biztosítva legyen a folyamatos kiszállítás. Ezek szerint' az idén tehát legalább 40 ezer tonnával több tőzeget kell Ke- celen kibányászni, ha az 1959. évi tervet teljesíteni, a folyamatos tőzegkiszallítást pedig biztosítani akarják. Mi erre a biztosíték? Kevés, nagyon kevés. Látogatásunk során semmi olyan érdembeni tevékenységet, vagy arra vonatkozó írásos dokumentumot nem találtunk, hogy a vállalat vezetői, ha már elfogadták, milyen alapon képzelik el ennek a túlméretezett tervnpk a teljesítését. Más vállalatoknál ilyenkor már régen elkészítették a termelési tervek programszerű felbontását. Tudják, hogy havonként, sőt dekádonként miből, mennyit kell termelniök, hogy tervüket teljesíteni tudják. Részletes önköltségcsökkentési számításokat végeztek, s már most takarékoskodnak létszámmal, bérrel, anyaggal és idővel, Ez van másutt, ahol a vezetők az irántuk táplált bizalomhoz mérten intézik a vállalat ügyeit. A Keceli Tőzegbánya Vállalatnál még mindig a torzsalkodással vegyes, patópáli szemlélet honol. Vajon meddig? Sándor Géza Szép hajoLidd, izép fénykép... Tóth Margit harmadéves fodrásztanuló ügyesen bodórított, fésült frizurája barátnőjének, Szűkíts Sándorné fényképész-tanulónak is megtetszett. Szép a kislány, szép a frizura, jól sikerült a felvétel. Nem elvi okok... A termelőszövetkezetek egyre növekvő eredményei ma már mindjobban meggyőzik az egyénileg dolgozó parasztokat, hogy közösen gazdálkodni jobb. A termelőszövetkezetek már évek óta több termést aratnak gabonafélékből, a kapásoknak is egyre növekvő a hozama. Nem egyszer megcsodálják az egyéniek a nagy táblákon dolgozó gépeket, megnézik, milyen szántást hagy maga mögött a Ze- tor, lesik, hogy fejlődik a vetés, az állatállomány. Gyakran elismerőleg bólogatnak: — ez igen, ezt mi nem tudnánk megcsinálni. Amikor azonban arról van szó, hogy ők is tagjai lehetnének a termelő közösségnek, akkor jön egy sor de... A de után pedig az következik, hogy haragszanak Nagy József elnökre, akivel két évvel ezelőtt valami apró dolgon összevesztek, nem szimpatikus nekik Kiss István, akivel egy brigádban kellene dolgozni, Kovács János, akinek a kutyája megijesztette tavaly a Juliskát. Másutt arra hivatkoznak, hogy a közösben összeférhetetlenek a tagok. Sokan nem tudják, mi lesz a bevitt szerszámmal, jószágokkal, mennyi földjáradékot kapnak és így tovább. Sok töprengést, álmatlan éjszakát okoznak a mai napok számos egyénileg dolgozó parasztnak. Régi sérelmek, apró, kellemetlen emlékek kerülnek előtérbe. Ismerjük a magyar paraszt érzékenységét. Egy-egy kisebb összeszólalkozás után évekig haragszanak egymásra a szomszédok, sőt nem egyszer a rokonok, testvérek is. Néhány négyszögöl földért gyakran évekig pereskednek, ha per, úgymond, hadd legyen per alapon. Érdekes dolgot mondott el nemrégen Havasi János, a kecskeméti Petőfi Termelőszövetkezet elnöke. Kutattuk az okát — mesélte —, hogy miért nem lép be hozzánk néhány dolgozó paraszt, akinek mezsgyéje szomszédos a mienkkel cs a másoktól nyert értesülés szerint a szövetkezeti mozgalommal I« szimpatizálnak. Kiderült, hogy mindegyiknek van valami panasza. Az egyik például azért haragudott valamelyik tagunkra, mert a kutyája megniarta két disznóját, A termelőszövetkezeti tagot elküldtük hozzá, hogy béküljenek ki. Lépéseket tettünk a többi apróbb sérelmet szenvedett dolgozó parasztok kibékítésérr is. Egy-két ilyen látogatás után máris eljöttek a szomszédok hozzánk, tanulmányozni a koca állományunkat. Hasonló problémák más termelőszövetkezetek és egyénileg dolgozó parasztok kapcsolatában is megtalálhatók. Helyes a Petőfi Termelőszövetkezet módszere, érdemes követni. Ugyanakkor a népnevelőknek, maguk oak a termelőszövetkezeti tagoknak kell választ adni sok apró kérdésre, a szerszámok, lovak bevitelével kapcsolatban, arra vonatkozólag, hogy mi lesz a szerződött területtel, az előlegekkel, az eddig ráfordított munkával azoknál, akik most lépnek be a szövetkezetbe, és így tovább. Ezeknek tisztázásával számos dolgozó parasztnál az utolsó akadályok is elhárulnak a szövetkezetbe való belépés előL •<miiimninmiuniiim«iiniiiimniiimniiiim»mnimniiuiiiii„liiiiulliilaniHiininiminninmimiiinnHniHHimmiiniinmM S ajátos Gergő már csaknem elfeledte, hogy tulajdonképpen egy házalónak köszönhette szerencséjét. — Évekkel ezelőtt, talán ötvenhárom nyarán toppant be tanácsi irodájába az ügynök, nagy képes mappával a hóna alatt. Gergő akkor még csak a járlatleveleket intézte, vékonypénzű emberke volt ő- kelme, s eszében sem volt képet venni. Hanem a mi vigé- cünk egy-kettőre lekapta a lábáról, mégpedig egy szépen- hangzó, Sajátos Gergely számára csodálatos zengésű új kifejezéssel. — Nézze kérem elv társam és kartársam — tárta szét karjait az ügynök. — Mi sajátos viszonyok között élűiig. Tegnap még kapitalizmus, máma meg szocializmus. Tegnap még hathúsz volt a vöröshagyma, máma már hét forint. De a festmény, az örökálló. Az örök értékű. Ez a legfőbb sajátossága. Mert kérem, a sajátosságot figyelembe kell venni mindennél. Teszem azt. itt van ez n mappa, ha csak az egyik tetői oldom ki a madzagját, akkor lehetetlenség kérem szépen előszedni a képeket, azaz, izé,.. a festményeket. Ezeket a ragyogóan sajátos festményeket. Gergő barátunk észre sem vette, hogy a vlgéc már tele is rakta íróasztalát a ragyogóan sajátos festményekkel. S mivel aznap reggel éppen jutalomosztás volt, nem sokat habozott, hanem a kuglipartira szánt titkos zsebpénzének felét, ötven zöldhasú tízforintost a hálás vigéc kezébe nyomta. — Sajátos festmények, sajátos viszonyok — motyogta magában. — Ez igen, ez tud, snnek aztán jól megtömték a feiét. Hogy így el tudio sorolni, minek mi a sajátossága...! Ha én egyszer így tudnék beszélni egy tanácsülésen... De miért is ne tudnék? Én sem vagyok akárki! E kképp morfondírozott magában Gergő barátunk, s így pattant ki tar homlokából a ragyogó ötlet, mint Zeus fejéből Pallas Athéné. Fütyö- részni, dúdolgatni kezdett és jókedvét még az sj^m rontotta el, hogy a frissen vásárolt, ragyogóan sajátos festmények há- tulsó részén egy közönséges nyomdai feliratot talált. Pedig ez a felirat arról árulkodott, hogy a festmények — nem is festmények, hanem egy 1916-os kalendárium színes mellékletei. Gergő ezt mitsem bánta. — Fő a kitűnő ötlet, a sajátosság. Ez minden pénzt megér — mondogatta magának. S akár hiszik, akár nem: igaza lett. Már az első nyilvános tanácsülésen felfigyeltek ragyogó okfejtésére, pedig akkor még csalt maszek-alapon, vendégként lehetett jelen. Hanem a következőn már kooptálták is, egyenesen a vébébe. — Hová is tehettük a szemünket, elvtársak, hogy eddig nem figyeltünk fel a Gergő elvtársunkra — mondotta az ünnepi aktus végén a tanácselnök és mindenki egyetértett szavaival. Gergő meg — akinek azelőtt nem is volt talán vezetékneve — ettől kezdve a Sajátos Gergely néven vált ismeretessé az egész járásban. — Ragyogó káder. Ügy ismeri községe sajátos viszonyait, mint a tenyerét — így nyilatkozott róla a harmadik félüter után Fakszni Benő, a járási fő inszeminá- tor. S igaza is volt hiszen nem múlt el valamirevaló járási összevont értekezlet Sajátos Gergely elmés felszólalása, a községi, de egyre inkább a járási sajátos viszonyok kimerítő taglalása nélkül. A magas beosztás, a hírnév, a szüntelen ünneplés nem ártott meg Sajátos Gergelynek. Sőt. szemmel láthatóan használt neki: nyoma sem maradt egykori keszeg, soványságának, kikerekedett, tekintélyes kis pocakocskát eresztett. Ez érthető, hiszen a nagyobb fize$Af>2\TO$ Gergely ((Szaft pú ) tés, a négy hold szántó és az egy hold tartalékföldecske szépen megemelte a konyha költségvetésének anyagi alapjait. Nem is szólva most a sok jóbarát és ismerős szüntelen ostromáról, akik mind látni és főleg hallani akarták Sajátos Gergelyt az ő disznójuk végtisztességén. Hiszen meg is lehetett érteni őket. Mert nem mindennapos látvány volt, amikor Sajátos kartárs ünnepélyesen fel- emelkedett az asztalfőről, odébb tolta a keze ügyében levő tányérokat, tálakat, egy hajtókára lelöttyintette a kétdecis pohárka kadarkát és rákezdte: — Kedves elvtársaim és barátaim! Kedves egyéni gazdatársaim! Nálunk sajátos viszonyok uralkodnak. A mi falunkban minden ragyogóan sajátos. Mert kérdem én: van-e még egv olvan ember n járásban, mint teszem azt, a féllábú Gatyás János bácsi, akinek másfél hold szőlője van? Van talán még egy olyan vicces középparaszt az országban, mint a jelenlevő Nagy Tóni gazdatársunk, aki hatvanöt éves létére is olyant tud csípni a nagylányok szoknyájába, hogy három napig is meglátszik a helye? Akinek úgy tudna kukorékolni a kendermagos kakasa, olyan szívhez szólóan, mint neki? — Na ugye, hogy nincs. Na ugye, hogy sajátos viszonyok uralkodnak a ml szocializmusnak indult falunkban. — Itt hatásos szünet következett és a disznótoros vacsorák hallgatósága, élőré tudva a most következő csattanó minden szavát, már tapsra emelte a tenyereit. — Hát "lehet ilyen sajátos viszonyok között termelőszövetkezetet alakítani? — kérdezte teljes szónoki átéléssel Sajátos Gergely. — Nem lehet — vágta rá a kórus, s leghangosabban maga Sajátos Gergely. Ennél a drá-. mai jelenetnél mindig meghatódott, s nem egyszer el is 6írta magát. H anem változnak az idők, s a kerék nemcsak fölfelé, hanem lefelé is tud fordulni. Keservesen tapasztalta ezt a szerencsefia barátunk, Sajátos Gergely is, akit — még kimondani is szörnyű — egyenesen elnémítottak a legutóbbi járási aktíván. ! Talán nem is lett volna semmi baj, ha nem kér szót. De nem bírt ellenállni a nagy kísértésnek, a vörös drapériával bevont emelvény csábításának. — Szépen kifejtette itt a mi elsőtitkár elvtársunk •— bökött hátra a szószékről Sajátos Gergely —, hogy Győr megyében tízfalu-számra lépnék be a parasztok a termelőszövetkezetbe és hát most már nekünk is tenni kell valamit. Csakhogy egy dologról megfeledkezett: a sajátosságokról. Mert lehet, hogy a soproni szőlősparasztok már most felismerték a tsz előnyeit, ez soproni sajátosság. No de azok nem homoki szőlőt termesztenek ám! Meg aztán hogyan lehetne egy kalap alá venni a soproni vöröst és a mi ezerjónkat? Hát ez kérem » sajátosság. Nem is szólva most a sajátos emberekről, a Nagy Tóni sajátos hangú kendermagos kakasáról... Eddig tudta csak mondám mert szavai — melyek oly sok tapsot és megértő tekintetet szereztek számára valaha — most viharba fulladtak. Annak is a legcsufondárosabb formájába: egyenesen kiröhögték. Megsemmisültem ballagott a helyére, rárogyott fekete keménykalapjára, aztán csak hallgatott. Otthon újabb csapás érte: Nagy Tóni barátja, a sajátságos hangú kendermagos kakás egyetlen tulajdonosa azzal a kérdéssel fogadta: milyen nevet választana ő, Sajátos Gergely, egy új termelőszövetkezetnek, merthogy tizenöten rnár elhatározták magukat... Választ azonban nem kapott, mert Gergő, mint a szélütött, szó nélkül tovább ódalgott. Amerre ment, megfordultak utána az emberek, mert akkor magában beszélt. Á llítólag valami vigécét szidott, aki rettenetesen becsapta holmi színes kalendárium! mellékletekkel. Palkó László «
