Petőfi Népe, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-20 / 16. szám

•Ó^VTAP ff/ Világ proletárjain egyesüljelek! f / IV. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM Ara SO fillér 1959. JANUÁR 20, KEDD J __________________________: Ortutay Gyula képviselő látogatása a kiskőrösi járásban .4 népfront főtitkára személyesen patronálja a tabdi Vj Elet Termelőszövetkezetet Szombaton délelőtt 9 órakor baráti beszélgetésre jöttek ósz sze a járási tanács nagy termében a járás, valamin Kiskőrös község párt- és tanács Ritkán lordul elő a növénynemesítés és növény­termesztés körében olyan for­radalmi változás, mint a hibrid- kukorica. A növény nemesítés egész történetében ez egyike a legnagyobb, legjelentőseob tel­jesítményeknek. Nem volt pél­da még arra, hogy rövid idó alatt, szint« egyik évtizedről a másikra földünk egyik legje­lentősebb növényének termőké­pességét egy új módszer segít­ségrévei 23—40 százalékkal nö­veljék. Hazánkban a fajtaliibrid-kuko- rica nemesítése kezdeti próbál­kozások után 1948-ban indult meg. 1957-ben már majdnem 20 ezer katasztrális holdon folyt \ etőinag-clöállitás. Megyénkben tavaly 11 vagon hibridkukori­ca-vetőmag került elvetésre. At idén az összkukoricavctés 25 százalékára, azaz 65 ezer hold­ra elegendő vetőmag áll ren­delkezésre. Jövőre előrelátha­tólag az összvetésterület 50 szá­zalékát hibridkukoricával fog­ják bevetni. A következő évek­ben a jelenlegi kukoricafajták helyét mindinkább elfoglalja a hibridkukorica. Ez egyébként az egész világon törekvés. Az Egyesült Allamok-beli Iovvában a kukoricaterület 100 százalékát foglalja el a hibrid. Érdemes megjegyezni, hogy az Egyesült Államokban a szakirodalom egybehangzó véleménye sze­rint 23 százalékkal többet te- fem a fajkuKoricaknál. A magyar hibridkuKorica mi­nőségileg kiváló, külföldön is keresett cikk. A mag feldolgo­zását az új hibridüzemek meg­gyorsítják. Ennek, valamint a hibridkukorica-termesztés je­lentőségének megismertetése céljából a terv szerint január 21-től látogatások lesznek a Bajai Állami Gazdaság hibrid­üzemében. Egyéni parasztok, termelőszövetkezetek tagjai is­merkednek a hibridkukoricá­val. a jövő növényével. Érde­ke minden mezőgazdasággal foglalkozó szakembernek, . ter­melőszövetkezeti tagnak, egyé­nileg dolgozó parasztnak, hogy megismerje termesztését, foglal­kozzék irodalmával, bár ma­gyar . nyelven kevés ezzel fog­lalkozó könyv jelent meg, mert nálunk még eléggé új dolog­nak számít. A'f. említett rendelkezésre ál­ló vetőmagból eddig mintegy 20 vagont igényeltek. Hely«», ha a községekben, főként a nagy ku- korcitermő vidékeinkén minden lehetőséget megragadnak a szakvezetők a hibridkukorica is­mertetésére, annak érdekében, hogy megyénkben is minél előbb általánossá váljék ter­mesztése. vezetői, hogy kicseréljék gon­dolataikat képviselőjükkel, a ,-Iazaíias Népfront Országos Ta- lácsának főtitkárával, Ortutay «villával. A megbeszélésen Ágoston András, a járási párt­bizottság első titkárának és Kőrös Gáspár, a járási tanács elnökének vezetésével számos közéleti személyiség vett részt. A megjelenteket Ortutay Gyu­la képviselő tájékoztatta a megyei képviselőcsoport ülésén tárgyaltakról, valamint az ott hozott határozatokról^ Részlete­sen elmondotta, mivel foglal­koznak majd a jövőben, s kö­zölte a járás vezetőivel, hogy ezután minden hónapban há­rom napot választóik között fognak tölteni. A járás képviselőjét és a megjelenteket ezután Ágoston András, a járási pártbizottság első titkára tájékoztatta több olyan gondról, illetve megol­datlan problémáról, amihez a főtitkár segítségét kéri. Ortutay Gyula elvállalta, hogy a jövő­ben személyesen patronálja majd a tabdi Üj Élet Terme­lőszövetkezetet. A járás veze­tői kérték a képviselőt: mező- gazdasági szakemberek révén nyújtson segítséget olyan szö­vetkezetek , jobb gazdálkodásá­hoz, ahol a fiatalok száma ma­gas, s ma még nem tudnak ha­vonként, két havonként rend­szeres pénzelőleget osztani. Ez­után Szabó Gyula, Kiskőrös tanácselnöke;.tájékoztatta a kép­viselőt a község lakáshelyzeté­ről, a fürdő és iskola építésé­ről. A baráti eszmecsere után .Or­tutay Gyula és a járás vezetői meglátogatták a tabdi Üj Élet termelőszövetkezetet. Végignéz­ték a központ épületeit, meg­tekintették állatállományukat, majd a halastavat, illetve hal- teleltetőt is. A szövetkezet ez­után ebéddel vendégelte meg a képviselőt es kíséretét, Ortutay Gyula délután részt vett a 2 órakor kezdődött t.áz- lári tanácsülésén. Szemtanúk el­mondása szerint ilyen népes gyülekezet régen volt a köz­ségben. A tanácsülésen részt vettek a novemberben újon­nan. megvátesztoU .és»).. volt tanácstagok is. A részvevők be­számolót hallgattak a végrehaj­tó bizottság két tanácsülés kö­zött végzett munkájáról,- utána Kádár László igazgató adott tájékoztatást a tázlári iskolák helyzetéről. A járás képviselője végezetül részt vett Kecelen a Béke Vadásztársaság baráti va­csoráján is. Kecskeméti tsz a megyei legjobbak ranglistáján A megye legjobb termelőszö­vetkezete címért folyó verseny­ben a kecskeméti Szabad Nép Tsz a harmadik helyre került s az erkölcsi elismerésen kí­vül 1600 forint jutalomban ré­szesült. Ugyanakkor országos versenyben való részvételre felterjesztették az Országos Termelőszövetkezeti Tanácshoz is. A Szabad Nép mellett a Petőfi Tsz jó munkáját is mél­tányolták és 1000 forinttal ju­talmazták. Törpevízmű épül Lakiteleken Ismert dolog, hogy megyénk ivóvízben legszegényebb helye hazánknak, Ennek az állapotnak azonban már hadat üzentek me­gyénk vezetői és a helyi taná­csok. Sőt, hogy úgy mondjuk, mintegy két éve már a ..had­műveletek” is megindultak, hi­szen jónéhány községünkben már nemcsak hc/gy ú.i- mély­fúrású kutakat, hanem törpe­vízműveket is építettek. Lakitelek község jó ivóvízzel való ellátottsága is meglehető­sen alacsony színvonalon moz­gott eddig, mert alig 40 száza­lékos volt. A község vezetői a lakosság régi óhaját váltják valóra. A tanács megszavazta, hogy az idén 330 000 forintos költséggel törpevizművet épít. A tervek szerint a lefektetett csö­vek hossza meghaladja majd a 3200 métert és 24 vízvételi he­lyet, illetve közkifolyót létesíte­nek rajta. A lakiteleki törpevízmű meg­építését a megyei tanács 150 ezer forinttal támogatja. Kivite­lezését a Bács-Kiskun megyei Építő- és Szerelőipari Vállalat vállalta el. A megyei tanács épí­tési osztálya a tanács tervező irodája által készített vízmű tervet felülbírálta és megfelelő nek tartotta Hatvan forintra terveztek 15 hold ♦ új gyümölcsös j A Csengődi Állami Gazdaság« az elmúlt évben sok szép pél-X dáját mutatta a járásban a| nagyüzemi gazdálkodásnak. Ügy* látszik, ezt a' törekvésüket azí idén sem szándékoznak abba-j hagyni. Legalább is erre mu-f tat a gazdaság páhi íizeniegy-j ségében Felker Béla vezetésé-X vei alig három hete végzett 15X hold új gyümölcsös telepítése.« A 80 százalékban Jonatán, ICJ százalékban Starking és 10 szá-« zalékban Delicsesz mintegy | 2500 törpegyümölcsfa telepítései olyan szépen sikerült, hogy akii a csemetéket megnézi, bizony« nem állja meg dicsérő szó nél-| kük l egy munkaegységet A bajai járás 37 termelőszö­vetkezetének zöme befejezte a tervkészítést. Előreláthatólag 40 forint lesz az átlagos ' munka­egységérték az új gazdasági év­ben. (1957—58-ban 37,60 forint volt.) A sükösdi Vörös Zászló, a garai Vörös Csillag, valamin* a vaskúik Kossuth Termelőszö­vetkezetben 60 forintra tervez­ték a munkaegység értékét. Örvendetes, hogy a termelő­szövetkezetek kivétel nélkül a részesedés legalább 50 százalé­kát készpénzben adják, több közös gazdaságban ennél töb­be*- is­KÉPEK BELGA-KONGÖBOl (2, oldal) SZŐLŐINK FELÚJÍTÁSÁ­NAK HELYZETÉRŐL (3. oldal) NEM VAGYUNK ANGYALOK . (3. oldal) GYERMEKEKNEK, ÚTTÖRŐKNEK (4. oldal) A VILÁG URALKODÓJA (4. oldal) ÉLETÜNK SZÁMOKBAN (3. oldal) FEHÉR ARANY (6. oldal) TASSTÓL MARTÁIG ' (6. oldal) TANULÓ FELNŐTTEK Kecskeméten, a megyei pártbizottság háromhónapos párt­iskoláján Bács és Szolnok megyei kommunisták tanulnak. A tanfolyam december elején kezdődött és március közepén feje­ződik, be. A tananyagot a hallgatok kétnaponként szemina * riumi foglalkozáson vitatják «meg. A képen Búd is Vera szemináriumvezető csoportja látható. Réti Istvánná, a dunavecsei járási pártbizottság munkatársa az államról tanult anyagról számol be. Az asztal mellett Szécsi Józsefet, a bajai Állami Gazdaság agronómusát, Tornyai Imrét, a mátételki Törekvés Termelőszövetkezet brigádvezetőjét, Kiss Jánost, a kunszállási Alkotmány Termelőszövetkezet brigádve­zetőjét és Szántó Sándort, a jászágói Kókai László Termelőszö­vetkezet párttitkárát látjuk. Vége a napi munkának. A pártiskola klubtermében beszél­getnek a hallgatok. A Képen Romsics Lajos 8 holdas egyén; gazda, a homokményi pártszervezet titkára, Gáspár István, a bajai Keleti Fény Termelőszövetkezet párttitkára és Szálát Imre, a jánoshalmi rendőrőrs pártszervezetének titkára látható Romsics Lajos örömmel újságolja, hogy az új év első napjai­ban ftomokmégyen három termelői társulás, egy paprika, egy majoránna és egy somkóró rnaxr termelő szakcsoport alakult >4

Next

/
Thumbnails
Contents