Petőfi Népe, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-15 / 12. szám
I oldal 1959. január 15, csütörtök Jelentkezett a Földközi-tengeren eltűnt két lengyel vitorlázó • . '., - - ' A lengyel vitorlázók Napokkal ezelőtt hírt adtunk arról, hogy a viharos Földközitengeren eltűnt két lengyel vitorlázó, akik a Marseille-ből Oránba vezető, C00 kilométeres tengeri utat a »kedvező« szél felhasználásával akarták megtenni. A két bátor lengyel sportember a kikötői hatóságok figyelmeztetése ellenére, múlt vasárnap elhagyta a marseille-i kikötőt és azóta nyomuk veszett. A francia tengeri hatóságok három-négynapi, hajókkal és repülőgépekkel való keÍHKKKJOOOOOOOOOOOtKfOOOOtKKKKHf&OO O OeKKKKVOO-OOOOeKM Szőlősgazda lett a Kecskeméti Városi Tanács resés után eltűntnek nyilvánították a hajót. Kijelentették, hogy valószínűleg a tenger hullámai közt lelték halálukat. A hír általános izgalmat keltett Lengyelországban, az újságok egymással vitatkozva tárgyalták az eseményt. Ma, kora hajnali jelentés szerint mindkét lengyel, vitorlázó egyheti kalandos út után, megérkezett az afrikai partra. A részletekről még nem érkezett jelentés. A Kecskeméti Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának legutóbbi ülésén a mezőgazdasági osztály érdekes és figyelemreméltó javaslatot terjesztett elő jóváhagyás végett. A ménteleki és Nyíri-dűlőben fekvő 14 hold szőlőingatlan sorsáról szólt a javaslat. A mezőgazdasági osztály kérte a végrehajtó bizottságot, hogy a szőlőt vegye tanácsi kezelésbe. Ennek céljából ■ a mezőgazdasági osztály beterjesztette a 14 hold megművelésére szükséges költségvetést, amely szerint nem a legjobb bevételi eshetőségekkel számolva is, mintegy 12 ezer forint tiszta bevételt nyer a tanács az ősszel. A végrehajtó bizottság — tekintettel a várható jövedelemre, s a fenti szőlőterület eddigi művelésére, — elfogadta a javaslatot. így hát szőlősgazda lett a Kecskeméti Városi Tanács. Javul a mentőszolgálat Csak kevesen tudják, hogy a Kecskeméti Mentőállomás szállítási és technikai körzetre oszlik. Szállítási körzetéhez tartozik Kecskemét város és járáson kívül három kisállomás Kiskunfélegyháza, Szabadszállás és Nagykőrös szükség esetén való kisegítése is. Technikai körzetéhez az imént említett kisállomásokon kívül még a kiskőrösi tartozik, ami any-’ nyit jelent, hogy ezek az állomások a Kecskeméti Mentőállomás garázsában javíttatják gépkocsijaikat. Az elmúlt nyolc év alatt nagyot fejlődött a Kecskeméti Mentőállomás, ugyanakkor azonban jelentősen növekedtek a követelmények is. Míg 1951- ben 204 esetben nyújtottak elsősegélyt, 10 583 beteget szállítottak, mentőautóik 305 491 kilométert tettek meg, s mindezt 32 dolgozóval végezték, addig 1957-ben 457 elsősegélyt nyújtottak, 17 333 beteget szállítottak, 535 406 kilométert futottak kocsijaik, de már a munkát 55-en végezték. 1958-ban egy mentőautóval gyarapodott az állomás gépkocsiparkja és ogy gépkocsiszerelőt vettek állományba, aki csak a javítások elvégzésével foglalkozik. Az 1959-es évben újabb egy kocsival bővítik a mentőállomás felszerelését. Ez lehetővé teszi, hogy sűrűbben ellenőrizzék a kis mentőállomások munkáját, ugyanakkor biztosítja, hogy egy mentőautó állandó tartalékban legyen. — Váczi András festőművész »Modernizmus a művészetben címmel tart — igen érdekesnek Ígérkező — előadást a TIT klubjában, csütörtökön, délután •5 órakor. AJMíDÉK A minap szekér állt meg a megyei Központi Csecsemőotthon bejárata előtt. Középkorú parasztember komótosan szállt le róla, először széjjelnézett. mintha kerülni igyekezne, hogy mások megláthassák. Lassan megindult a kapun át a gondnoki iroda felé. Mielőtt kopogtatott, levette kucsmáját, rendbehozta ruháját, törölhette sáros csizmáját, majd belépett az irodába, köszönt. — Jó reggelt kívánok! — Jó reggelt! Mi járatban — kérdezi a gondnok barátságosan. — Almát hoztam, ha átvennék. ,. — mondja halkan a jövevény, — Almát? Bácsikám, nekünk most nem kell alma, bőven el vagyunk látva egész télre — válaszol a gondnok nagyhitelen. — .No, fogadják el tőlem, én a gyerekeknek hoztam, nem pénzért, csak úgy... — Csak úgy? Ingyen, ajándékképpen? — lepődik meg a gondnok. S miért éppen nekünk hozta az ingyenalmát? —- teszi hozzá az újabb kérdést, de ekkor már az iroda minden dolgozója figyelte a párbeszédet, — Ingyen hoztam, ajándékképpen az almát és jót tesznek velem, ha elfogadják. Tudják,, sok évvel ezelőtt én is árva, lelencgyerek voltam, akinek csak ritkán került a kezébe gyümölcs, mert szűkös volt az ellátás. Arra gondoltam, jót teszek azokkal a gyerekekkel, akik itt nevelődnek, ha hozok nekik az idei jó termésből néhány láda szép almát. Szabó Imrének hívnak, s itt lakom a Körösihegy 11 alatt. No, erre azután már szék is került elő, leültették s barátságos beszélgetés kezdődött az intézet vezetői és az ajándékozó között. Azaz nem is beszélgetés volt ez, hanem meglehetősen egyoldalú tájékoztatás. Az Otthon vezetői beszéltek, adatokat ismertettek, Szabó Imre pedig, a lelencből lett parasztember csak ' hallgatott, s ámuldozott. — Hát ilyen is létezik? Így ellátják a kicsiket mindennel? Végig vezették Szabó Imrét a tiszta szobákon, megnézte a gyermekeket, akik jókedvűek, vidámak és egészségesek voltak. Belőlük az állam egész embert, tehitségük szerinti munkásembert nevel. Ezekből az emberkékből már nem kiszolgáltatott cselédek lesznek, mint ahogy régen a szabóim- rékből csak ezek lehettek. — Hát igen! Megváltozott itt is a világ. De nagyon jó, hogy így változott meg! — mondja halkan Szabó Imre, s így folytatja: — Ne szégyenítsenek meg azzal, hogy visszaküldik az' almát, fogadják el tőlem, még ha nem is nagyon kell! Végül is elfogadták az ajándékot. Szabó Imre pedig vészes gyorsasággal hordta be egymás- után a ládákat a szép piros almákkal, nehogy meggondolják ott bent magukat. Kecskeméten ezen a napon nem volt nála büszkébb és megelégedettebb ember. A kicsinyek délben az ő almájából ettek. A régi lelemcgyerek ajándék- almájából. Mezei István KAM ASZOM ERZET Érdekesek a kamaszok, szívesen elnézem a 14—16 éves, hosszúlábú, hosszúkarú, aránytalanul nagyfülű fiúkat, akik már nem gyerekek, a férfikortól még messzi járnak, de minden mozdulatukkal a felnőtteket utánozzák. Rekedtes, mutáló-hangjukkal, kedves ügyetFOHDITOTTA : CALSAI PONGRÁC 20, ’ Jack felemelte a nehezéket., es a padlóra zuhant. A szőnyeg szélében botlott meg. — Állj, vagy lövök! — kiáltott Harwood. Már a betonoszlopon állt. Kirántotta a revolvert: — Fel a kezekkel! Jack eldobta a nehezéket, hátára fordult s behunyta a szemét, mint akinek már minden mindegy. ;.. Az integrátor ernyőjén pedig csak tekergeti, táncolt az a két világoszöld, szeszélyes kis kígyó. VI. •»A GONDOLKODÓ GÉP« , FELLÁZAD A csapatszállító páncélautó élesen fékezett. Káromkodás hallatszott: — A fene egye meg! Megint felrobbantották a hidat.;, Térj ki jobbra, Bob! A gép nagy zakatolással kúszott fel a magasba, majd leereszkedett és hernyótalpaival a köveken csikorogva, jobbra- balra billegve egy sebes, de valószínűleg sekély patakon haladt át. Valahonnan a közelből robbanás hallatszott. A csapatszállító páncélautó lépcsőjéről felcsapott a víz. A gép oldalára go- Jtvók záporoztak» — Gyorsabban, Bob, gyorsabban! — mondta az előbbi hang idegesen. — Észrevették! Visszafelé majd más úton menj, mert lesnek ránk. — Kik lesnek? .i; És melyik úton? Örák óta ezek voltak az első szavak, amelyeket Scseglov mérnök az autó utasaitól hallott, de hogy kik beszéltek ilyen élesen és szaggatottan, azt még csak nem is sejtette. A csapatszállító páncélautóban feküdt, öszekötözve. Fejére zsákot kötöttek. A hőség elgyengítette, s fulladozott a dühtől. Olyan váratlanul és hirtelen történt' minden ... Amikor a mérnök a fedélzetre hívó jelet meghallotta, leszaladt, hogy az ultrahangú lokátor legfontosabb részét, a kvarc-kiegyenlítő szerkezetet megmentse. A védőburkot még könnyűszerrel levette a készülékről, de utána megakadt. S mert alkalmas szerszám nem volt kéznél, csak a zsebkését használhatta. Azzal emelte le a kiegyenlítő szerkezeteket. Miközben a hangmérő kabin ablakán zuhogott be a víz. Mire Scseglov a fedélzetre ju- tott, az Igarkát már ellepte a tenger. A hajó merészen jobbra dőlt, a csónakok azonban balra tartottak, hogy az örvény el ne kapja őket. Scseglovnak nem volt más választása: leugrott a hajó oldaláról, és amilyen gyorsan csak tudott, úszni kezdett. A mérnök tűrhető úszó volt. így hát nem is nyugtalankodott, hogy rossz irányban úszik. — Még egy kis türelem — gondolta — és megfordulhat... De akkor egy halvány lángocska villant meg előtte; éppen csak akkora, mint a cigarettaparázs. Scseglov irányt változtatott S a kis láng egy perc múlva már jobbra, sokkal távolabb fénylett tőle. (Folytatása következik) lenségükkel néha olyan nevetségesek, — de jaj, ki ne nevesd őket, mert nagyon önérzetesek. Ha már a kamaszönérzetnél tartunk, elmondok egy kis történetet az öcsémről, akit a természet felruházott az összes eddig felsorolt tulajdonságokkal, sőt még... — no, de ne vágjunk a dolgok elébe. Pista — az én kedves kis kamaszom minden szombaton kijön elébem a vasútállomásra. Belémkarol, s útközben megbeszéljük élete, hétköznapjai apró problémáit. A múltkor azt újságolta nagy felháborodással, hogy az egyik elsős gimnazista lány osztálytársa szőkíti a haját, aztán elmondta, hogy R. Jutka — szintén osztálytársa — már nylon harisnyát hord. — És tudod, milyen jól áll a lábán — lelkendezik. Már férfi — gondoltam magamban —, de a következő pillanatban kíváncsian matat táskámban. — Te, nem hoztál cukrot! — néz rám gyanakodva és nem kis szemrehányás van a hangjában. — Á, te már nem vagy kisgyerek — próbálok ellenvetést .enni, de közben megtalálja zsebemben az édességet és boldogan körülcsókol. Ha valamivel én is hízelkedni, kedveskedni akarok neki, csak azt mondom: — Pista, megint nőtt egy kicsit a bajuszod. — Ekkor aztán nagyon boldog, egész nap azt simogatja. Szóval ma is kijött elébem a vasúthoz és amikor megkapta a szokásos szombati cukoradagot, újabb újsággal fordult felém: — Képzeld el, keresztanyám új munkahelyen dolgozik, már voltam is nála...-- Na és hogy tetszik? — kérdezem kíváncsian, mert éreztem, hogy valami bújkál a hangjában. — Hát tudod, nem tetszik túlságosan, különösen egy-két nő nem tudja, hogy kell viselkedni — mondja meglepő komolysággal. — De hát Pistikém, ott mind érettségizett, komoly Qők dolgoznak — védem őket. — Az nem változtat a dől- gon. — Mond már el tulajdonképpen mi történt? — A, te biztosan meg sem érted, pedig komoly dolog. — Keresztanyám bevitt az irodába, bemutatott kollégáinak cs kolleganőinek. Az egyik éppen akkor öltözött fel, kezén volt a szürke bőrkesztyűje. Mikor odaértünk, keresztanyám be akart mutatni neki, es ő ahelyett, hogy hozzámfordulna* lehúzná a kesztyűjét és kezet- fogna, csak úgy félvállról rámnéz, és odaböki: »ismerem«; Pedig hazudott, soha sem látott azelőtt, csak hát nem akarta lehúzni a kesztyűjét. — És itt elhallgatott az öcsém, sokáig töprengett valamin, s aztán újra megszólalt: — Mond, Éva, felnőtt vagyok én már? — Még nem, de pár év múlva az leszel — magyarázom. — Pár év múlva szívesem kezetfogna velem az a nő — mondja mély meggyőződéssel.. 3 Hát ilyen egy kamasz: az egyik percben cukor után kutat, a másikban vérig van sértve, mert egy húszéves hölgy nem vetette le a kesztyűjét, nem fogott vele kezet, illetve még nem vette férfiszámba. 11111 ...................... Barta Éva — Vigyáznak az egészségünkre. A kecskeméti rendelőintézet szakorvosai 283 beteget utaltak 1958-ban — a gyorsabb és tökéletesebb gyógyulás érdekében — szanatóriumba, fürdőbe. A beutaltak 58 százaléka fizikai munkás, 25 százaléka értelmiségi és mezőgazdaság- • ban foglalkoztatok. 17 százalék pedig családtag és nyugdíjat*
