Petőfi Népe, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-08 / 6. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! / MAGYAR SZOCIALISTA MUNKA'SPA'RT BACS - KISKUN MEGYEI LAPJA IV. ÉVFOLYAM, 6. SZÄM <4ra 50 fillér 1959. JAN. 8. CSÜTÖRTÖK cl bajai járni nép.muae.Léií helyzetét, az ismjeeetieejtiztés médszeeeit tanjulniány&zr záh a meyye. aéfuníiaeiésL izakemJbenei Háromnapos ismeretterjesztő tapasztalatcsere Baján A megye ismeretterjesztő szakemberei, a megyei tanács, a népfront és a TIT közös ter­ve alapján január 7-én, 8-án Erőpróba Üzemi tanácsaink az elmúlt esztendőben nyugodt, kiegyensú­lyozott gazdasági cv feladatai­val birkóztak meg — igen nagy sikerrel. Ezzel a ténykedésükkel nemcsak gazdasági szükségessé­gük mellett törtek lándzsát, ha­nem szélesebbre tárták a de­mokratizmus kapuját, amelyen át a dolgozók javaslatai, okos elképzelései beáramlottak, való­sággá váltak, s érlelték azt a gyümölcsöt, amit nyereségrésze­sedésnek hívnak. Azért lettek jók az eredmé­nyek, mert olyan szülők álltak mögöttük, mint a megyei, vá­rosi pártbizottságok, az üzemi pártszervezetek, a szakszerveze­tek, amelyek többször beható vita után segítettek abban, hogy üzemi tanácsaink jól forgassák » kapott jogokat: a döntés, a véleményezés és ellenőrzés jo­gát. Az építőiparban főleg a dön­tés jogának gyakorlásában ju­tottak előre, másutt a véle­ményezés kapott nagyobb teret, de volt olyan üzemünk, ahol mindhárom lehetőséggel egyfor­mán élték. S hogy ma üze­meink többségében ismét nye­reségrészesedést fizetnek, az kö­szönhető üzemi tanácsaink egy­re javuló, sokrétűbb munkájá­nak is. v Az építőipari, élelmiszeripari, vasipari üzemekben megtartott rendszeres üzemi tanácsülések, a határozatok maradéktalan végrehajtása^ a tanácstagok szakmai oktatasa mind olyan ál­lomás, amely fordulópontot je­lent a gyümölcsözőbb munka irányába. Az építőiparban ja­nuár második felében sorrakc- riilő üzemi tanácstagok megyei konferenciája pedig újabb lé­péssel viheti előre fejlődésüket. A megyei pártbizottság nem­rég foglalkqzott az üzemi ta­nácsok munkájával. Az ered­mények elismerése inellett erő­teljesen hangsúlyozta, hogy az üzemi tanácsoknak nagy szerepe van az üzemi demokrácia ki­szélesítésében, a dolgozók alko­tókészségének felszínrehozásá- ban. Éppen ezért továbbra is a legmesszebbmenő támogatást ér­demelnek. Szeretnénk, ha a mi­nisztériumi üzemeink igazgató­ságának vezetői is követnék a megyei párt-végrehajtóbizottság példáját. Az elmúlt év munkájáról el­mondhatjuk, hogy üzemi taná­csaink az erőpróbán jól vizs­gáztak. Az eredményt kísérő apróbb hibák egy új szerv bot- 1 adózásaiból adódtak, s ezért nem bomályositbatják el azt a sikert, amely biztos alapot terem­tett az idei év feladatainak jobb elvégzéséhez. és 9-én ismeretterjesztési ta pasztalatcsere-értekezletre gyűl nek össze Baján. A részvevői a háromnapos rendezvény else két napján a bajai járás köz­ségeibe látogatnak el, hogy ta nulmányozzák a járásban folyt ismeretterjesztő tevékenysége és a járási .tanács művelődés szakemberei által kezdeménye­zett kétéves ismétlő iskolai ok: tatást. Az értekezlet harmadii napján a tapasztalatcsere rész­vevői beszámolnak a községek­ben észleltekről és megtárgyal­ják a tudományos ismeretter­jesztés megyei tennivalóit, £ helyi kezdeményezéseket és e különböző ismeretterjesztő szer­vek és a tanácsok együttműkö­désének módszereit és lehető­ségeit. Az értekezlet is azt bizonyít­ja, hogy megyeszerte egyre nagyobb tekintélyre és fontosságra tesz szert a felnőttek tudo­mányos tájékoztatásának, az ismeretterjesztésnek az ügye. Az együttműködés a különböző társadalmi szervek, elsősorban a Hazafias Népfront, a TIT és a népművelési szervek, között egyre eredményesebbé és gyü­mölcsözőbbé válik, hiszen gyeszerte több helyen már kö­zös program, egybehangolt ter­vek alapján folyik a népműve­lési munka. Pártunk művelődéspolitikai Épül az új izsáki iskola Az izsáki nyolctantérmes is­kola építését a kedvező időjá­rás mellett jelenleg is zavar­talanul folytatják. 28 munkás sürög-forog a falakon. Az egyik olda.on már teljes magasság­ban állnak a falak. A másik oldalon daru emeli magasba az elmúlt napokban érkezett abla­kokat, ajtókat, hogy a helyükre illesszék. Az építésvezető elmondta, hogy minden anyag a helyszí­nen van már. A reggeli hideg időjárás miatt csak 9 óra után tudnak dolgozni, de azután sö­tétedésig folyik a munka. Iia csak hirtelenül hidegebbre nem fordul az időjárás, egy héten belül befejezik az iskola külső falazását. VOROSILOV ÜZENETE EISENHOWERHEZ <2. oldal) MEGDUPLÁZZÁK TERMELÉSÜKET TÖBB ÁRUCIKKET KÜLDJENEK FALURA A VILÁG URALKODÓJA (3. oldal) FÖLDMŰVES- SZÖVETKEZETI ÉLET (L oldal) SAKKROVAT (5. oldal) JANUÁRI ŐRJÁRAT A KUNFEIIÉRTÓI Állami gazdaságban (6. oldal). Erőteljesen segíti a helj'zet megjavulását az is, hogy a megyei tanács művelődési osztálya megyénk minden járásban félfüggetlenített megbízottat állít be az is- ' meretterjesztés irányítására. Javul a helyzet az előadók tiszleletdíjának g-yorsabb ki­utalása szempontjából is. Ne­hézkesnek és alkalmatlannak mutatkozott az a régi rendszer, amely szerint a megyei tanács foglalkozik a helyi előadások tiszteletdijának kiutalásával. Az idén ezt a munkát a járási népművelési szervek végzik. c A bajai járás egyébként aj* népművelés fellendítése tekin-c telében azért is élenjáró szere-S pet tölt be, mert elsőízben me-c gyénk területén az ellenforra-S dalom óta, függetlenítette a? népművelési ügyek intézésére? Koltai Antal művelődési fel-? ügyelőt, aki kiváló szervező? munkájával eddig is nagyrészt? vállalt a járásban kibontakozó? és ma már igen magas szín-? vonalú népművelés irányításá-£ ban és szervezésében. Cs. L. Szélesvásznú mozi A szokatlanul enyhe időjá-Ji rás lehetővé teszi, hogy zavar­talanul folytassák Hercegszán-' tón az új szélesvásznú mozi < építését. A korszerű filmszínhá-' zat előreláthatóan márciusban c nyitják meg. Csömösz Ferenc, a Kecskeméti Finommechanikai Vállalat dolgozója az év első takarékbefizetője. Solymosi Mária OTP-dolgozó bejegyzi a betétet. irányelvei szellemében járása-..,,,.. ................................................................................................................................................................................................... in kban egyre inkább teret hó-! dítanak a helyi igényeknek és! feltételeknek megfelelő tanfo­lyamok, az ismeretterjesztés fejlettebb formái. Januárban többfelé indul­nak magas színvonalú fa­lusi tanfolyamok, vagy aho­gyan újabban hívják: téli falusi iskolák. A tudományok legkülönbözőbb területeiről vett témákat dol­goznak fel az előadók, megis­mertetik az érdeklődő falusi dolgozókat a mezőgazdaság, az irodalom, a művészet, a techni ka, az egészségvédelem stb. leg modernebb eredményeivel, alap vető problémáival és az ezzel kapcsolatos gyakorlati tenniva lókkal. A falusi tanfolyamszerű felnőtt oktatás és tájékoztatás szempontjából különösen a ba­jai, a bácsalmási s a kiskunfélegy­házi járásban érnek el máris maradandó eredményeket. De erőfeszítések folynak arra néz­ve is, hogy egyes elmaradottabb járásaink. így a dunavecsei já­rás égetően fontos népmű­velési problémáját megoldás felé segítsék. Az ismeretterjesztének ez az! új szellemű fejlesztése egyben; szakítást jelent a múlt nem egy; hibájával, a kampányszerűség-} gel, a gépiességgel, a hiányos! felkészültséggel és a helyi vi-; szonyok egyes esetekben való; figyelmen kívül hagyásával.? )*«*«**+< Öl 165 OOO FORINT beszerzésére pedig 1 279 000 fo­rintot biztosít a beruházás. — Ezenkívül említésre méltó még, hogy ez évben befejezik Baján a posványosi városrész csator­názását másfél milliós költség­gel, a közlekedésügy gépek, szerszámok beszerzésére, s út­javításokra ugyancsak másfél milliót kap és 120 ezer forintot kapnak a bácsszőlősiek kultúr- házuk felépítéséhez. ' Végül, de nem utolsósorban említjük azt a 927 ezer forin­tot, amelyet a központi beruhá­zás a falu villamosítására adott Az összeg jórészét a megyei ta­nács végrehajtóbizottsága már megszavazta Balotaszállás és Lászlófalva villamosítási költ­ségeire. A folyószámla kai meg­nyitó aktákat szép rendben visszarakjuk az asztalra. Éppen idejében, mert most belép Szél Györgyné beruházási előadó, magához veszi az egész akta­csomót és indul vele az Orszá­gos Beruházási Bank megyei fiókjához. Reméljük, hogy a 61 millió 165 000 forint mához egy évre, vagy még előbb a terve­zett létesítményekbe beépítve gazdagítja majd megyénk la­kosságát. —- N. O. — házépítkezés: népgazdasági be­ruházásból 160 lakás építéséi kezdik meg, s 111 lakás meg ebben az évben el is készül. Jelenirís beruházásokat kaf az egészségügy is. A kecske­méti megyei kórház túlzsúfolt­ságának megszüntetése érdeké­ben felépítik az úgynevezett C pavilont. Ugyanakkor a kórhá2 mellett 11 orvosi 1 állás is be- költozhetővé válik, s a kórház- épületben jelenleg orvosi lakás céljaira használt helyiségekből ugyancsak kórtermeket alakí­tanak ki. Orvosi műszerekre 1 millió 200 000 forintot fordíta­nak. Sok kecskemétit bizonyára örömmel tölt el az a tény, hogy megkezdik az új szálloda felépítését, melybe ebben az évben 2 millió forintot ruház­nak be. Nmcs okuk azonban panaszra a baj ajaknak sem, mert 1800 000 forintot kapnak a Béke Szálló renoválására. örvendetesen fejlődik 1959- ben a helyi ipar. A Kecskeméti Vegyesipari Vállalat bútorüze­me már az első negyedévben termelni fog, s egy hütc-a^ern Baján is létesül. Az é íési költségekre 1 millió forintot, belföldi gépek beszen"'--!Te 917 ezer forintot, külföldi gépek Az tinitepeh hangulata már jócskán elszállt, egyre na­gyobb lendülettel folyik min­denütt a munka. Amint belé­pek a megyei tanács tervosz­tálya megbízott vezetőjének, Medveczky Lajos elvtársnak a szobájába, éppen egy sor akta aláírásával foglajkozik. Vajon miféle dolgokat irkálhat alá oly szorgalmasan Medveczky elvtárs? Érdeklődésemre félig tréfásan mondja: — Sokat, 61 millió 165 000 forintot, —majd komolyra fordítja a szót: — Most nyitjuk meg megyénk köz­ponti beruházási kereteinek fo­lyószámláit. Medveczky elvtárs asztalán a folyószámlákat megnyitó ak­ták íüzetszerűen összefűzve fekszenek, katonás rendben. Nézzünk egy-két dolgot az 1959-es beruházásból. Az okta­tásügy alcím alatt 76 iskolai tanterem építése szerepel. Ezek között van az izsáki, a soltvad- ! kerti, a keceli és a dusnoki 8 ! tantermes iskolák felépítése, ; amelyekben szeptember 1-én > meg is kezdik a tanítást. ! Ugyanakkor Kiskőrösön egy 12 i tantermes iskola építésébe kez- ; denek Nagy összeggel szerepel 1 a beruházások között » lakó-

Next

/
Thumbnails
Contents