Petőfi Népe, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-31 / 26. szám

1959. január 31, wombat 3. oldal Venesz —1 fäuiipfi kíizül Otg.óöántj. Nagy napra készül Orgovány község tanácsa. A napokban örvendetes hír érkezett, neve­zetesen az, hogy a Tanácsköz­társaság negyvenedik évfordu­lójának egyik legkiemelkedőbb eseménye — a Minisztertanács elnöke tart beszédet naggyűlés keretében, az emlékünnep nap­ján — március 21-én Ürgová- nyon zajlik le. A napokban levelet kapott Orgovány község tanácsa Dal- los Ferenc elvtárstól, a megyei tanács elnökétől, melyben tu­datja, hogy dr. Munich Ferenc elvtárs, a Minisztertanács el- \ nőké ellátogat majd Orgovány- ra, ahol emlékbeszédet tart a piactéren, azon a helyen, ahol 40 évvel ezelőtt, a vörös gárda élén mint hadosztályparancs­nok buzdította a katonákat. 1919-ben három napig itt, Or- goványon volt ugyanis a Vö­rös Hadsereg főhadiszállása. A község népe egyöntetűen tudja, hogy ez a látogatás nagy megtiszteltetés Orgovány- ra nézve, ahol annyi ártatlan vére folyt el, s ahol sok már­tír lelte halálát. Horváth ElHilné levelező Nagyság szerint gurul a to- is az osztályozó gép asztalán, lalogh Tiborné, Tegzes Trnré­ne innen a tojástálcákra rak­ják. majd papírládákba csoma­golják a halasiak exportáruját íiizct okozott a búsfüstölő Sokan figyelték a tűzoltók gyors rnunkáját Kecskeméten, szerdán délután a Jókai utca 5 számú háznál. Szabálytalan húsfüstölés miatt kigyulladt Józan Balázsné háza. A tűzoltók gyors beavatkozása az épületet ugyan megmentette, de a sé­rülések kijavítása így is több ezer forintba kerül. A tűzrendészeti parancsnokság az eset kapcsán felhívja a megye lakosságának figyelmét, "hogy a füstölésre felakasztott húst lehetőleg ne hagyják felügyelet nélkül. Abban az esetben pedig, ha nem a kéményben füstölnek, kérjék ki előzetesen a tűzrendészeti szervek engedélyét. Súlyos bajokat előzhetnek így meg. Közös erővel megmentettek egy tanyát Nehogy valaki a fenti címet olvasva arra gondoljon, hogy ez egy repülőjárat útvonala. Az országok felsorolásával a Kis­kunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalattól kiszállított baromfi és tojás útját érzékeltetjük. Itt jelenleg is azon fáradoz- •ak, hogy a beérkező kevés áruból a lehető leggyorsabban, és a kívánalmaknak megfelelő, exportképes árut állítsanak elő. Míg megtudjuk, hogy a fel­dolgozott mennyiségnek hány százaléka kerül külföldi piacra, addig egy kis üzemlátogatásra is módunk nyílik. Kísérőnk, Böröcz elvtárs, a termelést irányító főparancs­nok. Ütünk I eiőizör a ko-Qalztóba vezet, ahol a végtelen szalagon a félig megtisztított sovány ba­romfiak láthatók. Asszonyok, lányok még a megmaradt tol­lazatuktól szabadítják meg a sárgahúsú csirkéket. Ami pihe még rajtuk marad, azt Vincze Benőné tünteti el egy auto­mata pörkölő segítségével. — Ez új dolog — mondja Böröcz elvtárs. — Tollmente- sen kívánják külföldi vásárló­ink, s ezt. tökéletesein biztosítja a pörkölés. A megtisztított állatok aztán a második emeletre kerülnek, a hűtőbe. Ott nyáron is tél van, mert 12 fok hideget mutat a hőmérő. Ebbe a helyiségbe —" a gyenge felhozatal ellenére —* naponta 1000- 1500 csirke, 1000 —1500 tyúk kerül. ■ — Ez a mennyiség a kapaci-1 tás felét sem teszi ki — tájé­koztat Böröcz elvtárs, miköz­ben lépteinket a tojáslámpázó felé irányítjuk. i A hűtőben tapasztalt fagyos J légkört itt, ha nem is afrikai forróságú éghajlat, de kellemes_ meleg váltja fel. j A terem olyan mint egy sö­tét lepelbe borított város, s. csak itt-ott villan fel a fény,? ahol j a iejáiokat átiuUígitják.] Egy-egy asszonynak, lánynak ] 8 óra alatt 12 800 tojás fordul még a kezében. Aki a munká- j ban ügyesebb, az egy- vagy ■ kétszázzal, esetleg félezerrel is < megtoldja. Feltéve, ha van ele- . géndő tojás... '• 1 Indokolt a »ha« szócska hasz- < nálata. Ugyanis a négy tojás-} osztályozó gép 24 óra alatt 960 i A Jánoshalmi Kisipari Szö­vetkezeti Bizottság kebelében megalakult kultúrcsoport, a múlt év végén leezdte meg si­keres működését. Egész estét betöltő szilveszteri és újévi kétnapos műsort adott, ame­lyet ez év január 11-én újra meg kellett ismételni. János­halma közönsége nagy öröm­mel fogádta a lelkes kultúr- gárda eredményes szerepléséi. Az első osztatlan sikeren fel­buzdulva, _ a csoport máris------i-c UtzLtZZV iN iuuMutMuumimaiiut ISIS■!>«■•■ mmmj ■ Piaci hírek Jánoshalmáról Január 28-án, szerdán igen kicsi volt a jánoshalmi piac, de a vevők is csak hasonló arány­ban jöttek vásárolni. Az alábbi árak alakultak ki: burgonya 1,60—1,80, sárgarépa 3,50, petre­zselyem 4,50, savanyúkáposzta 4, fejeskáposzta 3,50, szárazbab li­terenként 3—6, dió (héjas) 10— 12, vöröshagyma 3—3,50, fok­hagyma 14, mák literenként 22, alma 2—8, körte 8 forint kilo­grammonként. Rántanivaló csirke párja 28— 35, paprikásnak való kilogram­monként 20, tyúk 13, pulyka 3,7, tej literenként 4, vaj 48—50, juh­sajt 30—32, juhtúró 28—30, tojás darabonként 1,30—1,50, tejfel literenként 20, tehéntúró kilo­grammonként 12 forint. Ugye, szép... ... a képen látható Cere usz-fajtájú kaktusz? A megyei tanács soltá üdülő- fe jében viruló szoba- \ nk növénynek, kilenc éve ellenére akkora tüskéi vannak mint t| egy jókora zsékvar rótű. nekik jár köszönet i pártsajtó lelkes tot jeszitéséórt. * EDDIG SOK ÖAJ'l okozott a községben hogy kevés volt. a j< ivóvíz. Kilométerekre jártak az artézi kúthoz vázért. A község 171 ezer forintos költség gél • törpe vízmüvet lé tesített, amely kitin' forrásvízzel látja e mpst már a lakossás jelentős részét. Ez s bír önmaga helyéli beszél. * EGYELŐRE ennyi íjság van Kunszent' niklóson. Talán, hs öbb idő jutott volna i nézelődésre, akkor hétszer ennyit láthat­om volna. — Eze­ket majd legközelebbi átoga iásom után írom heg. Mezei István BŐVÍTIK és kor­szerűsítik a tejüzemet. Megtudtuk, hogy en­nek azért van jelen­tősége. mert feddig a környező községekben elszórtan történt a közkedvelt gomolya előállítása, a jövőben központosítva, ebben az üzemben készítik. Jobb lesz a minősége, s gyorsabb lesz a szál­lítása és az értékesí­tése is. * BESZÉLTÜNK a postásokkal is. őröm­mel újságolták, hogy a jó munkájuk jutal­mául korszerűsítik a , postahivatalt, most ké- szült cl a vízvezeték, ami a munkásvédélem 1 szempontjából rendkí- i vüi jelentős. Ferró ] Ferenc hivatalvezető , elmondotta, hogy a Petőfi Népe előfizetői- nek számát az elmúlt 1 hetekben megkétsze- i rézték. Ezért viszont forgalmat, s az szinte állandóan úton van. De ez az egy is na­gyon jó. hogy van. Uj, jelentős színfoltja ez a községnek, a he­lyiek büszkék rá. Itt említem meg, hogy rendszeres autóbusz­járat van a távoli vasútállomáshoz, csalt éppen a gyors- és a sebesvonathoz nem rendszeresítették még járatot. Valahogy ezt is meg kellene olda­ni . . . * HÄ MAR a közie- tedésnél tartok, meg­említek még valamit. Fanuár eleje óta mű- vödik Kunszen tini kló­ion a TEFU kiren- leilsége. Most már xunszentmiklósról az >rszág bármely részé­ne lehet darabárut zállítani, de vállalnak lelyi szállítást is. En- lek is sokan örülnék községben. HÓNAPOKKAL ez­előtt jurtám Kunszent- mikióson, s ilyenkor amikor újból körülnéz az ember a híres kun- szókhelyen, önkénte­lenül felteszi a fenti kérdést. Rövid séta után az idegen leszűr­heti felületes vélemé­nyét: ez az év is jól kezdődött Kunszent- 1 miklóson. De menjünk sorba. A rosszemlékű »tál- ; ponálló« helyén, e hó- : nap elején nyílt ineg i a «kellemesén fűlött, barátságos, hangulatos cukrászda. Tiszta asz- j tulok, és meglepően ( jó és nagy adag cuk- . . rászsütemények. A ] központban lévő cuk- £ íászdát szívesen kerb- ( sík fel a miklósiak. ] * c TAXIÁLLOMÁST lé- t tesítettek a községben, s Igaz, egyelőre csak 1 egy vadonatúj Moszk- r vies bonyolítja le a a JftC disag- ftuHSzcwtmiklásoto ? J A gátéri új tanyáiénál nemré­giben tűzeset történt, özv. Duda Istvánnénál az istálló melletti helyiségben húst füstöltek. A felügyelet nélkül hagyott füstö­lőben a fűrészpor és kukorica- szár-törmelék fellángolt. A lán­gok belekaptak az istálló nád­tetőébe. A tűz perceken belül elterjedt az egész tetőn. I A félegyhazi tűzoltók rövid" időn belül kivonultak és a tüzet végül is lokalizálták. A kár kö­zel kétezer forint — biztosítás révén megtérül. — A megmen­tett érték, tanyaépület, s takar­mány, mintegy 25 ezer forint. A közeli állami gazdaság dol­gozói és a szomszédok is nagy segítséget adtak a tűz eloltásá­hoz. ezer tojást osztályozhat. A je­lenlegi készlet azonban csak 100—110 ezerre tehető. Persze ebben része van most a válta­kozó időjárásnak is. De jó idő esetén is csak 400, jobb esetben 450 ezer tojás érkezik be az osztályozóba. Ha ehhez mérjük a külföldi és belföldi igénye­ket, akkor azt kell mondani: kevés. Ezt bizonyítja a tervosztály­nak az a kimutatása is, mely szerint tavaly a feldolgozott baromfimennyiség 80,3 százalé­kát irányozták elő exportra, s ezt a vállalat dolgozói 2,3 szá­zalékkal túlteljesítették, infjii keahtttA faizóiujutt az export. Annál is inkább, nert ebben az esztendőben új külföldi piacokra is eljut a ha­lasi baromfi. Legalább is Liba­ion jelentkezése erre utal. j — Venesz —* i MA TÖBB LENNE, TÖBB IS ELKELNE Kiskunhalasról Svájcba, Olaszországba, Nyugat-Német- országba, Csehszlovákiába, Ausztriába, Libanonba nagy feladat megoldására ké­szül, — éspedig Fehér Klára: „Nem vagyunk angyalok" cí­mű háromfelvonásos vígjátéká­nak előadására, amelynek be­mutatója február 15-én lesz, Amikor örömmel adjuk hí­rül ezt a szép kezdeti sikert, gratulálunk és további jó mupr kát kívánunk a kultúrcsoport- nak és a jánoshalmi szövetke­zeti bizottságnak. Bartha Mihály . levelező Az első sikerek után újabb szén tervek tagjai nevében. Ez­után átadta a fia­tal párnak a tenne- Idéző vetkezet 1 200 forintos pénzaján­dékát és arra kérte a fiatalokat, hogy ezután is maradja­nak .meg a nagy családban, a tsz-ben olyan becsületes dolgozóknak mint eddig voltak. Horváth Mátyás, lAi/Vhlavs* száznál több ba­romfiból készített ízletes ételen kívül még igazi magyar vendégszeretetet is kaptak. Vacsora után a párt-alaps zervezet titkára mondott po­hárköszöntőt. Az új párnak hooszú. boldog életet kí­vánt a maga és a termelőszövefckeaet A nagy baracskai József Attila Ter­melőszövetkezetben a napokban tartot­ták lakodalmukat Klemen t István és A ladies Katalin fi­atal tsz-tagok. A Halászcsárdában — ahol a két család rokonságán kívül megjelentek a ter­melőszövetkeze t tagjai is — 300 kg kövér birkahúson, Tsz-!akodalom Nagybaracskán

Next

/
Thumbnails
Contents