Petőfi Népe, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-30 / 25. szám
A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÄCS - KISKUN MEGYEI LAPJA %' , _ ,1 tkzzz#* ■l ilág proletárjai;, egyesüljetek I IV. ÉVFOLYAM, 25. SZÄM Ara 50 fillér 1939. JANUÄK 30, PÉNTEK Moszkva; Szerdán délelőtt moszkvai idő szerint 10 órakor a nagy Kreml palotában folytatta tanácskozását az SZKP XXI. rendkívüli kongresszusa. Elsőnek N. V. Podgornij, Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottsága első titkára emelkedett szólásra, majd V. I. lísztyinov. a moszkvai városi pártbizottság első titkárának beszámolója után D. Sz. Pol- janszkij, az OSZSZSZK Minisztertanácsának elnöke beszélt, Csou En-laj felszólalása Foljanszkij beszéde után Csőn En-laj, a kínai küldöttség vezetője, a kínai nép és a Kínai Kommunista Párt nevében üdvözölte a kongresszus küldötteit. — Az SZKP XXI. kongresz- szusának összehívása a politikai élet kiemelkedő eseménye — állapította meg Csou En-laj, majd így folytatta; — A szovjet nép gyakorlata megmutatja a világnak a kommunizmusba való átmenet útját és példájával lelkesíti a dolgozókat. A világ népei a Szovjetunió jelenében saját holnapjukat látják. A Szovjetunió állandóan nagyarányú támogatásban és segítségben részesíti a testvéri népeket. A Szovjetunió és az egész emberiség érdekei teljesen és maradéktalanul azonosak. Csou En-laj ezután azokról az eredményekről beszélt, amelyeket népgazdaságának és kultúrájának fejlesztésében a kínai nép elért. Gyarapodnak a szocialista tábor erői — hangsúlyozta — és már nincs messze a nap, amikor a szocializmus békés versenyben győzelmet arat a kapitalizmus felett. A demokratikus tábor országait összefűző barátságról és szoros egységről szólva Csou En-laj kijelentette: A Szovjetunió és Kína testvéri országok, a marxizmus—leninizmus szoros egységbe forrasztotta őket. A Szovjetuniónak és Kínának közös a sorsa, egyek az érdekei, a két ország barátsága örök és megbonthatatlan! Felszólalása után Csou En-laj felolvasta azt az üzenetet, amelyben a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága üdvözli az SZKP XXI. kongreszszusát. Az üzenetet Mao Ce- tung, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke írta alá. Alekszej Koszigin a könnyű- és élelmiszeripar fejlesztésével foglalkozott felszólalásában, majd a kongresszus küldötteinek tapsa közepette Wladyslaw Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára lépett a szónoki emelvényre. Gomulka felszólalása —- Az önök pártjának mindegyik kongresszusa kimagasló esemény az egész világ munkásmozgalma és az egész emberiség számára — mondotta. — E rendkívüli kongresszus még- inkább magára vonja a világ haladó erőinek figyelmét, mert új szakaszt nyit a kommunizmus építésében, a szocializmus, és a kapitalizmus békés versenyében. Nem kétséges — jelentette ki Gomulka —, hogy a Szovjetunió végrehajtja új hétéves népgazdaságfejlesztési programját, önmaga és az egész emberiség javára létrehozza a kommunizmus hatalmas anyagi és technikai bázisát. A Szovjetunió nemzetközi politikáját méltatva Gomulka kijelentette, hogy az egész lengyel nép osztatlanul támogatja a Szovjetuniónak a berlini kérdésre és a német békeszerződés megkötésére vonatkozó javaslatait. — Küldöttségünk — folytatta — nagy figyelemmel hallgatta azokat a megállapításokat, amelyeket az SZKP XXI. kongresszusának előadója a kommunista pártok közötti, valamint a szocialista országok közötti viszonyról tett. Ezek a megállapítások szükségesek és helyesek voltak, teljes mértékben megfelelnek a hatalmas erővé vált nemzetközi kommunista mozgalom jelenlegi helyzetének. Az álláspont, amelyet Hruscsov elvtárs kifejtett, még jobban Gomulka erősíti az egyenlőség, a testvériség, a szuverenitás lenini elveire támaszkodó nemzetközi kommunista mozgalmat. Ez az állásfoglalás csapást mér a marxizmus---lenirtizmus revizionista renegátjaira. A lengyel ^ küldöttség vezetőjének bészédevél zárult az SZKP XXI. kongresszusának szerda délelőtti ülése. R kongresszus szerda esti ülése Az SZKP XXI. kongresszusának szerda esti ülésén az első felszólaló Nyikolaj Beljajev, Kazahsztán Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára volt. Ezt követően Palmiro Togliatti, az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára tolmácsolta a kongresszus küldötteinek több mint kétmillió olasz kommunista és ifjú kommunista forró üdvözletét. Palmiro Togliatti beszéde — Az utóbbi években nehéz időszakot éltünk át, de erkölcsi és politikai győzelemmel kerültünk ki belőle — mondotta Togliatti. Az olasz küldöttség vezetője ezután röviden jellemezte az olaszországi belpolitikai helyzetet, majd a Szovjetunió hétéves fejlesztési tervét méltatta. — Ez a terv — mondotta Togliatti — nemcsak Önök előtt nyit meg óriási és ragyogó távlatokat, hanem a világ munkás- osztálya és az egész emberiség előtt is. Amikor önök meghódítják a világűrt, meghódítják az egész emberiség szívét és gondolkodását is — hangsúlyozta. Togliatti teljes mértékben helyeselte azokat a terve- í két, amelyeket Hruscsov elvtárs p kongresszusi beszámolója a: kommunista és munkáspártok; közötti viszony elveiként is-; mertetett, majd sok sikert ki-: vánt az SZKP XXI. kongreszj szusának és a Szovjetunió népeinek. — Mindent megteszünk1 — fejezte be beszédét Togliatti —, hogy Olaszország munkás- osztálya minél jobban kivegye részét a békéért és a szocializmusért folyó harcból. Jacques Dados felszólalása Jacques Duclos, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára a Francia Kommunista Párt és Központi Bizottsága, a francia munkás- osztály és a francia dolgozó tömegek üdvözletét tolmácsolta a kongresszusnak. — Amikor itt jelen vagyunk A SZOVJETUNIÓ HOLNAPJA (2. oldal) az Állategészségügy HELYZETE MEGYÉNKBEN (3. oldal) SZÄLLÄSCSINÄLOK (3. oldal) EGY RÉGI HIMNUSZ (t. oldal) KIÁLLÍTÁS az ernst- MŰZEUMBAN (i. oldal) SPORT (5. oldal) HALAS ÉS JÁRÁSA (6. oldal) A VILÁG URALKODÓJA (6. oldal) az önök csodálatos kongresszusán — mondotta többek között Duclos —, egyre erősebb lesz bennünk a bizonyosság, hogy győzedelmeskedik nagy ügyünk,; büszkék vagyunk rá, hogy kommunisták vagyunk, harcolunk a kommunizmusért, az emberiség, reményéért és jövőjéért. A pártkongresszus szerda esti ülésén felszólaltak még' Alekszej Hvorosztuhin és Alekszej Larionov, területi pártbizottsági első titkárok. Az SZKP XXI. kongresszusa január 29-én, csütörtökön, moszkvai idő szerint 10 órakor folytatta munkáját. S mezőgazdasági termelés és a szövetkezeti mozgalom fejlesztésének kérdéseiről tanácskozott a megyei pártaktiva Jacques Duclos, a Francia Kommunista Párt titkára fid v5s!i Mitytn akadémikust. Január 28-án, szerdán, a megyei tanács nagytermében a megyei pártbizottság tagjai; a járási, városi pártbizottságok és a nagyobb községek pártszervezeteinek vezetői, a megyei és járási tanácsok, valamint a tömeg- szervezetek vezetői, azonkívül számos mezőgazdasági szakember, termelőszövetkezeti, gépállomási és állami gazdasági vezetők aktivaértekezletén Molnár Frigyes elvtárs, a megyei párt- bizottság első titkára tartott beszámolót a termelőszövetkezeti mozgalom helyzetéről, a szövetkezeti gazdaságok megszilárdításának és fejlesztésének tennivalóiról. Az előadást követő vitában felszólalt Marosán György elvtárs, államminiszter, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Szabó István elvíárs, a bajai járási pártbizottság első titkára. Havasi János, a kecskeméti Petőfi Termelőszövetkezet elnöke, Daltos Ferenc elvtárs, a megyei tanács elnöke, Kazinczi Mihály, a Bácsalmási Állami Gazdaság igazgatója, Brachna János, MESZÖV-elnök, Czumics József, a bajai városi pártbizottság osztályvezetője, Pesir István elvtárs, a kiskunfélegyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnöke, Papp Ferenc elvtárs, a fajszi Vörös Csillag Termelő- szövetkezet elnöke, Bálán Miklós elvtárs, a bajai járási pártbizottság munkatársa, és Ágoston András elvtárs, a kiskőrösi járási pártbizottság első titkára. Az aktivaülésen jelen volt Gábri Mihály elvtárs, a Központi Bizottság párt- és tömegszervezetek osztályának helyettes vezetője, Keserű János elv- társ, a Központi Bizottság mezőgazdasági osztályának helyettes vezetője, Rappai Gyula elvtárs, a Központi Bizottság agitprop. osztályának helyettes vezetője és Roska István elvtárs, a Központi Bizottság pért- és tömegszervezetek osztályánál; munkatársa. Űj üzem lesz Fülöpszálláson A kiskőrösi járás egyik legnagyobb községében eddig jórészt kihasználatlanul állt a malom épülete. A tágas, masz- szav építésű fülöpszállási malomban eddig csak egy liszt- csere-telep működött. A községi tanács kérelme alapján a megyei tanács v. b. a közeW múltban értesítette a községet;! hogy javaslatukat a végrehajtó bizottság megtárgyalta, s a malom leszerelése, valamint a! lisztcsere-telep elköltöztetésej után egy aprömag-csomagoló üzemet szerveznek. Csou En-laj: A világ népei 2 Szovjetunió jelenében saját holnapjukat látják Megkezdődött a vita Hruscsov beszámolója felett