Petőfi Népe, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-22 / 18. szám

f5)59. január 22, csütörtök A MAŰYAf? SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT 8ÄCS- KISKUN MEGYEI LAPJA felülről a Kitol az ország legnagyoblt megyéjét igazgatják ' A megyei tanács mint a me­gye legfőbb államhatalmi szer­ve — feladatát tekintve — az államigazgatás és a gazdasági élet irányítását látja el. Való ban nagy feladat az, ami a kecskeméti Beloiannisz téri pa­lota dolgozóira hárul. Innen igazgatják az ország legna­gyobb, majdnem másfélmillió katasztrális holdnyi területű és mintegy 600 ezer lakosságú megyéjét. Ezúttal a mezőgazdasági osz- iályon jártunk, néhány előadó­val beszéltünk és már e rövid látogatásunkkor 'kiderült, hogy ez a szerv nemcsak irányít, hanem sok tekintetben a la­kosság egyéni, ügyes-bajos dol­gainak intézője is. Panaszok a dossziéban > Fáth Imre elvtárssal, a me­gye szőlészeti felügyelőjével beszélgetünk erről, aki fella­pozza az asztalán fekvő dosz- sziét, amelyben éppen intézés alatt öt »egyéni« ügyet talá­lunk. Már nézünk is egy aktát: a (járásbíróság kérte fel a mező­gazdasági .osztályt, hogy szak­értőt rendeljen ki az egyik válóper vagyonjogi részét ille­tően. Bizony a bevallás és Fáth elvtárs helyszínen tör­tént liegállapításai között nagy különbség van. Vagy itt fek­szik Besenyi László, lajosmi- zsei lakos kérvénye, aki 1 hold szőlőt telepített, de az adómen­tességet — bár szerinte 1954- től járt volna, — csak 1956-tól kapja. Látszólag a községi ta­nácshoz tartozó- ügy, nem is fellebbviteli fórum a megyei tanács, mégis utánanéznek Be­senyi adórendezési ügyének. Gyümölcsfaukció I Innen irányítják a gyümöles- (aakciót is. Az állami gazda­ságok, tsz-ek és az egyéni gaz­dák egyaránt részesedhetnek abban a kedvezményben, hogy a barackfa-csemetét 50 száza­lékos - kedvezménnyel kapjál:. A földművesszövetkezetek ré­vén múlt év őszéig kellett az igényeket bejelenteni. A mező- gazdasági osztály azonban el­intézte, hogy a megye részére előirányzott 50 ezer facsemete helyett 100 ezer darabot kap­junk, amelyből most már min­den igényt ki lehet elégíteni. Még sok községben nem tud­nak a megyei tanácsnak arról a segítségéről, amelyről itt ér­tesültünk. A mezőgazdasági osztály szakemberei az előre A hét végére várható az ítélet a lajosmizsei kettős gyilkos ügyéhen megbeszélt időpontban a község gazdái számára a helyszínen ankétokat tartanak különböző szakkérdésekről. Valóban nagy segítség ez, önzetlen és fárad­ságos munka, amely észrevétle­nül talán, de mégis szívós ki­tartással vezeti be és kedvelted meg a falvak lakosaival a kor­szerű agrotechnikai eljárásokat. Ta laj erő-fenn tartási verseny Kis tóid »Felhívás« vonja magára figyelmem az egyik íróasztalon. Csak hosszas fag­gatásra tudom meg, hogy itt egy országosan egyedülálló kez­deményezésről van szó. — Az istállótrágya szakszerű kezelése megyénkben különö­sen nagy jelentőségű — mond­ja Tompa László elvtárs —, mert az itteni trágyaigényes kultúrákhoz viszonyítva az aránylag kevés állatállomány miatt országosan leggyengébb a talajerő-visszapótlás. Ezért oly fontos itt, Bács-Kiskun megyé­ben, a trágya erjesztésének mi­nél szakszerűbb módja, Hogy ennek legjobb módsze­rét a termelők megismerjék, »Talajerő-fenntartási versenyt« hirdetett a megyei tanács. A verseny az istállótrágya szak­szerű kezelésére, az okszerű műtrágyázásra, valamint a zöldtrágyázás elterjesztésére vo­natkozik. A versenyben részt­vevők majd a bíráló bizottság­gal együtt tekintik meg egymás talajerő-fenntartási módszereit. Értékes díjak lesznek majd, amelyeket a Hazafias Népfront megyei bizottsága révén sike­rült biztosítani: gazdasági gé­peket, mezőgazdasági munka­eszközöket, pénzjutalmakat és 25 mázsa ciklonfoszfátot ősz-; tanak majd ki a nyerteseknek. Különösen eredeti és célrave­zető módszerrel népszerűsíti a mezőgazdasági osztály ezt a kérdést. A versenyre jelentke­zők részére bírálati lapot osz­tottak ki, amelyen a nyerhető pontszámok arányában felsorol­ja a szakszerű kezelés módo­zatait is* Segítsenek a községi tanácsok is Nagyon életrevaló kezdemé­nyezés ez és megérdemelné, hogy a községi tanácsok a pro­pagálásával hathatósabban fog­lalkozzanak. Ahhoz, hogy egy­Beszámoltunk lapunkban ár­iról, hogy Lajosmizsén az el­múlt hetekben szörnyű gyilkos­síig történt: egy özvegyasszony- nál szállást kért és kapott egy MilOVI NÉPI! A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám Telefon: 23—16, 26—19, 11—22 Felelős kiadó: Molnár Frigyes Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 17—09 Előfizetési dij egy hóra 11 Ft Előfizethető és megvásárolható bármely postahivatalban és kézbesítőnél. »-Kiskun megyei Nyomda V. skemét. — Telefon: 15-29, 27-49 ■tbSn saüca jsassaSá fiatalember, aki szállásadóját és a mellette fekvő fiatal lányt éjszaka baltával meggyilkolta. Az ügyészség vádat emelt a gyilkos ellen, s a bíróság gyor- sitott eljárással még e héten letárgyalja. az ügyet és ítéletet hoz abban. KÖMŰVESTANULÖKAT [FELVÉTELRE KERES —i 15—17 éves, 8 ált. iskolai [ végzettségű fiúkat — a 44. § uJ sz. Állami Építőipari Vál- □ □ lalat. Jelentkezési határ- B q idő: Február 15. q Cím: Budapest, V. Kossuth Lajos tér 13—15. Tmrnmrmnmnnnmco: egy község ennek hasznát lás­sa, 10—15 a versenyben részt vevő jelentkezőre lenne szük­ség, a termelőszövetkezetek vo­nalán pedig járásonként körül­belül ugyanennyire. Most, a téli hónapokban, amikor az ilyenfajta verseny kiértékelésé­re könnyebben mozgathatók a termelők, feltétlenül sokat ta­nulhatnak egymástól, egyben megkaphatják a szakszerű irá­nyítást is, ami a jövő évek terméseredményeiben mutatko­zik majd meg. Rövid félórát töltöttünk a megyei tanács egyik osztályán és amit láttunk, hallottunk, azt leírtuk. Nem parancsolgatnak itt és nem is csak irányítanak, hanem elmennek a termelők­höz, s ha kell ügyes-bajos dol­gaikat is elintézik. Nagyot néznének a »mindenható vár- megyeháza« egykori hatalmas­ságai, ha velünk együtt elláto­gattak volna egykori felleg­várukba, — K. A. — Képek a járás életéből.^ ^^^^^^P^^’^^^^^^OO-OCiO-OOOOOOOOOO-OOOOOQ-OO’O-O'O'OOOO-OOOOOOOb-OOOOOO-OOOOOOd’öl^l Állandó bizottsági ülés a járási tanácson Január 19-én tartotta ülését a járási tanács művelődési és egészségügyi állandó bizottsága. A bizottság a szakosztályve­zetők előterjesztése alapján el­fogadta az I, negyedévi mun­katervet. A munKatervben a bizottság feladatául tűzte, hogy a negyedév során széleskörű felvilágosító munkával elősegíti a faluszűrés sikeres lebonyolí­tását Madaras községben. A vitában felszólalt Hegedűs János elvtárs, a járási KISZ- bizottság titkára, aki kérte, hogy a bizottság tagjai még az első negyedévben vizsgálják felül az állami gazdaságok munkásszállásait és üzemi konyháit. A bizottság a továbbiakban határozatot hozott az elhagyott gyermekek elhelyezéséről és gondozásáról. Fekete Dezső elvtárs, a Bács­almási Járási Könyvtál’ veze­tője javasolta, hogy a Tanács- köztársaság 40. évfordulója elő­készítésében a bizottság tagjai vegyenek részt, segítsenek a különböző kiállítások megren­dezésében. Miért megy nehezen a tsz-szervezés Madarason Madarason két jól gazdálko­dó termelőszövetkezet működik. 1958-ban a Dózsánál munkaegy­ségenként 37 forintot, a Kos- suthnál 45 forintot osztottak. A falu egyéni parasztjai látják a termelőszövetkezeti tagok egy­re javuló, szebb életét és köze­lednek is hozzájuk. A hiba ott keresendő, hogy a fent emlí­tett termelőszövetkezetek veze­tői és tagjai ma már nemcsak azt nézik,f hogy a jelentkező becsületes, dolgos ember-e vagy sem, hanem különböző kifogá­sokat emelnek az új jelentke­zőkkel szemben. Az egyiket idősnek titulálják, a másikat azért róják meg, mert már volt tsz-tag. Ez a bizalmatlan­ság nem vezet jóra. A hiba további szálai a he­lyi tanács vezetőihez és mező- gazdasági szakembereihez ve­zetnek. Nem keresik fel a ter­melőszövetkezetek tagjait, s nem beszélgetnek el velük a termelőszövetkezet fejlesztésé­nek jelentőségéről és módjáról. A járási népi ellenőrzési bizottság terveiből,.. A járási népi ellenőrzési bi­zottság a járási ügyészséggel, valamint a járási rendőrkapi­tánysággal közösen az állami gazdaságokban, termelőszövet­kezetekben, gépállomásokon és a földművesszövetkezetekben előadásokat tartanak a társa­dalmi tulajdon védelméről. A népi ellenőrzési bizottság a Hazafias Népfront szervezé­sében különböző előadásokat fog tartani a népi ellenőrzés feladatáról, a népi ellenőrök eddigi munkájáról, az elért eredményekről és hiányossá­gokról. A szabálysértési előadó Hírei Szabálysértésért 500 forintra büntették. Kókai Károly bács­almási lakost 100 forintra bír­ságolták, mivel levágott egy 30—35 kilogramm súlyú ser­tést, melynek húsából nagyobb jx^aagiséfi^Jöűiécifc.'" Hírek a járásból A KUNBAJAI Földműves­szövetkezeten belül működői Micsurin Gyümölcs- és Szőlő- termelő Szakcsoport 32 ezer forintos beruházási költséggel 16 hold gyümölcs telepet léte­sít az 1959-es gazdasági évben. A legutóbbi időben 9 új tagi lépett a csoportba, ezzel a lét­számmal 26 családra emelke­dett a tagok száma, HEGEDŰS ISTVÁN elvtars., a járási tanács vb-elnöke, jó# sikerült pártnapi előadást tar­tott Csikérián az időszerű po­litikai kérdésekről. A JÁRÁSI Hazafias Nép-í front-bizottság elnöke hideg,, fűtetlen teremben tartotta meg előadását a katymári kultúr- otthonban. Körülbelül, 150-ew vettek részt az előadáson, s ügyi gondoljuk, hogy ez a lelkes csoport megérdemelte volna ar kultúrotthon-igazgató gondosko­dását, a meleg, fűtött termelj Hasonló panasz hangzott el azi előadáson az orvosi rendelőre,, mely szintén fűtetlen egésa télen; J* A MADARASON megindul« népfront-tanfolyam első alkal­mával több mint 80 hallgatói vett részt az előadáson. Az elő­adás részvevői a népfront-moz­galom feladatairól tanácskoz­tak. A következő előadások * világ mezőgazdaságáról, a köz« ségfejlesztés társadalmi felada­tairól, valamint a népi ellen« őrzés szerepéről szólnak. CSIKÉRIÁN a pártszervezeö és a nőtanács több tanfolyamot szervez a téli idényben a falusi! asszonyok részére. A kézimun­ka szakkör 15 taggal működik« A jövő héten. egészségügyi tan Pinkovics Lázár tataházi la­kos három darab akácfát en­gedély nélkül vágott ki. Ezért 400 forintra bírságolták. Rózsa András bácsalmási lakos egy lovat eladott, egy lovat pe­jiia^elcssrélí JadaUsvéL flslliük A VAROS FELETT Nemcsak a repülőgép vezetők lat jak felülről a várost, ha-? nem feketeruhás, kormos, »szerencsét hozó« kéményseprők isi Legyen akármilyen hideg, fújhat a szél, ha füstölnek a kály-j bak, ők tisztítják ki. Pencz László és. Varga Jenő — mint ké4 pünkön is látszik — éppen a Széchenyi tér 1. számú házi kéményeit hozzák rendbe. (Felvétel: Pásztortj- .A,« *- — — — — - - ____ _ _ I

Next

/
Thumbnails
Contents