Petőfi Népe, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-21 / 17. szám

1959. január 21, szerda 5. oldal AZ NB III. DÉLKELETI CSOPORTJÁNAK GÖLLÖVÖ LISTÁJA A JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG EGYl< SZÍNHELYE* Az NB in. délkeleti csoportjá­ban az őszi fordulóban 120 mérkő­zést játszottak, Illetve 119-et, mert a Békéscsabai MÁV—Mezőkovács- «házl Petőfi mérkőzés az utolsó for­dulóban a félidőben a játékvezető inzultálása miatt félbeszakadt és a mérkőzés két pontját játék nél­kül 0:0 gólaránnyal a vendég Me- -/ókovácsházi Petőfi együttese kapta. Ezen a a* mérkőzésen összesen 350 gólt rúgtak a csapatok, vagyis mérkőzéseként hajszálhíján hár­mat. Ez a gólrúgás szempontjából nem, "különösebb eredmény, mert a jó teljesítmény az átlagos négy ,g(Snál kezdődik. i A góllövö listán az első három 12—12 góllal alaposan megugrott a többitől, mert a negyedik helye­zett már csuk nyolc gólt tudott rúgni. Ungólos mindössze öt akadt, s azok közül Is kettő — Kántor ■(Hm. Dózsa) és Karazsia IV. (KTE) — az ellenfélnek is rúgott gólt. Il-esből összesen 15 gólt rúgtak, kettőnél többet azonban egyik csa­pat sem tudott értékesíteni. Feltű­nő, hogy a táblázat első nyolc he­lyezettje közül mindegyik, a má­sodik nyolc helyezettje közül pe­dig csak három csapat ért el tizen­egyesből gólt. Érdekessége még a táblázatnak, hogy az első 25 göl- 'ÖVŐ között csak a KTE-ből nem szerepel senki. A góllövő táblázat állása a kö­vetkező: 12 gólosak: Tanács (Szegedi Épí­tők), Kálmán (Mezőkováceházu), Komyik (Nagykőrös). 8 gólosak: Jánosi (Sz. Építők), Sándor (Makói Vasas). 7 gólosak: Vass (Kkhalasi Kini­zsi), Bélteky (Nagykőrös). 6 gólosak: Szökő (Orosháza). Ká­rolyi II. (Sz. Szpartakusz), Csányi (Halas). Rozik (Hm. Vásárh. Dózsa), Istvánffy (Kkfélegyházi Építők). 5 gólosak: Basch (Orosháza), Csa­bai, Gréczi (Sz. EpitőlO. Vékony (Csabai Építők), Koszó (Sz. Szpar­takusz). Himer I., Petrovszki (Gyu­la), Csermák (Halas), Tolnai (Ma­kó). Kakuk (Csabai Agyagipar), Gera (MÁV HM TE), Vigh (Mezőhe­gyes). Cstcsely (Csabai MÁV). 4 gólosak: Bogár (Orosháza), Ba­logh, Miklya (Csabai Építők), Ká­rolyi I. (Sz. Szpartakusz), Hödör (Halas), Nagy I., Szopori (Makó), Dezsöfl II. (KTE), Uhrin (Cs. Agyagipar), Szénási (Félegyháza). 3 gólos: 18, 2 gólos: 23, 1 gólos: 44 játékos. öngólosák: Kiss (Mezőkovácshá- za) Sz. Építők, Vandlik (Cs. Agyag­ipor) Mezökovácsháza, Szűcs dr. (Makó) Gyula. Kántor (Hm. Dózsa) Nagykörös és Karazsia IV. (KTE) Mezőhegyes ellen. A legegyenletesebb teljesítményt a Kiskunhalasi Kinizsi csatárai nyújtották: mind a 25 góljukat az öt csatáruk rúgta, átlagosan mind­egyik ötöt. Hozzájuk hasonló jó teljesítményt ért cl a .Szegedi Épí­tők csatársora is, amelynek gól­lövő átlaga játékosonként 4,7. Meg­lepetés a nagykőrösiek 3.86-os át­laga. Még két csapat — Mezőko- vácsháza és Makó — góllövői ju­tottak túl a hármas átlagon, míg a lobbi csapat átlaga a két és há­rom gól között Ingadozik. Egyedül a KTE átlaga van két gólon alul. A FÉLEGYHÁZIAK SZEREPELTEK LEGJOBBAN A MEGYEI ÖKÖLVÍVÓ BAJNOKSÁGOKON (K). Váltósúly: 1. Sarkadi (B), 2. Klem (B), 3. Novák (Kiskunhalasi Kinizsi). Kisváltósúly: 1. Brotya (F). 2. Körmendi (F), 3. Kátai (K). Nagy váltósúly: 1. Purgai (F), 2. Egle (B), 3. Kanizsai (K). Közép- Súly: 1. Viszketh (F), 2. Nyirati (B). Félnehézsúly: 1. Faragó (Ha­las), 2. Lörlncz (F), 3. Varga (B). Nehézsúly: 1. Gyurkity (B), 2. Sza­kács (F). Ifjúságiak: papírsúly: 1. Görög (F). Légsúly: 1. Puskás II. (B). — Harmatsúly: 1. Kállai (B), 2. Csősz (K). Pehelysúly: L Fazekas (H), 2. Kocsis (F). Könnyűsúly: 1. Bócz (K), 2. Almási (K). 3. Mészáros (F). Kisváltósúly: í. Beregszászi (K), 2. Pozsgai (B), 3. Ónodi (F). Véltóeúly: 1. Holló II. (H), 2. Si- kár (F). Nagy váltósúly: 1. Surján (H)í Serdülök: papíreúly: 1. Molnár (F), 2. Horváth (K). IJarmatsúly: 1. Sági (K). Pehelysúly: 1. Kozma (K), 2. Weigand (F). Könnyűsúly: 1. Csendes. (H). Kisváltósúly: 1. Bakó (K). Váltósúly: 1. Gazdik (F), 2. Üjszászl (F). Középsúly; 1. Szé- csényi (F). Az összesített pontversenyben: 1. Kiskunfélegyházi Honvéd 71, 2. Bajai Szállítók 41, 3. Kecskeméti Szpartakusz 36. 4. Kiskunhalasi Kt- nizsi 26 ponttal. A megyei ökölvívó szövetség szombaton és vasárnap rendezte meg Kiskunfélegyházán szép érdek­lődés és kitűnő rendezés ineliett Bács-Kiskun megye 1959. évi fel­nőtt, ifjúsági és serdülő ökölvívó bajnokságait. A rendezés körülte­kintő és fáradságos munkájáért a Kiskunfélegyházi Honvéd rendező- gárdáját illeti a dicséret. Az ő csa­patuk szerepelt a legjobban és ők indították a legtöbb versenyzőt is. A pontversenyben — meglepetésre — a félegyháziak, mintegy 30 pont­tal előzték meg a bajalakat. A ba­baiakon meglátszott a kellő edzés- hiány. ami azzal magyarázható, hogy a csapatnak nincsen jelenleg megfelelő edzési lehetősége, mert az összes használható bajai torna­termeket már lefoglalták a többi sportágak. A járási TST-nek meg kell a módot találnia arra, hogy az igen szép fejlődésnek indult ba­jai ökölvívó sport ne menjen tönk­re a teremhiány miatt. A bajnoki verseny részletes ered­ményei: Felnőttek: légsúly: L Kozma (Kiskunfélegyházi Honvéd), 2. Si­mon (Kecskeméti Szpartakusz), 3. Öze (Félegyháza). Harmatsúly: 1. Puskás (Bajai Szállítók), 2. Nagy (Baja), 3. Kohajda (Kecskemét). — Pehelysúly: 1. Mizsei (Félegyháza). Könnyűsúly: 1, Stil (F), 2. Fekete yOOOÓOOOOOOOOOOOOO lesz a prágai téli stadion, ahol kitűnő körülmények kozott kerülhet sor a nagy nemzet­közi találkozó izgalmas összecsapásaira. LÄTOGATÄS egy atléta-szakosztályban Kovács Gergely, a megyei Atlé- ;ikal Társadalmi Szövetség titkára elefonon hivott meg a KTE atlé- áinak egyik edzésére. A meghívás szerint a Piarista Gimnáziumba nentem, ahol azonban a tomate- emben a kosarasok végezték ed­zésüket. Nem volt egészen egy­szerű megtalálni az atlétákat, hi­szen az épülőt rengeteg szobából ÜL Végül Is, nem kis meglepetés­re, az iskola napközi otthonának élj esen bebútorozott helyiségében ikadtam az atlétákra, akik éppen> Vdamik Ferenc testnevelő tanár, a I KTE atléta-edzőjének utasítását íallgatták. Hatvan fiú és leány készülődött íz edzésnek, csak amikor megtud­lak, hogy újságíró vagyok, vettek íörül és hallgatták Adamik Fe- ancoel folytatott beszélgetésünket. — Teremhiány ... teremhiány, fiz okozza az allé tiknak a legfőbb gondot — kezdi az edző. — Most olynak az alapozó edzések, de csak súlyemelés lehetséges, no meg kint i szabadban a mezei futás. A tá­rol- és magas ugrok edzési leliető- ;ég nélkül vannak. Pedig több vagy tehetség bontogatja szárnyait > szakosztályban. Most van némi eraényBUgarunk, hogy rövidesen ilkészül a Bányai Júlia Glmná- tíum tornaterme és Itt engedélyt tápunk az edzésre. — Ha megoldódik a teremkér- lés. várható-e • kecskeméti atlé­tikában fejlődés? — teszem fel a íérdést. — A nagyon fontos teremkérdés ■nellett szeretnem megemlíteni azt s, hogy például a Bányai Julia Gimnázium tanárikara meglehető­sen idegenkedik attól, hogy a leá­nyok a KTE sportkörében verse­nyezzenek és főleg, hogy verse­nyekre elutazzanak. Pedig a fejlő- lés egyetlen útja a minél gyako­ribb versenyzés. A KTE mindent ülkövet, hogy rendezett körülmé­nyek között sportolhassanak az at- eták. Ml, vezetők arra törekszünk, rogy a gondjainkra bízott ifjúsá­got a helyes lrányoa neveljük. Az » tapasztalatom, hogy ezt a ezán- íékunkát siker koronázza. — Megkérném Adaíhik elvtársat, nutasson be azoknak, akiktől te­hetségük és szorgalmuk alapján az elkövetkező évben, vagy ívekben ugrásszerű fejlődést vár. — Először is B run csák András súlylökőt szeretném bemutatni. III. éves orvostanhallgató. Rendkívül nagy akarattal készül az 1859-es versenyidényre. A fiatal atlétát nagy megtiszteltetés érte, tagja lett a főiskolai világbajnoki keretnek. Tőle ebben az évben 15 méteren felüli eredményt várok. Sajnos, Bruncsák Bandi ebben az évben eltávozik tőlünk és a jövőben a BEAC-ban versenyez. De menjünk tovább. Vili áros Zsolt még 1959- ben is serdülő marad. Tavalyi leg­jobb eredménye 100 méteren 11,7 mp. Serdülő létére a magyar Ifjú­sági atlétaválogatott-keret tagja. — Boskó József 110 és 400-as gátfutó. További fejlődése egyedül tőle, szorgalmától függ. Ezek után jöj­jenek a lányok: Mind Banyaista. Pór Irén 6uly- cs diszkoszvető. 1958-ban megyei ifjúsági bajnoksá­got nyert. Idén érettségizik és re­méli. hogy a TF-en folytatja majd sportpályafutását. Bácsi Gabriella Mo és 800 méteres sikfutó. Tehet­séges és szorgalmas veisenyző, aki ebben az évben 800 méteren Jóval 2:30-on helül akar. futni. Es végül Itt van Barvlnkö Gabriella, akiben ugyancsalt bízunk, hogy alaposán megjavítja eddigi legjobb súly- és diszkosz eredményét. — A felsoroltakon Isivül még szá­mos nagyon tehetséges atlétánk van, akiknél ha a kitűnő fidott- ságok párosulnak a szorgalommal, u kitartással és a lelkebedéásel, akkor a kecskeméti atlétika újra a felemelkedés útjára léphet. Befejezésül örömmel hallottam Kovács Gergely elvtárs szavait: — Ez a mi nagy családunk, ahol minden fiatal Jól érzi magát és ahol szakszerű irányítás mellett biztosítjuk a sportbeli és jellem­beli fejlődést. Itt mindenki örül a másik sikerének. Bízom abban, hogy az idén megoldódik számos problémánk és atlétáink szorgal­mukkal, példamutató magatartá­sukkal és eredményükkel hívják fel magukra a figyelmet. Ehhez mi Is sok sikert kívánunk! _____________ _______ Mezei látván KE CSKEMÉTI katona József színház MŰSORA: Január 21-én, szerdán este 7 órakor Fehér Klára: NEM VAGYUNK ANGYALOK Vígjáték 3 felvonásban 7. sz. szelvénybérlet Mozik Műsora Január 21-én, szerdán: Baja Központi: Amiről az utca mesél, Baja Uránia: A fekete zászlóalj, Kalocsa: Razzia, Kecs­kemét Árpád: Haláltánc, Kecs­kemét Városi: Ember az égben, Kiskőrös: Gróf Monte Christo I—II. rész, Kiskunfélegyháza: Ismerték egymást. Kiskunhalas: Polonta expressz. A KTE LABDAKÜGÖ SZAKOSZTÁLYA január 21-én, szerdán délután 4 órakor tartja alakuló gyűlését. Ez­úton is kéri a szakosztály összes tagjait és játékosait, hogy a gyű­lésen teljes számban jelenjenek meg. KÖMÜVESTANULÓKAT | FELVÉTELRE KERES — 15—17 éves, 8 ált. iskolai végzettségű fiúkat — a 44. sz. Állami Építőipari Vál- I lalat. Jelentkezési határ­idő: Február 15. Cím: Budapest, V. Kossuth Lajos tér 13—15. 97 [= Megalakult Bács megyében a labdarúgó edzők testületé llosszú évek óta vajúdó kér­dés oldódott meg végre az el­múlt héten. Országos Ed­zők testületé a Bács-Kiskun megyei labdarúgó edzők ré­szére január 14-én Kecskemé­ten értekezleteit tartott, amely alkalommal 14 edző jelent meg. Sajnos, sok edző sporttárs ma­radt távol különösebb indokok nélkül. Főleg a déli végekről hiányoztak a labdarúgó edzők. Egyesek olyan kitétellel, hogy »minek menjünk, újat úgy sem tanulunk«. eléggé helytelen álláspont. Az értekezleten Kárpáti Je­nő. az Országos ET tagja tar­tott előadást az alapozás fon­tosságáról, a technikai fejlődés­ről és főleg a nevelés kérdésé­ről. E fontos problémák meg­vitatása igen szükséges volt a megyei labdarúgó edzők részé­re, hasznát vették volna a tá­volmaradt edzők is. Az előadást élénk vita kö­vette, amelyen több értékes hozzászólás hangzott el. így többek között Molnár Ferenc (KTE), Bodnár Béla (F. Hon- véd).Turner Ferenc (H. MÁV), Nagy Károly (Kiskőrös), Kolo- zsi Ferenc (Bácsbokod) edzők részéről. Az előadás Után megalakult a megyei labdarugó edzők tes­tületé. A vezetőség tagjainak Bodnár Béla és Molnár Ferenc edző sportársakat választották meg. A megválasztott vezetőség nevében Mohiár Ferenc kö­szönte meg a bizalmat és ígérte, hogy minden problémá­jukban segítségére lesznek az edző sporttársaiknak. MAJDNEM I. O. ATLÉTACSAPAT LETT A BAJAI ÉPÍTŐK Nemrég ‘készítette el a MASZ az ország atlétikai szakosztályainak a rangsorolását. A rangsorolás négy tényező — 1. bajnoki pontverseny, 2. egyesületi bajnokság, 3. munka- statisztika és 4. az ötven legjobb eredmény — alapján készült el. A bajai atléták az összetett rangso­rolás szerint az előkelő 11. helyet foglalják el az ország több mint 200 ailétucsapata között. Ha a Bajai Építők az országos bajnoki pontversenyen jobban sze­repel, akkor az első tíz közé ke­rült volna. Könnyen elérhették volna ezt, ha indítanak versenyző­ket az országos mezei, ügyességi és váltóbajnokságokon. Ez egyben az I. o. atlétacsapat büszke címét jelentette volna. Reméljük, hogy az 1959-es évben ez is megtörténik, s jövőre az 1. osztályban lesznek. tasítják jó helyezésüket, sőt titkos vágyuk is teljesül — a bajnokság elnyerése és az NB H-be való ju­tás. Délnyugati területi női kosárlabda bajnokság őszi végeredménye A BAJAI RUHAÜZEM KOSARAS LANYA! IS JÓL SZEREPELNEK A KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁGBAN Közismert dolog a sport berkei­ben, hogy a Bajai Építők női ko­sárlabda csapata őszié szeretne fel­jutni az NB I-be. Ugyanakkor a bajai kosárlabda sport kedvelői az NB Il-ben is szívesen látnának egy másik női kosárlabdacsapatot. Erre meg is van a reményük, mert a Bajai Ruhaüzem kosaras lányai az összevont területi bajnokságban csak egy ponttal vannak elmarad­va az első helyezett szekszárdiak­tól. A ruhaüzem női kosárlaböa- csapata nem régi múltra tekinthet vissza, hiszen alig két éve alakult meg és máris szép eredményeket ért el. Az egyesületnek majdnem mindenegyes tagja az üzem fiatal női dolgozói és tanulói közül ke­rül ki. Az átlag 17 évet elérő csa­pat teljesítménye annál is inkább * i büntetőpont levonva, dicséretre méltó, mivel csak a ta- • • 2 büntetőpont levonva, valy még NB II-s Szekszárd tudta A paksiak két elmaradt mérkő­megelőzni őket. Remélhetőleg szór- zésüket a tavaszi évad kezdete aaimas munkával tavasszal is biír ;lőtt játsszák le. I. Szekszárdi se 10 9 1 633:363 16 2. Bajai Ruhaü. 10 8 2 349:266 18 3. Pécsi VM 10 7 3 413:419 17 4. Pécsi P. Főiek 10 6 4 340:282 16 5. Bonyhád* 10 6 4 432:334 15 6. Bajai Ép. II.» 9 5 4 304:265 13 7. Bátasz. VSK* 10 4 6 394:391 13 8. Szigetvár 1Ö 3 7 305:393 13 9. Paks 8 4 4 312:276 12 10. Pécsi EAC 10 1 9 259:414 1! 11. Nagydorog** 9 — 9 165:421 7 Szakmai továbbképzést rendez a kiskunfélegyházi já­rási tanfelügyelő a szakszerve­zettel karöltve a járás pedagó­gusai részére február 16-án. A továbbképzésen az erkölcsi, po­litikai nevelés egyes tanítási órákon való alkalmazását és az osztályfőnöki órák helyes megtartásának módját vitatják meg. A vitaindító előadást dr. Füle Sándor egyetemi adjunk­tus, a Fővárosi Pedagógiai Sze­minárium munkatársa tartja meg. oooooooooooooooooooooo. ( Apróhirdetések ) A MEGYEI Köaegészésgü gyt, Jár­ványügyi Állomás könyvelőt keres- Érdeklődni lehet a kecskeméti SZTK III. era. 306. számú szobában., reggel 8 órától 16 óráig. 7013 ‘ ELADÓ egy generálozott 150-es Zet- ka motorkerékpár. Cím: Rasztik Sándor, Borota. 80 VIZSGÁZOTT, többéves üzemi gyakorlattal ren­delkező kazánfűtőt Íreres azonnali belépésre a DAV Kecskeméti Erő­műve. Jelentkezés az Erőműnél — (Kossuth-vároe 4. szám.) 7014 NÉMET fordítást, gépírást válla­lok. Ifj. Baditz Pál, Miskolc, Tass utca 15. 103 MAGÁNOS FÉRFI részére bútoro­zott szoba kiadó. Cím: Magyar Hirdető, Kecskemét. 137 SZOBA—KONYHA—ELŐSZOBA és speizből álló lakást keresek, költ- ségmegtéritéssel. Kecskemét, Hu­nyadi-város 50(a. 7020 ELADÓ jó állapotban levő Lan- berger Gloss fekete pianino. Ér­deklődés: Virág Ilona tanítónő, Orgovány. 6981 KÜLÖNBEJARATU bútorozott szo­ba kiadó. Kecskemét, Simon Ist­ván 21. 7022 |V(AáAAiWWVWWVVWWW>Má9VVWV Mindenféle új és hasznúit dotáltat, nyers ÄLLATI BŐRÖKET a legmagasabb napi áron áiuesctndc a Pest—Bács—Nógrád megyei MÉH Vállalat telepei Bács megyében: Kecskemét: Kada Elek utca I: Kiskunfélegyháza: Bajcsy Zsilinszky u. 5. Kiskunhalas: Jókai u. 1. Kalocsa: Gombolyagi út 1; 79 /

Next

/
Thumbnails
Contents