Petőfi Népe, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-21 / 17. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek 1 f f A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÄCS -KISKUN MEGYEI LAPJA ] m m . IV. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM Ára SO fillér 1959. JANUÁR 21, SZERDA JmcLabm-iit cl i&Lti ádiiLííóen A kecskeméti költők és szí­nészek bevonásával hétfőn este a solti üdülőben a háromnapos kultúrpolitikai tanfolyam hall­gatói részére jól sikerült irodal­mi estet rendeztek. Madarász László elvtárs, a megyei tanács v, b. elnökhe- iyettese megnyitó beszédében az irodalom jelentősegéről és nevelő szerepéről adott szá­mot. Ezután került sor a műsorra. Bieliczky Sándor, Goór Imre, Madarász László és Varga Mi­hály verseikből adtak elő. Labancz Borbála, a Katona József Színház művésze, Do­bált Lajos színművész és Os- váth László Arany János, Tóth Árpád, Ady Endre és Koszto­lányi Dezső verseiből szaval­tak. Gazdag programmal készül Halas a Magyar—Szovjet Barátság Hónapjára A napokban alakult meg és ülésezett Kiskunhalason a Magyar—Szovjet Barátság Hónapját előkészítő bizottság, amely egyesíti a város valamennyi szervezetének képviselőjét. Az öt­tagú operatív bizottság által elkészített teljes programot hétfőn vitatják meg, de ízelítőül néhány rendezvényről máris elő­zetes tájékoztatást adhatunk. A barátsági hónap során négy irodalmi jellegű előadást terveznek a régi orosz klasszikusok és a szovjet irodalom is­mertetésével. Dr. Láng Mátyás gimnáziumi tanár ugyancsak a barátsági hónap rendezvényeinek keretében tart élménybeszá­molót moszkvai útjáról, az űrhajózásról pedig tudományos tájékoztatót hallanak a halasiak, Pénteken kezdődik a kecskeméti tanácstagok tanfolyama A Hazafias Népfront kecs­keméti városi bizottsága hat előadásból álló tanfolyamot rendez a tanácstagok részére. A tanfolyam ünnepélyes meg­nyitása pénteken, január 23-án délelőtt 9 órakor lesz a városi tanács épületében. Az első elő­adást Sánta Lajos, a városi tanács elnökhelyettese tartja »'A tanácsok szerepe népi de­mokratikus rendszerünkben-» címmel. Az előadásban többele között arról lesz szó, hogy a tanács, mint a legnagyobb tö­megszervezet, hogyan tölti be feladatát a dolgozók ügyeinek intézésében. Az előadásokat viták követik majd, amelyeken a tanácstagok tisztázhatják né­zeteiket, álláspontjukat. A to­vábbiakban hetenként egy elő­adást rendeznek, amelyeken a községfejlesztésről, a mezőgaz­daság fejlesztéséről, a köz- igazgatásról stb. lesz szó. iiuimiiuiniiniiiiiim« rlUfat toMatt a kípmmíwhxd/i mentjei mtutkaesúftortja A Bács-Kiskun megyei kép­zőművészek munkacsoportja va­sárnap délelőtt értekezletet tar­tott a Hazafias Népfront me­gyei központjában. A_ megbeszé­lésen, melyen megyénk képző­művészei teljes számban képvi­selték magukat, megválasztot­ták a munkacsoport öttagú inté­zőbizottságát. Tagjai: Prohászka József, Imre Gábor, Goór Imre, Mikii Ferenc és Weintráger Adolf. A munkacsoport két új tagot is felvett sorai közé: Bó­lint Béla múzeumigazgatót és Csáky Lajost, a Petőfi Népe kulturális rovatának Vezetőjét. A munkacsoport tagjai titkos szavazással megerősítették funk­ciójában Udvardi Gyulát, a munkacsoport vezetőjét. Udvardi Gyula csoportvezető beszámolt az elmúlt időszak te­vékenységéről és a kidolgozás alatt álló éves munkaterv főbb feladatairól. Megállapodtak ab­ban, hogy Baján március 1. és 14. között megyei képzőművé­szeti kiállítást rendeznek. A ki­állítás teljes anyagát Kecske­méten is bemutatják. A kecs­keméti megnyitóra március 20-án kerül sor. A képzőművé­szek megyénk területén február 15-ig nyújtják be alkotásaikat a kiállításra. Foglalkozott az értekezlet több fontos képzőművészeti problémával. Megállapították a jelenlévők, hogy a csoporton be­lüli egység jelentősen fejlődött az utóbbi időben. A művészetek iránti érdeklődés is növekedett megyeszerte. Nagyjelentőségű tények mutatnak a képzőművé­szek egyre erősödő megyei támo­gatására. Ebben az esztendőben jelentősen több képzőművész vesz részt a tervbevett bajai nyári táborozáson. Több kör­utat is terveznek, hogy me­gyénk alkotóművészei megis­merhessék gazdasági életünk fejlődését, a dolgozók életét. A Kecskeméti Művésztelep prob­lémáival is foglalkozott az ér­tekezlet, valamint a megyeszék­helyen létesített kollektív mű­terem vezetésével is. A Kecske­méti Üttörőház bocsátotta a művészek rendelkezésére a mű­termet, melyben az alkotók mo­dellekhez is juthatnak. Hasonló kollektív műterem létesítését kérik a Baján dolgozó művé­szek is. A munkacsoport tagjai úgy határoztak, hogy negyedéven­ként rendszeresen tartanak ösz- szejövetelt és az öttagú intéző­bizottság havonta ülésezik. Szó- bakerült az is, hogy a csoport­összejöveteleket felváltva me­gyénk más-más városaiban hív­ják össze. Cs, U, 4 500 000 forintos évi terv — 250 garnitúra szobabútor Bútorüzemmei bővült a Bajai Faipari Vállalat AZ EMBERISÉG SZÍVÉBEN JOGOSULT-E? (3. oldal) (3. oldal) Az utóbbi időben nem telt el hónap, hogy valamilyen for­mában ne szerepelt volna la­punkban a bútorgyártás kér­dése. Ismert tény, hogy a la­kosság bútorszükségletét a több­szörösére növekedett vásárló­erő miatt, a jelenleg termelő bútorüzemek nem tudják ki­elégíteni. A gyártott áruk nagy­része már az üzletekbe érke­zésük napján gazdát cserél. ' Ennek a hiánynak a pótlásá­ra, a múlt' évben több tárgya­lást folytatott a megyei tanács végrehajtó bizottsága a Köny- nyűipari Minisztériummal és az Országos Tervhivatallal egy Bács megyében létesítendő bú­torüzemről. A tárgyalások ered­ménnyel jártak. Az Országos* Tervhivatal lehetőséget biztosí-j tott egy szalagrendszerű bútor-] üzem létesítéséhez. • A, megyei tanács vezetői at volt Bajai Mezőgazdasági Gép-! javító Vállalat helyiségeit sze-| melték ki erre a célra. Az épí-f tők dicséretére legyen mondva,f a 300 000 forintos felújítást! nem egész két' hónap alatt el- végezték. Így a Bajai Faiparig Vállalat még ebben a hónap-S ban megkezdi az új üzemben] a szalagrendszerű, gépesített] bútorgyártás előkészítését. A tervek szerint a múlt évit 3 400 000 forintos termeléssel] szemben az idén 4 500 000 forint; értékű különböző bútorfél esé-f get, közte 250 hálószobagami-j túrát készítenek Baján. ! A DUNAVECSEI KISIPAROSOKRÓL (3. oldal) A KISZ ÉLETÉBŐL (4. oldal) VILMA NÉNI ÉS AZ ŰRHAJÓZÁS li. oldal) SPORT (5. oldal) A ’’AJAI VENDÉGLÁTÓ VÁLLALATNÁL (6. oldali A VILÁG URALKODÓJA (6. oldal) KISKŐRÖSI NAPLÓ (6. oldal) Jól sikerüli Ahol a robogókat javítják »kérdezz — felelek-« estet ren­dezett Kecskeméten ,p. KPVDSZ kuiíúrotthona. A- kellemes, ba­rátságon helyiségben mintegy 60—70 dolgozó volt kíváncsi az érdekesnek Ígérkező műsorra. A szellemes és ötletes kérdése-, két az OTP fiataljai állították] össze. Játékvezető volt Soly-] mossi Marika, az OTP dolgozó-] ja és Gergely Ernő, a kultúr-J otthon igazgatója. ♦ A humoros feleletek egész] sora tarkította az estet és szer-í zett kellemes perceket a hall-t gatóságnak. A nagy vetélkedés-] bői Balázs Tibor, Jámbor Elek] és Dunai Marika tűntek ki. ] A szellemi torna nyerteseit díjazásban részesültek. Jutái-! műk egy Petőfi-kötet, egy do-] boz bonbon és egy tábla cso-í kóládé volt. Kosik Mátyás motorszerelő az egyik Panni robogó hátsó rugóját cseréli. — Sokan látogatják a nem-] régiben megnyitott mélykúti] A Katona József Színház szélesvásznú mozit. A kelleme-] mellett kis tábla hirdeti, hogy sen fűtött teremben állandóan] itt üzemel a Kecskeméti Autó­telt nézőtér gyönyörködik a! és Gépjavító Ktsz motorszerelő színvonalas előadásokban. —] részlege és szerviz-szolgálata. (Mélykúti Elemér leveléből.) ? A szűkös műhelyben Rózsi A huszonegy mosógéphez még harmincat vesznek Alig egy éve alakultak meg a földművesszövetkezeti nőbizott­ságok és ma már megyénkben több mint 20 ezer tagjuk van. A taglétszám azonban állandóan növekedik, mert az asszonyok közül mind többen jönnek rá, hogy milyen hasznos munkát végeznek ezek a bizottságok. Megyénkben 113 község, ill. város van s ezeknek 90 százalé­kában megalakult és működik a földművesszövetkezeti nőbizott­ságok irányításával a bolt-bi­zottság, amely ellenőrzi az áru­ellátást. A nőbizottságok ötletes kezdeményezésekkel könnyítik a második műszakot. 21 mosógé­pet, 5 varrógépet, sőt két köz­ségben már porszívót is vásá­roltak közösen, célrészjegyek se­gítségével. Kecskeméten 32 új tagot, La- josmizsén 25 új tagot, Kiskőrö­sön 10 tagot szerveztek be a földművesszövetkezetekbe a nő- bizoltságok, A kalocsai járásban a tervezett 9200 darab helyett 26 ezer darab liba nevelésére kö­töttek szerződést a földműves­szövetkezetek, melynek 60 szá­zalékát a nőbizottságok kötöt­ték. A szakcsoportok alakításában is sokat segítenek, önálló nő­szakcsoport létesült Tiszakécs- kén tíz taggal. Madarason ba­romfitenyésztő szakcsoportot alakítottak 11 taggal. Ezenkívül jelentős előmozdí­tói a falvak, községek kulturális életének. Teadélutánokat, külön­féle összejöveteleket rendeztek, v melyek bevételét a Gyermek- város lakói részére küldték el. Az idén még aktívabban akar­ják kivenni részüket a szakcso­portok s a takarékszövetkezetek szervezésében. Tervezik 30 mo­sógép vásárlását célrészjegyek­ből, 36 szakelőadást szerveznek a baromfitenyésztésről, a fekete- ribizli termeléséről stb, Ferenc vezetésével kilenc szere­lő javítja a legkülönbözőbb ti- j pusú motorkerékpárokat. A részleg múlt évi munkáját egy­két számadat eléggé értékelteti; 1958-ban 2168 vállalati és ma­gánszemély tulajdonát képező motort javítottak meg az itt dolgozók. Bár a ktsz-től a magánmoto­rosok egy része idegenkedik, mégis azt kell írnunk: akik ide­jöttek javíttatni, mind megelé­gedéssel távoztak, s dicsérő vé­leményük eredményeként egy­re több motortulajdonos javít­tatja gépét a ktsz-ben. Január­ban még csak nyolc, júliusban már huszonkettő, az év végém decemberben pedig 96 motoros javíttatott itt. Jó munkája eredményekép­pen a szövetkezetei megbízták a Csepel kerékpárok és varró­gépek, a Pannónia és Danuvia motorkerékpárok, valamint az Egri Finomszerelvények Gyá­rában készülő Berva és Panni robogók garanciális javításával.: Ide tartozik ezenkívül az ősz-' szes külföldről behozott motor és robogó garanciális javítása is?1 László falva—Borbás KISZ-szervezetében már máso­dik éve tart az ifjúsági mező-! gazdasági szaktanfolyam, állan-í . dó 25-ös létszámmal.

Next

/
Thumbnails
Contents