Petőfi Népe, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-12 / 267. szám
4, olds1 1958. november 12, szerda KISZ-szervezet cink a választási munkákban, s az előttük álló egyéb feladatok KISZ-SZERVEZETEIXK jelentős része már eddig is komoly tettekkel vett részt a választást előkészítő munkákban. Közel négyezer azoknak a ki- szistáknak a száma, akik a párt népnevelői mellett részt vesznék az agitációs munkában, a jelölőgyűlések szervezésében és megtartásában is. Az ő tevékenységük is elősegítette, hogy a megyében 418 fiatalt jelöltek a községi, 48-at a járási, 52-t a városi és 4-et a megyei tanácstagjelöltek közé. Napjainkban a kiszisták felkeresik az először szavazó fiatalokat, részükre gyűléseket tartanak, s ott átadják számukra a KISZ Központi Bizottsága által kiadott emléklapokat. Igen jól sikerülnek ezek a gyűlések. Tiszakécskén például 350-en, a bajai járásban pedig 250—300-an jelentek meg. A választások előkészítésében való részvétel jelentős mértékben növelte a KISZ közéleti tevékenységét is, amely azonban, csak akkor gyümölcsözik, ha nem hagy alább szervezeteink tevékenysége. A KISZ tagjai a szervezeten kívüli fiatalokkal együtt több helyen arra készülnek, hogy csoportosan mennek a szavazó urnák elé, énekszóval, harmónika kísérettel. Számos KISZ-szervezet a szavazóhelyi- 6égek feldíszítését és környékéKlSZ-mozgalom Pártunk megalakulása 40. évfordulójának november 20-án történő megünneplésére lelkesen készülnek a kalocsai járás ifjú kommunistái. Az ünnepségeket előkészítő bizottságokban a pártvczctőkkel együtt ott vannak a KISZ vezetői is. A KISZ kecskeméti városi bizottsága javaslatára újabb négy fiatal, Bartha János, a Kordé- lyos Vállalat, Bende István, a Gépgyár, Vízhányó Ferenc, a Kisker V., Kiss Klára, a Vendéglátóipari V. dolgozója utazott két hétre a Szovjetunióba. Velük együtt ebben az esztendőben tizenhatan vettek részt a városból a KISZ javaslatára külföldi utazáson. Újjáalakult az országos hírű drágszéli népi együttes, amelyben szinte valamennyi KISZ-tag részt vesz. Az együttes első bemutató előadását november fián, a községi választási nagygyűlésen és a Hazafias Népfront klubjának avatásán tartotta meg. A bátyai KISZ-szervezet legutóbbi taggyűlésén hat új tagot vettek fel. Elhatározták a leánykor megalakítását, s létrehozták a falusi ifjúsági szövetkezet háromtagú szervező bizottságát is. nek rendbehozását is elvállalta. Ezt a munkát az ifjú választókkal együtt végzik el. Helyes, ha a KISZ-szervezet kultúrcso- portjai, zenekarai a választás napján felkeresik a szavazóköröket, s ott bemutatják műsorukat. IGEN FONTOS feladat az is, hogy a motorral és kerékpárral rendelkező KlSZ-tagok közül kiválogassuk azokat, akik részt vesznek a futárszolgálatban. Lehetőleg olyan fiatalokat bízzunk meg ezzel a munkával, akikről tudjuk, hogy becsülettel végzik majd el a feladatukat. A szavazás befejeztével a sportkörrel és a kultúrház színjátszó csoportjával együtt szórakoztató műsorokat rendezhetnek községeinkben a KISZ-szervezetek. A KISZ számára másik, nem kis jelentőségű munka is kezdetét vette az elmúlt napokban. Január 20-ig egyik fontos feladatunk lesz az ideiglenes tagsági könyvek kicserélése. Ez elsősorban politikai és nem adminisztratív feladat, főképpen pedig nem tagrevízió! Mindenkit | össze kell írni, aki igazolni tud-? szonyokkal való foglalkozást is. A lánykörökön belül indítsanak politikai és természettudományos előadássorozatokat, rendezzenek felolvasásokat. Beszélgessenek az ízlésről, öltözködésről, gyermeknevelésről, az egészségügyi kérdésekről. Szervezzenek a helyi lehetőségeknek megfelelően sütő-, főző-, varró-, szabó-, kézimunka- és egyéb szakköröket. A lánykörök igen szép feladata a rászoruló öregek segítése, az állami gondozott gyerekekkel való foglalkozás, a bölcsődék, óvodák és napközi otthonok munkájának segítése is. Ezeket a köröket és a bennük folyó munkát KlSZ-szerveze- téink a községekben működő nőtanácsokkal és az fmsz nőbizottságaival együtt szervezzék és hozzáértő elvtársnőket, főleg pedagógusokat bízzanak meg a vezetésükkel. (A KISZ előtt álló további teendőket a legközelebbi számunkban ismertetjük.) Horváth Ignác, a KISZ megyei bizottságának szervező titkára. JÓL F I Z E T... „KONYHAIRODALOM“, nedves lepedők és egyebek TÖBBSZÖR írtunk már a Kalocsai Szálloda- és Vendéglátó Vállalat központi étterméről. Meg kell jegyezni, hogy egyszer sem dicsérőleg. Minap azonban Herczeg János, a vállalat igazgatója örömmel újságolta, hogy megszűnik az eddigi áldatlan állapot, átépítik jövőre az egész éttermet. Igaz, ez még terv és jövőre valósul meg, de mégis csak valami. Meg is mutatta a rajzokat. — Itt most már lesz hús- és zöldségelőkészítő, áthelyezik a söntést is a másik oldalra ■— magyarázta. NAGYON IDŐSZERŰ lesz ez, Bővül a ka'ocsai finommechanikai üzem ja, hogy a KISZ-szervezet tagja. Az összeírást személyes beszélgetés alapján, nem pedig a tagnyilvántartóból való kimásolással végezzük el. Szakítsunk azzal a téves nézettel is, amelyet néhány konzervgyári KISZ-ve- zetö hangoztat, ök nem akarják összeírni a 26 éven felüli KISZ-tagokat, mert »-azok már kiöregedtek a szervezetből". Vaskút, Kunbaja, Bácsalmás, Madaras, Tompa-Csaj kássor, Kecskemét MÄV KlSZ-szerveze- teiben pedig néhány vezetőségi tag ki akarja hagyni a létszámból azokat, akik nem eléggé aktívak. Lehetne sorolni még több ilyen vélekedést is, amelyek egytől-egyig ellentétben állanak a KISZ Intéző Bizottsága határozatával. Szervezeteink többségében már megindult az oktatás, amely igen fontos állomása a fiatalok marxista—leninista képzésének. Vezetőségeink úgy segítsék a propagandisták munkáját, hogy valamennyi fiatal elvégezze a politikai, vagy a »Világ térképe előtt« kört. Na-„ gyón fontos a rendszeresség biztosítása ebben a munkában is. A politikai oktatás mellett most már napokon belül meg kell indítani a fiataiok »Téli gazdasági tanfolyamát« és az ••Ezüstkalászos« gazdatanfolyamokat. A szabadidő és a hosszú téli esték eltöltésének igen hasznos formái lehetnek ezek, ha jól elő vannak készítve. NOVEMBERBEN alapozzuk meg a lányokkal és fiatal aszKalocsán, a Marx téren új tanácsi üzem, a megyei Finom- mechanikai Vállalat kalocsai telepe nyitotta meg kapuit. A telepen jövőre 400 ezer forintos gépi beruházással modern csil- lárgyártó részleg szervezésével a mostani 35—40 tővel szemben már 200—250 dolgozót foglalkoztatnak majd. hiszen a konyhának már égész -irodalma« van, nemsokára kilóra mérik a különböző átiratokat, leveleket, reklamációkat. Ide nemcsak az eddig már megjelent újságcikkeket számítjuk, hanem a tisztiorvos különböző átiratait is, amelyekben a nagyobb tisztaságra hívja fel a figyelmet, valamint a már említett hús- és zöldségelökészítő helyiség létrehozására. VAN AZONBAN még egyéb probléma is. ősszel és télen nehezen száradnák az asztalterítők, lepedők. Emiatt nem tudják megfelelőén cserélni őket. A vállalat vezetői szerint sokszor azért nem tudnak kiadni szállodai szobát, mért nedvesek a lepedők. Pedig két éve raktárukon héver egy 6000 forintos szárító kazán, de üzembeállítása még mintegy 27 000 forintba kerülne. Már többször kérték rá pénzt, de a Beruházási Bank arra hivatkozva, hogy nem önköltségcsökkentő beruházásról van szó, minden esetben visszautasította kérésüket. A vállalat ugyanis egyéb beruházásodat csak központi terv alapján, valamint a tanácsnál rendelkezésre álló keretből valósíthat meg. Erre vonatkozólag nem tudott ígéretet tenni a megyei tanács kereskedelmi osztálya sem. NEKÜNK az a véleményünk, hogy addig is, míg módot találnak a szárító berendézés létrehozására, esetleg a lepedőkészlet, Valamint az asztalterítők mennyiségének növelésével meg lehetne oldani a gyorsabb váltást és akkor nem panaszkodnának a vendégek. K. S. Egy Komszomol-titkár javaslata Kecskeméten, a Káívin téri középiskolás leánydiákotthonban találkoztunk a KISZ és a komszomolisták ismerkedési estjén. A Komszomol-titkár, Be- reczky László elvtárs, a pedagógus pártszervezet titkára és én nem táncoltunk. Beszélgettünk a fiatalokról, terveinkről, g jövőbeli feladatainkról. Oginszklj Georgi, a mosolygóarcú titkár így szólt: — Szeretném, ha a jövőben többször találkoznánk a magyar fiatalokkal. Nemcsak táncos ösz- szejövetelekre gondolok, hanem arra, hogy különböző közös rendezvényeket tartanánk, amelyeken kulturális, tudományos kérdésekkel foglalkoznánk. Többek között megismernénk a magyar és a szovjet nép irodalmát. Ügy hiszem, a kulturális kapcsolatok kiépítésével is előbbre jutnánk a két nép kultúrájának megismerésében. Ezeken a találkozókon a komszomolisták elmondanák, hogy a szovjet ifjúság miért szereti többek között Turgenyev, Gorkij és Majakovszkij műveit. A kiszisták pedig kedvenc magyar íróikkal Ismertetnének meg minket. Ez a közös baráti segítés még jobban összeforrasztaná a KISZ-t és a Komszomolt. Ezenkívül ízelítőt adnánk a két nép muzsikájáról és képzőművészetéről stb. Egyetértünk a Komszomol- titkár javaslatával, s örülnénk, ha a közeljövőben már mi is részt vehetnénk az ilyen találkozókon, Bieliczky Sándor / Krónika a nyomdáról Horváth Döme által alapított Alföldi Színmütár kötetei, Hugo Victort, Shakespeare-t, Szofók- lészt ajánlották az akkori színjátszóknak. Igen sok nevelés- tudományi szakkönyv és iskolai tankönyv is itt került nyomtátásra. Az érdékes munka a kisebb nyomdák történetének felvázolása mellett megismerteti az olvasót az államosítás utáni kecskeméti nyomdászattal, és a régi kecskeméti nyomdászok életének egy-egv epizódját is megeleveníti. A mű második fele a kecskeméti nyilvános könyvtárak létrejöttének történelmi adalékait gyűjti egybe. A köpyv kiállításában is méltó tárgyához. A kecskeméti Nyomda Vállalat dolgozóinak ízlését, régi nyomdászhagyományokon nevelkedett tudományát dicséri. Sokkal szebb, mint a Kiskunság Kiskönyvtárának bármelyik eddig megjelent kötele. És ez egészen természetes, hiszen az az élet, a fejlődés, amelynek darabjait az eddig megjelent kötetek Is idézik, s anfielynek Heltai könyve is emléket állít, erre kötelez. Csáky Lajos A Kiskunság Kiskönyvtára negyedik kötetének írója, Heltai Nándor is erre vállalkozott. A szakmabeliek hivatósszeretete adta a tollat a kezébe és ez a toll szépen, érdekesen rótta fel az első kecskeméti nyomda alapításának érdekes részleteit, Sziíády Károly, az első kecskeméti nyomdász küzdelmes életét. S zilády Károly 1785-ben indult útjára Szalkszent- mártonról, s 1840 őszén vette kezébe a nevére szóló privilégiumot, mellyel a királyi kegy tipográfia, — könyvnyomda alapítását engedélyezte az akkor már nagy tudományi!, külföldet járt nyomdásznak. 1841-ben tárta ki ajtaját a nyomda, akkor fordult elsőt a vaskerekű sajtó Szilády Károly erős kezében. Itt nyomtatták 1848-ban a szabadságharc első rendeletéit. Innen került ki nyomtatásban több Kossuth-levél. S március 24-én a Nemzeti Dal sorai is megelevenedtek Szilády nyomdájában, utánnyomásaként a pesti röpiratnak. Kevesen tudják, hogy Táncsics Mihály egyik művét is a kecskeméti nyomda adta ki. — Helybeli kiadásban látott napvilágot Homeros Odysseája. A ■p rdekes könyvsorozat ne- J-J gyedik kötete fekszik a szerkesztőségi asztalon. A művet kommentáló bevezető a feledés furcsa madaráról ír, mely a mi vidékünk mindennapjainak apró történetére éppen úgy ráveti sötét szárnyát, mint szerte az országban a munkásidők múlandó, könnyen kihunyó életszikráira. Pedig ezek a szikrák akkor az élet piros zsarátnokából röppentek fel, s egy-égy derék, lelkes, munkás emberi sors képe rajzolódott ki a körülállók tudatának érzékeny vásznára, mint a film képei a moziban. De aztán jött a feledés sötétszárnyú madara, s kitörölte az emlékezésből a hétköznapok szépséges virágait, a sorsok és lángolások színes csodaszikráit. Így van ez mióta a világ áll. Nincs szebb buzgalom mint ezeket a hétköznapokat, a dolgozó emberek százezreit foglalkoztató eseményeket megtartani az időnek, szembe állni a feledéssel és azt kiáltani: megállj! Tanuljon belőle a jövő, a jelen embere. Tudjon régvolt sorsokat hasonlítani a maihoz, őrizzen meg valamit abból, amit úgy hívnak: történelem, s úgy idéznek, hogy az élet. de munkaegységen- ként az idén kb. 3 kg vegyesgabonára, 2 kg kukoricára, X kg árpára és ugyanennyi burgonyára rzámítunk- Azonkívül én még 1500 forint prémiumot is kaptam, mert tavaly is én gondoztam az Állatforgalmi Vállalattal leszerződött állatokat. Kováts Andor tartják. Ezenkívül 8 fejőstehenük van és 14 hízott marhára szerződtek le. Az istálló kicsinek mutatkozik, de már épül az új, szép tágas istálló, amelyet a tsz állattenyésztési terveinek megfelelően méreteztek. — Milyen eredményre számítanak a zárszámadáskor? — Még nem volt meg az elszámolás, Fokozatosan tértek rá a tiszaújfalui Alkotmány Tsz-ben az intenzív állattenyésztésre. A termelőszövetkezet há- zatáján egész disz- nófalkát látunk, bár ez még nem minden — világosít fel Konfár János állat- tenyésztő —, mert éppen tegnap szerződtek le 40 darab hússertésre, ezeket már az ólakban