Petőfi Népe, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-09 / 265. szám

t, OtdSkl BW. BflTimfter >, rssirnep MiMZETKOZII SZiNLI Eisenhower és a gyászruha Az Egyesült Államokban vé­gétért a választási színjáték. A hosszú hónapok óta folytatott rádió-, televízió-, sajtó-, reklám- hadjárat után az egyszerű ame­rikai végre a szavazóurna elé léphetett, s dönthetett arról, kit választ. Köztársasági vagy de­mokratapárti szenátort, képvi­selőt, illetve kormányzót. Le­adhatta szavazatát a sokszoros milliomos Rockefellerre és Har- rimanra, vagy a monopóliumok­nak, trösztöknek a választáson fellépő bármely más képviselő­jére. A választás eredménye: a ha­talmon levő köztársasági párt­nak a vártnál súlyosabb vere­sége. A szenátusban a demok­rata párt 62 mandátumával szemben a köztársasági pártiak csak 34 mandátumot mondhat­nak magukénak. Az új képvi­selőválasztásban 283 demokrata­párti képviselő mellett csupán 151 republikánus képviselő fog­lal helyet. Ugyanakkor a most megválasztott kormányzók kö­zül 24 került ki a demokrata párt soraiból és mindössze 8 e köztársasági pártéból. Érthető, hogy Eisenhower sötét gyászruhában jelent meg szerda esti sajtóértekezletén és szomorúan hajtogatta: »Csak ennyit mondhatok, nagyon csa­lódtam.« Az amerikai kisember, a mun­kanélküliségtől fenyegetett vagy már munkanélküliségre kárhoz­tatott munkás, az igen számot­tevő eladatlan termékfelesleg­gel rendelkező, s ugyanakkor növekvő adókkal sújtott farmer persze nem Rockefeller és Har- riman, nem Ford és Du Pont között akart választani, ami­kor leadta voksát a demokra­tapárti szenátor-, kormányzó­vagy képviselőjelöltre, az ural­mon levő Eisenhower—Dulles- kormány bel- és külpolitikája felett mondott ítéletet, Amerika »a korlátlan lehető­ségek hazája« immár csaknem hat millió polgárának képtelen nyugodt megélhetést, megfelelő munkaalkalmat biztosítani. Az ipari pangás, az acéltermelés, a gépkocsigyártás nagyarányú visszaesése, a mezőgazdasági árukészletek felhalmozódása, a részletfizetésekbe belegabalyo­dott munkások, farmerek,, kis­polgárok fizetésképtelenné válá­sa, a vásárlóerő csökkenése alapjaiban rázta meg az Egye­sült Államok egész gazdasági életét^ • A jelenlegi kormányzat ugyanakkor a csőd szélére jut­tatta az amerikai külpolitikát. E zsákutcába jutott külpoliti­kának egy-egy állomása Korea, Libanon, Tajvan stb. mindig új világháborús veszélyt jelent- Ennek a gazdasági anarchiába, külpolitikai zsákutcába torkolló politikának mondtak nemet ked­den az amerikai választópolgá­rok tízmilliói* * * Hogy az amerikai átlagember miért szavazott a köztársasá­giak helyett a demokratákra, azt nagyon jól tudják Washing­tonban és New Yorkban is. A Pentagonban és a Wall Street-en is, mint a Combat című francia lap megállapítja, most »Eisen­hower józan eszére hárul, hogy levonja a keddi választások ta­nulságait«. Az első köztársasági párti megnyilvánulások azonban nem ezt mutatják. Azt remé­lik, hogy a déli, fajelméleten nevelkedett, demokratapárti és reakciós köztársasági pártiak nemhivatalos koalíciója tovább­ra is fennmarad. Az US News and World Report c. lap véle­ménye szerint »az üzleti körök­nek az új kongresszusban ülő képviselői biztosak lehetnek ab­ban, hogy az új kongresszus együtt érez érdekeikkel«. Nyu­gat-európai megfigyelők viszont azt hangoztatják, hogy a nagy demokrata párti többség mel­lett alaposan »meg lesz kötve« Eisenhower keze, s a mostani választások eredményének je­lentős hatása lesz majd az 1960- ban esedékes elnökválasztásra is. A demokrata párt ugyanis olyan helyzetben van, hogy si­kerrel pályázhat az elnöki szék­re. Természetesen sok függ attól, hogy a demokrata párt eleget tesz-e a választási hadjáratban hangoztatott Ígéreteinek, s több­ségét felhasználva rábírja-e a republikánus kormányt az ame­rikai bel- és külpolitika irány­vonalának megváltoztatására, KÜLFÖLDI HÍREK SZÓFIA* A bolgár Állami Tervbizottság elnöke nyilatko­zott a Magyar Távirati Iroda tu­dósítójának a nemrég végétért bolgár—magyar tervegyeztető tárgyalások eredményeiről. E megbeszélések a két ország 1961—65 közötti terveiről foly­tak. Mint mondotta, nagyok a lehetőségek sok iparág szakosí­tására, valamint az iparágak együttműködésére. A tárgyalásokon született megállapodás szerint szakosítják egyebek között a fémforgácsoló és sajtológépek, szivattyúk, dieselmotorok gyártását. A ma­gyar elektromos ipar segítséget A DOLGOZÓ PARASZTSÁG kérésére megyénk több községé­ben az idén kerül sor először a népfront keretében működő népfőiskolák szervezésére- A ka­locsai járás három községében: Drágszélen, Bátyán és Úszódon, az előkészületek után most már működésüket is megkezdik a népfőiskolák, a kecskeméti határ­ben pedig több tanyai népfront­bizottság most szervezi a népfő­iskolákat, * 25 TABLÓBÓL álló kiállítá­son mutatja be a kalocsai járá­si népfrontbizottság mezőgazda­sági szakbizottsága a járás me­zőgazdaságának fejlődését. A ta­nulságos és elgondolkoztató do­kumentumok vándorkiállítás anyagát is képezik, hiszen a já­rás valamennyi községébe eljut­tatják majd* nyújt a bolgár elektromos ipar továbbfejlesztéséhez* Megálla­podtak abban is, hogy a két or­szág bizonyos fokú szakosítást valósít meg az erősáramú ké­szülékek gyártásában. Kedve­zőek a feltételek az elektromos ipar más ágaiban való együtt­működésre is, Kui tárháza vaiás Nyáríőrincen Pénteken délután avatták fel Nyárlörincen a három és fél­százezer foriútos költséggel, s tetemes társadalmi munkával megépült kultúrházat. A zsúfolásig megtelt terem- ben Posvánfe László elvtárs, járási tanácselnök mondott ün­nepi beszédet. A múltban mind­össze három nyárlőrinci tagja volt a törvényhozó testületnek (azok is nagybérlők), most 39 tanácstag intézi a község ügyeit, melynek lakói közül egyébként hatszázan kaptak a felszabadu­lás után földpt. A mi rendsze­rünk nem háborús célokra használja fel i az adót, hanem a dolgozó nép élet- és kultúr- szükségletének a kielégítésére, amit ez a gyönyörű kultúrház is bizonyít —- mondotta a többi között. Barabás Já'pos elvtárs a me­gyei tanács művelődési osztá­lyának a vezetője a pedagógu­sok és a lakossó,g összefogását kérte a művelődés területén, majd az ifjúság műsoros elő­adásával és másnap hajnalig tartó vígsággal fejeződött be a nevezetes esemény. «■■■■■■•■■•■■•••■•■■>|1|U|alll*H<lll,lullal>lllllallalll>,lllllallu'lll,>>lillllll,alII,l",a||,>|lnl|alaaai>auaaMnllll,,,>a<ll,al,aallalnin>nl"l,,,aa,a,ll,naHlln ,1 GYOR§LI§TA a Lottó 1958. november 7-én megtartott tárgynyeremény sorsolásról A kásáson a 43. Játékhét szelvényei vettek résmt 237 379 237 521 246 433 253 526 261) 057 262 328 267 506 t.h előjelű szelvények: «07 804 kerékpár 009 576 robogó 013 615 padlókefélőgép 116 290 motorkerékpár 02 1 688 motorkerékpár 022 879 villanytűzhely 824 209 rádió 027 801 motorkerékpár 034 017 női bőrkabát LA előjelű szelvény«*! 211 ««0 kerékpár 213 040 motorkerékpár 215 612 utalvány ágyneműre 219 865 5000 Ft-os vásárlási Utalv, 220 813 tangóharmonika 224 317 kerépKár Dongó motorral 225 462 szobabútor rádió lemezjátszóval padlókefélőgép utalvány könyvekre 5000 Ft-os vásárlási utalv, rádió *7refőtól talpig felöltözhet” vásárlási utalvány, férfi 273 946 utalvány ágyneműre 284 175 magnetofon 281 410 rádió 513 299 motorkerékpár 516 239 kerékpár Dongó motorral EL előjelű szelvények: 419 753 családi vásárlási Utalv, 424 553 kerékpár 453 254 szobabútor 457 129 rádió 461 799 csillár 484 098 utalvány könyvekre 503 243 rádió 603 592 rádió 626 272 magnetofon 659 218 bim-bam óra 700 410 3000 Ft-os vásárlási utalv, 721 327 fényképezőgép 763 505 kerékpár 791 989 rádió 794 963 fényképezőgép 70S 156 rádió 796 796 5000 Ft-os vásárlási utalv, B előjelű szelvények: l 000 384 szobabútor l 000 498 pianinó l 021 181 fényképezőgép l 036 335 kerékpár 1 032 DOS rádió lemezjátszóval 1 033 361 mosógép 1 041 691 „Tetőtől talpig felöltözhet vásárlási utalv., női 1 057 767 televízió l 087 973 motorkerékpár t 089 265 televíziós rádió 1 091 304 utalv. háztart. felszer. I 091 378 „Tetőtől talpig felöltözhet” vásárlási utalv., férfi l 092 258 Herendi étkészlet l 109 271 kerékpár l 110 398 televízió 1 111 490 utalvány háztart. felszer. I 111 589 televízió l 144 279 rádió f 158 763 varrógép » 162 757 motorkerékpár 1 168 397 televíziós rádió 1 185 756 televíziós rádió 1 193 036 zeneszekrény 1 195 051 magnetofon 1 197 468 robogó 1 197 945 rádió 1 201 430 mosógép 1 206 449 szobabútor 1 211 115 írógép 1 214 827 szobabútor 1 218 726 arany Doxa karóra 1 227 322 padlókefélőgép 1 228 276 utalvány ágyneműre 1 234 276 5000 Ft-os vásári, utalv, 1 241 028 tangóharmonika 1 265 817 kerékpár 1 280 322 televíziós rádió 1 281 942 rádió lemezjátszóval 1 283 235 csónak Sirály-motorral 1 289 523 rádió lemezjátszóval 1 290 758 kerékpár 1 297 284 televízió 1 299 226 kerékpár 1 322 792 motorkerékpár 1 328 505 kerékpár 1 348 560 „Tetőtől talpig felöltözhet” vásári, utalv., férfi 1 351 088 ezüst evőeszköz 1 358 813 televíziós rádió l 362 213 utalv. háztart. edényre 1 371 818 családi vásárlási utalv. 1 397 235 rádió magnetofonnal 1 400 616 rádió lemezjátszóval 1 417 979 tangóharmonika 1 449 046 utalv. háztart. felszer. 1 457 656 rádió 1 458 189 kerékpár • 1 472 064 televíziós rádió l 490 307 kerékpár 1 493 481 porszívó 1 501 247 kerékpár l 522 212 „Tetőtől talpig felöltözhet” vásári, utalv., női 1 529 277 padlókefélőgép 1 531 890 3000 Ft-os vásárlási utalv. 1 531 891 robogó 1 538 317 magnetofon 1 544 449 televízió 1 546 032 porszívó 1 562 407 férfi bőrkabát 1 589 401 5000 Ft-os vásári, utalv. 1 589 661 rádió 1 596 736 kerékpár 1 600 296 női bőrkabát 1 602 869 fényképezőgép 1 623 230 televízió 1 643 466 tangóharmonika 1 648 569 Wartburg sport szem.-gk. 1 651 344 tangóharmonika 1 655 898 rádió 1 681 999 férfi bőrkabát 1 696 358 „Tetőtől talpig felöltözhet” vásári, utalv., férfi 1 703 872 kerékpár 1 709 996 kerékpár 1 710 719 szobabútor 1 712 495 tangóharmonika 1 729 816 utalvány ágyneműre 1 741 867 zongora 1 745 166 televízió 1 747 537 fényképezőgép l 750 040 mosógép 1 750 316 zeneszekrény 1 769 598 rádió 1 808 620 zongora 1 819 337 5008 Ft-OS vásári, utalv. 1 829 520 utalv. háztart. edényekre 1 836 804 kerékpár 1 867 477 kerékpár 1 873 383 rádió lemezjátszóval 7 873 752 utalv. háztart. edényekre 1 897 221 motorkerékpár 1 903 313 kerékpár 1 925 861 5000 Ft-os vásári, utalv, l 931 413 csillár l 942 037 porszivógép 1 942 759 motorkerékpár 1 944 848 magnetofon 1 948 336 5000 Ft-os vásárt, utalv, l 979 872 fényképezőgép 1 981 180 „Tetőtől talpig felöltözhet” vásári, utalv., női 1 983 846 „Tetőtől talpig felöltözhet” vásári, utalv., női l 983 847 televízió 1 989 110 utalvány házt. edényekre l 995 747 rádió 1 998 958 pianínó 2 002 106 3000 Ft-os vásári, utalv, 2 037 690 mosógép 2 042 471 fém karóra 2 063 128 női bőrkabát 2 070 109 hűtőszekrény ä 093 461 magnetofon 2 093 791 rádió 2 094 074 porszívó 2 102 281 televíziós rádió 2 184 341 motorkerékpár 2 110 320 kerékpár 2 111 675 mosógép 2 120 078 rádió 2 136 424 kerékpár 2 141 674 utalvány ágyneműre 2 144 90Ö televízió 2 151 315 bini-bam óra 2 155 016 utalvány könyvekre 2 176 509 robogó 2 182 560 rádió lemezjátszóval 2 183 810 konyhabútor 2 195 051 utalv. háztart. edényekre. 2 205 847 2 szobás családi báz 2 208 957 mosógép 2 213 126 mosógép 2 307 509 kerékpár 2 310 393 motorkerékpár 2 312 549 rádió 2 314 170 kerékpár 2 314 184 fényképezőgép 2 314 189 perzsaszőnyeg 2 321 044 fényképezőgép 2 339 619 rádió lemezjátszóval 2 340 295 padlókefélögép 2 374 072 televízió 2 378 112 varrógép 2 397 286 rádió lemezjátszóval 2 405 366 fényképezögé 2 406 324 mosógép 2 409 052 szobabútor 2 433 114 televízió 2 435 144 „Tetőtől talpig felöltözhet” vásárlási utalv., női 2 441 359 kerékpár 2 448 900 perzsaszőnyeg 2 452 602 csillár 2 458 042 mosógép 2 459 130 perzsaszőnyeg 2 477 200 kerékpár 2 483 154 rádió magnetofonnal 2 515 058 rádió 2 515 741 porszívó 2 524 601 magnetofon 2 561 351 pianinó 2 563 958 fényképezőgép 2 564 982 írógép 2 579 017 rádió 2 602 986 motorkerékpár 2 608 996 rádió 2 617 371 magnetofon 2 655 558 utalvány ágyneműre 2 667 802 kerékpár 2 699 578 fényképezőgép 2 711 218 rádió 2 716 150 kerékpár 2 716 172 magnetofon 2 721 659 „Tetőtől talpig felöltözhet” vásári, utalv., férfi 2 734 709 mosógép 2 738 342 televízió 2 746 848 rádió magnetofonnal 2 760 453 motorkerékpár 2 747 890 rádió 2 767 868 rádió 2 780 523 motorkerékpár 2 785 164 utalvány ágyneműre 2 806 571 3000 Ft-OS vásári, utalv. 2 815 108 rádió lemezjátszóval 2 815 928 kerékpár 2 822 373 fényképezőgép 2 830 775 kerékpár Dongával 2 833 770 mosógép 2 839 631 magnetofon 2 840 924 televíziós rádió 2 841 506 mosógép 2 846 247 utalvány könyvekre 2 847 682 rádió magnetofonnál 2 866 189 csillár 2 870 658 fényképezőgép 2 872 127 5000 Ft-os vásárt, ntalv, 2 894 209 porszívó 2 902 148 rádió 2 910 571 kerékpár . 2 957 667 rádió lemezjátszóval S jelű szelvények: 4 016 920 hűtőszekrény 4 019 062 perzsaszönyeg 4 025 738 kerékpár 4 026 635 3000 Ft-os vásári, utalv, 1 027 809 fém Doxa karóra 1 036 044 perzsaszőnyeg 0 OH 121 hűtőszekrény 4 044 041 perzsaszönyeg 1 037 476 kerékpár 4 090 286 fém karóra 4 093 942 motorkerékpár 4 104 722 padlókefélőgép 4 141 050 utalv. háztart. edényekre 4 150 369 szobabútor 1 161 731 porszívó 4 162 769 porszívó 4 163 371 3000 Ft-os vásári, utalv. 4 164 884 kerékpár 4 182 842 2 szoba hallos öröklakás 4 205 758 utalvány könyvekre 1 206 845 porszívó 4 229 284 tangóharmonika 1 233 197 rádió lemezjátszóval 4 248 354 kerékpár 4 285 036 utalvány ágyneműre 4 306 721 5000 Ft-os vásári, utalv. 1 310 051 női bőrkabát 4 335 416 3000 Ft-os vásári, utalv. 4 362 877 fényképezőgép 4 363 532 mosógép 4 364 012 televíziós rádió 4 370 441 családi vásári, utalv. G jelű szelvények: 5 008 594 tangóharmonika 5 009 555 mosógép 5 018 775 pianinó 5 022 278 családi vásárlási utalv, 5 073 OO0 porszívó 5 085 532 5000 Ft-os vásári, utalv, 5 101 411 televízió 5 107 798 bim-bam óra 5 116 757 5090 Ft-os vásárlási ntalv. 5 157 513 3000 Ft-os vásárlási utalv. S 160 617. robogó 5 171 251 rádió lemezjátszóval 5 203 858 utalvány ágyneműre 5 206 271 utalvány könyvekre 5 228 132 rádió 5 240 621 fényképezőgép 5 242 162 televízió 5 259 418 fényképezőgép 5 271 888 5000 l' t-os vásárt, utalv, 5 272 224 fényképezőgép 5 284 033 magnetofon 5 285 305 magnetofon 5 288 404 „Tető-ől talpig felöltőibe*" vásári, utalv., női 5 292 677 konyhabútor 5 294 309 rádió 5 299 001 perzsaszönyeg P előjelű szelvények: 6 014 965 villanytűzhely 6 024 441 kerékpár 6 026 570 rádió 6 026 575 hűtőszekrény 6 028 412 kerékpár Í 6 030 222 robogó y 6 101 867 mosógép 6 113 500 motorkerékpár 6 114 445 bim-bam óra 5 142 487 rádió 6 143 428 bim-bam óra 6 143 746 porszívó 5 154 372 kerékpár 6 167 015 hűtőszekrény 6 175 369 férfi bőrkabát 6 ISO 132 robogó 6 191 303 pianüjő 6 216 767 motorkerékpár 6 221 401 fém karóra 6 233 457 rádió 6 260 015 magnetofon 6 261 314 televízió 6 271 978 családi vásárlási ntalv, 6 273 002 12 napos moszkvai társas­ul ázás 6 273 238 hűtőszekrény 6 274 075 utalvL háztart. edényekre 6 278 370 3000 Ft-ós vásári, utalv, 6 285 412 Herendi lámpa 6 28« 130 kerékpár Dongóval 6 289 091 3000 Ft-os vásári, utalv, 6 289 092 3000 Ft-os vásárt, utalv, 5 291 032 pianinó 6 291 727 konyhabútor előjelű szelvényekre: rádió lemezjátszóval padlókefélö kerékpár kerékpár rádió konyhabútor kerékpár utalv. háztart. edényekre utalvány könyvekre 5000 ft-os vásárlási utalv, villanytűzhely kerékpár motorkerékp. oldalkocs, kerékpár utalvjány ágyneműre D 6 297 325 6 298 185 6 305 963 6 314 528 6 346 972 7 003 302 7 010 423 7 034 264 7 036 481 7 045 771 7 048 912 7 049 089 7 C58 711 7 099 493 7 110 317 7 112 198 7 115 417 7 119 872 7 128 911 7 150 332 7 151 078 robogó ifiép fényképezőgép kerékpár kerékpár perzsaszönyeg utalv. háztart. edényekre 7 158 080 rádió 7 177 789 rádió magnetofonnal 7 217 936 motorkerékpár 7 225 394 női bőrkabát 7 237 218 rádió 7 239 376 csillár 7 249 231 rádjó 7 249 747 motorkerékpár 7 278 546 szobabútor 7 279 66« viUanyborotva 7 293 054 3090 Ft-os vásárlási utalv. 7 295 397 villahytűzhely. A vásárlási utalványok a Lottó Áruházban válthatók be. A gyorslistaj közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számMbákért felelősséget nem vál­lalunk

Next

/
Thumbnails
Contents