Petőfi Népe, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-04 / 260. szám

I / V. A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÄCS -KISKUN MEGYEI Világ proletárjai, egresüljeleli! III. ÉVFOLYAM, 260. SZÁM Ára SO fillér LAPJA I : x ♦ 1958. NOVEMBER 4, KEDD > Két év távlatából Sokszor hangoztattuk a múlt­ban is, de teljesen igaznak ép­pen ezekben az időkben érez­tük, hogy a társadalom egész ereje megmozdult a szocializ­mus építése érdekében. Két év­vel az ellenforradalmi lázadás leverése után, két évvel azután, bogy a forradalmi munkás-pa­raszt kormány, az egész nép ér­dekeit kifezejve, mély felelőssé­ge tudatában az ország élére állt. S ez a két esztendő nagy vívmányokat, külföld által is megcsodált eredményeket ko­szolt. Őszinte és kertelés nélküli reálpolitika eredményei ezek, ■ mely a gazdasági konszolidá­ció, a társadalmi élet rendező­dése időszakában is mindig ha­tározottan megmutatta a nép­nek: milyen úton haladjon, mi telik az erőnkből, minek a meg­valósítása a legégetőbb, s mit kell esclicg későbbre halasz­tani. A gyalázltodók és a rágalma­zók is kénytelenek ma már el­ismerni, hogy hatalmas ered­mények állnak mögöttünk, s most, amikor hároméves ter­vünk szárnyait bontogatja, ezek az eredmények a jövő fejlődésé­nek szilárd alapjait is jelentik. Érre az alapra lehet építeni, s erről az alapról kiindulva meg­fontoltan, megalapozottan, lehe­tőségeink teljes felismerésével, a munkásosztály, az egész dolgozó nép közös munkájával emel­hetjük a társadalmi jólétet, megteremthetjük mindenki szá­mára a felemelkedés lehetősé­geit. Pártunk és kormányunk hatá­rozott és világos állásfoglalása az ország dolgában, nemcsak a népi erők felbuzdulásában, mini tükörben mutatja meg magát, hanem azokban az intézkedé­sekben is, melyek útat, az elő­rehaladást egyengették. A mun­kásosztály helyzetéről és fel­adatairól szóló párthatározat, az ipar dolgozóinak biztosítja a hatalomban való részvétel teljes lehetőségét. Elősegíti a techni­kával haladni képes, felvilágo­sult, uralomra termett munkás típusának kialakítását, aki a párt vezetésével, országunk fej­lődésének legfőbb letéteményese. Pártunk mezőgazdasági poli­tikájáról és célkitűzéseiről szó­ló agrártéziseink, a kulturális front egységes irányban való fejlődését biztosító művelődés- politikai Irányelvek, mind egy- egy mérföldkövei a szocializ­must építő társadalmunknak. És a nép tettekkel válaszol mindezekre, országepítő munká­val adja meg az igent arra az irányvonalra, amely népünk fel­emelkedését egyedül szolgálja. Soha ilyen hatalmas arányok­ban nem fejlődtek községeink. Soha ilyen mértékben nem érez­te magáénak hazánk felemelke­désének ügyét dolgozó népünk, mint most. És erre a munkával és eredményekkel ékeskedő szo- rializmust építő jelenre, szocia­lista jövőre adja szavazatát két évvel az- ellenforradalom után, b rövidesen sorrakerülő válasz­tásokon megyénk minden haza­fát igazán szerető polgára. Számos belépő a bajai járás közös gazdaságaiba (Valamentujl termdőizöadkezet tujtre.iig.qeL zárja az eizfatdői az aszályos év elle­nére a bajai járás valamennyi közös gazdasága nyereséggel zárja az esztendőt, mint azt, az előzetes számítások bizonyítják. A termelőszövetkezetekben siet­nek a betakarítással, hogy mi­előbb hozzákezdhessenek a má­sik nagy munkának, a zárszám­adás, valamint a terv elkészí­téséhez. A járási mezőgazdasági osz­tálynál levő feljegyzések sze­rint a közös gazdaságok jelen­tősen igénybe vették a 3ü04-«*s kormányrendelet által biztosí­tott kedvezményeket. 28 ter­melőszövetkezet készít zárszám­adást, ebből 25-nél egy méter­mázsán felül használtak műtrá­gyát katasztralis holdanként számítva. A bácsbokodi Szalvay Mihály Tsz tagságának 160 ezer forint többletjövedelmet jelen­tett a mű trágyátelhasználással kapcsolatos kedvezmény. A ne­mesnádudvari Kossuth 28 ka­tasztralis holdon új szőlőt te­lepített. A költségek 30 százalé­kát, vagyis 50 ezer forintot, el­engedte az állam. A sükösdi Vö­rös Zászló Termelőszövetkezet a silóépítéssel kapcsolatos ked­vezményt vette igénybe. 15 ezer forint engedményt kapott. ÉRDEMES MEGEMLÍTENI a terveket is. Hárommillió forin­tos beruházással földalatti, esóz- tető öntözési rendszert épít ki­lenc termelőszövetkezet a já­rásban. Ezek a Dunából nyerik majd az éltető vizet. A 450 holanyi új öntözőtelep számot­tevően növeli majd az érintett gazdaságok jövedelmét, a hely­színelést* a nagybaracskai Üj Élet, valamint József Attila és a nemesnádudvari Kossuth Ter­melőszövetkezetben már elvé­gezték az illetékes műszaki szakemberek. A járás mezőgazdasági osz­tályától nyert adatok szerint jelentősen növekedik a pillan­gósok vetésterülete az új gazda­sági évben. 1957—58-ban az egy katasztrális holdra jutó műtrá­gya-felhasználást mintegy 15 kilóval kívánják emelni. Ha­sonlóképpen jelentősen növelik az egy katasztrális holdra jutó gépi munkát, 3,2 normálholdról 4,5 normálholdra. az Állattenyésztés fel­lendítésére is számottevő ter­vek vannak. Máris van néhány termelőszövetkezet, ahol emlí­tésre méltó eredményeket értek el az egy tehénre jutó tejter­melés növelésében. A bácsborsó- di Új Életben 2800 liter a te- henenkénti tejhozam, a vaskúti Petőfiben 2614 liter. Növelik a 100 katasztrális holdra jutó szá- mosállatállományt is. Ez- jelen­leg a sükösdi Vörös Zászlóban a legjobb, ahol 28 számosállat jut 100 katasztrális holdra. A szarvasmarhahízlalás fellendíté­sére is számítani lehet. Kezdeti eredmények már vannak. Az érsekcsanádi Búzakalász 30, a garai Dózsa 15, a hercegszántó — hodunapusztai Dózsa 20 szarvas- marhát hizlal, hogy csak néhá­nyat említsünk a sok közül. AZ EREDMÉNYEK VONIZÖK. Az egyéni parasztok nagy ér-; deklődéssel figyelik a közös gaz-1 daságok munkáját és mind töb-i I ben jelentkeznek a termelőszö-| vetkezetekbe. A sükösdi Vörös| Zászló ebben a hónapban négyí új tagot vett fel. A dávodif Augusztus 20 Termelőszövetke-; zct 11 taggal kezdte a működé-; sét, ma már 32-en vannak. A: vaskúti Dózsába három jelent-: kező van, az Egyetértésbe pe­dig hat Ugyanennyien kérték» felvételüket a garai Vörös Csil-- lag Termelőszövetkezetbe. A zárszámadási közgyűlése­ket november 7-én már több termelőszövetkezetben megtart-; iák. A felsőszcntiváni Vörös Csillag Tsz fennállásának 10. évfordulóját is ekkor ünnepük a tagok. K. S. A KÉPVISELŐJELÖLT SZÖVETKEZETE A GYÜMÖLCS- TERMESZTÉS IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI 350 000 OLTVÁNY (3. oldal) » GYERMEKEKNEK, ÚTTÖRŐKNEK KULTURÁLIS FIGYELŐ , MI ÚJSÁG A MEGYEI TANACSHAZAN (4. oldal) SPORT (5. oldal) FILLÉRBŐL ÚSSZ A FORJNT TASSTÓL HARTAlG <6. oldal) November 5-én teszik közzé az országgyűlési képviselő- cs tanácstag- jelöltek névsorát Az elmúlt csütörtökön — mint már arról hírt adtunk — me- gyeszerte megalakultak és esküt tettek a szavazatszedő bizottsá­gok. Községi és városi taná­csaink végrehajtó bizottságai kioktatták tennivalóikra, egyben megbízólevéllel is ellátták őket. Elkészültek már az országgyű­lési képviselők és tanácstagje­löltek névsorát tartalmazó hir­detmények is, amelyeket no­vember 5-én tesznek közzé. Ugyancsak ezen a napon jele­nik meg hirdetmény a válasz­tásokkal kapcsolatos fontos tud« nivalókról. Ezen többek között feltüntetik a kijelölt szavazó- helyiségeket, továbbá, hogy a különböző választókerületek lakói hol adhatják le szavaza­taikat. A megyei választási csoport egyszerűsítette a hirdetménye­ket az által, hogy nem külön­külön, hanem ugyanazon fal­ragaszon, de egymástól elvá­lasztva tünteti fel a községi, já­rási és megyei tanácstagjelöltek neveit. i 'JOáronmegtj.cd niilLid p.alciek&zöU; óbö-r került a kereskedelembe az idén a megyéből Palánta só és művelő gépekkel látják el a paprikatermelő nagyüzemi gazdaságokat Az állami pincegazdaságok kecskeméti palackozó üzemében naponta többezer üveg bort pa­lackoznak a zamatos homoki borokból. Ebben az évben már háromnegyedmillió palack óbort adtak át a kereskedelemnek. Még mindig nagyon sok óbor van raktáron, ezért az ünne-i dércsípte paprikabokrokról pekre korlátlan mennviségbent leszedték az idei termést me- szállíthatnak a fogyasztók ré-f Syenk paprikatermelo vidékéin, szére jóminőségű palackozott! ^ dbb mint 1800 vagon elsőosz- borokat. A karácsonyi ünnepek-t tályú árut gyűjtöttek be, hői­re már az idén termett jóminő-l dánként egy mázsával többet, ségű újborok is forgalomba be-« mint az országos átlag. Az őr- fülnek Kecskemétről. I kemények is kitűnő minőségűek TANÁCSTAGJELÖLTJEINK TÁNCOS SÁNDOR, a kis­kunhalasi vasútállomás pálya- fenntartási főnöke, mint pálya­munkás kezdett dolgozni. Köz­ben tanult és szakérettségit tett. Megbízható, jó munkája révén érte el fontos beosztását. A vasutasok egyhangú lelkese­déssel jelölték őt megyei ta­nács tagnak. BÁNÁTI TIBOR a bajai Jó­zsef Attila Művelődési Ház igaz­gatói teendőit végzi évek óta. Bánáti elvtárs Baján született és abban a körzetben javasol­ták tanácstagjelöltnek, amely­ben született. A jelölők kisgyer­mek kora óta ismerik őt, Baja kulturális életének lelkes mun­kását JEKXEL JÓZSEF 6 holdas tiszakécskei egyénileg dolgozó _ parasztot másodszor is jelölték; körzetében tanácstagnak. , Ezt annak köszönheti, hogy az el­múlt négy évben példásan látta el feladatát. Nevéhez fűződik többek ' t a kerekdombi vasútállon.-j és mozi felépí­tése is. a Kalocsai Paprikafeldolgozó Vállalatnál. A jövőre közel 8000 holdra bővített paprikatermő területen gépek könnyítik meg a papri­katermelők munkáját. Legöbfc állami gazdaságban, termelő- szövetkezetben és szakcsoport­ban gépeket szereznek be a paprikatermesztéshez. A három­éves terv végére a mostani elő­készületek szerint a paprika palántázását és művelését mint­egy 50 százalékban gépesítik. Ezzel nemcsak megkönnyítik a gazdaságok paprikatermelőinek dolgát, hanem nagyobb lesz a terméshozam is. A Dél-Alföldi Mezőgazdasági Kísértei Intézet a jövő évtől kezdve nagyobb mennyiségben látja el a megye gazdaságait nemes paprikavető­maggal. Ezért egyes körzetek­ben felülvizsgálják a közter­mesztésben levő papi'ikafajtákat és a lehetősegekhez mérten fel­újítják, illetve kicserélik a Ka­locsa környéki paprikafaj Iákat, ahol erre szükség van. A Bátya környékén termesz­tett rendkívül bőtermő, úgyne­vezett fölálló paprika, melyet évekkel ezelőtt nagy csípőssége, miatt kivontak a köztennesztés- bői, nemesítve, csípősségmente­sen jövőre ismét köztcrmcsztcs íbe terül.

Next

/
Thumbnails
Contents